Cukor ​Kreml (Kreml 2.) 38 csillagozás

Vlagyimir Szorokin: Cukor Kreml

2028-ban ​járunk ismét, Az opricsnyik egy napja világában, amelyről ezúttal teljes körképet kapunk. A Rettegett Iván-i rémuralmat a nemzeti giccsel egyesítő, „újjászületett” Oroszország már túl van a vörös és szürke „zavaros időkön”. Most a Nagy Falat építi, mely elkeríti az országot a külső ellenségektől, főként a megvetett Nyugat szabadosságától. Közben az Uralkodó vezetésével a titkos rendőrség és az opricsnyikgárda kemény harcot vív a belső ellenség ellen. Szorokin bámulatos fantáziával és nyelvi leleménnyel festi elénk ennek a riasztó, a középkori cárizmus, a kommunizmus és a fasizmus egynémely borzalmait már újraegyesítő, de egyelőre még viszonylag szelíd – édeskés és giccses – diktatúrának egy-egy szeletét: a Nagy Fal építésének egy napját, a szexre kiéhezett Uralkodónő ábrándozását, egy kocsmát, ahol a „hóhérok” épp megvitatják a vesszőzés és a korbácsolás előnyeit és hátrányait, egy nyilvánosházat, melyben az állami opricsnyik urat kényeztetik a leányok, egy ellenzéki… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2008

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Gondolat világirodalom Gondolat

>!
Gondolat, Budapest, 2009
210 oldal · ISBN: 9789636931766 · Fordította: M. Nagy Miklós

Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 22

Kívánságlistára tette 23

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Kkatja P>!
Vlagyimir Szorokin: Cukor Kreml

A Szorokintól megszokott zakkantság folytatódik, csak most novellafüzér formájában, amiből több momentum ismerősként köszön vissza a későbbi Tellúriában. Nem annyira erős és durva, mint az opricsnyik volt és most olvasva a Hóvihar is, de egyáltalán nem rossz kis írások ezek, amihez persze M. Nagy Miklós remek fordítása is nagyban hozzájárul. Aki szereti az abszurd humort és nem riad vissza egy kis erőszaktól, morbiditástól, az értékelni fogja.
Orbánnak figyelmébe ajánlható a technika: karácsonyra kapjanak a magyar gyerekek Cukor-Parlamentet, hogy valami megédesítse a mindennapjainkat! :)

Lunemorte P>!
Vlagyimir Szorokin: Cukor Kreml

Még soha sem olvastam ilyen felkavaró, botrányos sci-fit, melyben több műfaj is keveredik.
Oroszországban járunk 2028-ban. Mit látunk, ha körülnézünk? Cárok uralkodnak, egyenesen egy alternatív történelem körvonalazódik előttünk. Néha a középkorban vagy a kommunizmusban/fasizmusban éreztem magam. Aztán amikor már „hozzászoktam" ehhez a rendszerhez, ahol brutális kínzásoknak vetik alá az ellenállókat és nyomorog a nép, megjelennek a robotok. Fantasztikus dolgok kezdenek történni egyes szereplőkkel…Torz jellemek, fülledt és irodalmian megfestett erotika, a kínaiak már Oroszországban mászkálnak, de még mindig harapnék egyet a cukor Kremlből. Talán az én életem is disztópiába torkollana, esetleg átváltoznék valamilyen lénnyé. Esetleg jómagam is cukorrá válnék a társadalom legnagyobb örömére…
Műfajilag a mű talán Bradburyre , Dickre és Huxleyre is hasonlít, de mégis egy új stílust alkotott Szorokin a szememben. Egy új világot, ahol már annyira közel vagyunk…hogy robottá váljunk…Disztópikus-társadalom sci-fi, talán ez a legjobb meghatározás. Talán.

Piintyő>!
Vlagyimir Szorokin: Cukor Kreml

ej, ej, micsinyájak most veled, te cukor kreml? :))
olyan jól indult….. na mondok, lesz egy ötcsillagos olvasásom…… hm…….. egészen a jó háromnegyed részéig érdekes, szellemes, gunyoros, humoros. az utolsó rész két novellája, de főképpen a Piros lámpás ház viszont már kiverte a biztosítékot. az az én ízlésemnek már sokk…….. tudom is, értem is a miértet, mégis taszít ez az inkább pornográfiának beillő írás……. és nemcsak Ohlop alakja undorító, azok is, akik kiszolgálják…….
pedig milyen jó pl. a Petruska! ez a kedvencem – úgy látszik a törpék mindenütt jó fejek, sokat megengedhetnek maguknak.
egyébként, amit elénk varázsol, nem egy szívderítő jövő……… hát, azok a kihallgatások…. meredek.
hosszas tanakodás magammal után úgy döntöttem négyésfelet megérdemel a már említett Petruska, a kocsma, a piszkavas, orosz népmese, a vándorénekesek és úgy egyáltalán a rám gyakorolt hatása miatt.

4 hozzászólás
tgorsy>!
Vlagyimir Szorokin: Cukor Kreml

Nem fogok egy darabig Szorokint olvasni. Gyorsan egymás után kettő: megfeküdte a gyomromat, elmémet. Ráadásul ezt nem is igen értettem. Illetve van egy gondolatom. Feltehetően ugyanolyan agyament, mint maga a könyv.
Szóval.
(Lehet, h. az alábbi CSELEKMÉNYLEÍRÁST tartalmaz, de lehet, h. nem.)
Az uralkodó, bocs Uralkodó, cukor-Kreml formájában ellátja az ő szeretett népét kábítószerrel nemre, életkorra, társadalomban elfoglalt helyére való tekintet nélkül, és a könyv tkp. ezeknek a kábszeres látomásoknak a novella-fűzére.
Vagy nem.
Mindenesetre nyomasztó.
a kevés csillag nem a könyvnek szól. mert az jól van megírva. Hanem úgy egyáltalán.
Tele van a hócipőm ezzel az egésszel, ami itt van.
Kérek egy darab cukor-Kremlt.

3 hozzászólás
ervinke73>!
Vlagyimir Szorokin: Cukor Kreml

A jelen valóságához képest a képzelt utópia bakfitty! Ide mindent Szorokintól!

Ákos_Tóth IP>!
Vlagyimir Szorokin: Cukor Kreml

Ha Szorokin esetleg felhagyna a modern Oroszország gunyoros ostorozásával és a pornográfiába hajló szatírával, talán teljes joggal pályázhatna irodalmi Nobel-díjra. Csodálatos stílusa van, mondatait és szavait elképesztő szenvedéllyel veti papírra – nála aztán tényleg mindegy, mit ír, az elsődleges mindig is az lesz, hogyan írja. Ezért aztán, ha valakinek egyszer belemarkol a szívébe, az sosem fog háborogni azon, hogy az aktuális regény, vagy novella mocskos, undorító, tocsog a vérben és az egyéb testnedvekben. Persze én is nagyon szeretném, ha egyszer írna egy történelmi nagyeposzt, egy realista regényt a modern Oroszország mindennapjairól, bármi effélét – de igazából akármit is írjon, az garanciálisan zseniális és lenyűgöző lesz, szóval csinálja csak kedvére, ami neki jólesik.

A Cukor Kreml egyébként jellegéből fakadóan nyilván nem az életmű legfényesebben csillogó ékköve, de az Opricsnyik-trilógia fontos darabja. Még mindig intő, rendkívül borúlátó figyelmeztetés ez Oroszország és jó néhány más nemzet számára (ugye, milyen jó, hogy nálunk is megjelentek ezek a könyvek!?), ugyanakkor groteszksége miatt afféle modern meseként túllép a realitásokon, ezért hiba lenne disztópiának, vagy poszt-apokaliptikus műnek nevezni a trilógia darabjait. A háttértartalmat, az üzenetet mindenki vonja le a saját szájíze szerint – számomra Szorokin összességében pesszimistább a kelleténél, de mindez most másodvonalbeli kérdés. Leendő klasszikus minden, ami a kezei közül kikerül, ebben biztos vagyok.

borob>!
Vlagyimir Szorokin: Cukor Kreml

Szorokint régóta nem tudom hova tenni, egyszerre taszít is, és tetszik is. Valószínűleg, ha ezzel a könyvvel kezdtem volna a Bro útja és az Opricsnyik egy napja helyett, jobban jártam volna. Kellemes kis vicces, odaszólogatós, fricskázgatós darab, fanyar humort kedvelőknek tetszeni fog. :)

Mandragoria>!
Vlagyimir Szorokin: Cukor Kreml

Bár ez egy sorozat 2. darabja, az értékelésekből az derült ki, hogy nem szükséges az előismeret, így bátran vágtam neki. Annyira sokszínű a címkehalmaza, hogy úgy gondoltam, ez csak jó lehet, de ez most nagyon nem jött be… :S
Először is: azt hittem, hogy ez egy regény, de nem, novellák gyűjteménye, amit egyetlen kapocs köt össze: a cukor Kreml. Illetve az, hogy mindegyikben felbukkan, de hogy micsoda és honnan jött… nos, talán mégis csak kellett volna egy előzmény, mert ez így elég hézagos.
Maguk a történetek meglehetősen hétköznapiak, egy-egy felbukkanás, említés erejéig nem is észleltem bennük az említett címkéket, így mondhatni, egyiket sem tartom helyénvalónak. Azért, mert felbukkan bennük olykor egy robot vagy okos eszköz, még nem lesz valami sci-fi. Mágikus realizmust és alternatívát sem találtam benne – igazából mire fel alternatív történelem? Ennyi utalás, ekkora kifejtés nagyon-nagyon kevés nekem ezekhez. Egy évszám van benne, meg valami a kínaiakkal és ennyi.
A novellák stílusa nagyon különböző, sokrétű, mondanivaló egyikben sincs sok, inkább csak leírás, és jellemzően a végére tartogatják a legnagyobb csavart: amikor tulajdonképpen nem történik semmi, csak ott hagyják vakon az embert a levegőben.
Maga a világ, amit bemutat(ni próbál), ez a szegény, de eszközeiben mégis fejlett rendszer, ahol a legnagyobb örömet a bódító cukor jelenti, amire minden körülmények között van pénz… nos, azért ez nem volt rossz.
Jóval többet előrevetített a fülszöveg és a többi, amiből alig kaptam valamit, sajnálom is magam érte. Lehet, nem jókor olvastam, pedig a Jég nem volt rossz. Menet közben azt gondoltam, mindenképpen elolvasom, így utólag is Az opricsnyik egy napját, aztán a végén, hogy nem, de talán mégis szükségeltetik és talán egyszer mégis kedvem lesz hozzá, biztos komplexebb képet ad.

Anna_Regina_Mirkó>!
Vlagyimir Szorokin: Cukor Kreml

A Szorokintól megszokott stílushoz képest egészen „jól nevelt” írás. Számomra nem adott olyan érzelmi katarzist mint a Jég, mégis sokkal többet mond. Vlagyimir Szorokin a Cukor Kremlben egyszerre vetít minket a múltba és a (lehetséges) jövőbe, és az egész írás annyira összetéveszthetelenül orosz. A tájleírások, a hangulatfestések mintha egybegyúrta volna a teljes orosz irodalom eszköztárát és megspékelte volna egy kis futurizmussal. Nyomasztó jövőkép, főleg, hogy annyira nem is irreális. Szinte minden, amit leír, már megtörtént egyszer; az embernek időnként deja vu érzése támad olvasás közben. Egy totális diktatúra mozaikja ez; a hatalomé és az elnyomottaké, a gyengéké, az erőseké, a hivőké és a hitetleneké. Az igazán félelmetes az, hogy a jelen kor az egy fájdalmasan aktuális mellékízt az egéssznek. Oroszország falat épít, hogy kizárja az ellenségeit….

Ikarosz>!
Vlagyimir Szorokin: Cukor Kreml

Mivel nem rég olvastam Glukhovsky Népellenes meséit, ezért ahhoz fogom hasonlítani, mert igen hasonlóak, mind témában, mind formában.
Szorokin elég cirádás stílusban adja elő a mondókáját, a fordítónak biztos okozott egypár álmatlan éjszakát. Érdekesek a történetei, egy elvont világot ábrázol, aminek az alapjai itt élnek velünk, nem csak az orosz anyaföldön, hanem talán mindenhol.
Viszont Glukhovsky bebizonyította, hogy a kevesebb néha több. Egyszerűbb, „földhözragadtabb” novelláival könnyebb azonosulni, hamarabb megérti az ember a burkolt célzásokat.


Népszerű idézetek

Kkatja P>!

Késő éjszaka fekszik Marfusa az ágyacskájában, ragacsos markában a Szpasszkaja-tornyot szorongatja. Kényelmes Marfusának a steppelt paplan alatt, meg a toronynak is a kislánymarokban. Csak a torony teteje áll ki a markából, rajta a kétfejű sassal. Besüt a hold a zúzmarás ablakon, csillog a kétfejű cukorsason. Nézi Marfuska a cukortól szikrázó sast, és szemhéja elnehezedik a fáradságtól. Micsoda nap volt! Csodálatos, boldog nap!
    Ünnepi hangulatban volt az este Zavarzinéknál: az asztalra állították a cukor-Kremlt, gyertyákat gyújtottak, nézték, csodálták, s beszélgettek közben. Aztán kalapácsot hozott apuska, és darabokra törte a Kremlt – hogy mindegyik részre egy-egy torony jusson. És Marfusenyka szétosztotta szüleinek, nagyszüleinek a kremli tornyokat: a Borovickaját az apjának adta, a Nyikolszkaját az anyjának, a Kutafját a nagypapának, a Troickaját a nagymamának. És a családi tanács úgy döntött, hogy az Oruzsejnaja-tornyot nem eszik meg, hanem megvárják vele Marfusa öcsikéjének a születését. Hadd egye meg ő, s az orosz vitézek ereje szálljon belé. De a Kreml falait, a templomokat és Iván cár harangtornyát megették, és kínai teát ittak hozzá…

26-27. oldal Marfusa öröme

Piintyő>!

Matyuha csak állt némán. Tapasztalt hóhér volt, már hat éve dolgozott ebben a beosztásban, és rég felhagyott a lágerhóhérok szokásos mondókáinak ismételgetésével, hogy aszondja, „előbb fekszel, előbb kélsz”, „ne a segged óvjad, ha a fejed kókad”, „nyírfavessző segged éri, államunkat így megvédi”, vagy „egészséged visszahozza, finsibined* meggyógyítja”.
* reuma (kínai)

75. oldal

Lunemorte P>!

Moszkvában jégből van az emberek szíve. Könnyekkel föl nem olvasztod.

1 hozzászólás
Lunemorte P>!

– Hiányzik, ugye?
– Hogy a csudába ne. Mint egy tüske a szívemben. És sehogy se lehet kihúzni.

Lunemorte P>!

– Vajákos vagyok.
– Ó, az csodálatos! Varázsol?
– Azt is. De úgy érzem, ma nem én varázsoltam el magát, hanem maga engem. És a maga bűbája erősebb az enyémnél.

Lunemorte P>!

– A szeretet menti meg a világot, Komjaga, csak a szeretet!

Lunemorte P>!

Italom van, de nem iszom, ételem van, de nem eszem, álmom van, de nem álmodom.

Keikorca P>!

És ahogy néztem, néztem a Kremlt, egyszer csak minden ragyogni kezdett a fejemben, s mintha csak a teremtetlen fény volna az a ragyogás. Minden csak ragyog és énekel a fejemben, és egyre jobban kívánom, hogy a Kremlt nézhessem. És már egyáltalán nem fáj a szemem. És csak nézem, nézem, nézem, és ragyog-szikrázik a fehérsége, valósággal szívja a szememet ez a fehérség, és fölszikrázik az égre, és a fejemben egyenesen angyalok énekelnek, oly édes lett minden, oly nagyszerű, és kék az ég, a felhők szanaszét szaladtak, ragyog a nap, szikrázik a Kreml, szívja a szememet, s mindenről elfeledkeztem, és csak nézem, nézem, nézem, és oly nagyon édes a fehér falú Kremlt nézni, hogy moccanni sem tudok, és közben teljes szívemmel azt akarom, hogy csak nézhessem, nézhessem, nézhessem, nézhessem, és minden megdermedjen így, és csak álljak ott és nézzem, csak be ne csukódjék a szemem, el ne fáradjon, hanem egyre csak táguljon és nézzen, nézzen, nézzen, mintha semmi mást nem is kéne tenni sohasem, hanem csak nézni, nézni, nézni és állni, nézni a Kremlt, és vigyázzban állni, szépen állni, helyesen állni, hogy senkit el ne ijesszünk, semmit ne háborgassunk. Hanem csak nézzük a mi fehér Kremlünket, nézzük kitágult szemmel, s hogy csak álljon ott nyugodtan, és semmi baja ne essék, hogy el ne tűnjön, hanem csak álljon ott azon a főhelyen örökkön-örökké, a fő és nagy dolgok helyén, a jó dolgokén, ahová mindannyian mentünk, igyekeztünk, ahol összegyűltünk, hogy mindent jól és helyesen csináljunk, hogy mindannyian együtt legyünk, hogy az egész világgal együtt mindent elhatározzunk és kijavítsunk mindörökre, csak senki ne zavarjon, csak álljon ott a fehér Kreml a maga fő helyén, és lehessen nézni, szépen, helyesen nézni, tág szemekkel, de úgy, hogy reszkessen a lélek, hogy ragyogjon a lélek, hogy aranyfénnyel izzék, a Kreml ragyogó fényével, melytől mindenkinek jó lesz, de olyan nagyon jó, hogy nem is kell semmi több, nem is kell semmi más, csak hogy nézhesd és örvendezhess, s örvendezzen a lelked, s ihassa szemed a fehér Kremlt, ehesse szemed a fehér Kremlt, és nem is kell semmi más, és minden jó ember ott fog állni melletted, helyesen fog állni, becsületesen fog állni, és örvendezni fog, nyitott szemekkel, jó szemekkel és azokban a szemekben mindenkinek ott lesz a maga Kremlje ezer és millió fehér Kreml lesz a jó emberek szemében akik helyesen tudják dicsőíteni és mindent helyesen és jól tudnak csinálni és szorgalmasan tudják nézni a mi drága és szent fehér Kremlünket és nem is kell semmi más csak hogy ott álljon a helyén és semmi ne zavarja és halkan és nyugodtan kell nézni hogy el ne ijesszük és le ne romboljuk és nem kell erőltetni a szemünket hanem csak nyugodt szemekkel nézni nézni és nézni és akkor minden nyugodt és jó lesz és mindenkinek jó lesz és minden ember boldog lesz örökkön-örökké ha csak megtanulják helyesen nézni a fehér Kremlt és semmi más nem kell mert semmi más nem jó hanem csak nézni és nézni nézni és nézni és hogy senkinek ne csukódjék be a szeme és hogy minden szem nyitva legyen és jól és helyesen legyen nyitva és úgy hogy minden jó legyen bennük és a fehér Kreml álljon mindenkinek a szemében és hogy minden becsületes embernek örömtől duzzadozzon a lelke és elragadtatottan és helyesen és hogy az emberek békésen álljanak és nyugodtan és egyáltalán ne mozogjanak hogy minden nagyon jó legyen csak ne menjen le a nap hanem ragyogjon és a Kreml is ragyogjon és szikrázzon minden szemben és minden kis szemecskében egy-egy fehér Kreml ragyogjon és ragyogjon de úgy ragyogjon hogy minden ember megértse és elfogadja de úgy elfogadja és tudja hogy ne legyenek kérdéseik az embereknek hanem minden ember megértse hogy eljött a boldogság és soha többé nem megy el…

Gondolat Kiadó, Budapest, 2009, 138-140.

Lunemorte P>!

Beszökött a téli napsugár a zúzmarás ablakon, és Marfusenyka orrára szállott. Fölnyitotta a szemét Marfusa, s tüsszentett. A legérdekesebb résznél ébresztette föl a napsugaracska: megint az elvarázsolt, kék erdőről álmodott, meg a szőrös, kerge manókról. Kék fák közül kacsingattak rá a szőrmanók, kiöltötték tüzes nyelvüket forró szájukból, s e nyelvecskék aztán ragyogó hieroglifákat rajzoltak a fák törzsére, de a legeslegősibbeket ám, a legeslegbonyolultabbakat ám, amiket még maguk a kínaiak sem ismernek, olyan hieroglifákat, melyekben nagy és szörnyű titkok rejtőznek. Micsoda álom, elhűl tőle a lélek, és valamiért mégis oly édes effélét álmodni.

(első mondat)

Lunemorte P>!

A robot egészen közel gurult hozzá, bézs színű műanyag hasa kinyílt és fényleni kezdett: a belsejében egy kupica vodka állt.


A sorozat következő kötete

Kreml sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Ian Tregillis: Géplélek
J. Goldenlane: Napnak fénye
Marissa Meyer: Scarlet
Daniel H. Wilson: Robokalipszis
Hídvégi Igor: Középkor újratöltve 2.
Dmitry Glukhovsky: Metró – A trilógia
Isaac Asimov: Az Alapítvány előtt
Bakti Viktor: Integrálva
Mark F. Wilson: Halálzóna / Ellencsapás / Invázió
Duncan Shelley: Árnyékszingularitás