Hóvihar (Kreml 3.) 22 csillagozás

Vlagyimir Szorokin: Hóvihar

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A ​Hóviharral – a nagysikerű Jég-trilógia után – immár trilógiává teljesedik Szorokinnak az groteszk, futurisztikus regénysorozata is, amelynek korábbi tagjai Az opricsnyik egy napja és a Cukor-Kreml voltak. Szorokin, a meglepetések nagymestere azonban ismét formát és nyelvet vált. Ezúttal a klasszikus orosz irodalom előtt tiszteleg azzal, hogy egyik legalapvetőbb toposzát újítja fel: Puskintól kezdve Tolsztojon és Csehovon át egészen Alekszander Blokig úgy jelenik meg a mindent lelassító vagy megállító, ugyanakkor felkavaró, az emberi életet és terveket törvényszerűen felborító hóvihar, mint az orosz élet jelképe és valósága egyszerre. A 18–19. századi nagy orosz klasszikusok hangján megszólaló történet főhőse, az orvos Garin egy Csehov-novella alakja is lehetne. Ám most sem marad el a jellegzetesen szorokini „csavar”: apránként, fura ultramodern eszközök váratlan feltűnéséből lassacskán megértjük, hogy nem is a múltban járunk, hanem abban a különös, szorongató és groteszk… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2010

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Gondolat világirodalom

>!
Gondolat, Budapest, 2011
184 oldal · ISBN: 9789636933333 · Fordította: M. Nagy Miklós

Enciklopédia 3


Várólistára tette 13

Kívánságlistára tette 20


Kiemelt értékelések

>!
Ákos_Tóth IP
Vlagyimir Szorokin: Hóvihar

Ez volt anno az első Szorokinom – és bár nem tudtam százszázalékosan a helyén kezelni, nagyon szép emlékeim maradtak róla, újraolvasva pedig bizton állíthatom, hogy a Bro útja mellett ez az öreg Vlagyimir egyik legjobb munkája. Ezt főleg annak tudatában merem kijelenteni, hogy bár messze nem a legbátrabb, legmerészebb, legtöbb tabut megdöntő és levizelő alkotásai ezek, de ebben a két könyvben tudja a legjobban kiérlelni azt a gondolatot, miszerint az orosz jelen és jövő egyúttal maga az orosz múlt is – így ha az oroszok szembenéznének múltjukkal, történelmük sötét foltjaival, javíthatnának a jelenen, és elindulhatnának a szebb jövő irányába. Márpedig a Bro útja és a Hóvihar (két különálló trilógia sokak által margóra küldött darabjai) leginkább a klasszikus, XIX. századi orosz irodalomból merítenek, Puskinék toposzait használják fel újra, rámutatva az orosz lélek fájdalmas betegségeire, torz jellemvonásaira.

Esetünkben a doktor és a járgányát hajtó Perhusa igazi csehovi jellemek: az egyik egy idegen kultúrából táplálékot szívó, céltudatosnak tűnő, de valójában gyenge, folyamatosan elbukó alak (egy Anyegin?), a másik pedig a beletörődő, összetört, halálában is értéktelennek tűnő, de jó orosz ember mintapéldánya. Az átélt kalandjaik, a könyv dramaturgiája, a történetvezetés végtelenül letisztult, egyenes, érthető, pedig dugig van Szorokin opricsnyik-univerzumának agymenéseivel. Nem kellene sokat mókolni a szöveggel, hogy kihozzuk belőle a mintaként szolgáló klasszikus, XIX. századi elbeszélést, miközben az egész egy hamisítatlan XXI. századi szatíra is egyben – a fúzió tökéletes, és jobb már aligha lehetne (ki tudja, talán ezért indult el Vlagyimir is új irányokba a Tellúriával?).

Bárhogy is legyen, első blikkre a Hóvihar könnyen emészthető, jelképességében jól feldolgozható, stílusában csodás olvasmány – de még mennyire, Vlagyimir egy isten, keressétek csak ki a piramis-trip leírását a vitaminozóknál játszódó epizódban! Kiváló kiindulási alap a szorokini világ megismeréséhez, legalábbis ilyen szempontból szerintem a Jégnél és az Opricsnyiknél is jobban funkcionál.

>!
Gondolat, Budapest, 2011
184 oldal · ISBN: 9789636933333 · Fordította: M. Nagy Miklós
10 hozzászólás
>!
ppeva P
Vlagyimir Szorokin: Hóvihar

Első Szorokin olvasásom. Már érett régóta a helyzet, a könyvtárban egy csomószor levettem valamelyik könyvét, beleolvastam, aztán mégis visszatettem. Hol azért, mert úgy gondoltam, mégiscsak sorban kéne elolvasnom a sorozatokat, hol meg azért, mert titokban kicsit tartottam tőle, mennyire lesz fogyasztható.
Nem tudom, ehhez képest milyen a többi könyve, de ez nagyon tetszett. Olyan volt, mintha valami 19. századi orosz klasszikust olvastam volna, aztán időnként váratlanul megcsavarta a történetet, meg gonoszul kirakta a lábát, hogy bukjak hasra benne.
Gonosz, nagyon gonosz. :)

>!
Kkatja P
Vlagyimir Szorokin: Hóvihar

Hű, ez megint rendkívül szuggesztív volt, éreztem ahogy a szánon a hóviharban fagyott jégkristályok karcolják a pirosra fagyott arcomat, a csontig hatoló orosz telet a lábaimban, hallottam a futácsot hajtó törpelovacskák patáinak csattogását, és velük féltem a farkasok üvöltését. Láttam az spoiler óriás építette gigahóembert spoiler, láttam a gömbölyded molnárné mosolyát, éreztem a vitaminozók gyönyörpiramisa által áradó életörömöt, amit átélt a doktor.
Nagyon cool kis trip volt, köszi Szorokin, bár az előző részekhez nem sok köze volt a hangulatvilágon és pár utaláson kívül, de legalább így, külön olvasva is teljesen érthető a történet. Kemény ez a sok kínai utalás, valamit biztos éreznek ott a levegőben, ahogy mi, is figyelve a kínai beszivárgást mindenhová…
spoiler

>!
Hóember 
Vlagyimir Szorokin: Hóvihar

Apró gyönyörűségeim, gyí-gyí, hajtsátok a futácsot abban az átkozott csukolyában, hadd röpüljön a járgány! Hóviharban, szélben, szürkületben, éjben, asszonyöl, vitaminózó és alkoholmámorban, mindig csak előre, előre! Törpecsikók, óriáskancák…. Óráskancák, na ne má… De, de láttam a rádióban, egy vonatot is elhúz, akkora!
Hola a falu?!? Egy temető! Meva? Temető! És hol a falu? Hol az út, Perhusa? Átfagytam. Nagyon.
Világos.
Muszáj odaérnünk.

Ne haragudj, Kozma. –

>!
Kultblog
Vlagyimir Szorokin: Hóvihar

Egyik legkedvesebb kortárs orosz szerzőnk Vlagyimir Szorokin, akinek lassan szinte minden jelentősebb műve olvasható magyarul. Tavaly megjelent a Gondolat Kiadó gondozásában Hóvihar című, 2009-es kisregénye is, mely egy trilógia záró darabjaként (?) ismét egy groteszk antiutópiát vázol fel a jövő Oroszországáról.

Bővebben: http://kultblog.hu/archives/2012/02/09/Lazalmok_hotakar…

>!
Gábor_Hernádi
Vlagyimir Szorokin: Hóvihar

A gorteszk múltbéli-jövőbéli Oroszországról szóló trilógia befejező kötete egy hóviharban tett utazás története. A főszereplő orvos egy távoli faluba szeretne eljutni, hogy a zombijárvány-szerű megbetegedés vakcináját eljuttassa oda, és közben a találkozik a szorokini világ megannyi furcsaságával…

>!
Braun_Barna
Vlagyimir Szorokin: Hóvihar

egyszerűen rossz volt. nem regénytechnikailag vártam nagyot szorokintól, de ezzel gondolatjelezés még ezt is agyoncsapja…. a fordítás sem ízlett, üres volt semmit mondó, unalmas, és középszerűen slampos… az egész könyvvel elégedetlen vagyok :(

>!
_lia I
Vlagyimir Szorokin: Hóvihar

Bár nálam tőle az első helyen örökre Az orpricsnyik egy napja marad, ezt a regényét sem feledem…


Népszerű idézetek

>!
Ákos_Tóth IP

– És nem unalmas így egyedül a tanyán? – kérdezte a doktor.
– Azt mikor unatkoznék? Nyáron hordom be a szénát.
– És télen?
– Télen meg magával furikázok!

21. oldal (Gondolat, 2011)

>!
Ákos_Tóth IP

Aszondják, aki szerencsés, annak a kapanyél is elsül. Így van ez, doktor úr: az egyik ember jólelkű, derék, de a nőkkel nincs szerencséje. A másik meg részeges, káromkodós, azt mégis ilyen csuda asszony jut neki.

75. oldal (Gondolat, 2011)

>!
Ákos_Tóth IP

Az öreg kocsisok mindig azt mondták: egymagadban mégy – angyal ül a válladon jobbrúl-balrúl, ha kettesbe’ – mán csak egyik angyal van ottan, ha meg hármasba’ – no, akkor a sátán ül a szekéren.

23. oldal (Gondolat, 2011)

>!
Kkatja P

    Elszégyellve magát a gyengesége miatt, szégyellte a szégyenkezését is, s aztán szégyellve ezt a dupla szégyenkezést, olyan szörnyű elégedetlenség kerítette hatalmába, hogy hevesen szidni kezdte magát:
    „Idióta… gazember… átkozott finnyáskodó…”

93. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szégyen
>!
Kkatja P

A holt hálni hever le,
Fehér a dunyha, alj,
Az ablakon pörge, lebke
Komótos hóvihar

Alekszandr Blok
(N. Kiss Zsuzsa fordítása)

5. oldal

2 hozzászólás
>!
Kkatja P

     – Aztán nem félelmetes mindig egyedül hordani? [a kenyeret]
     – Nem. Meg jobb is egyedül, doktor úr. Az öreg kocsisok mindég azt mondták: egymagadba mégy – angyal ül a válladon jobbrúl-balrúl, ha kettesbe' – mán csak egyik angyal van ottan, ha meg hármasba' – no, akkor a sátán ül a szekéren.
     – Bölcs gondolat! – nevette el magát a doktor.

23. oldal

>!
Fatma

Én meg, mikor kicsi voltam, nem tudtam nézni, ha vernek valakit. Engem verhettek, semmi baj, sírok egyet, aztán annyi. De amikor valakit nekiálltak deresre húzni, rosszul lettem tőle, de úgy ám, hogy majdnem összeestem.

117. oldal

>!
Kkatja P

    A doktor időnként megveregette a vállát, nem rejtve elégedett arcát a széltől. Remekül érezte magát. Nagyon rég nem érezte magát ennyire jól.
    „Milyen nagy csoda az élet!” – gondolta, és úgy nézte a hóvihart, mintha most látná először. – A Teremtő ajándékozta nekünk mindezt, és teljesen önzetlenül ajándékozta, csak azért, hogy éljünk. És semmit sem követel tőlünk ezért az égért, ezekért a hópelyhekért, ezért a mezőért! Itt élhetünk, ebben a világban, egyszerűen csak élhetünk, úgy lépünk bele, mint egy új, számunkra épített házba, és ő vendégszeretőn kitárja nekünk ajtaját, kitárja ezt az eget és ezeket a mezőket! És ez maga a csoda! Ez Isten létezésének bizonyítéka!"
    Élvezettel szívta be a fagyos levegőt, örvendezve minden egyes hópehely érintésének.

113-114. oldal

>!
Kkatja P

Teljes egészében, egész lényével átérezte az új termék, a piramis erejét. A gömb és a kocka a lehetetlen, az elérhetetlen örömét kínálta az embereknek, valami olyasminek az örömét, ami nincs és soha nem is lesz a földön, s amiről az ember csak a legtitkosabb, legszokatlanabb álmaiban gondol: kopoltyúk, szárnyak, tüzes fallosz, hatalmas testi erő, száguldás csodás térségeken át, földöntúli lények iránti szerelem, közösülés szárnyas-bűbájos szépségekkel. Ez a titkos vágyak öröme. De a gömb és a kocka után a földi élet hitványnak, szürkének, hétköznapinak tűnt, mint amiből hiányzik a szabadság felsőbb foka. Nehéz volt visszatérni az emberi világba a gömb és a kocka után.
    A piramis viszont mintha kitárta volna az ember előtt a földi életet. A piramis után nem egyszerűen élni kívánt az ember, hanem úgy élni, mint először és utoljára, s énekelni az élet boldog himnuszát. És ebben állt ennek a terméknek az igazi nagysága.

114. oldal

>!
Fatma

– Halál… – hörögte a doktor, és szeretett volna sírni, annyira megsajnálta magát.

167. oldal

Kapcsolódó szócikkek: önsajnálat

Hasonló könyvek címkék alapján

Dmitry Glukhovsky: Metró 2033
Roman Szencsin: A Jeltisev család
Ljudmila Ulickaja: Jákob lajtorjája
Jevgenyij Vodolazkin: Laurosz
Dmitry Glukhovsky: Text
Ljudmila Ulickaja: Odaadó hívetek, Surik
Viktor Pelevin: Az agyag géppuska
Irina Gyenyezskina: Adj nekem!
Andrej Platonov: Csevengur
Dmitry Glukhovsky: Orosz népellenes mesék