Gömbös ​Gyula 7 csillagozás

Tehetséges politikus gyári hibával. Gömbös számos olyan tulajdonsággal bírt, ami arra predesztinálná, hogy jelentős államférfi legyen: agilis, karizmatikus, küldetéstudatos, nagyszerű szervező* és képes a tanulásra**. Csak épp azok az eszmék, azok fordítják visszájára az egészet. Mert egy tehetséges fajvédő az bizony rosszabb, mint egy tehetségtelen. Persze szokták mondani, hogy a kor kontextusába kell helyezni a kérdést bár egyre kevésbé nyilvánvaló, miért más ez a kor, mint az – jó, helyezzük. Akadnak korszakok, amikor a korszellem megbolondul kicsit. Nem tud mit kezdeni a globalizálódás egyre sokrétűbb információs hálózatával és működési zavaraival, és ezzel párhuzamosan nem tud mit kezdeni az individualizált egyén szerteágazó igényeivel sem. Ilyenkor egyesek (hívhatjuk őket fajvédőnek, de akár nemzetféltőknek is) azzal gondolják átvágni a gordiuszi csomót, hogy ezeket az egymással gyakran ellentétes problémákat leegyszerűsítik nemzeti sorskérdésekké, azt az illúziót keltve, hogy így amolyan „házi barkács”-stílusban majd helyben megoldhatóak lesznek. Vegyük azonban észre, hogy ez a módszer valójában nem megoldást kínál a létező problémákra, hanem elfedi őket – úgy csinál, mintha azzal, hogy új problémákat találunk ki, a régiek megszűnnének. Nos, a fajvédők (vagy nemzetféltők) nagyjából ezt tették, ezt teszik. Saját nemzetükre egyszerűsítenek le egy komplex létezést, ráadásul igazából azt sem képesek rendesen körülírni, hogy valójában kit értenek „nemzet” alatt. (Ez a definitív zavar Gömbös megnyilatkozásaiból is kitűnik – nemegyszer például ad absurdum „keresztény faj”-ról beszélt.) Mivel a nemzetet képtelenek következetesen etnikai***, vallási vagy kulturális közösségként leírni, kénytelenek homályos körülírásokra, „magyar lelkiállapotra” hivatkozni, és valamiféle jogfolytonosságot teremteni a magyar őstörténettel, amit gyakran nem is ismernek. Biceg az egész felépítmény. És mivel biceg, mankót kell neki adni – és ez a fajvédelem antiszemita vonala. A bűnbak. A közös ellenségkép. Mert hát hogy lehet az, hogy a magyar nép ennyire hűha meg nahát meg páratlan szenzáció, aztán mégsem tud kikászálódni a béka valaga alól? Itt van azért némi ellentmondás, nem? És ez csak azzal oldható fel, hogy „mert valaki más a hibás”. A tudjukkik. Enélkül nem működik az egész.

Erre az eszmére vezethető vissza Gömbös majd minden nagyobb hibája – itt van például az agrár-Magyarország gondolatának erőltetése egy olyan korban, amikor a világtendenciák már egyértelműen az iparosodás felé mutattak. De hát ugye a fajvédelem egyik vesszőparipája, hogy a magyar paraszt az a magyar lélek és hagyomány első számú őrzője, úgyhogy simogassuk csak meg azt a buksi fejét****. Másfelől meg itt van a külpolitika, a revízió folyamatos óhajtása, ami egyfelől lehetetlenné tett bármiféle együttműködést a környező országokkal (nyilván nem csak a mi hibánkból), másfelől meg az egyetlen olyan államhoz kötötte Magyarország sorsát, akitől némi területi korrekciót remélhetett – és az speciel a náci Németország volt*****. Szívás. Meg persze itt van az antiszemitizmus is, amit ugyan miniszterelnöki beköszönőjében Gömbös revideált (minden bizonnyal Bethlen nyomására), de magánbeszélgetésekben nyilvánvalóvá tette, hogy azért nem oda Buda.

Gömbössel kapcsolatban az szokott vita tárgya lenni, hogy miniszterelnöki ténykedése során képes volt-e működni a mai szemmel szintúgy antidemokratikus, de nem diktatorikus Bethlen-féle konszolidáció keretein belül, vagy egy totalitárius állam kiépítésén fáradozott. Magyarán: igazi náci volt-e, vagy nem volt igazi náci, csak olyan… nácicska. Vonyót is ez érdekli legjobban, és arra jut, hogy bár a Hitler-Gömbös párhuzam kicsit erős, de a Mussolini-féle korporatizmusra azért megindult Gyulánk nyálelválasztása. Ráadásul tagadhatatlan, hogy a korban oly divatos vezérkultusz Gömböst se hagyta hidegen (naná, ha ő lehetett a Vezér), és elég egyértelműen törekedett arra is, hogy valamiféle totális ellenőrzést valósítson meg, ahol a Nemzeti Egység Pártja (NEP) fiókszervezetei révén kihatással van a létezés majd minden szegmensére – a kulturális életre éppúgy, mint a testnevelésre. Ebből fakad egy szintén meredek újítása is (amit utódai is bőszen alkalmaznak), annak markáns erőltetése, hogy saját pártja lefedje a nemzet egészét – vagyis mindenki, aki magyarnak vallja magát, lépjen be a NEP-be, mert Magyarország = NEP, ergo aki nem lépett be a NEP-be, az nem is magyar. Ugyanakkor Gömbös tevékenységét végig erősen korlátozta a kormánypárton belüli belső ellenzék, a bal- és jobboldali mozgalmak, de még Horthy is. Tehát maximum annyit kockáztathatunk meg, hogy Gömbös bizony akart Mussolini lenni, de nem tudott – korai halála lehetetlenné teszi, hogy ennél biztosabbat mondjunk. Mondjuk az a tény, hogy korai halála ellenére az ország oda jutott, ahová, jelzi, nem csak rajta múlott a dolog.

* Tulajdonképpen ő honosította meg Magyarországon a mai értelemben vett „tömegpártokat”, és a kormánypropaganda alkalmazásában is úttörőnek tekinthető.
** Rengeteget tanult nagy politikai ellenfelétől (és egyszersmind mentorától), Bethlentől, akinek hatalmi monopóliumát épp e tanultak segítségével tudta kikezdeni.
*** Pláne egy ilyen kevert nép esetében, mint a magyar. Maga Gömbös is háromnegyed részben német volt.
**** Jó, hát politikai értelemben nem tekinthetjük baklövésnek ezt abban a tekintetben, hogy a lakosság többsége ebben az időszakban valóban az agráriumból élt. Ugyanakkor Gömbös olyan szintig eljutott ezen elv alkalmazásában, hogy azt a feldolgozóipar is megsínylette. Aminek következtében nyerstermékeink (elsősorban a búza) elárasztották a külpiacokat, de a jóval drágábban árusítható feldolgozott termékek exportja csökkent – tehát összességében kevesebb bevételhez jutott az ország.
***** Persze nem csak a revíziós politika teremtett kötést a két ország között, hanem a kereskedelmi függőség, és a két rendszer politikai rokonsága is – ezeknek erősödésében is ott van Gömbös felelőssége.

A szerző baloldali beállítottsága ellenére egy kimondottan korrekt monográfiát írt Gömbösről, melyben érdekes, olvasmányos pályaképét rajzolja meg az ellentmondásos miniszterelnöknek. Világosan és érthetően differenciálja hogy mi volt Gömbös és mi nem, illetve szálazza szét a kusza jobboldali ideológiák eltérő hangsúlyait. A korszak kedvelőinek kötelező darab.

A Kiadó Politikai életrajzok sorozatában egy újabb rendkívül jól megírt könyvvel van dolgunk. A szerző már a bevezetőben leszögezi, hogy elfogulatlanul igyekszik a vizsgált személyt bemutatni, amit kiválóan végre is hajt a könyv lapjain. Véleményem szerint minden történelmi személyről ilyen stílusban kellene írni, elfogulatlanul és minden részletre kiterjedően. Nemcsak Gömbös politikai pályáját ismerhetjük meg, hanem magát az embert is. A könyv öt fő részre oszlik. Először megismerkedhetünk Gömbös gyermekkorával, majd a katonai pályája következik. Képet kaphatunk a MOVE-ban végzett tevékenységéről és arról, hogy lett a Fajvédő Párt tagja. A főbb fejezetek végén a szerző elemzi, hogy az adott életszakaszban hogyan alakult Gömbös világnézete, azt is részletesen elemzi, hogy mit értett fajvédelem alatt. Az utolsó nagyobb blokk Gömbös miniszterelnökségéről szól, amelyben részletesen megismerhetjük az „álmoskönyvnek” is nevezett Nemzeti Munkatervet, láthatjuk hogyan alakult meg a Nemzeti Egység Pártja és képet kaphatunk róla, hogy próbált Gömbös egy új Magyarországot létrehozni. A könyv végén kisebb összehasonlítást olvashatunk Hitler és Mussolini rendszerével is. A sorozatban elsőként megjelent Horthy-életrajz magasra tett lécét véleményem szerint sikerült átugrania a szerzőnek, hiszen egy profi, elfogulatlan munkát olvashatunk tőle. A könyv ajánlható bárkinek, akit érdekel a Horthy-korszak, illetve Gömbös Gyula személyisége.

Nagyon jó volt a könyv, élveztem olvasni. Nagyon jól meglehet érteni belőle, hogy a jobb-szélsőjobboldalon a két háború között milyen eszmék uralkodtak. Gömbös életútja is nagyon egyedi, figyelemre méltó. Viszont kevés helyen jön elő a konkrét politikatörténet. Jelzi a szerző ennek az okát, amely érthető koncepció, de ezen például egy kronológiával lehetett volna segíteni, amely Gömböshöz vagy a rá ható eseményekkel kapcsolatos.