Nadrágba bújt felhő 22 csillagozás
Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.
A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Populart Füzetek Interpopulart · Populart füzetek – világirodalom Interpopulart
Kedvencelte 1
Várólistára tette 14
Kívánságlistára tette 8
Kiemelt értékelések
Majakovszkij költészete a lelkemig hatolt, a versei csordúltig betöltötték a szívemet.
Némely versből áradt az agresszió, a halálvágy, a reménytelenség, ugyanakkor az erő, lázadás a rendszer ellen, megvolt végig ez a különös ellentét, amely néha furcsa kettőséget adott a kötetnek, ami nekem külön, rendkívűl tetszett.
Azthiszem, ha definiálnom kéne, ez számomra a nagybetűs művészet, a versek, a rímek, vagy a rímek hiánya se okoztak nekem csalódást, hiszen kárpótoltak a csodás, mélyenszántó gondolatok.:)
Mindenképpen újra olvasós lesz, hiszen még nem tudtam Majakovszkijval eléggé betelni, azthiszem „részeg vagyok és mindig szomjazom”. :D
„A sírásó felsóhajt,
örül, hogy végzett."
Együtt sóhajtozok ezzel a sírásóval, ugyanis végig azt éreztem, hogy Vlagyimir Majakovszkij egy hatalmas gödröt ás, miközben kommunista ideológiájú verseket szaval lelkesen gyűlölettel teli hangon, vörösen forgó szemekkel…Minden egyes oldalon közelebb kerültem ahhoz, hogy magával nyeljen ez a sötétség – hogy aztán egész éjszaka rossz kedvem legyen –, de szerencsére még éppen idejében fejeződött be ez a válogatás. Negatív, olykor káromkodó és istenkáromló versek ezek, sajnálom hogy sort kerítettem rá. Talán elrettentő példának jó volt kiadni…
Ivan Kozirev vasöntő elbeszélése (Hofi klasszikus), őszinte sajnálatomra, nem szerepel ebben a jellemzően politikus válogatásban. (Többek közt a „Pofon ütjük a közízlést” is kimaradt – a magyarulbabelben-en David Davidovics Burljuknál olvasható.) Ez persze nem baj. Az már inkább, hogy nincsenek évszámok a versek mellett, szerintem ez komoly hiányosság egy válogatáskötetben, így lemaradok a gondolkodó értelmiségi válaszairól, amivel jobban megérthetném az orosz századfordulós válságot, az első forradalmat, a húszas éveket.
A verseket nehéz csillagozni, annyival keményebb korban születtek, összevethetetlen a maival. A hang mai „szemmel” leginkább a veszett kutyáé. Parancsoló hangnem; nem egyszerűen agitál, hanem lincselésre buzdít („s te lámpavas, emeld mindig magasabbra/a kiontott belű terménykereskedőket”), az átélt kínok felhatalmazást adnak akármire. Ez azért már a kortársaknak is sok volt, meg tudom érteni. Kíméletlenül önazonos, az önpusztításig bezárólag. A forradalom felfalja saját gyermekeit, barátait és üzletfeleit. Költői magatartása Szilágyi Domokos és József Attila konokságára emlékeztet.
Valami fantasztikus, hogy mennyire idegesített és zavart majdnem minden egyes sora. Kevés ilyen szerző van – na jó, talán azok, akik magukat író-/költőzseninek kiáltják ki, közben meg…
Természetesen a bölcsészkalapot viselő énem értékeli a nyelvi játékot, a képeket… de én képtelen vagyok ezt E/1-ben még leírni is, úgyhogy ezt az élvezetet meghagyom az énrészemnek. Na meg a párt és az elvtársak… köhm.
Szóval nem mondom, hogy élvezhetetlen és csapnivaló… de azt sem, hogy ebből kell túladagolni magunkat egy borongós/szép napon.
Néhol túl erős megfogalmazás, néhol elkalandozó,összességében nagyon tetszett. Szóvirágai érzékletesek és lendületesek. Újraolvasós lesz, ebben biztos vagyok.
A versek olykor szokatlan tördelése mellett is megvan a saját ritmusa, erőteljes, különös képeket használ, és ezek mind lendületet adnak a verseinek, ami az olvasásukat is viszi előre. Olvasás közben szinte hallani, hogyan hangzana, ha szavalnák őket, és hogy milyen fokozott érzelmek vannak ezekben a versekben.
Azonban a sok forradalmi témájú vers mellett örültem volna még pár szerelmi témájúnak is.
Vlagyimir Majakovszkijról az átlagfiatal ma nem sokat tud. A 40 évig az ő nevét viselő budapesti utcát is visszakeresztelték Király utcának; kicsit idősebbeknek rémlik a középiskolából egy kommunista költő, aki lépcsősre szaggatott verssorokban írt Leninről meg a szovjet útlevélről; még többet tudóknak beugorhat az orosz avantgárd és futurizmus is.
Mielőtt olvasásba és főleg értékelésbe vágtam volna, megnéztem több életrajzát, ami az ő mélyebb megismerésén túl elvezetett múzsájához és elsődleges szerelméhez, Lilya Brikhez, majd annak nővéréhez, aki Elsa Triolet orosz/francia írónő, amúgy pedig Louis Aragon neves francia költő stb. felesége volt. Igen, Majakovszkij és Aragon de facto sógorok voltak (de jure ugyan a feminista Lilya nem volt Majakovszkij felesége, ám évekig furcsa háromszögben élt ugyanazokban a lakásokban, ágy-asztal alapon Oszip Brikkel, a férjével és Majakovszkijjal). Oszip egyebek mellett kiadta Vlagyimir verseit, Lilya és Elsa franciára fordította.
Kell a vizualitás is: néztem fotókat az elegánsan és hintáslegény trikóba öltözött, lobogó hajú és kopasz Majakovszkijról mindenféle kombinációban. Nagyon sok fényképen Lilya is szerepel – nem volt túl szép nő, de rendkívüli hatással volt a férfiakra. Majakovszkij jó grafikai készséggel is rendelkezett, több száz ún. ROSZTA (korabeli orosz hírügynökség) plakát képi és szöveges polgárpukkasztó alkotója. Darabokat, filmeket is írt, vett fel, szerepelt is néhányban. Lázad és harsog legtöbb versében, széttördel sorokat, múltat és jelent, futuristaként a jövőbe tekint. Mi másra, ha ott és akkor nem a szovjet jövőre fókuszál és ontja a ma már propagandának minősülő munkáit. Ezt értékeli benne Lenin majd Sztálin is, bár nemigen felel meg ízlésüknek stílusa. De nem igazi kommunista – nála sokkal kommunistább Aragon…
Virtuálisan ellátogattam a moszkvai Ljubjankán a Majakovszkij Múzeumba is. Először négy emeletnyi idegesítő, átláthatatlan, tarka káosznak tűnik, semmi vitrinsorokban óvott személyes relikvia, csak három dimenzióban odahányt szerkezetek, tárgyak, feliratok. De lassanként kibontakozik az idővonal és a logika, érthetővé, a költőre jellemzővé válik minden.
Ha a Szovjetunióban vagy a rendszerváltás előtti Magyarországon kiadott versválogatásait olvassuk, nyilván dominál a kommunista költő eszményítése. Időközben a fókusz átmozdulhat(na) a kevésbé durva társadalomkritikára, a szerelmi szálra, innovatív verselésére. Majakovszkij sokat utazott Európában, Amerikában, és ostorozta a kapitalizmust, de azt akár ma is megtehetné, mint ahogy a sok elkövetett szovjet/orosz galádságot is.
Néhány versnél egybevetettem az eredeti oroszt a fordítással. Meglepően jól adják vissza a szófordulatokat, hangulatot. Tetszik a Brooklyni híd, és uram bocsá, ha kivonjuk belőle a propagandát, a Vers a szovjet útlevélről is.
Lilikének megfogadta, hogy nem lesz öngyilkos: „A lépcsőházban nem vetem le magamat, / mérget nem iszom, / s ravaszt se húzok meg halántékomon…” De lett, szívlövéssel (bár az önkezűséget néhányan vitatták).
Olvassátok verseit, nézzétek plakátjait, ismerkedjetek ezzel a zsenibe hajló, különös, impresszív, de tán némileg szerethető fickóval.
Ezt a gyöngyszemet nem hagyhattam ki, muszáj volt elolvasnom, és nem csalódtam.
Igy jár az, aki a regényéhez ötleteket gyűjt, utánanéz egy-két kifejezésnek, és lám, ez lesz belőle. Egyetlen hátránya van az ilyen mesteri alkotásokra való rábukkanásnak, hogy a regény addig is áll. :)
Ja, és amire rákerestem, az a csasztuska. :)
De legjobban Majakovszkij ezzel fogott meg és nyert meg magának:
„Csupán mi vagyunk korunk arca… A múlt szűk. Az akadémia és Puskin érthetetlen hieroglifák. Puskint, Dosztojevszkijt, Tolsztojt és a többit ki kell dobni a Jelenkor Gőzhajójából.” – Vlagyimir Majakovszkij
Majakovszkij verseiben rengeteg dühöt és iróniát érzek. Szarkasztikus sorai mosolyra csaltak. A kötet elején lévő versek nem tetszettek annyira, de pont a címadó Nadrágba bújt felhőtől kezdve egyre jobban kezdtem élvezni a költő verseinek olvasását. Néhány versének a témája a kommunizmus volt, verseiben nagyon naivan állt ehhez a rendszerhez, de mint kiderült a versek írása a forradalom előtt, illetve után történtek, ahol még nem igazán láthatta a rendszer hibáit a költő. Az utolsó négy vers pedig megtörte egy kicsit ezt a haragos, dühös lendületet és inkább ilyen játékos, könnyed stílusban íródtak.
Népszerű idézetek
BESZÉLGETÉS AZ ADÓFELÜGYELŐVEL A KÖLTÉSZETRŐL
Adófelügyelő polgártárs!
Bocsánat a zavarásért.
Köszönöm…
Inkább csak állok…
Ne fáradjon, ha mondom…
Kényes kérdéssel
háborgatnám,
ha ráér:
Mi a költő
helye
a munkás-társadalomban?
Mintha nekem is
volna
boltom vagy földem,
rám adót,
sőt bírságot is kiszab.
Félévenként
ötszázat
követel tőlem,
s huszonötöt
a vissza nem küldött űrlapok miatt.
Munkám
bármilyen
munkával
egyívású.
Nézze csak –
milyen veszteség súlya nyom,
termelési
költségem milyen óriási
és mennyibe kerül
a nyersanyagom.
Hogy a rím milyen jelenség,
azt Ön is sejti persze.
A sor végén
mondjuk
az a szó áll, hogy
bandzsa,
és akkor
egy másik sorvégén
a szótagot megismételve
fölcsendül
valami
halandzsa –
Az Ön nyelvén szólva
a rím:
váltó.
Lejár a sorvégen –
ez a rendelet.
S a névszó-
s igeragozás
ürülő kasszájából
a képző- s rag-aprópénzt
kikeresheted.
E szót
be akarnád
gyömöszölni a sorba,
de nem hagyja magát –
széttört, ni csak, csorba.
Adófelügyelő polgártárs,
becsületszavamra,
a költő
sokat költ a szavakra.
A mi nyelvünkön szólva
a rím:
hordó.
Dinamitos hordó.
S a sor:
gyújtózsinór.
Végigég a sor,
robban az utolsó szó,
s levegőbe röpíti
a várost
a sor.
Hol hajthatsz föl,
és milyen áron
rímet, mely öl,
mihelyt célba hatol?
Talán
valahol,
Venezuelában
öt
el nem használt rím
még lapul.
Ez vonszol
hőségen
és a tél fagyán át.
Rohanok
előleg s kölcsön hurkába tekeredve.
Polgártárs,
vegye számba
a vasúti jegy árát!
A költészet –
utazás
az ismeretlenbe.
A költészet –
akár a rádiumtermelés.
Egy gramm rádium
egy évi robot.
Tízezer tonna
szó-érc sem kevés,
ha azt az egy szót
közte fölhozod.
De ez a szó
_milyen emésztően éget!
Mellette a nyers-szavak
tömbje hunyorog csak,
e szó átragyog
sokezer évet,
és szív-milliókat
mozgat!
Persze
másfajta költőt is látok.
Sok költőnek
a keze ragad!
Bűvészként húzza ki
maga és mások
szájából
a szavakat.
S a lírai heréltek
rajával mit csináljak?
Idegen
szavakat
illeszt be – s röhög.
Ez
közönséges
lopás és sikkasztás csak
az országot átfogó lopások között.
Ezek a
mai
ódák és versek
a tapsok
zokogó zuhatagában
a történelem során
pótköltségei lesznek
annak,
mit alkottunk,
ketten vagy hárman.
Megeszel,
mint mondják,
egy pud asztali sót,
és száz cigarettát
fújsz az egekbe föl,
hogy fölhozz
egy értékes,
igazi szót
az ember
artézi mélyeiből.
Ezért
adómat
csökkentenie kell ma!
Egy nulla kerekével
kurtuljon
az adó!
Hisz egy rubel kilencven
a száz cigaretta,
s egy rubel hatvan
az asztali só.
Űrlapján a tömérdek
kérdést nem is értem:
– Utaztam-e eddig?
Utazok-e most?
És ha
az utóbbi
tizenöt évben
agyonhajszoltam
tíz
pegazust?
Viszonyaimat
firtatja érdeklődve.
Van-e szolgám
s vagyonom
itt vagy amott?
És ha
én a
nép vezetője
s ugyanakkor
a nép szolgája vagyok?
Mi vagyunk
a toll
proletár-hada, motorja.
Szánkon át
beszél
az osztály.
Az évek
elkoptatják
a lélek gépeit sorra,
s azt mondják:
Kimerült!
Irattárba való már!
Apad a merészség,
apad a szerelem.
Az idő
rohama
koponyámat benyomja.
A legszörnyűbb
amortizáció
végez már velem:
a szív és a lélek
amortizációja.
És mikor
hízott ártányként
a nap
a koldusok
nélküli
jövőre melegen süt,
én
már
rothadok
a kerítés alatt
tucatnyi
kollégámmal
együtt.
Készítse el
végső
mérlegem mielőbb!
Állítom
– és szavamnak hinnie kell –:
a mai
kis ügyek
és ügyeskedők
között
az adósság
csak engem nyel el!
A mi dolgunk,
hogy süvöltsünk,
mint szirénák rezes torka,
nyárspolgár-ködökben,
viharban, mindenkinek.
A költő
mindig
a Mindenség adósa,
a kamatot
s bírságot
bánattal fizeti meg.
Adósa
vagyok
a broadwayi lampionoknak,
Japán meggyfáinak,
neked, bagdadi ég,
a Vörös Hadseregnek
s minden olyan dolognak,
amit
nem tudtam
megírni még.
De miért
e sok hűhó,
ez az oktalan lárma?
Hova célzok a rímmel,
e ritmus hova szúr?
A költő szava
az Ön föltámadása,
halhatatlansága,
tintakukac úr.
Egy évszázad múlva
idézd az időt fel,
papír keretben,
e sorokon át.
S feltünik e nap
az adófelügyelővel,
csodás ragyogásban,
és tintabűzt okád.
Önnek csak a Mában horgonyzik meggyőződése,
váltson
a Vasúti Népbiztosságon
a halhatatlanságba jegyet.
s verseim hatását
fölmérve
háromszáz évre
ossza szét
jövedelmemet!
De a költő ereje
nem merül ki abban,
hogy csuklás rázza azt,
ki a jövőben
Önre gondol…
Nem!
A költő rímében
ma is ott lappang
a gyöngédség,
a jelszó,
a szurony
és az ostor!
Adófelügyelő polgártárs,
ötöt fizetek,
a nullákat
ne is lássam!
Joggal
követelek
egy arasznyi helyet
a legszegényebb
munkások
és parasztok sorában!
S ha Önök
szerint
nincs más dolgom,
csak idegen szócskákat kell
a papírra helyeznem,
akkor,
elvtársak, itt a tollam,
írjanak
maguk
helyettem!
70. oldal
Isten,
ha igaz, hogy te vagy,
én istenem,
ha a csillagszőnyeg a te hímzéseddel készül,
ha ezt a naponta kínzóbb
fájdalmat is nekem
te küldted, Uram, gyötrésül –
akkor így várd érkezésem:
legyen rajtad bírói lánc, égi szigor,
s én pontos leszek,
egy napot se késem.
Hallgass meg,
Legfelsőbb inkvizitor!
Hátgerinc-fuvola
Hasonló könyvek címkék alapján
- Oszip Mandelstam: Csillapíthatatlan szavak ·
Összehasonlítás - Gál Zsuzsa (szerk.): A zene szava ·
Összehasonlítás - Gábor Andor (szerk.): Mirèio / Roland-ének és kisebb műfordítások I-II. ·
Összehasonlítás - József Attila: József Attila összes versei 97% ·
Összehasonlítás - Szergej Jeszenyin: Szergej Jeszenyin válogatott versei 98% ·
Összehasonlítás - Radnóti Miklós: Tajtékos ég 97% ·
Összehasonlítás - Pilinszky János: Pilinszky János összegyűjtött versei 95% ·
Összehasonlítás - József Attila: József Attila válogatott versei 94% ·
Összehasonlítás - Ady Endre: Ady Endre összes költeménye 98% ·
Összehasonlítás - Radnóti Miklós: Járkálj csak, halálraítélt! 93% ·
Összehasonlítás