Falak 4 csillagozás

XLII. Vízesés

Valaki megkérdi: – Mi az a forrás? –
És a költő felel:
– A hegyek önismerete.

Vörös István fordítása

70. oldal, A névtelen (1939-1942) (Kalligram, 2006)

S amikor titokzatos képpel
közelebb lépett hozzá a halál, megkérdezte tőle:
„Nem fog sokáig tartani?”
És egyedül ő hallotta a választ:
"Dehogy! Olyan lesz,
mint szeretkezés közben a nevetés!"

Egy kis szállodában, 315. o.

Szerelmesek I.

Mielőtt egymáshoz érnek (valakinek a valamijéhez),
az egy teljes hétre szóló vágy,
mely a hónapot előzi meg.
Nem tudják, mi történik velük,
és már várnak,
és helyet csinálnak annak,
ami még nem vált emlékké,
ami viszont már retteg,
hogy ne árvuljon el…

Általában velük vannak a levelek
és a sziklák, mielőtt mégiscsak
megnyílnak egymás előtt minden apró részletig…

Csehy Zoltán fordítása

207. oldal, Aszklépiosznak kakast (1966-1967) (Kalligram, 2006)

Végrendeletemhez

I.
A ködből felhőbe,
csodához fellőve,

fényből fénybe repül
mindenki egyedül,

közte egy pillanat,
akkor vagy önmagad.

Vörös István fordítása

159. oldal, Hármaskönyv (1939-1955) (Kalligram, 2006)

XXXIX. Ősz a hegyekben

Ősz… Távoli lányszív
elhaló hangja
a kövek színe alól…

Távolodás a közelség? A találkáról
mit tudunk? Titkos remegés
egy sose csókolt mellen,
de épp olyan érthetetlen az öröm,
mint haldoklók utolsó szavai!

A vágy pillantását csak könnyekből érti
meg a kócsag, tavi fellángolásában,
a fa jól tudja, szétosztani
annyi, mint visszaadni,

és te magad nem vagy egyéb az érzésnél,
hogy az elhagyatottság, mely nem jár ürességgel,
vagy föltöltötte már önön szakadékát,
vagy még meg sem találta.

Vörös István fordítása

67. oldal, A névtelen (1939-1942) (Kalligram, 2006)

Az eltűnt székesegyház

IV.

Amit az idő végleg elvitt,
azt a némaság jelenetében
meglátom újra – friss levelet nyit,
új forma készül a régi tőben.

Nincs mélyebb kút a másodpercnél,
amely az óra előtt zizzen,
a hulló kőnek a fenék a cél,
helyét körök jelzik a vízen.

[…]

Zeng az ősz hangja ott, legbelül,
harangban varázs, az árnya
gyönyörű mámorként terül
a szorongó lelkű tájra.

S befödi az örök cselt is
a bódulat köde, habja:
amit a hullám elvisz,
a tenger visszaadja.

Tőzsér Árpád fordítása

21. oldal, Az eltűnt székesegyház (1925 - 1936)

XL. Bár…

Bár a szent nagy álom
valóra kell váljon,
betelve semmi lesz –
minden nő ideges.

Fölülről, ami jön,
utamban szétlököm.
A férfi ha nyugodt,
ördöggel társalog.

Vörös István fordítása

68. oldal, A névtelen (1939-1942) (Kalligram, 2006)

Az eltűnt székesegyház

II.

Ősszel csak egy dolgot tehet
az ember: fél a virágtól,
elhagyja, amit szeret,
s más télhez pártól

s van, ki az ígéretét
hagyja el, s más szót hoz a szél…
Rejt bennünket a sötét,
hallgatjuk, más miről beszél –

Tőzsér Árpád fordítása

18. oldal, Az eltűnt székesegyház (1925-1936) (Kalligram, 2006)

Tovább

Kicsalogatva lenni az által a véletlen által,
amit a sors tett lehetetlenné –
ezt hívják szerelemnek.

Tőzsér Árpád fordítása

246. oldal, Szakadék szakadéka (1968-1977) (Kalligram, 2006)

LIII. Zúgók az Otaván

Ha egy kő szerelmes, nincs olyan
örvény, mi a a folyó combjai közt a vágyat olthatná.
És még a gyönyör is valami helyett van,
ormótlan, feketén zavaros üzenet sziszeg.

Üzenet? Kinek? És kitől? Olyan földmélyi és légies,
hogy nem a súlya miatt zuhan le, és a titkok
ágyúcsövében belobbantaná az öntudatlanság
puskaporát.

Nincs semmilyen „itt”. És nincs öröm.
A derű szavaihoz a zajok sírjában nyílik a száj,
és érzed, amit érzel, csak egyszer jut eszedbe,
hogy az ember nem több,
mint a halottak összeszámolásában vétett hiba.

Vörös István fordítása

82. oldal, A névtelen (1939-1942) (Kalligram, 2006)