A ​hóhér kötele (Winie Langton történetek 3.) 424 csillagozás

Vivien Holloway: A hóhér kötele

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

„- ​A vádlott álljon fel!
A szék lába megcsikordult a korhadt parkettán, ahogy felemelkedtem, és éreztem, hogy a feszültség szinte megül a levegőben. Nem láttam, de tudtam, hogy a sorok között a családom tagjai lassan a fegyverükért nyúlnak.
A bíró megköszörülte a torkát, és messzire tartotta magától a papírt, hogy el tudja olvasni a rákapart írást. Egészen eddig sikerült megőriznem a hidegvérem, de most hallottam, hogy a csuklómat összeszorító bilincs halkan csilingel, ahogy remeg a kezem.
– A New York állam által rám ruházott hatalomnál fogva kijelentem, hogy az esküdtszék ítélete alapján Edwina Russel Langton az ellenne felhozott vádakban…”

Winie-t elfogják, és bár ki tudna szabadulni a börtön rácsai mögül, nem hajlandó szökevényként élni. Így az igazságszolgáltatás kétes rendszerére bízza magát, annak ellenére, hogy a bíróságnak nem szokása szabadon engedni a vádlottakat.

Odakint William a Langton családdal összefogva mindent megtesz, hogy… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2015

Tagok ajánlása: 12 éves kortól

>!
114 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789637051777

Enciklopédia 13

Szereplők népszerűség szerint

Winie Langton · William R. Conrey · Woolf Langton · Audrey Langton · Elvira Langton · Arnold 'Arnie' Langton · Zacharia Morehead · Anthony 'Tony' McAllister · szélhámos


Kedvencelte 28

Most olvassa 5

Várólistára tette 78

Kívánságlistára tette 107

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

Xoxoribizli>!
Vivien Holloway: A hóhér kötele

Áhh, csak a szokásos Winie. :D

Willnek most több szerep jutott, ezért megjutalmazom még egy szívecskével:

öhm, nem, egy nem elég, inkább többel:
❤ ❤ ❤ ❤ ❤ ❤ ❤ ❤ ❤ ❤ ❤ ❤ ❤ ❤ ❤

3 hozzászólás
Gorkie P>!
Vivien Holloway: A hóhér kötele

Egyre jobb ez a sorozat, eddig ez tetszett a legjobban. Pedig, eddig is jó volt.
Nehéz elhinni, hogy 114 oldalba ennyi minden belefér, még sincs hiányérzetem. Ezek a szerkezetek annyira érdekesek, kíváncsi vagyok, mik bukkannak még fel. :)
Tetszett a váltott szemszög, nagyon megkedveltem Willt is. A Langton család pedig örök kedvenc. :)
Még, még, még! ^^

klara_matravolgyi>!
Vivien Holloway: A hóhér kötele

Ez egyre jobb lesz. ♥
Még mindig nem győzök csodálkozni, milyen értékes ez a csupán száz oldal. :)

Niitaa P>!
Vivien Holloway: A hóhér kötele

Mielőtt elkezdtem volna olvasni, kicsit tartottam tőle. Hiszen két könyvben remekül állta a sarat az írónő, de a harmadik ebben a stílusban már lehet unalmas lesz. De nem kell ettől félni!
Kifejezetten megörültem ennek a kis újításnak, miszerint két szemszögből ismerhetjük meg a történetet. Alapvetően, hogy beleláthatunk Will fejébe, már egy élmény, hisz szerintem nem csak engem érdekelt, vajon milyen gondolatok úsznak a kis elméjében. :)
A kedvenc jelenetem, mikor megjelenik Winie anyja a börtönnél. Hát ott hangosan nevettem! :D
A mű megoldása teljesen egyértelművé válik a spoiler felbukkanásakor, de ettől független kifejezetten élvezhető a végkifejlet.
Ugyanúgy nyitva hagyja a végét, felcsigázva az olvasó figyelmét. Sikerült, izgatottan várom a következő részt ismét:)

4 hozzászólás
Cicu>!
Vivien Holloway: A hóhér kötele

Azt a Mesterkulcsos Szenzoros Mindenségit!
Nem tudtam, hogy hogy lehet még fokozni az első két részt, de lehet!
A hóhér kötele vitt mindent, több csillagot adnék rá, mint ami az égen van!
A legizgalmasabb és legmeghatóbb rész volt az eddigiek közül.
A Langton család végérvényesen a szívembe lopta magát. Az összetartásuk, a szeretetük irigylésreméltó. Nem tudnék senkit kiemelni a családból, mert mindnyájukat megkedveltem, remek karakterek.
Komolyan végigizgultam az egészet, amit a váltott szemszög csak még pörgősebbé izgalmasabbá tett. És persze a humor sem maradt el, amit annyira imádok :)
Nem tudom, hogy hány részes lesz a sorozat, de mindennapra el tudnék viselni egy újabb részt :) Kérem a következőt!!!!

Egy baj van csak: Eddig ha befejeztem az egyik részt a kezemben volt a következő, most viszont nincs következő részem :(
Úgyhogy @Wee ha most csuklasz, az már én vagyok és a bosszúm a kezdődő elvonási tünetekért :D
Ha 1 hónapja bárki azt mondja, hogy egy steampunk regényért ennyire odaleszek azt kinevetem. De hála Viviennek A végtelen horizontért és a Langton család történetéért, valamint a remek humoráért amit minden regényében megcsillogtat rajongó lettem :)
Köszi @Wee az élményt! :)

9 hozzászólás
vikcs>!
Vivien Holloway: A hóhér kötele

Szerintem senki nem lepődik meg, ha azt mondom, ez a rész is fenomenális volt! :)
Rögtön folytatódik a történet ott, ahol abbamaradt, viszont annyi pluszt kaphattunk, hogy végre Will szemszögéből is megélhettünk néhány dolgot, illetve az ő szemén keresztül is megismerhettük a Langton családot.
Nagyon tetszett, hogy mindenki összehangoltan tesz-vesz, hogy kihozzák Winie-t, külön szerettem Woolf-ot és a nagymamáját.:)
Többféle végkimenetel is megfordult a fejemben, de ez, valami váratlan és eszméletlen jó volt! Végre az úrifiú is megmutatta, hogy ő is tud ám valamit!
Megismerhettünk egy új szerkezetet (ami néha igazán jól jönne:D).
Ez a rész is ugyanolyan fordulatos, vicces és magával ragadó volt! Nagyon kíváncsi vagyok, mi jöhet még a folytatásban. :)

Deziréé>!
Vivien Holloway: A hóhér kötele

Ez a sorozat egyre jobb és jobb, de tényleg. Most ez lett a legkedvencebb kötetem a sorozatból.
Az írónő fokozza mindig a tökéletest.
Egyszerűen imádom ezt a történetet. Bárcsak hosszabb lenne.
Ez volt a legizgalmasabb kötet. Jaj de várom a folytatást.

2 hozzászólás
christine I>!
Vivien Holloway: A hóhér kötele

„Szeretem napról napra jobban…”
Eeez nagyon jó volt. Egyre jobb és jobb ez a sorozat. :3
Winie karaktere nagyon a szívemhez nőtt, Willről nem is beszélve. Tony pedig egy szemét állat. Pont.
Várom a következőt.

4 hozzászólás
MissFortune>!
Vivien Holloway: A hóhér kötele

Imádtaam. Annyi dolgom volt ma, de a nap döntő többségében azon gondolkoztam, hogyan fog Winie kikerülni ebből a hatalmas bajból. Estére pontot tettem az ügy végére.. mostmár alhatok nyugodtan.:’D
Nem tudom, hogy nem figyeltem fel eddig erre a sorozatra. Nem annyira ismert, mint amennyire kellene. Többet érdemel. Olvassátok!:))

Lanore P>!
Vivien Holloway: A hóhér kötele

Továbbra is nagyon szeretem Winie történetét, a humorral, jó stílussal megírt oldalakat, és azt, hogy mindig tud újat mutatni a kevés oldalszám ellenére is, itt ráadásul váltott szemszögből láthattam a dolgokat, ami szintén nagyon tetszett. A Langton család elképesztő, nagyon megszerettem ezt az őrült, csodás brigádot. Will továbbra is „álompasi”, persze csak finoman és vagányan, Tony pedig… hát igen, őt szívesen leütöttem volna :D Nehéz volt Winie vívódását látni, hogy mit tegyen az ítélet után, nem lettem volna szívesen a helyében… de mint tudjuk, Winie-t nem kell félteni, távol áll tőle a picsogás és a nyávogás – ezért még jobban kedvelem. Azt gondolom, egy kötetben, egy élményként jobb lenne olvasni, mint így szétdarabolva, de így is kíváncsi vagyok a folytatásra, hamarosan sorra is kerül :)


Népszerű idézetek

Cicu>!

– A „talán” szó sosem jó kiindulási alapja a tervezésnek

73. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Arnold 'Arnie' Langton
2 hozzászólás
Cicu>!

– Te sosem veszíted el a hidegvéred, igaz?
Ó, dehogynem. Csak igyekszem úgy tenni, hogy ne legyen szemtanúja.

53. oldal

Kapcsolódó szócikkek: William R. Conrey · Winie Langton
Cicu>!

A „majdnem” győzelem még nem győzelem, fiam, és tudni kell megkülönböztetni a kettőt. Ezt jól jegyezd meg!

113. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Woolf Langton
Via_AF I>!

– Nem fogom hagyni, hogy kivégezzék az egyetlen lányomat.
Fanyarul elmosolyodtam.
– Nem is én vagyok az egyetlen lányod.
Összevonta a szemöldökét.
– Ne rontsd el a pillanatot!

17-18. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Winie Langton · Woolf Langton
Cicu>!

Ha más nem megy, legalább légy udvarias…

62. oldal

Kapcsolódó szócikkek: William R. Conrey
Cicu>!

Az emberek sokszor ígérnek olyasmit, amit aztán nem tudnak, vagy nem akarnak betartani.

52. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Winie Langton
Cicu>!

Megpróbáltam elképzelni az életemet a nyüzsgő ház, a bosszantó, minden lében kanál rokonok és a nagy családi ünnepek nélkül. Nem ment.

35. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Winie Langton
Cicu>!

[…] – szerettem a saját fejem után menni, akkor is, ha nem mindig volt kifizetődő a makacsságom.

52. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Winie Langton
1 hozzászólás
Cicu>!

– Ne törd olyan erősen a fejed, fiacskám, a végén még maradandó károsodást szenvedsz!

65. oldal

Cicu>!

Néha bele kell fektetnünk valamibe, hogy később majd hasznunk legyen belőle.

51. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Winie Langton

A sorozat következő kötete

Winie Langton történetek sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Gabriella Eld: A lányok titkos élete
Rácz-Stefán Tibor: Éld át a pillanatot!
Rick Riordan: A vörös piramis
Maya Motayne: Oculta
Király Anikó: Csak barátok?
Leiner Laura: Higgy nekem
Böszörményi Gyula: Lúzer Rádió, Budapest!
Riley Baker: A boldogító nem!
Király Anikó: Semmi pánik!
Martin Kay: Titkok útvesztője