23000 (Jég-trilógia 3.) 52 csillagozás

Vlagyimir Szorokin: 23000

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Az ​immár kultuszkönyvvé vált „Jég-trilógia” utolsó kötetének magyar fordítása lát most napvilágot. Az egyetlen számjegyből álló cím sokaságot takar, a Fény Testvériségének teljes létszámát jelöli. Tagjai a Szorokin trilógiájának első részében bemutatott ösvényen, azaz Bro útján haladnak – úgy, ahogyan a második részben, A jég című regényben is tették, hogy megleljék egymást szerte a világon. Egyben a végkifejlet felé is tartanak. Amely ezúttal egy emberrabló üldözéses rémálmán, döglött szukák barátnőinek kényszermunkáján keresztül közeleg, s két, hozzátartozóikat elveszített fiatal világméretű nyomozása kis híján fényt is derít rá. Akárcsak a lakott világot benépesítő lények mindegyike, a két fiatal is puszta eszköz a Testvériség átgondolt nagy tervében. A Testvériségében, amely utolsó tagjait gyűjti kitartó szorgalommal, emberi lények átalakításával, a remény köreinek megalkotásával. Majd amikor egybegyűlt a 23 000 kiválasztott, visszavonul mind, hogy kiküszöböljék a teremtés… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2005

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Gondolat világirodalom Gondolat

>!
Gondolat, Budapest, 2019
280 oldal · ISBN: 9789636939816 · Fordította: Holka László
>!
Gondolat, Budapest, 2009
280 oldal · ISBN: 9789636931339 · Fordította: Holka László

Enciklopédia 7

Szereplők népszerűség szerint

F. Scott Fitzgerald · Omar Khajjám


Kedvencelte 3

Most olvassa 2

Várólistára tette 26

Kívánságlistára tette 22


Kiemelt értékelések

Ákos_Tóth IP>!
Vlagyimir Szorokin: 23000

Szorokin Jég-trilógiájának csúcsa nálam a Bro útja – ez volt az a könyv, ami a klasszikus orosz nagyregények stílusából rajtolva eljutott a szenvedélyes, elvont szorokini dekadenciába, miközben mégis egységes maradt, és szinte hullámként söpört végig az olvasója tudatán. A címadó Jég egészen más volt, engem elsőre a skandináv krimik hangulatára emlékeztetett, de igazából amolyan rosszérzésű posztszovjet horror- és vallási thrillerjelleget öltött az egész – nem is véletlenül lett sikeres a maga módján. A trilógiát záró 23 000 valahogy mind a kettő akar lenni egyszerre, és megint valami más, de szerintem bőven alulmúlja előzményeit. Sőt, megkockáztatom, hogy messze ez az életmű legkevésbé emlékezetes darabja.

Szorokin írásain az evolúció mindenki számára érezhető: szinte tapintható a különbség a Kékháj és a – különben még mindig nagyon durva! – Jég, majd még később a 23 000 között. Az író művészetének persze nem ez az értékmérője, de ha egy regényében majdnem 180 oldalt kell végigpörgetni, mielőtt egy szex-jelenetbe, fröcsögő testnedvekben, gyomorforgató motívumokba ütközzünk, akkor az már jelent valamit. Pedig a felnőtt tartalommal telített Tellúria és Hóvihar később íródott, szóval nem következetes változásról van itt szó. Az is figyelemreméltó, hogy ezúttal határozottan erőltetettnek tűntek a szívükkel beszélő különös teremtményekre vonatkozó részek, össze sem lehet hasonlítani a jajongó szívek gondolatait és érzelmeit a második részben leírtakkal. Nincs is túl sok epizód, ahol Szorokin velük foglalkozna, a hangsúly inkább az emberi nézőponton van, ami egy-két pillanattól eltekintve szokatlanul nyugodt, kimért, már-már hiányzik belőle minden olyan elvont abszurdum, amiért megszerettük Vlagyimirt. Kis túlzással a regény fénypontja az a két alfejezet a vége felé, amiben a frissen felébredő szívek szárnyalása kerül leírásra – ott bizony menthetetlenül magával viszi az embert a szorokini örvény, de a maradék 250 oldalról éppen ez hiányzik a legjobban. Igaza van a fülszövegnek: ez egy sci-fi thriller, aminek nagyon sokszor sajnos semmi köze nincs az igazi Vlagyimir Szorokinhoz. Aligha véletlen, hogy a Jég után visszatért a maga szatirikus, perverz világába…

A 23 000 messze nem a legjellegzetesebb, legérdekesebb, legfontosabb regénye az írónak – a történet szempontjából szerintem még csak szükség sem volt rá, a Jég-témakör nem ettől kerekedett ki, ahogyan az Opricsnyik-világ sem a három különálló kötet együttes értelmezésétől vált teljessé. Abból a szempontból viszont nagyon jó, hogy megmutatja, milyen író lenne Szorokin, ha maga mögött hagyná néhány állandó stílusjegyét: még mindig rendkívül sajátos, olvasmányos, de sokkal unalmasabb.

Kkatja P>!
Vlagyimir Szorokin: 23000

Jó volt ez a befejező rész is, bár volt egy olyan sanda gyanúm, mintha Szorokin megunta volna a Jég/Fény Testvériségét, mert most kimondottan idegesítően szektás jellemvonásokkal durvította el őket az előző két résztől eltérően. Most inkább szurkoltam a Döglött szukák baráti körének spoiler akik a legszerethetőbb szereplők voltak a sok zakkant között. :)

Nagyon profi Szorokin a hangulatváltásokban most is. Fejezetenként különböző stílusokkal játszik, hol izgalmas és brutális, vadul osztja a tockosokat. Hol meg lírai és andalító, lágyan ringat és elvarázsol mondanivalója dallamával. Sokszor meghökkentőek voltak ezek az ugrások, de semmiképp se hagyjuk magunkat kizökkenteni, nehogy a végére JÉGRE tegyük magunkat is! :)

Köszönöm szépen @TeveLaci, nélküled nem olvashattam volna! :)

8 hozzászólás
KBCsilla P>!
Vlagyimir Szorokin: 23000

Összegyűlt a Fény Testvériségének 23 000-es társasága, hogy újra a fény uralkodjon a világban.
Már vártam az első két részben is, hogy mikor indul meg az ellentámadás, mikor lépnek színre az életben maradt megkalapáltak, akiknek nem nyílt meg a szíve.
Az első két rész is tetszett, de ezt végigizgultam, nagyon szurkoltam az ellenállóknak.
A végeredmény kiderítéséhez persze olvassa el mindenki magának a könyvet, de nem volt rossz a megoldás az író részéről.
Véletlenül került a kezembe a sorozat, de nagyon örülök neki.
Szerintem érdekes és fordulatos volt, fel sem tűnt, hogy három könyvet olvasok egymás után.
Mindenesetre ez volt a legjobb rész.

4 hozzászólás
entropic P>!
Vlagyimir Szorokin: 23000

Fogalmam sem volt, mire számítsak ettől a könyvtől, s a fülszöveg se nyújtott túl sok fogódzót. Elég sokáig azon gondolkoztam olvasás közben, hogy ez meg mi a fene, aztán a 80. oldal tájékan kezdtem ráérezni az ízére. Aztán már alig vártam, hogy jöjjön a nagy végjáték, ami viszont csalódás volt. Idétlen és giccses – vagy valamit nem jól értettem.
Viszont a stílusok keveredése a rengeteg dőltbetűzést leszámítva tetszett, és a könyv képi világa is igen hatásos.

Stone>!
Vlagyimir Szorokin: 23000

Nyalom mind a tíz ujjam e jó zsíros orosz könyv után. Sosem olvastam még Szorokintól semmit, még hallani sem hallottam róla ezelőtt, de figyelmem a japán és kínai írók mellett, most jelenleg az orosz kortársak felé fordult, így beiktattam, nem tudom hányadik könyvként a 23000-et.
Tudom, hogy egy trilógia harmadik része. Azt is tudom, hogy az író már ötvenen túl jár, de annyira fiatalos és lendületes, hogy azt hinném, a húszas éveit tapossa. Aztán, meg hirtelen azt gondolom, ez egy sokat megélt, olvasott ember. Annyira körmönfontan felépített világot teremt, múlttal a jelen mögött, fűszerezésnek ad egy kis csámcsogni valót az ideálokból, a kultúrából, a mitológiából, amiket éppen csak felfest pár ecsetvonással, számítva az olvasó műveltségére, mondván; hiszen tudod, miről beszélek? És az olvasó tudja. Nem éreztem, hogy túlságosan hiányzik az előző kettő, de mindenképpen szeretném kiolvasni azokat is, hisz úgy lesz kerek egész a mese.
Szeretem az iróniát, ami sohasem bántó, csak egy kicsit csipkelődő, kigúnyolván azt a világot, amiben felnőtt, de mégis magáénak érez. Ez az ember szereti Oroszországot, bármennyire is átlátja a korrupcióját, a visszásságát, akkor is úgy éreztem, hogy sosem mondana le róla.
Érdekes volt figyelni önmagam, ahogy a Jég embereiért való szurkolásból átváltok a HÚS gomolygásának egyre jobban való féltésébe. Az emberekben megvan az akarat a messze múltból, hogy fejlődjenek, és akarjanak, és törtessenek, és azt gondolják, hogy a természet felett állnak. DE ezek vagyunk mi, ez az emberiség természete, ha nem ilyenek lennénk, már felfalt volna az evolúció. De mi szeretünk rohanni előle, és közben tönkre tenni azt, amiből létezni tudunk. A fény testvérisége meg marhán leszarja, hogy ők ugyanezt teszik a saját indokaik és hitük szerint. Ahogy haladtam a könyvben, egyre inkább féltem a testvériségtől. Ennyire céltudatos, ennyire vakhűségben feloldódó személyektől nemcsak egy könyv lapjain keresztül bemutatva ijedek, meg, de a valóságban is elfordulok a rugalmatlanságtól, a mindent eltaposó, csak az önző célom felé tartó emberektől. Lehet, hogy kell az első kettő rész ahhoz, hogy a Jég testvérisége több dimenziójában feltűnve megjelenjék és kicsit piszkosabbak, és avíttabbak tűnjenek, ezt csak azon kötetek elolvasása után fogom megtudni, de ebből a könyvből csak ijesztőnek tűnt a saját maguk által generált tökéletességük, az, ahogy mindent manipuláltak, ahogy tönkre tettek embereket. Olykor tényleg eszembe jutott a nácizmus.
A karakterek annak ellenére, hogy nem voltak szájbarágósan kidolgozva, mégis pontos képet alkottam a fejemben róluk. Az meg külön élvezet volt, hogy teljes embereket ábrázolt, a fény és az árnyék is bennük élt. Sosem szeretem, ha úgy tűntetnek fel egy könyvben bármilyen szereplőt, hogy nincs meg az egyik fele. Szükség van egy lényen belül a Yin és Yangra, mert csak így tud kerek lenni a világ. A Fény teremtményeit azonban leegyszerűsítette, talán meg is értem, miért volt erre szükség. A megszállottság egysíkúvá tudja tenni egy ember gondolatvilágát. Az egyesüljünk egy cél érdekében, már elég sokszor egysíkúvá tette a világokat a földön és sosem vezetett semmi jóra. A Fény testvérisége nem ismer tréfát, nem néz se jobbra se balra, olyan, mintha a Római birodalmat ötvöznénk, a kínai szocializmussal, Sztálin diktatúrájával fűszereznénk és a keresztény hitvilággal nyugtatnánk meg a tagokat. Amúgy, szerintem, a kereszténység a legjobb propaganda a pénzszerzésre, azóta sem találtak ki jobbat. Tiszta piramisjáték. Nos, a testvériség nem az, itt a 23000 lény a végén egyként vár ugyanarra a megváltásra, nincs megkülönböztetés, mindenkinek joga van átélni a csodát. Imádtam a befejezést. Annyira kaján vigyor terült szét az arcomon az utolsó fejezetnél. Szorokin úgy, de úgy beletrafál és megoldotta. Tessék elolvasni, vagy hozom a jégkalapácsot!!

szasulja>!
Vlagyimir Szorokin: 23000

A Jég-trilógia befejező darabja a szokott lendületes iramot hozza. Nekem jobban tetszett, mint a Bro útjai de kevésbé mint a Jég. Ahogy a többi könyvben is, a végére azért már bosszantott a kiválasztottak kifacsart szóhasználata (húsrobotok, vasgépek stb), bár érteni vélem, hogy a sajátos perspektíva valamiféle globalizáció- meg kapitalizmus-kritika akar lenni. Viszont tetszett, hogy a maga cinikus módján, de megjelenik az emberi nézőpont is egy kis ideig.

Összességében nem bántam meg, hogy elolvastam, a kortárs orosz irodalom iránt érdeklődőknek alighanem kötelező darab, de Az opricsnyik egy napja nekem sokkal jobban bejött, talán mert inkább szól Oroszországról, mint az egész világról.

Viktoria_Agnes_Takacs P>!
Vlagyimir Szorokin: 23000

Nem rossz, bar kicsit nagyobb csattanot vartam tole. Egesz jo karaktereket sikerult hozni az utolso kotetben, bar a nyelvezet kicsit docogos volt, foleg a husgep szo sokszori ismetlese egy-egy szovegreszen belul.

Braun_Barna>!
Vlagyimir Szorokin: 23000

Ha nem lenne az utolsó fejezet, az még már négy csillagig is elvinné. De van. Sajnos. Az egész trilógia legnagyobb hibája, az a nyamvadt fejezet :(

DE!!!! Van benne említve magyar! kétszer is!


Népszerű idézetek

Zero>!

– A világ hirtelen megváltozott, Olga – mondta egyszer ebéd közben Wolf. – Az agónia jelei mutatkoztak, magának nincs ilyen érzése?
– Gondolja, hogy ez… a Testvériség miatt van?
– Abszolút – mosolygott az öregúr. – Világunk a vesztét érzi, és ezért inadekvát mozgásokba kezdett. Ráng. A 19. században ilyesmi nem fordult elő. És a 20. század? Két világháború, atombomba, Auschwitz, kommunizmus, a világ felosztása vörös és nyugati részre… Az emberiségen valami görcsös, szörnyű rángás vett erőt a 20. században, nem találja? Vegyen bármely tetszőleges területet, akár a tudományt, akár a művészeteket: birkák klónozása, modern művészet, mozi, a tömegzene – ezek bizony görcsök. A közelgő vég előtt a világ eszét veszti.
– Honnan ismeri itt bent… a tömegzenét?
– Föntről, Olga, mindent odaföntről! – mosolygott még szélesebben, még sárgásabban az öregúr. – Aki csak idekerül, az mind mesél valami újat. Az én világképem egészen adekvát. Az emberiség tendenciája az elmebaj felé egészen szembeszökő. Holnap majd felbukkan itt egy kék szemű ifjonc összeroncsolt mellkassal, aki beavat bennünket abba, hogy odafönt már csecsszopókat reggeliznek, az elnököket pedig a hímtagjuk mérete alapján választják meg. És én nem csodálkozom. Új erkölcsök jönnek, Miss Drobot, a vég előcsarnokában!

222. oldal

Kkatja P>!

Olga ismét belemerült Fitzgerald keserédes világába. Amikor a kormány légiereje szétbombázta a Gyémánthegy gazdájának palotáját, amikor őt magát mindörökre elhallgattatták a gyémántszilánkok, bájos leányai pedig árvasorsra jutottak, Olga szeme megtelt könnyekkel. Azt olvasta:

     – Szeretek mosni – mondta Jasmine. – Mindig magam mostam ki a zsebkendőimet. Most már én fogom a fehérneműimet mosni, és eltartom mindkettőnket.
     – Minden olyan, mint egy álom – sóhajtott Kismine, felnézve a csillagokra. Milyen furcsa itt lenni az egyetlen ruhámban. Itt a csillagok alatt! Azelőtt egyáltalán nem vettem észre a csillagokat! Azt hittem, hatalmas gyémántok, hogy valakihez tartoznak. Most viszont rémülettel töltenek el… Úgy tűnik, ami korábban volt, az csak álom. Egész ifjúságom álom volt.
     – Az ifjúság mindig álom – mondta higgadtan John. – Az esztelenség különös válfaja.

    Olga megrázkódott, eltakarta arcát, hogy visszatartsa zokogását. A könnyek kibuggyantak ujjai közül, bőgni kezdett, akár egy gyerek.

Takarodó

Kapcsolódó szócikkek: álom · F. Scott Fitzgerald · fiatalság · sírás
Kkatja P>!

     – Valami aggasztja, Miss Drobot? – kérdezte az öregúr, kissé remegő, átlátszó gumikesztyűbe bújtatott sárgás kezével elrendezgetve asztalán egy szíjat.
     – Tudja, hogy mi.
     – Ne törje ezen a fejét. Minden pontosan úgy lesz, ahogyan lennie kell. Bírja még egy kicsit, és minden véget ér. Tudja jól, milyen véget. Türelem, gyermekem.
    Az öregúr nyugodt, gunyoros hangneme kezdte bosszantani Olgát.
     – „Téged türelemre intenek, pupák, a rozoga, elaggott atyák, Könnyű, teszik, nekik minden egy már. A lelküket hamarosan kiadják” – szavalta.
    Wolf nevetett:
     – Remek! Ki ez?
     – Ez apa paródiája Omar Khajjámra. Apa arab költőket fordított.
     – Teljesen egyetértek megboldogult édesapjával. – Wolf lassan betette a szíjat a dobozba. – Valóban egész kevés van hátra… De a türelem tesz bennünket, Olga, értelmes lényekké. Felhagyhat azzal, hogy értelmes ember legyen, rávetheti magát az őrökre. Vagy belém döfheti a kutyusok nyúzására használatos kést. Vagy felmetszheti az ütőerét azzal az ollóval, ott ni. A józan ész és az esztelenség között mindig van választás.

A Kulcs

Kapcsolódó szócikkek: esztelenség · józan ész · Omar Khajjám
volna>!

Minden eszmefuttatás idegen bolygók értelmes lényeiről, a testvéreinkről, az új életformákról merő badarság! Milliárd és milliárd bolygón nincs – és nem is lehetséges élet. A Föld egymaga van a világegyetemben, igazi unikum. A Homo sapiens pedig kétszeres, sőt háromszoros unikum. Márpedig, ha ez így van, akkor tanácsos úgy szemlélni a Földet, mint egy anomáliát, mint teljességgel egyedi jelenséget, mint egy hézagot a Mindenség testén.
– Vagy lehet hogy úgy, mint valami csodát? – vetette ellen Olga.
– A csoda, Olga, az maga az anomália. És a Mindenségben bármely rendellenesség az egyensúly megbontását, a rend felbomlását jelenti.Az egyenes átvezethető két ponton, három ponton, harminchárom ponton. Egyetlen ponton egyenest húzni értelmetlen. Mert egyetlen pont az csak egy pont, semmi más. Az nem út. Az nem törvényszerűség. Éppen ezért mi ketten éppúgy, mint a mi egész bolygónk, a Mindenség hibája vagyunk. És nincs jövőnk.

215. oldal

Frank_Spielmann I>!

A dinó mellett egy darabka jég hevert. Az olvadó jégtől a párnán folt keletkezett.
– Ejnye, te vastag jég! – A kisfiú sortba gabalyodó lábbal az ágyhoz szaladt, és lesöpörte róla a padlóra a jeget. – Bepisáltál, te jég! Apgréd, apgréd!

Gomolyog a hús

volna>!

Valóban egész kevés van hátra… De a türelem tesz bennünket, Olga, értelmes lényekké. Felhagyhat azzal, hogy értelmes ember legyen, rávetheti magát az őrökre. Vagy belém döfheti a kutyusok nyúzására használatos kést. Vagy felmetszheti az ütőerét azzal az ollóval, ott ni. A józan ész és az esztelenség között mindig van választás.

223. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Borisz Akunyin: A gyémántszekér I-II.
Szergej Lukjanyenko: Új Őrség
Szergej Lukjanyenko: Világok őre
Szergej Lukjanyenko: Ugrás az űrbe
Borisz Akunyin: A cár könyvtára
Dmitry Glukhovsky: Metró 2033
Szergej Antonov: Sötét alagutak
Vlagyimir Vasziljev: Halálos zóna
Vaszilij Akszjonov: Moszkvai történet
Roman Szencsin: A Jeltisev család