Álmodozók ​forradalma 1 csillagozás

Amikor költők vették kézbe a hatalmat
Volker Weidermann: Álmodozók forradalma

Megtörténhetett-e ​valaha is, hogy forradalom révén költők ragadták magukhoz a hatalmat? Igen, volt a történelemnek egy rövid pillanata, amikor ez lehetségesnek tűnt…
Egy ilyen eseményről, a müncheni tanácsköztársaságról mesél Volker Weidermann olyan magával ragadóan, hogy az olvasó szinte szemtanúja a viharos, komikus és tragikus eseményeknek, amelyek száz esztendeje, 1918 novembere és 1919 áprilisa között Münchent, Bajorországot és egész Németországot megrázták.
Az első világháború vége és a bajor király elmozdítása után volt egy bűvös pillanat, amikor minden lehetségesnek tűnt: radikális pacifizmus, közvetlen demokrácia, szociális igazságosság, a fantázia uralma. A kusza köztársaság élén olyan írók álltak, mint Ernst Toller, Gustav Landauer és Erich Mühsam. Ők az irodalmat akarták valósággá változtatni. De az euforikus készülődés napjait gyorsan követte kijózanodás…
Rohamos tempóban formálódik ez a német történelem páratlan eseményét felelevenítő kaland, olyan… (tovább)

>!
K.u.K., Budapest, 2019
220 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155361760 · Fordította: Révész János

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

>!
pável P
Volker Weidermann: Álmodozók forradalma

Volker Weidermann: Álmodozók forradalma Amikor költők vették kézbe a hatalmat

A németeknek bajoroknak is volt – időben kis átfedéssel a miénkkel – Tanácsköztársaságuk*, sőt több is, legalábbis egyik felfalta a másikat, aztán még rosszabb lett, egyik merényletet és terrort követte a másik, a különbség többek közt abban áll, hogy a miénk alkoholtilalmat vezetett be – gyorsan meg is bukott, no persze nem csak emiatt –, míg a bajoroknál, ugye, fehérkolbászból a kerítés és búzasörtől ragacsosak az utcák… legalábbis két kormányalakítás közötti éjszakákon. Melyeket tényleg újságírók és költők szerveznek, bogaras, de jó szándékú figurák. Amilyen szépnek indult az egész (a szép itt a naivval és az amatőrrel szabadon behelyettesíthető), olyan csúf véget ért mindig.
Ami ezen túl folyamatosan csigázza az olvasó érdeklődését, az a jó arányban elhelyezett naplórészletek, emlékezések a következő személyektől(/-ről), mély a merítés: Rilke, a három Mann (Thomas, Heinrich és a kamasz Klaus), maguk a tollforgató politikusok, vagy, a pólus másik végéről pl. maga Hitler, aki szintén részvevője az egész haddelhaddnak, bár egyelőre még épp olyan csetlő-botló figura, mint leendő hasonmása, Chaplin – de máris jól helyezkedik, jó a szimata a kis kefebajsza felett. Ó és nem csak tőle olvashatni, khm, érdekes megjegyzéseket a zsidóságról, vagy a vörösökről, izgalmas látni azt is, hogy formálódik Mann véleménye az eseményekkel párhuzamosan.
Amiről még szólnom kell, az az elbeszélői stratégia: ami engem roppant zavar és ami sajnos egyre nagyobb divat: végig a határán billeg a szépirodalmi prózának és a történészi narrációnak, vagyis megtudod azt is, mikor merről fúj a szél, milyen szagokat sodorva, ki mit gondol, érez, kinek hogy ízlik épp a reggelije, stb., de közben történészi hitelességgel beszámol neked az eseményekről is, szóval tonzúrát vakar magának a szerencsétlen könyvtáros vagy könyvesbolti polcfeltöltő, minek sorolja be a könyvet: dokuregény? fikciós történelem? (Az meg mi? mint a sci-fi? csak nem a jövőben, hanem a múltban játszódik?) Semmiképpen nem „történelmi regény”, inkább egy történész meséje. -Na erre aggass címkét – vigyorgott magában az író, mikor lezárta a kéziratot egy kedélyes biergartenben ülve, majd kisvártatva letörölte az Augustiner Helles hófehér habpamacsát fakó borostáiról. Majd Katarina ötlött eszébe, a közeli könyvesboltból, vajon milyen magasra, hány lépcsőfokra kell fellépnie a létrán azzal a kemény vádlijával, amikor az ő könyvét kérik majd a vásárlók? (Mert simán lehet, hogy épp így történt, nem?)

* https://hu.wikipedia.org/wiki/Bajor_Tan%C3%A1csk%C3%B6z…

2 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Hans Hellmut Kirst: Tisztgyár
Leo Kessler: Kommando
Cornelius Ryan: A berlini csata
Iny Lorentz: A várúrnő
Hans Lorbeer: A wittenbergai menyegző
Erich Maria Remarque: Nyugaton a helyzet változatlan
Franz Werfel: A Musza Dagh negyven napja
Baráth Katalin: A borostyán hárfa
Anne Rice: A múmia
Scheffel József Viktor: Ekkehard