Voigt Vilmos (szerk.)

A ​Laima és a két anya 6 csillagozás

Lett népmesék
Voigt Vilmos (szerk.): A Laima és a két anya

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Népek meséi

>!
Európa, Budapest, 1972
292 oldal · Fordította: Brodszky Erzsébet

Enciklopédia 4


Most olvassa 1

Várólistára tette 8

Kívánságlistára tette 17


Kiemelt értékelések

>!
Bori_L MP
Voigt Vilmos (szerk.): A Laima és a két anya

1.
A tanító a nyelvtanórán at mondja: – Tanuljuk meg elragozni ezt az igét: én állok, te állsz, ő áll, mi állunk, ti álltok, ők állnak. Karlis, ismételd el, amit mondtam!
Karlis: – Minden ember áll.

2.
Remélem a legkisebb lett fiúknak nem lesz kisebbségi komplexusuk a sok ostoba legkisebb lett fiútól a mesékben.

>!
Mesemondó IP
Voigt Vilmos (szerk.): A Laima és a két anya

Ismét a Népek Meséi sorozat egy kötetéhez volt szerencsém (az elkövetkező időszakban meglehetősen sok ilyen lesz, mert szakmai szempontból még mindig kiemelkedő sorozat). A könyv 164 lett mesét tartalmaz, melyeket különböző néprajzi gyűjtésekből válogattak össze reprezentatív mintaként. A kötet elejét rövid teremtéstörténetek és eredetmagyarázó mondák, a végének jó részét pedig viccek, papcsúfolók, és anekdoták töltik ki, de akadtak azért a közepe táján szép hosszú tündérmesék is. A bőséges, Voight Vilmos tollából származó utószóból nem csak Lettország történelmével ismerkedhetünk meg (némi osztályharccal, a szovjet „jelenig”, nyilván), hanem a lett néprajz születésével, és a gyűjtések történetével is, melyeknek köszönhetően a szerkesztők több, mint 150 ezer lett mese közül válogathattak. A könyv végén természetesen vannak jegyzetek, források, típusmutatók, szómagyarázat, stb. Nagyon komplett, vaskos kis gyűjtemény, bár a mesék maguk nem nyűgöztek le annyira, mint az észtek.
A mesékről bővebben a blogon:
http://tarkabarka.blogspot.hu/2018/01/a-zeneszek-mindig…

>!
anesz P
Voigt Vilmos (szerk.): A Laima és a két anya

Sokáig olvastam a kötetet, mert rengeteg mese található benne. Érdekes szempontokat és humort villantanak meg ezek a történetek. Szeretem ezeket a józan paraszti észjárást tükröző csattanókat. A legkisebb ostoba fiú azért a végén nálam már kicsit sok volt. Az élethelyzeteket imitáló viccek azonban nagyon jók voltak. Nem lett kedvenc, de azért örülök, hogy elolvastam!

>!
Pennmenelien P
Voigt Vilmos (szerk.): A Laima és a két anya

A lett meséket befejeztem és bár nagyon hosszúra nyúlt az olvasás, a legvégéig élveztem. Mivel váltogatták egymást a hosszabb tündér – és állatmesék, meg a rövid, mindennapi életről szóló kis írások nem fáradtam bele a mesékbe. Holle anyóhoz hasonló történet legalább 2x, de lehet 3x is volt benne. A Népek meséi sorozatból ez a kötet bekerült a Top5-be.


Népszerű idézetek

>!
Hajós_Eszter I

HOGYAN LETT AZ EMBER?

Amikor Isten az eget, a földet és az első embereket megteremtette, látta, hogy még kevés az ember. Fogott Isten egy mérő almát, mindegyiket félbevágta, és emberré változtatva szétszórta a földön, mondván, hogy mindegyik keresse meg a másik felét. Ezért ma is keresik az emberek a másik felüket. Így hát azok a házasfelek, akik egy almából lettek, békességben élnek, azok ellenben, akik nem egy almából lettek, civódnak, sőt verekszenek is.

13. oldal

>!
Hajós_Eszter I

MIÓTA NEM BESZÉLNEK A FÁK?

Akkor, azon a napon, amikor Jézust Krisztust keresztre feszítették, minden fa reszketett attól, amit látott. Csak halkan suttogtak egymást között. Egyedül a nyárfa nem reszketett, hanem nyugodtan állt. Ezért reszket ma minden nyárfa örökösen a legkisebb fuvallattól is. És azon a napon, és attól a rettegéstől minden fának elakadt a szava, úgyhogy mind a mai napig egyetlenegy fa sem tud beszélni.

17. oldal

>!
Hajós_Eszter I

MIÉRT RESZKET A NYÁRFA?

A pribékek el akarták fogni a Megváltót, ő pedig egy nyárfa alatt akart elrejtőzni, de az nem engedte. Akkor a kis borókabokor azt mondta, hogy rejtőzzék el alatta. a Megváltó meghagyta, hogy a nyárfa ezentúl mindig úgy reszkessen, mint ahogy ő reszketett a félelemtől, amikor a pribékek el akarták fogni. A borókának pedig örökzöld leveleket adott, és mindig friss hajtásokat a végükön piciny kereszttel. Ma is ilyen a borókabokor: mindegyik hajtása végén kis kereszt van.

20. oldal

>!
Hajós_Eszter I

AMIKOR A FÁK MÉG BESZÉLNI TUDTAK

Hajdanában minden fa tudott beszélni, és kérték az embereket, hogy ne vágják ki őket. Egyszer egy paraszt kiment az erdőre, és ki akart vágni egy hársfát, de a hársfa megszólalt: – Ne vágj ki engem, én azzá teszlek, amivé akarod!

– Jó – felelte a paraszt –, akkor tegyél meg engem uraságnak!

A hársfa megtette őt uraságnak. De egy idő múlva már megunta az uraskodást, és megint kiment az erdőbe, hogy kivágja a fát. Az pedig csak könyörgött, mondván:

– Azzá teszlek, amivé akarod!

Felelte a paraszt: – Tegyél meg királynak!

A hársfa akkor megtette királynak. De hamarosan már azt is kevesellte, és megint kiment az erdőre, hogy a hársfát kivágja. A fa könyörgött, mondván:

– Megteszlek, aminek akarod!

Felelte a paraszt: – Tegyél meg Istennek!

Mondta a hársfa: – Állj négykézlábra, akkor megteszlek.

A paraszt négykézlábra is állt, de abban a pillanatban szőr nőtte be, és medvévé változott.
Azóta Isten úgy rendeli, hogy a fák többé ne tudjanak beszélni.

26. oldal

>!
Hajós_Eszter I

PÉTERFŰ

Száraz réteken nő egy fű, amelyet „Péterfű”-nek neveznek. A gyökerének fele van csak, a másik felét mintha lerágták volna. Azt mondják, Péternek, a Megváltó tanítványának egyszer, amidőn a Megváltóval együtt vándoroltak, megfájdult a gyomra. A Megváltó egy fűre mutatott, hogy annak a gyökerét egye meg, akkor nem fog fájni. Péter kihúzta a füvet, a fél gyökerét lerágta, a többit meg visszadugta a földbe. A fű tovább nőtt. Attól fogva ennek a fajta fűnek, amelyet „Péterfű”-nek neveznek, csak fél gyökere van. Gyomorfájás ellen használ.

28. oldal

>!
Hajós_Eszter I

HOGYAN TANULTAK MEG ÉNEKELNI A MADARAK?

Isten már megteremtett minden állatot és a madarakat is, de a madarak nem tudtak énekelni. Isten elküldte a madarakat az emberekhez, hogy tőlük tanuljanak meg énekelni. Hát mind el is mentek. Egyik egy tanyára, a gazdasszonyhoz, másik a mezőre a szántóvetőkhöz, ki hol gondolta, hogy szép éneket tanulhat.

A varjú egy tanyára ment. Amikor az udvarra berepült, a gazdasszony épp a gyerekét szidta, amiért lenyalta a túrót, és a kenyeret nem ette meg. Így korholta: – Kár, kár, hogy pákosztos vagy. A kenyérkét otthagyni kár.

A varjú nagy örömmel elrepült, mert azt hitte, hogy most már igen szépen fog énekelni. Egy karóra szállt,és rázendített. De semmi másra nem emlékezett, mint: – Kár, kár, kár…

A fecske is egy tanyára repült el, éneklést tanulni. Amikor a házba berepült, az anyánál vendégek voltak. Az anya kiment, kikísérte a vendégeket. A gyerekek magukra maradtak. Azok nyársra tűzték s húst, és a kemencében sütötték, úgy, hogy a zsír a tűzbe csorgott. Amikor az anya visszatért, a fecske sietett elmondani ezt. A léckerítésre telepedett, és rákezdte:

Míg az anyjuk odakint járt,
Húst sütnek a gyerekek,
A zsír a tűzbe csöpögött –
Csirip, csirip, csirr!

Az anya megszidta a gyerekeket. Ez nagyon tetszett a fecskének, mert a gyerekek elpusztították a fészkét. Ezért sokszor elmondta egymás után, és megszokta, hogy folyton a gyerekeket vádolja.

A kakukk egy szántóvetőhöz repült, és kérte, hogy énekeljen. A szántóvető öreg volt és süket, és nem jól hallotta. Megkérdezte: – Mit, mit mondtál? A kakukk megismételte, hogy énekeljen, de az öreg most sem hallotta, és felkiáltott: – Mi, mit mondtál? Szólj, te kuka! – A kakukk megmérgesedett, és csúfolni kezdte a szántóvetőt, ilyenformán: – Ku-ka! Ka-kukk! Ka-kukk! – De az ember csak nem hallotta meg, most sem.

A barázdabillegető is egy szántóvetőhöz repült, tisztelettel a háta mögé állt, és várta, hogy énekelni kezdjen. A szántóvető aznap haragos volt, mert lucernát szántott, az ekevas minduntalan fűszálakat tépdesett ki, és meg kellett tisztogatni a gyökerektől, amelyek hozzátapadtak. A barázdabillegető hiába fülelt, éneket nem hallott, csak az ekevas csikorgását, amikor a szántóvető a gyökereket lecibálta.

A barázdabillegető elrepült, és megpróbálta ezt utánozni: döcögősen lépegetett, mint a szántóvető, és olykor úgy csikorgott, mint az ekevas. Isten nézte, és nevetett. Nagyon tetszett neki. Azt gondolta: billegjen csak mindig így és csikorogjon! Ezért van az, hogy a barázdabillegető így sétálgat, egyik lábáról a másikra billeg, és időnkén csikorog.

A fülemüle egy pásztorlányhoz repült, és segített neki a nyájat őrizni. A pásztorlánynak ez igen tetszett. Egész idő alatt dalolt, a fülemüle pedig hallgatta. Ezért a fülemüle is mindenféleképpen tudja cifrázni.

A rigó a legényekhez repült éjszakai legeltetéskor. De azok csak fütyörésztek. Sorra vették a dalokat, és egymás után elfütyülték mindet. A rigónak ez igencsak tetszett. Elkezdett velük fütyörészni. Így hát a rigó is minden dalt elfütyül. Attól fogva a rigó barátja a legényeknek. Ezért a legények még ma is emlékeznek a rég barátságra, és kikeletkor dúcot építenek neki.

A bíbicek is megtanultak énekelni. De egyszer egy szarka repült oda Rigából, és elmondta, hogy a rigó és a fülemüle énekét egész Riga dicsére. A bíbic irigy lett. Azt mondta: – Ha az én nevemet senki sem emlegetni, akkor magam fogom emlegetni, és folyton azt kiáltom: Bí-bic! bí-bic!

Meg is teszi, és ezt kiáltozza: – Bí-bic! Bí-bic!

Egyszer a kecskefejő a fülemülével vitába szállt, hogy melyikük énekel szebben. A kecskefejő azt mondta, hogy ő énekel szebben, a fülemüle pedig, hogy ő. Így vitatkoztak egész nap késő estig, de csak nem tudtak megegyezni.

Akkor a fülemülének jó ötlete támadt. Azt mondta, hogy amelyikük reggel előbb kel fel, és énekel, az les a győztes. A kecskefejő beleegyezett, és mindketten aludni tértek.

A kecskefejő még édesen aludt, amikor a fülemüle már a szántóvetőket és a pásztorokat megénekelte. Éppen az aratókat énekelte, amikor a kecskefejő felébredt és bosszúsa csak így énekelt: – Br – tr-trrr! – És ez lett a szokása.

76–78. oldal

Kapcsolódó szócikkek: barázdabillegető · fecske · kakukk · varjú

Hasonló könyvek címkék alapján

Guruljborsócska
Bán Péter (szerk.): A csodafurulya
Öregapó karmantyúja
Ágh István (szerk.): Parazsat evő paripa
A Türelem köve
Solymossy Sándor: A népmese és a tudomány
Zsák Éva Indira – Petróczi Andrea: Meseszótár
Dallos Edina: Természetfölötti szereplők a tatár varázsmesékben
Hoppál Mihály (szerk.): Fehérlófia
Nagy Ilona: A Grimm-meséktől a modern mondákig