Nevetés ​a sötétben 86 csillagozás

Vladimir Nabokov: Nevetés a sötétben Vladimir Nabokov: Nevetés a sötétben

Albert ​Albinus köztiszteletben álló művészettörténész, vonzó külsejű, jó kedélyű férfi, feleségét is, kislányát is szereti, s mégis hiányzik valami az életéből. Olyan fiatal lányokról álmodik, „akikkel sohasem ismerkedett meg; csak elsuhantak mellette, és egy-két napig a veszteség reménytelen érzését hagyták maguk után, amitől a szépség azzá válik, ami: az arany mennyországgal szemben álló távoli, magányos fa; fodrozódó fény egy híd belső ívén, olyan dolog, amit teljesen lehetetlen megragadni”. A tizenhat éves Margot Peters is csak homályosan sejti, mire vágyik. A messzi távolban ott dereng előtte az ünnepelt filmszínésznő képe, „ahogy a mozivászon szépeként tündököl, fantasztikus szőrmebundát visel, és egy fantasztikus szálloda portása segíti ki egy fantasztikus autóból, óriási esernyőjét a feje fölött tartva…” De egyelőre csak szegény jegyszedőlány egy berlini moziban. Albinust talán a végzete sodorja éppen ebbe a moziba, hogy megláthassa azt az arcot, „amelynek minden részlete… (tovább)

Camera obscura címmel is megjelent.

Eredeti cím: Камера Обскура

Eredeti megjelenés éve: 1932

>!
Helikon, Budapest, 2019
262 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634792901 · Fordította: Vári Erzsébet, M. Nagy Miklós
>!
Európa, Budapest, 2007
220 oldal · ISBN: 9789630783897 · Fordította: Vári Erzsébet

Enciklopédia 2


Kedvencelte 13

Most olvassa 4

Várólistára tette 95

Kívánságlistára tette 87


Kiemelt értékelések

Piintyő>!
Vladimir Nabokov: Nevetés a sötétben

Ismét egy remekmű Nabokovtól.
Ki merészeli azt megtenni, hogy már az első két mondatban elmeséli az egész történetet, a végét is?! Ilyet csak a legnagyobbak engednek meg maguknak, ilyenre csak egy Nabokov formátumú író vetemedik, egyrészt saját örömére, másrészt, mert tudja, hogy az ember kíváncsi az oda vezető útra is:
„Ennyi az egész történet, és ennyiben is hagyhatnánk, ha nem volna haszon és élvezet abban, hogy elbeszéljük, s bár egy mohával takart sírkövön elegendő hely jut arra, hogy egy ember életének rövidített változata rákerüljön, mindig szívesen látottak a részletek.”

S nekünk sem, akik már olvastunk több könyvét, eszünkbe sem jut, hogy megelégedjünk azzal, hogy tudjuk a történet végét, s félretegyük a könyvet, sőt, inkább még felcsigáz, hogy megismerjük az oda vezető utat.

Nem is kell csalódnunk, hiába tudjuk a történet végét, az utolsó harmadát szinte lélegzet visszafojtva olvassuk, forgatjuk a fejünket, akár Albinus, hogy látnánk is, ne csak halljuk, azt a szinte groteszk, gonosz, már-már mefisztói nevetést.
Pedig mi tudjuk az okát.

Ez az Albinus egy nem különösebben tehetséges, annál inkább unalmas, konzervatív, gyáva ember (ennek ellenére a végén azért szántam), akinek egy este pompás ötlete támadt. Igaz, nem egészen ő találta ki. Mindenesetre Albinus „elsajátította, azáltal, hogy megszerette, eljátszott vele, engedte, hogy szenvedélyévé váljon, és így lassacskán az elme szabad városában jog szerinti tulajdona lett.”
Ez lett a veszte, mert itt nemcsak erről van szó: https://moly.hu/karcok/738867, hanem arról is, hogy unalmas házaséletét holmi ábrándozásokkal, vad fantáziálásokkal töltötte meg, hagyta, hogy a szenvedélyévé váljon, vakká tegye, így aztán nem volt képes felismerni Margot valódi arcát, nem volt képes helyes döntéseket hozni.

Tulajdonképpen senki nem volt szimpatikus a történetben, talán valamelyest Paul, Albinus sógora; Elisabeth, mint egy törékeny, gyenge virágszál, aki az első jelnél összeomlott, semmire nem volt képes, meg volt győződve Albinus iránta való hűségéről; Margot fiatasága ellenére a velejéig romlott, gonosz, akit csak Albinus pénze érdekelt; Rex pedig egy léha alak, aki felismerve Albinus vak szenvedélyét, egyre szemtelenebb, gonoszabb lett.

Bár sokan hasonlítják, szerintem ez teljesen más, mint a Lolita. Margot már nem egy kis fruska, ő egy számító, törtető nő – bár a Lolitát nagyon régen olvastam, de úgy emlékszem, hogy ő még inkább gyerek. Humbert annyiban hasonlít Albinushoz, hogy ő is a szenvedélyének rabja.

Lehet, hogy a friss élmény miatt, de nekem ez most jobban tetszett, mint annak idején a Lolita. Meg kell azért mondjam, Nabokovra mindig vevő vagyok.

20 hozzászólás
sebzek>!
Vladimir Nabokov: Nevetés a sötétben

A könyv előnyei és hátrányai egy mondatba összesűríthetőek:

Nabokov itt sokkal kevésbé elborultabb, mint a Lolitában.

Az első nyom rögtön a hátlapon olvasható, egy kifejezetten találó ajánlóban, ami így kezdődik: „A nevetés a sötétben már-már lektűr spoiler ” Ezután egy pihekönnyű kezdés következik, hipp-hopp megismerjük a két karaktert, Mr. vérbő Albert urat, és a kis zizegő szivoláját, majd indul a hullámvasút, amibe később egy rég nem látott ismerős is beugrik. A történet egyszerű, a főszereplő a megszokottnál bárgyúbb és gazdagabb, a pénzszívó szörnyetegek pedig a velejükig romlottak (azért mindenki megkapja a maga rétegeit), és a habnál egy tojássárgányival nehezebb történet bővelkedik a feszültségekben.

Olyan Lolita Light.

Mert bár voltak a narancslekvár színű parókák, és filmországba vágyó buja fiatal lányka, azért egy szolid regény olvasható benne. Itt viszont muszáj megmagyarázni a nabokovi szolidaritást. Csupán csak nincsenek (átlag olvasói szemmel nézve) zavaróan túlnyújtott leírások, mentoszos kólaként ömlő líraiság, és romantikus nagymonológok. Cserébe a zavartanul hömpölyög az erősen történetközpontú szöveg, a nyelvezet kiegyensúlyozott, a szövegjátékok harmonikusan illeszkednek a ritmikába. A Nevetés a sötében egy szórakoztató könyv, azonban én a Lolita tükrében inkább egy etüdnek éreztem.

A közepén nagyon magára talált (22. fejezet), és erős fordulatokat hozott, amiket nem kell sokáig elemezni, hogy összefüggésekre bukkanjunk. Számomra a regény központi idegei a filmpremier, a bicikliző Kaspar, és Conrad Udo voltak. Az utána következő Interjú pedig üdítően hatott.

Sárhelyi_Erika I>!
Vladimir Nabokov: Nevetés a sötétben

Nabokov ezt a regényét megfilmesítésre szánta – és én úgy is néztem végig, mint egy filmet. (Mint kiderült, valóban készült is film belőle.) Úgy a könyv kétharmadáig akár szokványos háromszög-történet is lehetne, de nyilván nem az, mert a stílus, Nabokov írásmódja felemeli a sztorit. Aztán a maradék egyharmad tömény dráma, kegyetlenkedésbe hajló szállal, és bár voltaképpen valamelyest kiszámítható volt a vég, egy percig nem untam. Még a Lolita előtt íródott ez a regény, és bár az vált – nyilván témájánál fogva is – ismertebbé és elismertebbé, nekem ez jobban tetszett. Olvassátok! :)

Széni>!
Vladimir Nabokov: Nevetés a sötétben

az orosz irodalmat velem Dosztojevszkij szeretette meg, a Bűn és bűnhődés a mai napig az egyik kedvenc könyvem. emlékszem, már a könyvtárban dolgoztam, amikor állományba vettünk egy példányt a Lolita című könyvből, később pedig @moonsugar olvasta és értékelte is, én meg megjegyeztem magamnak, hogy el akarom olvasni a Lolita-t, sokszor le is vettem egy időben a polcról és beleforgattam. majd megérkezett az életembe @krisztinapieler, és egyik találkozásunk alkalmával kölcsönadta a Nevetés a sötétben című regényt, így végül ez lett az első olvasmányom Vladimir Nabokov művei közül.

az elején gondban voltam a könyvvel, nyavajogtam hogy mennyire idegesítenek a karakterek, majd Kriszti azt mondta, hogy „nem egy azonosulós könyv", és akkor fordítottam egyet a hozzáállásomon és úgy olvastam, mint egy ponyvát. így már képes voltam mosolyogni a szereplők bénázásain, az abszurd és mégis kiszámítható történéseken, elengedtem az erkölcsi aggályaimat és az értékrendemet a földi élettel kapcsolatban, és csak élveztem a sztorit. így már egy teljesen más élmény volt olvasni a kötetet, egészen filmszerű. Nabokov felkeltette annyira az érdeklődésemet, hogy valamikor a közeljövőben biztos el fogom olvasni a Lolita című alkotását is.

Kata_m_Tóth>!
Vladimir Nabokov: Nevetés a sötétben

Sajnos ez nem lesz maradandó élmény. Nem talált meg a történet, ezt az esetlen humort én soha nem éreztem a magaménak. Persze Nabokov jól ír, ezzel nincs is semmi baj, de nekem ez egy kis sima semmiség, felejthető karakterekkel. Margot végig irritált, sőt dühített. Nem hiszem, hogy bármikor újra a kezembe fogom venni.

Lara>!
Vladimir Nabokov: Nevetés a sötétben

Eleinte azt hittem, egy megszokott-megkopott történet lesz, először Philip Roth jutott eszembe, aztán Alberto Moravia, de egyre egyedibbé bonyolódott a cselekmény, erre az estére nem is lehetett más programot szervezni, végig kellett olvasni, és már csak a végkifejletért is megérte.
Kíváncsi leszek a filmre is. :)

1 hozzászólás
krisztinapieler>!
Vladimir Nabokov: Nevetés a sötétben

„Meglehetősen vérszegény kapcsolatok, tétova keresgélések, kiábrándulás; az őt szolgáló Cupido balkezes volt, csapott állú és fantáziátlan.”

„A Nevetés a sötétben már-már lektűr (bár ezt írni szinte istenkáromlás Nabokov esetében) – vagy éppenséggel annak is olvasható: olyan, bohózati elemekkel teli szerelmiháromszög-történet, amely kifejezetten filmre kívánkozik.” – írja a könyv hátulján az ismertető, és mennyire igaza van!
Végig olyan érzésem volt, mintha filmet néztem volna, peregtek előttem az események, elengedtem magam és a sztori csak úgy vitt magával.
Nabokovtól 2017-ben olvastam a Lolitát, de mennyire bánom, hogy nem ez volt tőle az első olvasmányom… Témájában sokkal kevésbé dolgoztatott meg, mint a Lolita, élvezhetőbb, könnyebben emészthető volt annál. (Ugyan helyenként emlékeztetett egy-két jelenet a Lolitára.)

Viszont mint a fülszöveg, úgy én is óvatosan kezelném a lektűr-kifejezést. A tájleírások, a tökéletes pontossággal eltalált karakterek, a művészet közbeiktatása, a gyönyörű mondatok mind-mind magasabb szintre emelik ezt a könyvet, mintnem ponyvaként hivatkozzunk rá.
Nagyon szeretem az olyan könyveket, ahol alapvetően sablonos karaktereket használ a szerző, de ugyanakkor szinte játszadozik az olvasóval, hogy a tehetségét fitogtatva a képébe nevessen minden egyes sorral, újra és újra bizonyítva, hogy sokkal többek a szereplői annál, mint amennyit elsőre gondoltunk róluk.

De aztán Nabokov szerintem azzal a húzással csinált teljesen hülyét belőlem, hogy rögtön az első két mondatban leírta a könyv cselekményét. Bátor húzás, amiből csak az egyértelmű tehetségek tudnak pozitívan kijönni.

A cselekményről alapvetően nehéz írni, mert nem túl komplex. Kevés szereplővel dolgozik, a sztereotípiákkal előszeretettel él, aztán mindig csavar egy kicsit rajtuk. Különösen tetszett, hogy a végére már elég kiszámíthatónak éreztem, hogy mi fog történni, valószínűnek tartom, hogy ez ismét tudatos játék volt Nabokov részéről a mondatokkal, szóhasználattal, az előzmények tükrében, de újra sikerült behúznia a csőbe. Egyszóval ez a regény egy olyan tragikomédia, amiben nem csak a karakterek veszítenek sokat magukból, hanem az olvasó is játszva veszít az íróval szemben.

Idén hasonló olvasmányélménynek tudnám említeni A Manderley-ház asszonya c. könyvet, engem hangulatban arra emlékeztetett, csak talán egy kicsivel még jobban is tetszett annál.

Csavaros, humoros, minőségi időtöltés.

Morpheus>!
Vladimir Nabokov: Nevetés a sötétben

A lolitától fényévekkel lejjebb van ez a mű, azt hiszem egy ideig nem fogok Nabokovot olvasni, amíg ezt ki nem heverem. Azt sem szerettem benne, hogy tulajdonképpen Rex és Lolita másik csábítója (Humbert vetélytársa) tulajdonképpen ugyanaz a karakter.

2 hozzászólás
NySara95>!
Vladimir Nabokov: Nevetés a sötétben

Lebilincselő, csakúgy, mint a Lolita. Nabokov stílusát innentől még jobban imádom

geza6>!
Vladimir Nabokov: Nevetés a sötétben

Nagyon jó pillanatban talált meg ez a könyv. Nem tudtam letenni, ráment az éjszakám is.


Népszerű idézetek

Lara>!

A halál gyakran az élet tréfájának csattanója.

138. oldal

Londonna>!

Meglehetősen vérszegény kapcsolatok, tétova keresgélések, kiábrándulás; az őt szolgáló Cupido balkezes volt, csapott állú és fantáziátlan.

11. oldal

Archibald_Tatum>!

– Az isten szerelmére, le ne szúrd őt – mondta lelkesen Rex.
– Vedd el a kezed – mondta Albinus, de Margot felkiáltott:
– Ne merészelj belevágni a csipkémbe; inkább a gombot vágd le!
– Állj – ez az én gombom – kacagott éktelenül Rex.
Egy pillanatra úgy tűnt, mindkét férfi mindjárt rádől Margot-ra. Rex végső rándításának köszönhetően valami elpattant, és a férfi szabad volt.
– Jöjjön a dolgozószobámba – mondta Albinus komoran.

126. oldal (Európa, 2007)

Lulu88 I>!

Ohó! – gondolta Rex. – Tehát ezért volt olyan gyászos az ábrázatod? A kiművelt elme borongása? Az ihlet szülési fájdalmai? Pompázatos!

136. oldal

Londonna>!

– Attól tartok – mondta Udo –, szülőhazánk nem áll megfelelő szinten ahhoz, hogy értékelni tudja az írásaimat. Szívesebben írnék franciául, de nem szeretnék szakítani azzal az anyanyelvi tapasztalattal és gazdagsággal, amelyet felhalmoztam írás közben.
– Ugyan már – mondta Albinus. – Sok ember imádja a könyveidet.
– De nem úgy, ahogyan én szeretem őket – mondta Conrad. – Hosszú idő, talán nem kevesebb, mint egy egész évszázad is eltelik addig, míg a valódi értékeim alapján fogadnak majd be. Mármint, ha addigra nem felejtik el teljesen az írás és olvasás művészetét.

163. oldal

Londonna>!

– […] ha az irodalom kizárólag a nagy betűs Életen, Életeken tengődik, akkor az azt jelenti, hogy haldoklik. És nem a freudista vagy a nyugodt vidéki életről szóló regényekre gondolok. Azzal érvelhetsz, hogy nem a tömegirodalom a lényeg, hanem annak a két-három valódi írónak van jelentősége, aki attól elkülönülten áll, és észrevétlen marad a szigorú, nagyképű kortársak számára. […] Bőszít, amikor azt látom, milyen könyveket vesznek komolyan.

163-164. oldal

Londonna>!

– […] nem érzed magad afféle száműzöttnek, ha mindig külföldön élsz? – kérdezte Albinus […]. – Nem vágyakozol a német beszéd zenéjére?
– Ó, néha persze összefutok honfitársaimmal; és olykor egészen elmulattat. Észrevettem például, hogy a német turisták hajlamosak azt gondolni, hogy egy lélek sem érti a nyelvüket.

164. oldal

Londonna>!

– Hazudsz – suttogta Albinus. – Te is, meg az a gazember is. Csalás és á-á-mí-í-tás ez az egész, nem más, és…
Albinus dadogással küszködött. Remegett az alsó ajka.

171. oldal

Londonna>!

A görnyedt vállú Albinus bagolyra hasonlított sötét szemüvegében.

190. oldal

Londonna>!

Albinus szakterületévé a művészet iránti szenvedélye vált; a legragyogóbb felfedezése pedig Margot volt. Mostanra azonban már csak hang, susogás, parfümillat maradt belőle; mintha visszatért volna a kis mozi sötétjébe, ahonnan Albinus valaha kiemelte őt.

194. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Suanne Laqueur: A pacsirták röpte
L. J. Shen: Vadító
L. J. Shen: Az ördög feketét visel
L. J. Shen: Szenzációs szerető
Sarah J. Maas: Föld és vér háza
Karen Rose: Közelebb, mint hinnéd