Baljós ​kanyar 19 csillagozás

Vladimir Nabokov: Baljós kanyar Vladimir Nabokov: Baljós kanyar

A Baljós kanyar drámai erejű vízió a huszadik század emberéről, akit egy izmosodó zsarnoki állam fenyeget – olyan állam, mely az Egyenlőség és Közösség jól ismert jelszavainak leple alatt elpusztítja a szabad gondolatot és minden igaz és mély emberi érzelmet és kapcsolatot.
A nyitó jelenettől kezdve, mely egy kórházban játszódik, a filozófus Adam Krug felesége meghal, az utolsó lapokig, melyeken a szerző, mint Prospero a Vihar végén, visszaveszi az uralmat a képzelete által teremtett lények fölött, iszonyatos, egyre növekvő intenzitású dráma zajlik, melynek „színe” egy álom hátborzongató, villódzó ragyogása.
A Baljós kanyar, Nabokov 1946-ban alkotott regénye páratlanul finom művészi eszközökkel megformált antiutópia, mely izzó gúnnyal parodizálja a fasizmust, a kommunizmust és a modern kor minden kannibál eszméjét, s melynek ritmusát egy szerető, gyászoló, megözvegyült, aggódó szív dobogása és egy zseniális elme lüktetése adja…

Eredeti megjelenés éve: 1947

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Nagyvilág könyvek

>!
Európa, Budapest, 2013
300 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630795555 · Fordította: M. Nagy Miklós
>!
Nagyvilág, Budapest, 1997
222 oldal · ISBN: 963856802X · Fordította: M. Nagy Miklós

Enciklopédia 3


Kedvencelte 3

Várólistára tette 16

Kívánságlistára tette 13


Kiemelt értékelések

>!
vargarockzsolt P
Vladimir Nabokov: Baljós kanyar

Lehet-e jó az a regény, amelynek szerzője lenézi az olvasóit? Egy individualista arisztokrata találkozik a világgal, élvezi a szépségeit, de felháborodik a mocskosságán, a kisszerűségén, a primitívségén, és ezért a művészet elefántcsonttornyába menekül.
Az 1946-ben megszületett regény egy 1963-ban írt előszóval kezdődik, melyben Nabokov így fogalmaz:"A Baljós kanyar fő témája ennélfogva Krug szerető szívének dobogása, a kínzás, amelynek e roppant gyöngédség alávettetik – a könyv Davidról és apjáról szóló oldalakért született, és értük kell elolvasni." E szerető szív egy végtelenül önző, de nagyon okos emberé, és ez a párosítás számomra épp eléggé elidegenítően hatott ahhoz, hogy a szereplő sorsa, és szenvedései iránt érzéketlenné váljak. Ezért a könyvnek nem volt igazi tétje számomra.
Nabokov talán nem azonosítja magát a főhőssel, Krug professzorral, de gondolkodásában, írói szemléletében kétség kívül található párhuzam. A bonyolult utalási rendszer – az olvasó számára készített magyarázatok (írói előszó és fordítói jegyzetek) nélkül fel nem táruló összefüggések –, lehetnek jelképei a világ megfejthetetlenségének és abszurd voltának, a másik ember idegenségének és titokzatosságának, de Nabokovnál nem erről van szó.
Az előszóban a regényt magyarázó sorok folytatódnak: „ Két másik téma egészíti ezt ki: a tompa brutalitásé… és Krug áldásos megtébolyodásáé.” Ez utóbbiról azt mondanám, hogy számomra nem volt túl meggyőző, de nem vagyok pszichológus. Lehet, hogy a könyvben leírt jelek kísérik egy ember megőrülését, szerencsére még nincsenek ez irányú tapasztalataim. Az mindenesetre érdekes, hogy Nabokov szerint ez a megőrülés egy fajta megvilágosodás, amely megoldást jelent a könyv által felvetett problémákra.
A „tompa brutalitás” egy ostoba, demagóg diktatúra képében jelentkezik, és erről Nabokovnak személyes tapasztalatai is voltak – egy korban élt a sztálini és hitleri rendszerekkel. A bolsevizmus és a nácizmus elítélése; a mindenkori populista, közösségi eszmékre hivatkozó, és a független személyiséget elnyomó rendszerek leírása, bemutatása még sokáig élővé teszi ezt a könyvet.
A regény másik fő erőssége a stílusa, Nabokov írásművészete csemege, amellyel élvezet találkozni. Az ínyenceknek mindenképpen tudom ajánlani.

26 hozzászólás
>!
Kek P
Vladimir Nabokov: Baljós kanyar

Első Nabokovom volt, és végig magamon mosolyogtam, hogy milyen időpocsékolásnak tartom ezt a művet – olvasását, megírását, elemezgetését és felkapását és lehúzását és mindent – és mégis megengedtem magamnak ezt a luxust, ezt a sznob szellemi erőfeszítést. És az jutott eszembe, hogy nekem még időpocsékolásként is inkább ez, mint bármelyik lamúr vagy krimi. Hogy mennyire rühellem a posztmodernizmust. Az ennyire ilyet. Az olvasót kiröhögő, ugrató és szájbarágósan eligazító, példát statuáló tanító bácsit. Akinek a kiszólásain és mellékvágányokon tekergő agyfutamain magam is felgyorsulok és élvezem. És tudom, hogy ő tudja, hogy én tudom, hogy mindez mellékes. S hogy mi a fő? Hát hisz megmondta a bevezetőben, s a mű végére össze is áll a brutál. A zsarnokság légköre, az összbenyomás, a nyomás, ami a végére nemcsak egy megfoghatatlan érzés lesz, hanem súlyos nyomaték. Hogy szinte megfullad tőle az ember.
Nézem az új címlapot, a kiterjesztett szárnyú sast. Szerepel a műben, mint a diktatúra jelképe… Melyiké is? Nem, nem azé, amelyikre triviálisan gondolnánk. Nem. Épp ez a lényeg: a terelés. A kanyar. Hol ide, hol oda. A baljós azért elég balos. És az író származása akkor is üvölt arról, hogy mi itt az igaz(i). Ki a Vezér, a Varangy. S hogy halt meg Olga. Kórházban? Vagy egy kanyarban ott a sziklafalnál…? Hisz Krug pontosan emlékszik. Ezért használhatják csak fel a helyszínt emlékeztető figyelmeztetésül. És miért kéne, hogy megrázza a professzort az, hogy mi történt a fiával? Hisz ismeri a rendszert. Miért hiszi, hogy ő érinthetetlen, ha van egy felesége, van egy fia? Nekem nem tűnik úgy a műből, hogy valóban szerette őket. Persze, hogyan is kéne egy görvélykórossal (138. o.) bánni, szeretni őt? Ha szerette, akkor sose hihette magáról, hogy érinthetetlen.
És akkor hadd idézzek néhány önjellemző gondolatot a műből a műről, amit szinte szánkba ad az író, míg olvassuk, hogy na igen, pontosan erről van szó:
„Eleinte Krugot” – [ K-t vagyis engem, a kör itt bezárul] – „bár azt állította, hogy remekül szórakozik, roppantul bosszantotta az egész ügy, miközben Ember” – Ember, ó, kedves nyájas olvasó, az már megint te vagy, én vagyok, mi vagyunk… – „zavarban volt, mentegetőzött, és titokban azon törte a fejét, hogy vajon a sajátosan őrá jellemző gazdag, szintetikus angol nyelv nem tartalmaz-e valami különös ízt, valami félelmetesen plusz fűszert, amellyel magyarázható volna a váratlan izgatottság” (50. o.) Na, igen! A folyamatos többnyelvűség, mondjuk a mű „anyanyelve”, ami ez esetben talán az angol, s így máris kiderül, hogy csak a műé és nem a szerzőé…, aztán vegyük hozzá a történet s egyben a szerző „anyanyelvét”, ami az orosz, aztán a professzorok szövegtestben lefordítatlan ám lábjegyzetileg lefordított franciáját, az imitt-amott beszúrt és sehol sem fordított szlávokat versileg, szójátékilag, hamletileg, egyebileg… Biztos van benne jópár weöreses ízű egyszavas és talán néhány euforizma is. Csak nem jövünk rá. „-- volt benne valami hasbeszélői, szakadatlan monológ kísérte foszlott árnyként valóságos beszédének kanyargását.” Igen, lessük, hogy honnan jön a hang, s melyik lehet az igazi, melyik az igazán fontos. „Krug, miközben azon gondolkodott, hogy ki fújta őt fel, s vetítette a hírnév vásznára, önkéntelenül úgy érezte, hogy valami különös módon ő ezt mégiscsak megérdemli” (218. o.) Hasonlóan gondolom. Lehet, hogy fogok még ettől a felfújt hírnevűtől olvasni valamit – mert mégis csak van benne valami, ami azóta is gyanús.
"Gyakorlati szempontból az ilyen idő- és anyagpocsékolás (azok a fejfájások, azok az éjféli diadalok, melyek katasztrófává alakulnak át a reggel józan fényében!) szinte bűnös módon abszurd, hiszen az imitáció legnagyobb mesterműve is feltételezi a gondolat önkéntes korlátozását, egy másik ember géniuszának való alávetését. Lehet-e ezt az öngyilkos korlátozást és alávetést kárpótolni az adaptív technikák csodájával, az árnyékolás ezernyi trükkjével, a buzgó örömmel, melyet a szavak szövője és szemtanúja érez a vászon minden újabb fortélya láttán, vagy pedig, egészében véve, ez csupán Paduk kézírógépének eltúlzott és átszellemített másolata?
– Tetszik? Elfogadod? – kérdezte Ember izgatottan." (159. o.)
Háááát. Igen. Végül is mégiscsak tetszett. De azért nem osztom Krug véleményét, ez mégsem csodálatos.

>!
WerWolf
Vladimir Nabokov: Baljós kanyar

Nabokov egy teljesen más oldalát mutatta meg, mint amit a Lolita és az Ada alapján elvárna az ember. A hangulata elég Kunderásra sikerült (ha időben nem előzte volna meg Nabokov ;) )
Egy diktatúra, mely a kommunizmus és a nácizmus elemeit hordozza magában, mégis inkább a kommunista világ jelenik meg erőteljesebben a sorok között.
Végigkövethetjük, ahogy Krug szépen, lassan magára marad, ahogy a sors és az Állam egyenként szakítja el tőle ismerőseit és családtagjait. A megoldás a menekülés, egy másik országba, egy másik világba vagy egy másik „én”-be, mely képes elviselni a sors kegyetlen csapásait.
Vigyázat!, a borító félrevezető. Talán, ha a tervező nem csak az előszót olvassa el, akkor a tartalomhoz méltó grafikát is készíthetett volna.

2 hozzászólás
>!
Holdbéli_nyúl P
Vladimir Nabokov: Baljós kanyar

Szerintem gyönyörű. Színház- és filmszerű, ahogyan a jelenetek az író fejében bontakozhattak ki, aztán valamit vagy kifejtett később, vagy szinte jegyzet maradt, de mindenféle formában àtütő erejűek a képek.
Fáj is. Azt hittem, olyasmi lesz, mint A per, de nem. Ez sokkal jobban fáj.

>!
Európa, Budapest, 2013
300 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630795555 · Fordította: M. Nagy Miklós
>!
cinkos
Vladimir Nabokov: Baljós kanyar

Furcsa a viszonyom Nabokov könyveivel – a Gyér világot és a Lolitát szerettem, még ha voltak is mindkettőben olyan részek, amelyek, úgy éreztem, hátat fordítanak nekem, hiába akarok megközdeni értük; a Kétségbeeséstől szenvedtem, alig bírtam vele megbirkózni, a Luzsin-védelmet zseniálisnak találtam, az egészet, a legapróbb leleményeitől a legnagyobb mutatványaiig, a Baljós kanyarban meg akadt néhány íz és árnyalat (és persze mondat), amelyek kifejezetten kedvemre valók voltak, de az egész valahogy mégsem lett a kedvencem, valami nem állt benne össze, valami hiányzott belőle ahhoz, hogy igazán nagy műként tudjam olvasni. Ettől még persze nagyszerű könyv. (Még ha én időpocsékolásnak éreztem is kissé.)

>!
mefi69
Vladimir Nabokov: Baljós kanyar

Nabokov iránti szerelmem a Lolitával kezdődött valamikor évekkel ezelőtt, és eddig töretlen volt. Ez a könyv azonban egy kicsit megviselt. Először is ott volt egy hosszú, okoskodónak, kissé öncélúnak tűnő előszó. Aztán maga a témaválasztás sem a szívem csücske. A nyelvezete sem ragadott magával most. A szereplőket nem kedveltem meg. Egykedvűen olvastam, legyen már vége gondolatokkal. Biztos nem értettem meg, de talán nem is akarom.

>!
Monacskae
Vladimir Nabokov: Baljós kanyar

Alapvetően szeretem az antiutópisztikus történeteket, ez a könyv azonban valahogy nem került fel az abszolút kedvenceim listájára.
A történet lassan épült fel, utólag viszont azt mondanám, spoiler. A főszereplőt alapvetően nem kedveltem meg, talán mert nem éreztem őt elég emberinek, annyira elhatárolódott mindenkitől, értelmileg és érzelmileg egyaránt. Az egyetlen kivétel ezalól a fia: a kettejük kapcsolata, illetve elsősorban Adam fia iránti gyöngéd szeretete nagyon érzékletesen volt ábrázolva. Nabokov stílusa nagyon kifinomult, és tetszett, hogy időnként „kiszól” az olvasónak, nemcsak kommentálva, hanem aktívan irányítva az eseményeket. Nem egy könnyű olvasmány, de mindenképpen érdekes.

>!
Nate
Vladimir Nabokov: Baljós kanyar

Lehet rosszat, vagy éppen jót mondani, írni egy olyan műről aminek a szerzője saját bevallása szerint is részben önmaga szórakoztatására írta azt meg? Igen is, meg nem is. Annyit biztosan ki merek jelenteni, hogy a Baljós kanyar több mint szokatlan alkotás. Nabokov igen magasról, kvázi az Elefántcsonttornyából tekint le az olvasóra, és az olvasás közben szinte éreztem magamon gúnyos mosolyát, mintha csak azt mondaná: „úgysem fogod érteni, azt amit írok”, és bizony sokszor csak a felszínt kapargattam, mégis a kíváncsiság, és a szellemi kihívás hajtott tovább, ami mellesleg nagyon fárasztó volt.

Nem értem fel abba a magasságba, hogy mindent megértsek, de ennek ellenére is tudtam értékelni a leírtakat, és az írásmódja is kifejezetten tetszett.


Népszerű idézetek

>!
vargarockzsolt P

Nabokov rendkívül gonddal ügyelt rá, hogy műveit semmiképpen se lehessen visszavezetni életének traumatikus élményeire. E tekintetben is a freudizmus esküdt ellensége volt; számára egy igazi műalkotás semmiképpen sem holmi „szublimáció” terméke. (Lev Tolsztojról írt esszéjében olvashatjuk: "ki nem állhatom a nagy írók életrajzában való kutakodást, ki nem állhatom, amikor az emberek beledugják az orrukat az életükbe, ki nem állhatom a természetes emberi kíváncsiság vulgaritását, ki nem állhatom a szoknyasuhogást és a kuncogást az idő folyosóin, és egyetlen biográfus se merészelhet bekukkantani az én személyes életembe.")

M. Nagy Miklós: Jegyzetek, 214. oldal

1 hozzászólás
>!
vargarockzsolt P

Olyan ember volt, akit nem a ragyogó tehetségéért szeretünk (a nyugalomba vonult üzletembert azzal nem áldotta meg a sors), hanem mert minden egyes vele töltött perc pontosan beleillik életünk sablonjába. Vannak cirkuszra, vízesésre, könyvtárra hasonlító barátságok, s vannak olyanok is, amelyek egy régi, kedves ruhadarabra hasonlítanak. Maximov gondolkodásában nem lehetett találni semmi különösen vonzót, ha részeire bontotta az ember: konzervatív nézetei voltak és korántsem kiváló ízlésvilága, de ezek az unalmas összetevők hogy, hogy nem, csodálatosképpen kiegyensúlyozott és harmonikus egészet alkottak. Becsületességét a gondolkodás semminemű kifinomultsága sem fertőzte meg, olyan megbízható volt, mint a vas és a tölgyfa, és amikor Krug egyszer megemlítette, hogy a „lojalitás” szó fonetikusan és vizuálisan őt egy aranyvillára emlékezteti, amely napsütésben hever egy simán kiterített világossárga selyemszöveten, Maximov némiképp mereven azt felelte, hogy számára a lojalitás szó a szótári jelentésére korlátozódik. Az ő esetében a józan észt az öntelt vulgaritástól megóvta valami finom és rejtett érzelmi áram, és ágas-bogas elveinek valamelyest csupasz és madártalan szimmetriáját hébe-hóba enyhén fölborzolta egy nyirkos fuvallat olyan vidékekről, melyekről naivan úgy gondolta, hogy nem is léteznek.

84. oldal

4 hozzászólás
>!
vargarockzsolt P

…a kor hatása jelen könyvemre éppoly elhanyagolható, mint az én könyveimnek a hatása a korra. Kétségtelen, hogy felismerhetők bizonyos tükröződések, melyeket közvetlenül azok az idióta és alávaló rezsimek okoztak, melyeket mindannyian ismerünk, s amelyek meglegyintettek – fasiszták és bolsevikok, korlátolt agyú „gondolkodók” és lovaglócsizmás páviánok rezsimjei. Kétségtelen az is, hogy e hírhedt modellek nélkül nem tűzdelhettem volna meg fantáziavilágomat Lenin-beszédek morzsáival, a szovjet alkotmány egy karéjával és a náci álhatékonyság galacsinjaival.

Bevezetés, 6. oldal

>!
egycsaba

Ahogy az öreg Azureus üdvözölni tudott, az néma rapszódia volt. Eksztatikusan ragyogva, lassan, gyöngéden két puha tenyere közé fogta a kezed, és úgy tartotta, mint egy régóta keresett kincset vagy egy kis verebet, mely csupa-csupa pihe és szívdobogás, és a nedves csöndben nem is annyira a szemével, mint inkább sugárzó ráncaival nézett, és aztán, nagyon lassan, az ezüstös mosoly kezdett szétfoszlani, a gyöngéd, vén kezek lassan elernyedtek, sápadt, törékeny arcán a szenvedélyes ragyogást üres kifejezés váltotta fel, és úgy hagyott ott, mint aki eltévesztette a dolgot, mintha nem te lennél az végül is, akit szeret- az igazi szeretett lény, akire le is csap a következő pillanatban egy másik sarokban, és újra felragyog a mosolya, keze újból fészkébe fogadja a kis verebet, s aztán az egész újra szertefoszlik.

45. oldal

>!
Kek P

Az én négyzetgyöke az én. Lábjegyzetek, nefelejcsek.

23. oldal

3 hozzászólás
>!
Kek P

Meglehet, valami hasonlót mondhatunk a nyomról is, melyet a tér finom szövetén hagyunk. Peng. Jó éjt, lepkevadász.

298. oldal (a mű vége.)

2 hozzászólás
>!
Kek P

– Ha-ha, „itt koncolás volt” (azaz: a rókák felfalták egymást) –, ahogy megszemléli a friss hullák halmát, mindazt, ami az elrothadt dán államból maradt.

147. oldal

1 hozzászólás
>!
Kek P

Tudtam, hogy a halhatatlanság, melyet szegény hősömre testáltam, agyafúrt szofizmus, szavak játéka volt csupán.

298. oldal

>!
Kek P

Jövőt mindenki tud teremteni, de múltat csak a bölcsek.

27. oldal

Kapcsolódó szócikkek: jövő · múlt
2 hozzászólás
>!
Negative_Singularity

(…) pillanatok millióit kellett volna megdermesztenem ezzel a módszerrel: iszonyú bírságokat fizetve tán, de megállítva a vonatot. Mondjuk, a dülledt szemű kalauz megkérdi, mondja csak, miért tette? Mert tetszett a táj. Mert meg akartam állítani azokat az elsuhanó fákat és a kanyargó ösvényt közöttük.

22. oldal


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Tatyjana Tolsztaja: Kssz!
Viktor Pelevin: A rovarok élete
Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd
Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd / Slaughterhouse-Five
David Mitchell: Felhőatlasz
Arkagyij Sztrugackij – Borisz Sztrugackij: Stalker
George Saunders: Lincoln és a bardo
Viktor Pelevin: T
Viktor Pelevin: iPhuck10
Arkagyij Sztrugackij – Borisz Sztrugackij: Sánta sors