Nadrágba ​bújt felhő 22 csillagozás

Vlagyimir Majakovszkij: Nadrágba bújt felhő

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Populart Füzetek Interpopulart · Populart füzetek – világirodalom Interpopulart


Kedvencelte 1

Várólistára tette 14

Kívánságlistára tette 8


Kiemelt értékelések

Júlia2005>!
Vlagyimir Majakovszkij: Nadrágba bújt felhő

Majakovszkij költészete a lelkemig hatolt, a versei csordúltig betöltötték a szívemet.

Némely versből áradt az agresszió, a halálvágy, a reménytelenség, ugyanakkor az erő, lázadás a rendszer ellen, megvolt végig ez a különös ellentét, amely néha furcsa kettőséget adott a kötetnek, ami nekem külön, rendkívűl tetszett.
Azthiszem, ha definiálnom kéne, ez számomra a nagybetűs művészet, a versek, a rímek, vagy a rímek hiánya se okoztak nekem csalódást, hiszen kárpótoltak a csodás, mélyenszántó gondolatok.:)

Mindenképpen újra olvasós lesz, hiszen még nem tudtam Majakovszkijval eléggé betelni, azthiszem „részeg vagyok és mindig szomjazom”. :D

Lunemorte P>!
Vlagyimir Majakovszkij: Nadrágba bújt felhő

„A sírásó felsóhajt,
örül, hogy végzett."

Együtt sóhajtozok ezzel a sírásóval, ugyanis végig azt éreztem, hogy Vlagyimir Majakovszkij egy hatalmas gödröt ás, miközben kommunista ideológiájú verseket szaval lelkesen gyűlölettel teli hangon, vörösen forgó szemekkel…Minden egyes oldalon közelebb kerültem ahhoz, hogy magával nyeljen ez a sötétség – hogy aztán egész éjszaka rossz kedvem legyen –, de szerencsére még éppen idejében fejeződött be ez a válogatás. Negatív, olykor káromkodó és istenkáromló versek ezek, sajnálom hogy sort kerítettem rá. Talán elrettentő példának jó volt kiadni…

2 hozzászólás
berg>!
Vlagyimir Majakovszkij: Nadrágba bújt felhő

Ivan Kozirev vasöntő elbeszélése (Hofi klasszikus), őszinte sajnálatomra, nem szerepel ebben a jellemzően politikus válogatásban. (Többek közt a „Pofon ütjük a közízlést” is kimaradt – a magyarulbabelben-en David Davidovics Burljuknál olvasható.) Ez persze nem baj. Az már inkább, hogy nincsenek évszámok a versek mellett, szerintem ez komoly hiányosság egy válogatáskötetben, így lemaradok a gondolkodó értelmiségi válaszairól, amivel jobban megérthetném az orosz századfordulós válságot, az első forradalmat, a húszas éveket.
A verseket nehéz csillagozni, annyival keményebb korban születtek, összevethetetlen a maival. A hang mai „szemmel” leginkább a veszett kutyáé. Parancsoló hangnem; nem egyszerűen agitál, hanem lincselésre buzdít („s te lámpavas, emeld mindig magasabbra/a kiontott belű terménykereskedőket”), az átélt kínok felhatalmazást adnak akármire. Ez azért már a kortársaknak is sok volt, meg tudom érteni. Kíméletlenül önazonos, az önpusztításig bezárólag. A forradalom felfalja saját gyermekeit, barátait és üzletfeleit. Költői magatartása Szilágyi Domokos és József Attila konokságára emlékeztet.

Dénes_Gabriella>!
Vlagyimir Majakovszkij: Nadrágba bújt felhő

Valami fantasztikus, hogy mennyire idegesített és zavart majdnem minden egyes sora. Kevés ilyen szerző van – na jó, talán azok, akik magukat író-/költőzseninek kiáltják ki, közben meg…
Természetesen a bölcsészkalapot viselő énem értékeli a nyelvi játékot, a képeket… de én képtelen vagyok ezt E/1-ben még leírni is, úgyhogy ezt az élvezetet meghagyom az énrészemnek. Na meg a párt és az elvtársak… köhm.
Szóval nem mondom, hogy élvezhetetlen és csapnivaló… de azt sem, hogy ebből kell túladagolni magunkat egy borongós/szép napon.

Kicsibogár>!
Vlagyimir Majakovszkij: Nadrágba bújt felhő

Néhol túl erős megfogalmazás, néhol elkalandozó,összességében nagyon tetszett. Szóvirágai érzékletesek és lendületesek. Újraolvasós lesz, ebben biztos vagyok.

Ildó>!
Vlagyimir Majakovszkij: Nadrágba bújt felhő

A versek olykor szokatlan tördelése mellett is megvan a saját ritmusa, erőteljes, különös képeket használ, és ezek mind lendületet adnak a verseinek, ami az olvasásukat is viszi előre. Olvasás közben szinte hallani, hogyan hangzana, ha szavalnák őket, és hogy milyen fokozott érzelmek vannak ezekben a versekben.
Azonban a sok forradalmi témájú vers mellett örültem volna még pár szerelmi témájúnak is.

lolajos>!
Vlagyimir Majakovszkij: Nadrágba bújt felhő

Vlagyimir Majakovszkijról az átlagfiatal ma nem sokat tud. A 40 évig az ő nevét viselő budapesti utcát is visszakeresztelték Király utcának; kicsit idősebbeknek rémlik a középiskolából egy kommunista költő, aki lépcsősre szaggatott verssorokban írt Leninről meg a szovjet útlevélről; még többet tudóknak beugorhat az orosz avantgárd és futurizmus is.

Mielőtt olvasásba és főleg értékelésbe vágtam volna, megnéztem több életrajzát, ami az ő mélyebb megismerésén túl elvezetett múzsájához és elsődleges szerelméhez, Lilya Brikhez, majd annak nővéréhez, aki Elsa Triolet orosz/francia írónő, amúgy pedig Louis Aragon neves francia költő stb. felesége volt. Igen, Majakovszkij és Aragon de facto sógorok voltak (de jure ugyan a feminista Lilya nem volt Majakovszkij felesége, ám évekig furcsa háromszögben élt ugyanazokban a lakásokban, ágy-asztal alapon Oszip Brikkel, a férjével és Majakovszkijjal). Oszip egyebek mellett kiadta Vlagyimir verseit, Lilya és Elsa franciára fordította.

Kell a vizualitás is: néztem fotókat az elegánsan és hintáslegény trikóba öltözött, lobogó hajú és kopasz Majakovszkijról mindenféle kombinációban. Nagyon sok fényképen Lilya is szerepel – nem volt túl szép nő, de rendkívüli hatással volt a férfiakra. Majakovszkij jó grafikai készséggel is rendelkezett, több száz ún. ROSZTA (korabeli orosz hírügynökség) plakát képi és szöveges polgárpukkasztó alkotója. Darabokat, filmeket is írt, vett fel, szerepelt is néhányban. Lázad és harsog legtöbb versében, széttördel sorokat, múltat és jelent, futuristaként a jövőbe tekint. Mi másra, ha ott és akkor nem a szovjet jövőre fókuszál és ontja a ma már propagandának minősülő munkáit. Ezt értékeli benne Lenin majd Sztálin is, bár nemigen felel meg ízlésüknek stílusa. De nem igazi kommunista – nála sokkal kommunistább Aragon…

Virtuálisan ellátogattam a moszkvai Ljubjankán a Majakovszkij Múzeumba is. Először négy emeletnyi idegesítő, átláthatatlan, tarka káosznak tűnik, semmi vitrinsorokban óvott személyes relikvia, csak három dimenzióban odahányt szerkezetek, tárgyak, feliratok. De lassanként kibontakozik az idővonal és a logika, érthetővé, a költőre jellemzővé válik minden.

Ha a Szovjetunióban vagy a rendszerváltás előtti Magyarországon kiadott versválogatásait olvassuk, nyilván dominál a kommunista költő eszményítése. Időközben a fókusz átmozdulhat(na) a kevésbé durva társadalomkritikára, a szerelmi szálra, innovatív verselésére. Majakovszkij sokat utazott Európában, Amerikában, és ostorozta a kapitalizmust, de azt akár ma is megtehetné, mint ahogy a sok elkövetett szovjet/orosz galádságot is.

Néhány versnél egybevetettem az eredeti oroszt a fordítással. Meglepően jól adják vissza a szófordulatokat, hangulatot. Tetszik a Brooklyni híd, és uram bocsá, ha kivonjuk belőle a propagandát, a Vers a szovjet útlevélről is.

Lilikének megfogadta, hogy nem lesz öngyilkos: „A lépcsőházban nem vetem le magamat, / mérget nem iszom, / s ravaszt se húzok meg halántékomon…” De lett, szívlövéssel (bár az önkezűséget néhányan vitatták).

Olvassátok verseit, nézzétek plakátjait, ismerkedjetek ezzel a zsenibe hajló, különös, impresszív, de tán némileg szerethető fickóval.

Vass_Attila_2>!
Vlagyimir Majakovszkij: Nadrágba bújt felhő

Ezt a gyöngyszemet nem hagyhattam ki, muszáj volt elolvasnom, és nem csalódtam.
Igy jár az, aki a regényéhez ötleteket gyűjt, utánanéz egy-két kifejezésnek, és lám, ez lesz belőle. Egyetlen hátránya van az ilyen mesteri alkotásokra való rábukkanásnak, hogy a regény addig is áll. :)
Ja, és amire rákerestem, az a csasztuska. :)
De legjobban Majakovszkij ezzel fogott meg és nyert meg magának:
„Csupán mi vagyunk korunk arca… A múlt szűk. Az akadémia és Puskin érthetetlen hieroglifák. Puskint, Dosztojevszkijt, Tolsztojt és a többit ki kell dobni a Jelenkor Gőzhajójából.” – Vlagyimir Majakovszkij

Jeth>!
Vlagyimir Majakovszkij: Nadrágba bújt felhő

Majakovszkij verseiben rengeteg dühöt és iróniát érzek. Szarkasztikus sorai mosolyra csaltak. A kötet elején lévő versek nem tetszettek annyira, de pont a címadó Nadrágba bújt felhőtől kezdve egyre jobban kezdtem élvezni a költő verseinek olvasását. Néhány versének a témája a kommunizmus volt, verseiben nagyon naivan állt ehhez a rendszerhez, de mint kiderült a versek írása a forradalom előtt, illetve után történtek, ahol még nem igazán láthatta a rendszer hibáit a költő. Az utolsó négy vers pedig megtörte egy kicsit ezt a haragos, dühös lendületet és inkább ilyen játékos, könnyed stílusban íródtak.


Népszerű idézetek

ParadoxH>!

De hozzám,
ember,
– bár gúnyod bántott –
mégis te vagy a legközelebb.

Látod,
az ütő kezet hogy nyalja az eb?

Nadrágba bújt felhő

PusKatus P>!

BESZÉLGETÉS AZ ADÓFELÜGYELŐVEL A KÖLTÉSZETRŐL

Adófelügyelő polgártárs!
    Bocsánat a zavarásért.
Köszönöm…
    Inkább csak állok…
        Ne fáradjon, ha mondom…
Kényes kérdéssel
    háborgatnám,
        ha ráér:
Mi a költő
    helye
        a munkás-társadalomban?
Mintha nekem is
    volna
        boltom vagy földem,
rám adót,
    sőt bírságot is kiszab.
Félévenként
    ötszázat
        követel tőlem,
s huszonötöt
    a vissza nem küldött űrlapok miatt.
Munkám
    bármilyen
        munkával
            egyívású.
Nézze csak –
    milyen veszteség súlya nyom,
termelési
    költségem milyen óriási
és mennyibe kerül
        a nyersanyagom.
Hogy a rím milyen jelenség,
            azt Ön is sejti persze.
A sor végén
    mondjuk
        az a szó áll, hogy
             bandzsa,
és akkor
    egy másik sorvégén
        a szótagot megismételve
fölcsendül
    valami
     halandzsa
Az Ön nyelvén szólva
        a rím:
            váltó.
Lejár a sorvégen –
        ez a rendelet.
S a névszó-
    s igeragozás
        ürülő kasszájából
a képző- s rag-aprópénzt
        kikeresheted.
E szót
    be akarnád
        gyömöszölni a sorba,
de nem hagyja magát –
            széttört, ni csak, csorba.
Adófelügyelő polgártárs,
            becsületszavamra,
a költő
    sokat költ a szavakra.
A mi nyelvünkön szólva
        a rím:
            hordó.
Dinamitos hordó.
        S a sor:
            gyújtózsinór.
Végigég a sor,
        robban az utolsó szó,
s levegőbe röpíti
        a várost
            a sor.
Hol hajthatsz föl,
        és milyen áron
rímet, mely öl,
        mihelyt célba hatol?
Talán
    valahol,
        Venezuelában
öt
    el nem használt rím
            még lapul.
Ez vonszol
        hőségen
            és a tél fagyán át.
Rohanok
    előleg s kölcsön hurkába tekeredve.
Polgártárs,
    vegye számba
        a vasúti jegy árát!
A költészet –
        utazás
            az ismeretlenbe.
A költészet –
        akár a rádiumtermelés.
Egy gramm rádium
            egy évi robot.
Tízezer tonna
        szó-érc sem kevés,
ha azt az egy szót
            közte fölhozod.
De ez a szó
        _milyen emésztően éget!
Mellette a nyers-szavak
            tömbje hunyorog csak,
e szó átragyog
        sokezer évet,
és szív-milliókat
        mozgat!
Persze
    másfajta költőt is látok.
Sok költőnek
        a keze ragad!
Bűvészként húzza ki
            maga és mások
szájából
    a szavakat.
S a lírai heréltek
        rajával mit csináljak?
Idegen
    szavakat
        illeszt be – s röhög.
Ez
    közönséges
        lopás és sikkasztás csak
az országot átfogó lopások között.
Ezek a
    mai
        ódák és versek
a tapsok
        zokogó zuhatagában
a történelem során
            pótköltségei lesznek
annak,
    mit alkottunk,
        ketten vagy hárman.
Megeszel,
    mint mondják,
        egy pud asztali sót,
és száz cigarettát
        fújsz az egekbe föl,
hogy fölhozz
        egy értékes,
            igazi szót
az ember
    artézi mélyeiből.
Ezért
    adómat
        csökkentenie kell ma!
Egy nulla kerekével
            kurtuljon
                az adó!
Hisz egy rubel kilencven
                a száz cigaretta,
s egy rubel hatvan
            az asztali só.
Űrlapján a tömérdek
            kérdést nem is értem:
– Utaztam-e eddig?
            Utazok-e most?
És ha
    az utóbbi
        tizenöt évben
agyonhajszoltam
            tíz
                pegazust?
Viszonyaimat
        firtatja érdeklődve.
Van-e szolgám
        s vagyonom
            itt vagy amott?
És ha
    én a
        nép vezetője
s ugyanakkor
            a nép szolgája vagyok?
Mi vagyunk
        a toll
            proletár-hada, motorja.
Szánkon át
        beszél
            az osztály.
Az évek
    elkoptatják
        a lélek gépeit sorra,
s azt mondják:
        Kimerült!
            Irattárba való már!
Apad a merészség,
            apad a szerelem.
Az idő
    rohama
        koponyámat benyomja.
A legszörnyűbb
        amortizáció
            végez már velem:
a szív és a lélek
        amortizációja.
És mikor
    hízott ártányként
            a nap
a koldusok
    nélküli
        jövőre melegen süt,
én
    már
        rothadok
            a kerítés alatt
tucatnyi
        kollégámmal
            együtt.
Készítse el
        végső
            mérlegem mielőbb!
Állítom
    – és szavamnak hinnie kell –:
a mai
    kis ügyek
        és ügyeskedők
között
    az adósság
        csak engem nyel el!
A mi dolgunk,
        hogy süvöltsünk,
            mint szirénák rezes torka,
nyárspolgár-ködökben,
        viharban, mindenkinek.
A költő
    mindig
        a Mindenség adósa,
a kamatot
    s bírságot
        bánattal fizeti meg.
Adósa
    vagyok
        a broadwayi lampionoknak,
Japán meggyfáinak,
            neked, bagdadi ég,
a Vörös Hadseregnek
            s minden olyan dolognak,
amit
    nem tudtam
        megírni még.
De miért
        e sok hűhó,
            ez az oktalan lárma?
Hova célzok a rímmel,
            e ritmus hova szúr?
A költő szava
        az Ön föltámadása,
halhatatlansága,
        tintakukac úr.
Egy évszázad múlva
            idézd az időt fel,
papír keretben,
        e sorokon át.
S feltünik e nap
        az adófelügyelővel,
csodás ragyogásban,
            és tintabűzt okád.
Önnek csak a Mában horgonyzik meggyőződése,
váltson
    a Vasúti Népbiztosságon
            a halhatatlanságba jegyet.
s verseim hatását
        fölmérve
            háromszáz évre
ossza szét
    jövedelmemet!
De a költő ereje
        nem merül ki abban,
hogy csuklás rázza azt,
                ki a jövőben
                    Önre gondol…
Nem!
    A költő rímében
        ma is ott lappang
a gyöngédség,
        a jelszó,
            a szurony
                és az ostor!
Adófelügyelő polgártárs,
            ötöt fizetek,
a nullákat
    ne is lássam!
Joggal
    követelek
        egy arasznyi helyet
a legszegényebb
        munkások
            és parasztok sorában!
S ha Önök
    szerint
        nincs más dolgom,
csak idegen szócskákat kell
            a papírra helyeznem,
akkor,
    elvtársak, itt a tollam,
írjanak
    maguk
        helyettem!

70. oldal

ParadoxH>!

Isten,
ha igaz, hogy te vagy,
én istenem,
ha a csillagszőnyeg a te hímzéseddel készül,
ha ezt a naponta kínzóbb
fájdalmat is nekem
te küldted, Uram, gyötrésül –
akkor így várd érkezésem:
legyen rajtad bírói lánc, égi szigor,
s én pontos leszek,
egy napot se késem.
Hallgass meg,
Legfelsőbb inkvizitor!

Hátgerinc-fuvola

Júlia2005>!

Úgy látszik,
Napjaim hídjáról lebillenek.
A lelkem pattanásig feszített kötél
S rajta a mély fölött mint szó-zsonglőr billegek.

38. oldal

Lunemorte P>!

Szívem kápolnájában a kórus lángol.

Nadrágba bújt felhő (részlet)

Lunemorte P>!

Mindarra, amit létrehoztak
felírom: nihil.

Nadrágba bújt felhő (részlet)

Júlia2005>!

Magányos lettem, mint utolsó szemgolyója annak, ki már vakulni kezd.

3. oldal.

Júlia2005>!

Hiszen nem érdekli
Hogy bronz a teste
És az sem, hogy szíve – hideg vasdarabka.
Eldugná éjjelente
Csengését lágy
Női anyagba.

10. oldal

ParadoxH>!

és tán bőrömben posztol a
leghétköznapibb evangélium
tizenharmadik apostola.
És mikor hangom felbőg
trágáran káromkodva –
órákon át,
napokig, hetekig –
talán Jézus Krisztus szimatolja
lelkem nefelejcseit.

Nadrágba bújt felhő

Júlia2005>!

Nem akarlak!
Nem kellesz!
Jól van,
Úgy is tudom,
Hogy hamar megdöglök.

33. oldal.


Hasonló könyvek címkék alapján

Oszip Mandelstam: Csillapíthatatlan szavak
Gál Zsuzsa (szerk.): A zene szava
Gábor Andor (szerk.): Mirèio / Roland-ének és kisebb műfordítások I-II.
József Attila: József Attila összes versei
Szergej Jeszenyin: Szergej Jeszenyin válogatott versei
Radnóti Miklós: Tajtékos ég
Pilinszky János: Pilinszky János összegyűjtött versei
József Attila: József Attila válogatott versei
Ady Endre: Ady Endre összes költeménye
Radnóti Miklós: Járkálj csak, halálraítélt!