Meghívás ​kivégzésre 77 csillagozás

Vladimir Nabokov: Meghívás kivégzésre Vladimir Nabokov: Meghívás kivégzésre Vladimir Nabokov: Meghívás kivégzésre

Cincinnatus ​C. az egyetlen átlátszatlan ember az átlátszó lények között: az egyetlen ember a fantomok városában. Halálos bűn ez ebben a különös, a nácizmus és a bolsevizmus borzalmait parodisztikusan egyesítő, de leginkább mégis sajátosan nabokovi világban. Cincinnatust halálra ítélik, bezárják egy erődbe, s még azt is elvárják tőle, hogy barátkozzon össze kínzóival és majdani hóhérjával. Ám Cincinnatus csak saját lelkének hangjára figyel, valamilyen lélekmélyi és e világon túli titkot akar megfejteni. Sikerül-e, sikerülhet-e egyáltalán a titok megfejtése és az élettelen bábok viágából való menekülés? A regény talányos, felkavaró és zavarba ejtő befejezése mindent megmagyaráz, és mégis nyitva hagy minden kérdést.
Nabokov a „legmeseszerűbb” és „legköltőibb” művének nevezte ezt a regényt; a Lolita volt a kedvence, de a Meghívás-t értékelte a legtöbbre. Lázasan, ihletetten, két hét alatt vetette papírra – 1935-ben, Berlinben, amikor egyre inkább megfogant benne a gondolat, hogy… (tovább)

Eredeti cím: Приглашение на казнь

Eredeti megjelenés éve: 1938

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Helikon Zsebkönyvek

>!
Helikon, Budapest, 2019
224 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634792888 · Fordította: Bratka László
>!
Európa, Budapest, 2007
204 oldal · ISBN: 9789630782364 · Fordította: Bratka László
>!
Európa, Budapest, 1991
198 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630752964 · Fordította: Bratka László

Enciklopédia 1


Kedvencelte 9

Most olvassa 12

Várólistára tette 88

Kívánságlistára tette 65


Kiemelt értékelések

>!
Csabi P
Vladimir Nabokov: Meghívás kivégzésre

”…mivel egyetlen ember sincs a világon, aki az én nyelvemen beszél, vagy rövidebben, egyetlen ember sincs, aki beszél, vagy még rövidebben, egyetlen ember sincs… hát csak magamról kell gondoskodnom, illetve arról az erőről, amely arra kényszerít, hogy megfogalmazzam létezésemet.”

Ez az a könyv, aminél tanácsos az utószót előre elolvasni. M. Nagy Miklós nagyszerű kis tanulmányt rittyentett a kötet végére, amiből megérthetjük, hogy miért nem értjük ezt a regényt. Miért nincs rá esélyünk (sok). Mert hogy miről szólna ez a regény, annak elmagyarázására nem is vállalkoznék. A történet mindössze annyi, hogy Cincinnatust (Joseph K.-hoz hasonlóan ködös indokkal) elfogják és halálra ítélik, majd 3 hetet tengődik a börtönben, bizonytalanságban, várva az ítélet végrehajtást. Eközben találkozik, beszélget néhány emberrel, más nem történik.
A szöveg szürreális, néhol humoros, néhol komor, de mindvégig egy másik világban lebeg. Annak ellenére, hogy a szöveget 1935-ben, Berlinben írta az Oroszországból 1919-ben emigráló szerző, nem lehet azt mondani rá, hogy a diktatúrák természetét próbálná leleplezni. Ezért is idéztem ki a fenti mondatot. Valamiféle emberi és írói ars poetica fogalmazódik meg ebben a regényben, de nem vagyok sem Nabokov kutató, sem unatkozó bölcsész, hogy nekiálljak ezt kihámozni. Az utószót elolvasva amúgy is kiderül, hogy kevés reménnyel kecsegtet a vállalkozás, ma is vita tárgya ez a regény irodalmi körökben.
Nabokov maga az egyik kedvenc művének tartotta a regényt, amit, ha lehet hinni a legendáriumnak, két hét alatt vetett papírra. Vagy nem igaz a legenda, vagy Nabokov hatalmas nagy zseni volt, vagy nem is születnek zseniális művek két hét alatt.
Mindenesetre erősen igénybe veszi az olvasót, érdemes csak erős háttérismeretekkel neki állni.

8 hozzászólás
>!
cortinadampezzo P
Vladimir Nabokov: Meghívás kivégzésre

A Meghívás kivégzésre főhősét, Cincinnatust valamilyen homályos indokkal börtönbe zárják és halálra ítélik. A regény élete utolsó húsz napját meséli el, nagyjából olyan zaklatott módon, ahogyan egy kivégzésre váró elítélt körül minden széthullik: a szürreális képi világban nem teljesen egyértelmű, hogy mi a valóság és mi a képzelet szüleménye.

Cincinnatusnál kevés kafkaibb regényalak létezik (még ha Nabokov az előszóban tiltakozik is az összehasonlítás ellen): a teljes neve, a kora, a nemzetisége, de még a külseje sem ismert, az eseményekkel lépést tartani képtelen, sodródó árnyékalak. Negatív hős, de még így is jobb, mint a többi szereplő, akik velejéig gonoszok, Cincinnatus legalább csak semmilyen. Az igazi főhős azonban a rendszer, legyen az bármilyen is (bizonyos elemeiben a kommunizmus ismerhető fel, de eltér attól), ami mindent és mindenkit maga alá gyűr.

A rendszer ellen látszólag nincs menekvés. Cincinnatus bűne, hogy a színfalak mögé lát, és felismeri a patyomkin világ műviességét, megbocsáthatatlan a rendszert működtető elemek számára. Emiatt nem pusztán kivégzésre, hanem teljes megsemmisítésre ítélik, börtönében a józan ész utolsó morzsáit is elveszik tőle. A művi világban azonban a fogság sem valódi: Cincinnatus igazából elhagyhatná börtönét, elég lenne egyszer, csak egyetlen alkalommal a sarkára állni és otthagyni az egész kócerájt, spoiler

Bár három bekezdésen keresztül okoskodom, igazából nem tudnám megállapítani teljes bizonyossággal, hogy mit is olvastam. Nabokov ugyanis annyira szürreális világot teremtett, teletömve homályos utalásokkal és szimbolikával, hogy igazából csak találgatni tudunk, mire is gondolt a szerző. Több olvasata és még több rétege van ennek a kisregénynek, és nagyjából az aktuális hangulat függvénye, hogy éppen melyikre bök rá az olvasó.

Nabokov stílusa remek, líraiságot sem nélkülöző mondatai remekül ragadják meg a halálra váró ember szorongását; és bár a kötetet nehéz értelmezni, a gördülékenysége miatt könnyen lehet vele haladni. Magasra értékelni viszont képtelen vagyok, Nabokov ugyanis a befogadhatóság határáig tolta túl a nabokovságot, olyan szintig, ami nekem már sok.

>!
Helikon, Budapest, 2019
224 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634792888 · Fordította: Bratka László
>!
Dana
Vladimir Nabokov: Meghívás kivégzésre

A regény főhőse Cincinnatus C. halálra ítéltetik egy furcsa, kicsavarodott világban, ahol minden csupa álarc, ostoba szabályosság, álságos áttetszőség. Cincinnatus azonban megrögzötten átlátszatlan, harminc évig sikeresen titkolja, még felesége, Marfinyka elől is, hogy van belső világa és kétségbe vonja az őt körülvevő, kétdimenziós maszkabál realitását, ami viszont halálos bűn: büntetése pedig lefejezés. Cincinnatust börtönbe dugják, ahol változatos lelki kínokon kell keresztülmennie, többek között kivégzőjével, möszjő Pierre-rel, a szómenéses, bűzlő lábú hóhérral is barátságot kellene kötnie. Cincinnatus azonban nem bizonyul engedelmes és az elvárásoknak megfelelően viselkedő, színészkedő figurává (pedig a börtön szabályzata szerint "A rab kezessége a börtön ékessége."), így képtelen részt venni a kialakított játékokban és végig reménykedik abban, hogy valaki, elsősorban csalfa hitvese felfogja, hogy meg fog halni, van elmúlás – csakhogy egy végtelenül hamis világban a halálnak sincs referenciája.

A regényben a gyönyörű, lírai, olykor szürrealisztikus mondatok mellett számos, Nabokovtól már megszokott bónuszt is kapunk: fura pókok és pillangók, egy Lolitára emlékeztető nimfácska, és a kedvencem, a Quercus c. nagyregény, ami egy tölgyfáról szól, amely több mint száz éven keresztül észleli és figyeli a lombja alatti történéseket. Cincinnatus miközben egy átlátszó, de hazug világban fikciót olvas, elmereng azon, mi is lehet reális – talán valóban csak a halál, például a Quercus c. mű írójának halála. Nabokov regényéből számomra ez a gondolat gomolyodik ki legerőteljesebben: számos fiktív világot lakhatunk be, de a valóság, a minden káprázat mögött felsejlő realitás csak a halállal vagy a képzetekkel való leszámolással következik be. Hogy Cincinnatusnak sikerül-e mindez, benne foglaltatik ebben a szépségesen szép regényben, olvassátok el.

6 hozzászólás
>!
gabona MP
Vladimir Nabokov: Meghívás kivégzésre

Nem tagadom, hogy M. Nagy Miklós regényének hatására került előrébb olvasmánylistámon ez a regény, no meg mert hiszek abban, hogy a lélek pótol minden mulasztást – előbb vagy utóbb, de biztosan. Nyilván sokan és sok mindent leírtak már a könyvről, így csak annyit tennék hozzá a népes táborhoz, hogy legalább egyszer az életben ez is egy kötelező darab a szerzőtől, akárcsak főműve a Lolita. Hogy miben hasonlít a két regény, az is kiderül a lapokon, én pedig nem állítanám teljes bizonyossággal, hogy végig tudtam és értettem, mit olvasok, de van, hogy ezt el tudom engedni, mert nem ez a lényeg. Hanem, hogy a nappal tarka törtjeit felváltják az éjszaka egész számai. Egyébként ez egy nagyon fura könyv, úgyhogy csak óvatosan!

Kiegészítő megjegyzés: akármennyire is védi magát Nabokov az előszóban, van egy minimális Kafka-utáérzés a sztoriban, az írásmódban is, szóval… sad story, de legalább remek a könyv. Repüljetek rá, érdemes! (És ha rám hallgattok, az „esetleges második hullám” idején álltok neki, úgy lesz igazán hatásos.)

>!
Helikon, Budapest, 2019
224 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634792888 · Fordította: Bratka László
>!
Tilla
Vladimir Nabokov: Meghívás kivégzésre

Kellett jópár oldal, amíg megszoktam a regény abszurd világát, de utána nagyon élveztem az olvasást. Persze nem olyan értelemben élveztem, hogy jó volt elképzelni a leírtakat, nem.
Szorongás, düh.
Tehetetlenség.
Szeretem, ahogy Nabokov ír, ahogy mondatokat fest.
Szép.
Olvasás közben nem kiabálunk, mert kinek és miért, de az a másik énem, az a lélekdarab ami mindenkiben a színeket őrzi és amihez nem érhet a külvilág, ami Cinncinatust is fejjel a falnak lökte, holott egyhelyben ült tovább, és ami a parkban sétált, holott a cellájából sem mozdulhatott ki, szóval ez a valódi énem kiabált az őröknek a végén, hogy értsék már meg, hagyják meg Cinncinatusnak ezt az utolsó életmorzsát, hogy egyedül hajthassa a fejét a bitófára.

>!
Bíró_Júlia
Vladimir Nabokov: Meghívás kivégzésre

Csendes, elegáns, kifinomult. Mint a halk, trillázó zongoraszó, aminek addig kényszerítenek a hallgatására, míg a falba nem vered a fejed. Te is, én is, mindannyian. Mégis képtelenség letenni, és mikor elfogytak a lapok, a zúzódásokat érezni lehet a falon.

>!
Sárhelyi_Erika I
Vladimir Nabokov: Meghívás kivégzésre

Azzal kezdeném, hogy a könyv elolvasására egy másik (általam amúgy egyelőre félbehagyott) regény, Azár Náfiszi A Lolitát olvastuk Teheránban c. könyve miatt támadt kedvem. Abban többek között ezt a művet is elemezgeti a szerző, és most, hogy végigolvastam, újra visszatértem ehhez az elemzéshez. Merthogy nem egyszerű Nabokovot olvasni. Nem egyszerű, mégis nagyszerű – a Meghívás kivégzésre egy nagyon bizarr, elvont világba visz, ami mögött nagyon is ott van a valódi világ szörnyűsége és szépsége. Nabokov hihetetlenül bánik a szavakkal, tele van költészettel a könyve, fürdeni lehet benne, ugyanakkor időnként legszívesebben a magam részéről falhoz vágtam volna. Ő maga azt írja az előszavában: „(…) ismerek néhány olvasót, aki majd talpra szökken, és beletúr a hajába”. Hát, majdnem ilyen is volt, tényleg :) Mindenesetre, ahogy újraolvastam a „Teherán” vonatkozó részeit, kitisztultak az eddig zűrzavaros részek, annyira, hogy talán most ezzel a frissen szerzett tudással újra is olvasnám – ha nem lenne annyi minden más, ami vár :) Azár Náfiszi véleménye Nabokovról: „A regényei láthatatlan csapóajtók köré szerveződnek, váratlanul felnyíló csapdák köré, amik miatt az olvasónak folyton kiszalad a szőnyeg a lába alól.” Nos, ez szerintem mindent elmond :) Mindenesetre a magam részéről kíváncsi vagyok a többi csapóajtóra is, úgyhogy idővel sort kerítek még arra, hogy olvassak tőle.

>!
ppeva P
Vladimir Nabokov: Meghívás kivégzésre

Hosszú volt, azt hittem, sose lesz vége… Mit össze nem szenvedtem vele, pedig beleférne a zsebembe, a maga kis 200 oldalával. Az első 50 oldalnál még abban se voltam biztos, hogy kitartok a végéig. Nem nekem való ez.
Abszurd történet, a végtelenségig, az esztelenségig fokozott abszurditással és káosszal. Vannak benne szép mondatok, egy-egy kis csillanásnyi rész, de a többi nekem olyan, mint a meztelen a király. Mikor valami már annyira művészies, elvont és jelképes, hogy nehéz rá azt mondani, hogy ez meg mi a fene akar lenni…

>!
vargarockzsolt P
Vladimir Nabokov: Meghívás kivégzésre

Az élet nem álom, Nabokov tudta ezt igazán, hisz a bolsevizmus és a fasizmus elől is menekülnie kellett. Végletes individualizmusa – amelyet nevezhetünk akár egoizmusnak is – mégis olyan könyvek megírására ösztönözte, ahol a főszereplőn kívül valójában senki sem létezik, mindenki csak fantom, egy rémálom megtestesülése. Következetes álláspont, de olyan dolgok következnek belőle, amelyek engem nem érdekelnek. Öncélú szép szavak. Sajnálom az időt, amit erre a könyvre fordítottam.

30 hozzászólás
>!
kalypso
Vladimir Nabokov: Meghívás kivégzésre

Elég sokáig tartott a könyv végére érnem, mivel minden egyes alkalommal nagyon nehezemre esett visszatérni Cincinnatus cellájába. A hiba nem a könyvben van, épp ellenkezőleg: Nabokov úgy alkotta meg a regény világát, hogy engem is jól bezárt a négy fal közé, és ugyanolyan tehetetlenné tett mint a többi bábot. Végletekig bosszantó, de ugyanakkor becsülendő is, hogy az olvasót így sakkban tudja tartani…


Népszerű idézetek

>!
eme P

…egyetlen ember sincs a világon, aki az én nyelvemen beszél, vagy rövidebben, egyetlen ember sincs, aki beszél, vagy még rövidebben, egyetlen ember sincs…

73. oldal

>!
zoja

Fölállt, levette köntösét, kapedlijét, mamuszát. Levette lenvászon nadrágját és ingét. Levette fejét, mint egy parókát, a kulcscsontját, mint egy övet, a mellkasát, mint egy páncélinget. Levette a combjait, levette és kesztyűként a sarokba vetette a kezét. Ami megmaradt belőle, lassan eloszlott, alig adván valami színt a levegőnek.

29. oldal

>!
Sárhelyi_Erika I

Nincs meg bennem az írás képessége, de bűnös szimattal sejtem, hogyan kell egymáshoz illeszteni a szavakat, sejtem, mit kell tenni, hogy egy hétköznapi szó átvegye szomszédja fényét, hevét, árnyát, hogy tükröződjék benne, és azt is életre keltse önnön tükörképével, hogy élő szivárvány legyen minden sor; tudok a szavak ilyetén szomszédságáról (…)

83. oldal

>!
Szelén P

a gondolkodásra kapott időről beszélek, a szabadságról, amelyet a tény és a fantázia közti ingyenes oda- és visszaútra engedélyezek a gondolataimnak

80. oldal

>!
zoja

Pedig mennyire nem akarok meghalni! Lelkem a párnába fúrta be magát. Mennyire nem akarok! Hideg lesz e meleg testből távozni. Nem akarom… várjatok vele… hadd szunyókáljak még!

24. oldal

>!
Sárhelyi_Erika I

– Vendége van (…)
– Ki? – kérdezte Cincinnatus (…)
– Lenne még egy kis problemancia – mondta az igazgató –, nem vagyok benne biztos, hogy maga kívánja-e… Arról van szó, hogy az illető a maga anyja (…)
– Az anyám? – kérdezte Cincinnatus.
– A' biza, az anyja, az anyukája, az anyucisszimája, szóval a magát szülő nő.

116. oldal

>!
Szelén P

Emberek helyett holmi nyomorult fantomok vesznek körül. Úgy gyötörnek, ahogy csak a rossz álmok, zagyva látomások, lázálmok szemete, lidérc-lom gyötörheti az embert. Mindaz, ami itt életszámba megy. Elméletileg szeretnék felébredni. Csakhogy külső segítség nélkül nem tudok, de rettentően rettegek ettől a segítségtől, meg aztán a lelkem is lusta lett, megszokta szűk lepleit.

25. oldal

>!
Szelén P

-Nem kívánok panasszal élni – mondta Cincinnatus. -De megkérdezném, hogy ezt az úgynevezett világot alkotó úgynevezett dolgok úgynevezett rendjében van-e legalább egyvalami, ami biztosítja, hogy maga betartja az ígéretét?

62. oldal

>!
eme P

Ó, nem akar az én személyiségem macskaként mosdani, nem kezdek lelkemmel sötét szobamélyi hancúrozást, nincs semmi, semmi vágyam azon kívül, hogy az egész világ-némaság ellenében is kimondjam magam.

69. oldal


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Vaszilij Akszjonov: Moszkvai történet
Borisz Akunyin: A gyémántszekér I-II.
Narine Abgarjan: Égből hullott három alma
Mihail Solohov: Csendes Don
Ljudmila Ulickaja: Daniel Stein, tolmács
Anatolij Ribakov: Nehéz homok
Vlagyimir Vojnovics: Iván Csonkin közlegény élete és különleges kalandjai
Anatolij Ribakov: Az Arbat gyermekei
Gavriil Trojepolszkij: Feketefülű fehér Bim
Arkagyij Babcsenko: Jelenetek egy háborúból