Lolita 740 csillagozás

Vladimir Nabokov: Lolita Vladimir Nabokov: Lolita Vladimir Nabokov: Lolita Vladimir Nabokov: Lolita Vladimir Nabokov: Lolita

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Sokféle ​pletyka és félreértés övezi a nálunk jobbára csak hallomásból ismert Vladimir Nabokovot és híres-hírhedt regényét, a Lolitá-t. E nevezetes könyv éppúgy végigjárta a maga kálváriáját, mint századunk más jelentős, a pornográfia vádjával illetett regénye, például Lawrence Lady Chatterley-je, vagy Joyce Ulysses-e.

A félreértések legfőbb forrása a regény eseménytörténete. A Lolita főhőse-elbeszélője, Humbert Humbert, francia születésű irodalomkutató és elvetélt író, akit perverz vágyak gyötörnek. Hányatott múltat hagy maga mögött, s gyanús idegenként kóvályog Amerikában. A javakorabeli férfi jelenét Lolitával, szállásadónője tizenkét éves lányával való találkozása szabja meg. Humbert előbb a gyermek közelébe férkőzik, majd amikor az árvaságra jut, a gondviselője, rabtartója és rabszolgája, kínzója és áldozata lesz. A démonikus viszony hátteréül az ezerszínű és végtelen Amerika szolgál, az óceántól óceánig nyújtózó Újvilág, melyet a duett többszörösen végigutazik,… (tovább)

Eredeti mű: Vladimir Nabokov: Lolita (angol)

Eredeti megjelenés éve: 1955

>!
Európa, Budapest, 2014
420 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630792837 · Fordította: Békés Pál
>!
Európa, Budapest, 2011
424 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630792837 · Fordította: Békés Pál
>!
Európa, Budapest, 2009
420 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630786935 · Fordította: Békés Pál

5 további kiadás


Enciklopédia 17

Szereplők népszerűség szerint

Humbert Humbert · Lolita

Helyszínek népszerűség szerint

WC, vécé


Kedvencelte 176

Most olvassa 119

Várólistára tette 521

Kívánságlistára tette 288

Kölcsönkérné 9


Kiemelt értékelések

>!
Csabi P
Vladimir Nabokov: Lolita

Kezdtem már kicsit kényelmetlenül érezni magam, hogy még mindig Nabokov-szűz vagyok, olvasva az áradozó hozzászólásokat. Ha el kell veszíteni, akkor már legalább Lolitával, gondoltam. Mert ennek a könyvnek híre van, és ez kétféle reakciót válthat ki az olvasóból (belőlem): vagy rögtön el kell olvasni, vagy gyanús lesz, hogy amiről ennyit beszélnek, az csak beetetés, felfújt lufi. Nos, megnyugodtam, és megnyugtatok mindenkit, ez a regény a szexizmus, a pedofília, és minden ráaggatott jelző ellenére egy remekmű.
A téma kényes, nagyon is az, ezen semmit sem változtatott a megjelenés óta eltelt 60 év, jobb is lenne itt abbahagynom… de nem. A pedofília napi téma lett, az internet és a katolikus egyház olyan széles teret biztosít neki, hogy kikerülni sem lehet. Csakhogy hiba lenne erre a szintre lehúzni a regényt és egyszerűen egy bűnös kapcsolat leírásaként kezelni, mert itt színtiszta irodalommal állunk szemben. És pőrén, teszem hozzá, mert az a rengeteg tudás, műveltség és szellem, ami ebben a szövegben össze van zsúfolva, az csak részben nyílhat meg az olvasójának. Ami rögtön nyilvánvaló, az Humbert Humbert genezise, az Annabellel való gyermekszerelem, ami egyértelmű utalás Poe Lee Annácska című versére. A történet szóról szóra ugyanaz, és HH-ban megtörik valami. Felmerült bennem, hogy ez az egész csak ürügy, felmentés HH számára perverz vágyai magyarázatára. Vagy egyszerűen csak képzelgés, a pszichiátriai kezelések megmagyaráznák, meg az, hogy skizofrén mód sokszor beszél magáról E/3. személyben. Egy biztos, HH egy szerencsétlen ember, akinek alig van reménye vágyainak beteljesítésére. Persze, OK, pedofil, szóval szurkoljunk ellene, csakhogy ne feledkezzünk meg róla, ez nem a Fókusz éjszakai kiadása, hanem irodalom, nem lehet mindent a hétköznapi bulvár szintjén értelmezni és magyarázni. Ha végiggondoljuk a regényt, tulajdonképpen Lolita HH egyetlen pedofil kapcsolata, előtte mindent elbalfácánkodik, még a pénzért felkínált (de neki nem tetsző) lányka elől is elmenekül. Lolita után pedig csak a gyötrő vágy marad benne. Akkor ez szerelem? HH is csak a végén kezd el ezen gondolkozni. Nem egy tipikus pedofil kapcsolat az övék, ahogy az manapság kinéz: pénzért vett rövid numerák, vagy éppen rokoni erőszaknak kitett gyermekek, esetleg elrabolt, és évekig pincében rabosított lányok, Thaiföldön tett „turistautak”. Lolita és HH megérdemlik egymást, ahogy az egyik kihasználja a másikat, úgy ez fordítva is igaz. Lolita Papája mindent megtesz a lányáért, aki ezt ki is használja, de az is nyilvánvaló, hogy közben szenved ettől. Csakhogy Nabokov nem állít elénk erkölcsi példázatot a perverz férfiről és a kis khm… rosszéletű lányról, ő irodalomként kezeli a helyzetet, kihasználja az olvasó kíváncsiságát és becsalja a csapdájába, megmutat mindent (na jó, nem mindent, a naturalista részletektől megkímél minket), és közben jót mulat a hüledező nyárspolgárokon.
Amellett, hogy remekül felépített a történet, tele kultúrtörténeti kapcsolódásokkal, maga a nyelvezet is élvezetes. Ne felejtsük, Nabokov nem az anyanyelvén írta a regényt, ennek ellenére sziporkázó a szöveg, olyan szóvirágokat és szófordulatokat enged meg magának, amiken a legtöbb író elvérezne, de ő egy egész regényt felépít ezekből. Végtelenül szellemes és humoros, még azt a sok franciázást is megbocsájtja neki az ember.
Megjegyzem, szerencsés a magyar olvasó, hogy még 1987.-ben lefordították a regényt, akkor, amikor még irodalmárok fordítottak regényeket, nem nyelvet beszélő emberek. Békés Pál elsőrangú munkát végzett, érdemes elolvasni az utószavát is.

25 hozzászólás
>!
NannyOgg SP
Vladimir Nabokov: Lolita

Nagy Tanulság #1
Lolita, Lolita – mindenki tisztában van vele, mire gondolunk, amikor valakit ezzel a jelzővel illetünk, azok is, akik sosem olvasták a könyvet és a filmet sem látták, mint én ezelőtt. Newsflash: TÉVES! Én személy szerint eddig meg voltam győződve róla, hogy a történet egy koraérett 12 évesről szól, aki elcsábít egy amúgy teljesen normális szexuális beállítottságú fiatal férfit. Ide vezet a szóbeszédre alapozott félműveltség.

Nagy Tanulság #2
Nabokov zseni. Sosem olvastam még semmit tőle ezelőtt, de a Lolita irodalmi értékét tekintve messze a legjobbak között van eddigi olvasmányaim közül. Iszonyatosan könnyed stílusban mesél el nagyon is súlyos dolgokat, közben ráadásul még a szóviccei is viccesek. (Életrajzi adat: én amúgy falra mászok a szóviccektől.) Az utószó alapján tök szimpatikus a fickó. A regény alapján meg szereti a kéket. Akarok még Nabokovot olvasni.

Nagy Tanulság #3
Bár igazán kevés fiktív dolog tud elborzasztani, a pedofíliát még mindig nem bírom, főleg ha ennyi átéléssel és szerelemmel van bemutatva. Valahol az én fejemben őrülten, végzetesen szerelmesnek lenni egy gyerekbe és fájdalmasan kívánni szexuálisan az elmebetegség mélyebb bugyrait képviseli, mint egy gyereket „egyszerű” hatalomvágyból és agresszióból bántalmazni. Ennek megfelelően minden egyes alkalommal, amikor egy kislány szexuális szempontból került bemutatásra, összeszorult a gyomrom. Valószínűleg senki sem fog ezek után felhördülni meglepetésében, ha közlöm, mennyire irtózom a főszereplőtől és milyen nevetségesen szánalmas alaknak tartom, ugyanakkor sajnálom. Igazából ezen az sem változtatott volna sokat, ha Lolita nem 12, hanem mondjuk 16-17 lett volna – nem bírom a szerelmükben ilyen végletesen lealacsonyodó férfiakat. De őszintén szólva a kiscsajnak is lekevertem volna egy rohadt nagy pofont, még a „vén” perverzzel való kísérletezgetése előtt. („Ha az anyád volnék…” blablabla).

Nagy Tanulság #4
Nem tudom kikerülni a „Ki csábít el kit?” kérdést. Humbertet nem kellett csábítani, csábult ő magától, feltéve, hogy az illető nem volt több 13 évesnél. Lolita szerintem sosem „csábított” és sosem „csábult”: nekem ő egy elhanyagolt kisgyerek, aki ugyanúgy nem méri fel, hogy nem dugunk velünk egyidősekkel, csak azért, mert unszolnak, hogy kipróbáljam, mint ahogy nem csókolgatunk felnőtt férfiakat, mert csúnyán ráfázhatunk. Pech, hogy a szóban forgó felnőtt férfi történetesen pedofil, mert innentől kezdve már az esti mozi sincs ingyen, viszont legalább van mozi (és ruhák, és zsebpénz, és bicikli, bármi, a megfelelő árfolyamon); eddig az sem volt, csak egy nő, aki anyagságból még valahol az elején csúfosan megbukott. Ez egy olyan szituáció, ami mindenkinek gyümölcsöző, és mindenkit tönkretesz.

Végső Nagy Tanulság
nincs. Kíváncsian tekintek Nabokovval való jövőbeli irodalmi kalandjaim felé.

>!
Európa, Budapest, 2011
424 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630792837 · Fordította: Békés Pál
10 hozzászólás
>!
eme P
Vladimir Nabokov: Lolita

Vannak könyvek, amelyek valami másról szólnak, nem arról, amire az olvasó első látásra gondol. A Lolita ilyen könyv. De lehet, hogy mégsem, hiszen egyértelmű: az elbeszélők mögött megbújó szerző játszik velünk. Maszkos és álarcos egyének által elkövetett többszörös becsapás és szemfényvesztés áldozatai vagyunk. A két elbeszélő – a regény elején megszólaló ifjabb John Ray és Humbert –, valamint a mögöttük álnokon és ravaszul somolygó (minta)szerző ugrat és orrunknál fogva vezet bennünket, hisz nagyon is jól ismeri a szakma minden csínját-bínját. Sőt, nyíltan vagy néha picit burkoltabban, de egyértelműen szemünkbe is mondja ezt.

A művészet az egyetlen halhatatlanság, amelyben osztozhatunk.

Ez a könyv elsősorban a művészetről szól, az esztétikai gyönyörűségről – a játékról. A szigorúan felépített sakkfeladvány okozta gyönyörűségről. A játékpartner további lépéseinek perverz kikalkulálásáról. Arról, hogy, akarjuk, nem akarjuk, előbb-utóbb úgyis mattot ad az olvasónak. Fölényes tudással, zseniálisan.
Előre tudja, ismeri, kiszámítja a régimódi olvasó, a nyárspolgár, a cinikus, a jegyzetíró, a pszichiáter, az irodalomtudós, a moralista és megannyi más befogadó reakcióit.
Arcu(n)kba nevet. Mindenkit le akar győzni, ehhez azonban mindenkivel játszani kell, ha lehet egyszerre. Perverz ügy, nemde?

A felállás: John Ray irodalomtudóshoz eljut egy kézirat, egyféle memoár, melyet a magát Humbert Humbertnek nevező elbeszélő vizsgálati fogságban, megfigyelés, képzeletbeli kínvallatás alatt védőbeszédként ír a tisztelt esküdtekhez-_olvasókhoz_. A vád: pedofília. Ez már elég is ahhoz, hogy a moralista azonnal lépésre szánja magát, hogy a régimódi olvasó közben az „igaz” történet tényei felől érdeklődjön, hogy a nyárspolgár kezeit összedörzsölve, nyálcsorogva várja a lepleket fellebentő lépéseket, hogy a jegyzetíró elővegye… noteszét.
Amint beindul a játszma, a pszichiáter olvasó is belelendül, keres, kutat, közben felöklendezett neofreudista fasirtokkal küszködik, jellemrajzot készít, kér számon – értelmezhetőt-érthetőt, kerek egészet. Követhető, logikus – a perverz logikájának megfelelő lépéseket. Humbert azonban jól ismeri az ellenfél szakmáját – úgy tud rejtőzködni, álarcokat váltogatni, ahogy kevesen mások. És úgy tud védőbeszédet írni, (ál)önértelmezést, hogy, bár felfedi taktikája, módszerei tetemes részét, a végére tényleg elhisszük neki, hogy egy tabuk fojtogatta, perverz, de törvénytisztelő, naiv, szomorú, magányos, pipogya alakkal van dolgunk, aki az óvilág, az öreg Európa neveltjeként mindvégig igyekszik szemérmes és civilizált lenni, és hát, tényleg nem ő tehet róla, hogy a kis Lolita édes-piros almájával az ölébe pottyant. Mi minden rejlik ebben a képben – az Újvilág, a fiatalkorú Amerika csábítása, a Big Apple meg egyebek…

Azért ne feledkezzünk meg a humorról sem meg az ironikus-parodisztikus hangvételről. Ó nem, itt soha nem tudhatod, mit kell komolyan venni. Lehet, hogy mindent, lehet, hogy semmit.

És bármennyire hosszúra sikeredett már eddig is ez az értékelésféle, nem hagyhatom ki szívem csücskét – a becsapott olvasó-irodalmárt, irodalmár-olvasót. Becsapott, persze, hisz egyszerre négy, igencsak zseniális irodalomtudós játszik vele. Meg a szavakkal, hisz már csak ez maradt Lo bársonyos bájából. Szavak – illatosak és mámorosak, játszik és könnyedek, bódítóak és részegítőek, figyelemfelkeltők- és elterelők, csodálatra és csodálkozásra késztetőek. És még nem szóltam a nevek, az allúziók (és illúziók), motívumok és szimbólumok, archetípusok és megidézett szerzők, művek mindenhonnan eléd ugró csapdájáról. Igen, tudatosan felállított csapdák, hogy legyen amit vizsgálni, tanulmányozni, megpróbálni kikerülni, és persze, legyen, amibe beleesni.
Ó, de szívesen estem bele én is egybe (na jó, többe, de nem akarom túlfeszíteni a húrt, meg az idegeiteket).

Az eltűnt Annibel nyomában

Ezt a címet viseli a legkedvesebb csapdám.
“Utánzás és emlékezet” címen egy esszét tettem közzé a Rontás Szemlé-ben – vallja egy helyen Humbert. Hát, rontás ide vagy oda, hagyom magam elcsábítani.

Az idő hatalma. Fókusztávolság. Annabel-Beatrice-Laura – az idő ugyanazon (ifjú és ártatlan) szigetén átélt tiszta, örökkévalóságot ígérő szerelem. Árkádiai érintetlen vadon.
Későbbi madeleinek íze által felkeltett emlék, nosztalgikus, szomorkás vágyódás a talán sosem volt után.

Dante, akit megidéz Proust, akit megidéz Nabokov. Humbert, aki megidézi Annabel alakját, aki Lolitában véli megtalálni ennek visszfényét, Clare Quilty, aki megírta A nimfácskáját, aki harcot vív a Lolitában visszahódítani vélt Annabelért és így tovább. Ne feledjük el a viselkedésben, gondolkodásban, szóhasználatban logikus, gondos – konvencionális (!) – (Char)Lottét (és Th. Mannt) és a többi volt nimfácskát sem. Tükrök, melybe az ember beleveri az orrát. Folytonos álarcos rablások, lopások, egymás követése, kicselezése, csőbe húzása – állandó harc. És ez az út nemcsak léha partie de plaisir, hanem kemény, kanyargós, teleologikus képződmény, melynek bizony, célja is van: fenntartani a megfelelő kedélyállapotot két csók – két szabálysértés között. Alter-egók végzik itt ki egymást és önmagukat, válnak törvényen kívüli perverz alakból konvencionálisan nemes érzésű hőssé, megbotránkoztató és elutasított újdonságból elfogadott, követendő normává. Az irodalom, művészet McSorsa. Így megy ez.

Az egyesülés csöndben ment végbe, és minden elem a megfelelő helyre került a szerteágazó mintázatban, melyet azzal a kifejezett szándékkal szőttem végig e memoáron, hogy az érett gyümölcs a megfelelő pillanatban hulljon alá; igen, azzal a kifejezett és perverz szándékkal, hogy visszaadjam (…) a felismerés kielégüléséből táplálkozó, aranyszínű és irtózatos nyugalmat, melyet most már legellenségesebb olvasóm is átérezhet.
Sakk-matt. Egy ravasz kacsintás, jöhet a következő nimfácska, izé… olvasó.

17 hozzászólás
>!
B_Tünde P
Vladimir Nabokov: Lolita

Nabokov egy zseni, nem kérdés. Az egész szövegen érződött a könnyedség, gördülékenység ahogy ír. Szinte zsonglőrködik a szavakkal, létrehozva olyan különös, néha szinte meghökkentő szókapcsolatokat, hasonlatokat, melyeket élmény volt olvasni – és ez különösen a regény második részére igaz, mert ekkor már jobban el tudtam vonatkoztatni a történtektől. A mögöttes tartalom, valamint a különböző utalások, áthallások, kapcsolatok más művekkel spoiler nem teszik kizárttá, hogy egyszer újra elolvasom, de sokkal inkább a szövegre, mint a tartalomra koncentrálva. Így hát – annak ellenére, hogy maga a téma elborzaszt és visszataszít – öt csillagot kapott a regény.

>!
DaTa P
Vladimir Nabokov: Lolita

Rettenetes.
Rettenetesen szép.
Rettenetesen szép irodalom.
Rettenetes szépirodalom.
Szép.
Irodalom.
Rettenetes.
Kedvenc.

3 hozzászólás
>!
Stone
Vladimir Nabokov: Lolita

Valaha régen láttam egy Lolita feldolgozást Jeremy Irons főszereplésével. Ezzel el is intéztem jó sokáig a Lolitát. Aztán nemrég a kedvenc győri könyvesboltom bezárt és a kiárusításon rám ugrott a könyv 200 petákért. Bőven megérte.
Nabokov egy nyelvi zsonglőr. A Lolitát angolul írta, ha jól tudom, az első könyve volt ezen az idegennyelven, ami nem volt idegen számára, szinte anyanyelvi szinten beszélte és írta. Ami felettébb érdekes, hogy lefordította saját maga a Lolitát oroszra. Na abból készült fordítást is szívesen elolvasnám, feltéve, ha létezik.
Nabokov azt csinálja, hogy elkezdi egyszerűen, aztán olyan szavakat tesz egymás mellé, amikről sosem gondoltam, hogy az egyik jelzője lehet a másiknak. Majd visszakapcsol ismét egyesbe. Hosszan elnyújtott előjátékok, apró kielégülések, aztán újra kezdi. A másik az elejtett és elrejtett kis csomagocskák, amire a végén jössz rá, hogy afene, ezért írta bele, ezért tért ki rá, ezért foglalkoztatta. De erről ennyit.
A téma, azt hiszem mindig is aktuális marad, amíg emberek élnek a bolygónkon. Az, hogy kicsoda romlottabb, és tulajdonképpen mi az ártatlanság, ahogy gyermekeinkre szeretünk gondolni, nos, nézőpontfüggő. Az, hogy a nimfácskák léteznek, nem kérdés számomra. Az sem okoz megértési problémát, hogy ezekhez a nimfácskákhoz vonzódnak. A határ átlépése az, amivel nem tudok mit kezdeni.
De ez csak egy írása volt Nabokovnak. Szavainak sűrű erdejében még újra be szeretném szívni a levegőt.

3 hozzászólás
>!
szandrabene
Vladimir Nabokov: Lolita

Én pedig távolodtam a haladó nap szitáló permetében, az ablaktörlő teljes erővel működött, de nem tudott megbirkózni könnyeimmel.
Gyönyörű szavak, gyönyörű szerelem, gyönyörű írásmód, de egész végig azon gondolkodtam, hogy, habár csodás köntösbe bújtatott, ezüst tálcán tálalt gyönyörű, kifényesített bíbor alma ez a könyv, de belülről akkor is rohad. Valószínűleg a közlendő miatt, hisz a pedofília, ha bűbájos irodalmi nyelven írunk is róla, az akkor is csak pedofília.
A két főszereplőt nem igazán lehet megkedvelni, hisz míg az egyik egy erőszaktevő, perverz, beteg elme, addig a másik, gyereklány létére, finoman fogalmazva is, de egy olasz kurtizán megirigyelte volna azt a technikát, amivel az ujja köré csavarta a férfiakat a mi Dolores Haze-ünk.
Engem sokkolt ez a történet, szóval elérte Nabokov a célját, mert ezt akarta, azt akarta, hogy az olvasókból reakciót váltson ki, belőlem is ki váltotta az undort, és nem azért, mert ez egy gyenge, ronda írás, hanem azért, mert olyan természetes szépséggel ír erről a beteg szerelemről, hogy legszívesebben eldobtam volna, felgyújtottam volna, magamhoz öletem volna, vagy Isten tudja mit csináltam volna ezzel a könyvvel. Nem akartam szeretni, és nem is szeretem, csak az írásmód miatt, csak Nabokov miatt érzek most önmagamban olyan Lótlanságot.

>!
Frank_Spielmann I
Vladimir Nabokov: Lolita

Örök kedvencem. Az egyik legjobb szerelmes regény. És egyben az egyik leghumorosabb könyv is a világon. Utoljára egy játszótéren, nimfácsák közelében olvastam újra, most valamit újítani kéne, csak nehéz, mert ez azért eléggé menő lett. Különben meg semmiféle gyerekmolesztálásról nincs szó a könyvben, inkább egy felnőttmolesztáló, imádnivaló kis csitriről, akinek irodalmi ikertestvére Queneau Zazie-ja. Ja, ezenkívül Humbert és Lolita története is tragikus. Különben végig egyensúlyozik az egész a visszataszító és a humoros vékony választóvonalán, de valahogy mindig sikerül ezen a felén maradnia. Semmi perverz nincs ebben a könyvben, miközben egy pedofilról és egy kislányról szól. Ebből a könyvből derül ki, hogy Nabokov zseni volt, legalább egyszer életében: ebből a témából nagyon-nagyon-nagyon-nagyon nehéz egy komikus-komoly regényt írni. De bővebben az újraolvasás, a ’62-es film, meg a ’97-es film után. Majd jegyzetelek. Van egy általános iskola a Károlyi kert mellett, ahová a gyerekeket szokták vinni, majd ott olvasom, most jobb ötletem nincs. Az ember ennyi idősen még legyen punk, bár punk's dead.

40 hozzászólás
>!
Trixi_Adzoa P
Vladimir Nabokov: Lolita

Nos, igazából nem tudom, hogy mit is írjak…
Hát, utálom Humbertet, és Lolitáért sem rajongok. Isten igazából nem is vagyok biztos benne, hogy volt teljes mértékben szimpatikus szereplő ebben a könyvben. Jó…oké, Lolita határeset, de azért egy-két pofont néha kiosztanék neki :D
Na, szóval az van, hogy ez egy elég jól megírt könyv, bár itt-ott nehéz követni, mert Humbert gondolatmenetei sokszor csapongóak, esetleg egy-egy odabökött szóból állnak, melyek gyors egymásutánban nem is függnek össze, és esetenként nem is mondanak semmit. Valószínűleg nem vagyok elég olvasott, hogy minden poént kiértsek a sorok közül. Ezek ellenére sok helyen jól húzott a történet, izgalmas volt.
És akkor a feketeleves….soha nem akarom, hogy bárkim (leendő gyerekem, rokonaim, barátaim gyerekei) valaha ilyen emberrel akár csak egy pillanatra is találkozzanak. Meg tudnám ölni. Öt percenként emberölési kísérleten gondolkodtam de igazán komolyan. Tiszta szerencse, hogy egy pederasztát sem ismerek, mert már letörtem volna az összes kezüket, lábukat és egyéb használatban lévő testrészeiket.
Ezt a gondolatmenetet nem folytatom tovább, mert csak kiidegelem magam.
További szép napot!

7 hozzászólás
>!
csauperjel
Vladimir Nabokov: Lolita

Minden tiszteletem Nabokovnak. Nagyon szerettem a regényt, élveztem minden sorát, sokszor visszalapoztam, újraolvastam közben bekezdéseket, egész oldalakat. Ínyencként élveztem sokszor szokatlan frazeológiáját, szójátékainak, hasonlatainak ízét – itt a helye dicsérni Békés Pált a fantasztikus fordításáért. Nagyon szerettem az utalásait, amiket értettem, és biztos vagyok benne, hogy számtalant fel sem fedeztem, mert nem ismerem, amire utalt. Műveltebbek valóban még jobban élvezhetik a regényt. Olvasás közben fogalmazgattam is egy-egy mondatot a megírandó értékelésből.
    Mégis képtelen vagyok többet írni róla, és még ma is nehezemre esik rágondolni. Mély nyomokat hagyott bennem, hogy ezt olvastam, mikor annyira várt unokahúgom meghalt néhány nappal a születése előtt. Vagy két hétig képtelen voltam kezembe venni és folytatni a Lolitát. Sajnálom, hogy zseniális volta mellett már ez a tragédia is mindig eszembe fog jutni róla. Mindenesetre Nabokov három regénye felkerült a várólistámra, nagyon szeretnék még találkozni vele.


Népszerű idézetek

>!
Stone

A mező tavasszal kicseréli mezét
a fezőr nyaranta leveszi a fezét
a rezonőr gyakran nem leli a rezét
a kígyó, ha sétál, zsebre vágja kezét…

267-268. oldal

87 hozzászólás
>!
encsy_eszter

A környezetváltozás olyan hagyományos téveszme, melybe tönkrement szerelmek és tüdők vetik bizalmukat.

313. oldal

>!
Niki_

Reggelente Lo volt, egyszerűen csak Lo, ahogyan ott állt, egy méter ötven centis mivoltában egy szál zokniban. Bő nadrágban Lola volt. Az iskolában Dolly. Aláírásakor Dolores, de a karomban mindig Lolita.

>!
le_miserable

Szerelem volt első látásra, utolsó látásra, örökkön-örökké tartó látásra.

Kapcsolódó szócikkek: szerelem első látásra
>!
zoja

Miért reméltem, hogy külföldön boldogok leszünk? A környezetváltozás olyan hagyományos téveszme, melybe tönkrement szerelmek és tüdők vetik bizalmukat.

251. oldal

>!
rlb_32557241

Képzelj el; ha el nem képzelsz, én nem létezem…

Első rész, 29., 137. oldal

8 hozzászólás
>!
Carmilla 

Gyakran észrevettem, hogy hajlamosak vagyunk barátainkat afféle változatlan jellemvonásokkal felruházni, amilyenekkel csak az irodalmi hősök rendelkeznek az olvasók tudatában. Akárhányszor ütjük is fel a Lear királyt, sosem látjuk a derék királyt hangos tivornyán, kupáját csapkodva, búját feledve boldogan ölelkezni három leányával és azok ölebeivel. Emma sosem támad föl Flaubert jókor hullatott apai könnyeinek együttérző sójától. Bármilyen fejlődésen megy is át ez vagy az a népszerű hős a könyv elejétől a végéig, számunkra a sorsa rögzített, és hasonlóképpen várjuk el barátainktól is, hogy kövessék ezt vagy azt a logikus, szokványos mintát, melyet kitűztünk számukra, így azután X sosem fogja megkomponálni azt a halhatatlan muzsikát, mely felülmúlná a tőle megszokott másodrangú szimfóniákat. Y sosem követ el gyilkosságot. Z semmilyen körülmények között el nem árul bennünket. Mindezt gondolatban elrendeztük már. s minél ritkábban találkozunk egy bizonyos személlyel, annál nagyobb elégedettségünkre szolgál, hogy valahányszor csak hallunk felőle, ellenőrizhetjük, mily engedelmesen idomul a róla alkotott elképzeléseinkhez. Az általunk megelőlegezett sorsban bekövetkező fordulatokat aztán nem pusztán rendellenességként, hanem erkölcstelenségként éljük meg. Inkább soha ne is ismertük volna szomszédunkat, a nyugdíjas hot-dog-árust, ha kiderül róla, hogy épp most adta ki századunk legnagyobb költeményeit tartalmazó verseskötetét.

2. rész, 27. fejezet

2 hozzászólás
>!
Fleurs

Lolita, Lolita, Lolita, Lolita, Lolita, Lolita, Lolita, Lolita, Lolita, Lolita, Lolita, Lolita. Szedő, ismételje az oldal végéig.

143. oldal

>!
cz_z

Ámbátor rajongok részegítő, barna illatáért, úgy vélem, olykor azért hajat kéne mosnia.

47. oldal

3 hozzászólás
>!
merricat

– Tudod, a halálban az a legrettenetesebb, hogy az ember olyan tökéletesen magára marad.

374. oldal

Kapcsolódó szócikkek: halál

Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Nicolas Jones-Gorlin: Pedofíling
Erik Axl Sund: Bomlás
Alissa Nutting: Tampa
Michel Tournier: A Rémkirály
Ta-mia Sansa: Sötét Hórusz
Virginia Woolf: Mrs. Dalloway
William Faulkner: A hang és a téboly