Király, ​dáma, bubi 32 csillagozás

Vladimir Nabokov: Király, dáma, bubi

Életműsorozatunk újabb darabja a szerző fiatalkori, 1928-ban alkotott bravúros regénye. Látszólag egyszerű szerelmi háromszögről van szó: Franz jómódú nagybátyjához, Dreyerhez költözik, és a boltjában kezd el dolgozni, de beleszeret Dreyer feleségébe. S ők ketten tervezgetni kezdik Dreyer meggyilkolását…
Berlini emigrációjában Nabokov viszolyogva figyelte a német nemzetben játszódó folyamatokat, s számos művében szinte profetikusan vetítette előre egy embertelen diktatúra kialakulását. E korai művének alakjaiban a weimari Németország tipikus kispolgárát ábrázolta, akit könnyű manipulálni, elveszti józan erkölcsi ítélőképességét, egyre jobban dehumanizálódik – s aki, mint a narrátor mondja, „majd nagyobb bűnöket is el fog követni". 1972-ben Gina Lollobrigida főszereplésével készült film a regényből.

Eredeti megjelenés éve: 1928

>!
Európa, Budapest, 2011
300 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630792905 · Fordította: Vargyas Zoltán

Enciklopédia 6


Kedvencelte 2

Most olvassa 1

Várólistára tette 13

Kívánságlistára tette 14

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

entropic P>!
Vladimir Nabokov: Király, dáma, bubi

Jó sötét meg buja, kicsit tán túlerőltetett metaforákkal, párhuzamokkal, miegyebekkel.

Nem tudom máshoz hasonlítani – egyelőre –, csak a Lolitához, mert mást eddig nem olvastam (végig) Nabokovtól; a Lolitát is régen, de arra nagyon emlékszem, hogy abban a nyelv eszméletlenül gyönyörű, itt sem csúnya éppen, de mondom, nekem kicsit erőltetettnek tűnik néha. (Tökmindegy, hogy a Lolita is nagyon „mű”, abban ez nem zavart engem.)

Egyébként nagyon érdekes és izgalmas regény, s amellett, hogy tényleg jó sötét és baljós (biztos még egymillió másik irodalmi művel lehetne összehasonlítani, de engem legesleginkább a Halál Velencében-re emlékeztet [eper; tengerpart; kéjvágy/bujaság; halál-hangulat; stb.]), igen mulatságos is. De tényleg – ezeket a mindentől elrugaszkodott, ostoba terveket, amiket a szeretők szövögetnek, meg úgy egyáltalán: ezeket az elborult, karikatúraszerű (azzal együtt azért elég ijesztő/ocsmány) figurákat nemigen lehet (vagyis: én nemigen tudom) komolyan venni.

3 hozzászólás
Kek P>!
Vladimir Nabokov: Király, dáma, bubi

Hááát. Végigolvastam, de nem kötött le. Vártam, hogy mi lesz a vége, de igazából pont erre számítottam. No – kicsit hosszú volt ez a semmi. Tény és való, hogy a korát letagadhatná! :))
És hát a nyelvezete! A szerkezet. Hogy újra, meg újra ellövi a poént, hogy beleszövi a könyv címét a történetbe: van moziplakát szereplőstül, kosztümöstül, meg hát darab és szerző is, amiből a film készült… No meg hát maga a történet – szinte történet nélkül.

PTJulia P>!
Vladimir Nabokov: Király, dáma, bubi

Zseniális cím zseniális megvalósítással. A befejezése egyszerűen tökéletes. A parodikus jelenetek pedig nagyon tetszettek, kiváltképp a háziúr volt nagyon vicces. Nem érződött a regényen, hogy közel száz éves mű, abszolút kortársnak gondoltam volna, ha nem tudom, mikor íródott.

t_ildiko P>!
Vladimir Nabokov: Király, dáma, bubi

Vannak szerzők, akik annyira mesterien, annyira zseniálisan bánnak a szavakkal, ahogyan rajtuk kívül senki más, még csak nincs is, aki megközelítené őket. Vannak jók, vannak nagyon jók, és vannak, ők, az alkotó zsenik. És ha egy ilyen szerző könyve kerül a kezembe, akkor azt sem bánom, ha ezer oldalon keresztül teljesen lényegtelen dolgokról ír, mert az írásmódja, a gyönyörű, de nem unalmas és túlírt stílusa, a látásmódja és az ábrázolási képességei annyira magukkal ragadnak, hogy képtelen vagyok letenni a könyvet, szóljon bármiről is. Nabokov is ezen szerzők közé tartozik, és ahogyan a fülszöveg is írja – nagyon találóan – a figyelmes olvasó […] olyan megejtően szép leírásokban gyönyörködhet, amilyenekre az egész világirodalomból talán csak Nabokov, a varázslómester képes. Merész kijelentés, de egyáltalán nem túlzás. Vannak akik írásra születnek, akiknek az ereikben is tehetség és tinta folyik vér helyett – nos, Nabokov is ilyen, és ez alkalommal sem csalódtam benne.

Ennek a regénynek egyetlen titka van: nem szabad komolyan venni és kötelező komolyan venni. Ez egy humoros szatíra, görbe tükör, egy fekete komédia, egy társadalmi vígjáték. Az alapszituáció végtelenül egyszerű: az unott, frigid feleség megkívánja férje fiatal unokaöccsét, és viszonyt kezd vele, majd együtt elkezdik kitervelni, hogyan kellene eltenni láb alól a férjet. Az ötletek suták és nevetségesek, ahogyan a férj vaksága is hihetetlen és hiteltelen. Sokszor – tudtán kívül – hajtja egymás karjaiba a szerelmeseket, és nem az foglalkoztatja őt, hogy vajon neje félrelép-e, hanem hogy iszik-e a sofőr. Ami naggyá teszi ezt a regényt, az Nabokov megközelítése, elképesztően finom stílusa, és a történet időtlen aktualitása. Hiába Nabokov korai műve ez, ez egyáltalán nem érződik, profi alkotás valakitől, aki valóban írónak született.

A karakterek eltúlzottsága olykor vicces, olykor szánnivaló, néha viszont ijesztően ismerős és realista. Nehéz őket komolyan venni, idétlenek és tökéletlenek, és a leginkább az teszi őket nevetség tárgyává, hogy ők hihetetlenül komolyan veszik magukat; inkább azt nem értenék, ha valaki szembesíteni őket hiányosságaikkal és hibáikkal. Minden komikum mellett azonban a regény légköre feszültséggel terhes, nagyon baljóslatú, és a két alaphangulat nagyon érdekes és egyedi, semmihez sem hasonlítható eredményt ad. Nabokov a humor mellett sötét, szenvedélyes érzelmekkel operál: a szeretők közti szenvedély egy idő után unalomba, majd viszolygásba csap át, a végkifejlet pedig nabokovian brilliáns. A szellemes címválasztásért külön dicséret illeti Nabokovot. Tény, hogy csak egy színdarabként hangzik el a könyvben, de nagyon könnyű azonosítani Dreyert a királyként, Marthát a dámaként, Franzot pedig a bubiként; intelligensen szőtte bele a történetbe.

A kedvenc részeim azok voltak, amikor Dreyer (a férj) folyamatosan gyanakodott, és először én naiv azt hittem, hogy a feleségére és az unokaöccsére, aztán kiderült, hogy az foglalkoztatta, hogy vajon a sofőre iszik-e (merthogy volt egy balesetük). Végig ez járt a fejében, miközben a szeme előtt tették lóvá, habár ő ezt annyira nem biztos, hogy bánta volna, ő sem volt hűséges imádott Marthájához.

Írhatnám, hogy kötelezően elolvasandó darab, de nem teszem, mert tudom, hogy nem mindenkihez áll közel a stílus, nem mindenki tudná befogadni és értékelni ennek a regénynek a nagyságát. Ez kifejezetten rétegmű, nem vág bele mindenki ízlésébe, de nincs is ezzel gond, nem szerethet mindenki mindent. Így inkább azt mondanám, hogy kötelezően elkezdendő darab. Ha tetszeni fog, akkor nagyon fog, ha pedig nem, akkor be kell zárni, és valami mást kézbe venni.

Kálmánfi_László>!
Vladimir Nabokov: Király, dáma, bubi

Hát én többre számítottam. Írták máshol, hogy pályakezdő mű, még nem igazán nabokovi, talán nem ezzel kellett volna kezdeni.

stil>!
Vladimir Nabokov: Király, dáma, bubi

Számomra kicsit unalmas, túlságosan részletező volt, sok-sok aprólékos leírással.


Népszerű idézetek

Kek P>!

Ha az ember egyszer bekerül ebbe a könyves bagázsba és boltról boltra jár, akkor az ördög tudja, mi sül ki belőle.

185. oldal

Kikicsglory>!

Összes regényeim közül ez a sziporkázó szörnyeteg a legvidámabb.

5. oldal

Kikicsglory>!

A taxi elhajtott. Franz gépiesen megnézte a rendszámát: 22221. Furcsa volt a váratlan 1-es a sok 2-es után.

169. oldal

Kikicsglory>!

Mint általában, most is megjegyzem, hogy mint általában (és mint általában, most is örülök, hogy bizonyos érzékeny lelkületű emberek megsértődnek), a bécsi delegáció nem kapott meghívót. De ha valamely megveszekedett freudista mégis besurran, akkor figyelmeztetem, hogy jó néhány álnok csapda leselkedik rá a regényben.

9. oldal

Kek P>!

(Erica ezt egyszer „az egoista érzelgősségének” nevezte: "Sértegetsz, megalázol embereket – tette hozzá –, és észre sem veszed; nem a vak emberen hatódsz meg, hanem a kutyáján")

261. oldal

Kapcsolódó szócikkek: vakság
Kek P>!

Nagyon ostoba ez a Tom. A labdázó kutyák mindig ostobák. Jön messze földről egy idegen, de neki az is olyan, mintha családtag volna.

41. oldal

Kek P>!

… érezte, hogy a kutya ott van valahol a közelben, és bármely pillanatban megint odahozhatja azt az undorító tárgyat. Nosztalgiával gondolt vissza egy ronda vénasszony még rondább öreg mopszlijára (anyja kutyájának közeli rokonára és esküdt ellenségére), melyet nemegyszer sikerült jól oldalba rúgnia.

41. oldal

Kek P>!

– Isteni idő van – csicseregte Dreyer. – Majdnem mint nyáron.
Martha mogorván, meg sem fordulva válaszolt:
– Valami tablettát keresek. Volt valahol pyramidonod. Szétszakad a fejem.

208. oldal

2 hozzászólás
Kikicsglory>!

Martha valóban úgy gondolta, hogy házassága nem különbözik a többi házasságtól, hogy nézeteltérések mindig vannak, a feleségnek mindig harcolni kell a férjével, a férfi szeszélyeivel, szabályszegéseivel, s ez a harc jelenti a boldog házasságot. A boldogtalan házasság pedig az, amikor a férj szegény, vagy sötét ügyek miatt börtönbe kerül, vagy kitartott nőkre herdálja el a pénzét. Ezért Martha sosem panaszkodott, mert helyzetét természetesnek és szokványosnak tartotta.

78. oldal

Kek P>!

A lány elragadó volt: egyszerű teremtés, bizonyára varrónő, de elragadó, az ilyenek nem szoktak sokba kerülni.

59. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Irwin Shaw: Oroszlánkölykök
Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd
Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd / Slaughterhouse-Five
Daniel Keyes: Virágot Algernonnak
Mario Puzo: A Keresztapa
John Steinbeck: Édentől keletre
Frances Hodgson Burnett: A padlásszoba kis hercegnője
John Williams: Stoner
Frank Herbert: A Dűne
Eleanor H. Porter: Az élet játéka