28. legjobb fantasy könyv a molyok értékelése alapján

A ​bross (Winie Langton történetek 3,5) 178 csillagozás

Vivien Holloway: A bross

Winie és a Langton család a karácsonyra készülődik. A káosz még a szokásosnál is nagyobb, de azért a vacsora előtt Winie és Will még szakít időt egy okító jellegű ékszerlopásra.

„- Ajándékot vettél nekem? – kérdezte, és gyanakvás színezte a hangját. Hátrapillantottam a vállam felett, és csak annyit mondtam:
– Kérlek. – Előhúztam a fiók egy rejtett rekeszéből a Mesterkulcsot. A zsebóra formájú szerkezet megcsillant az olajlámpa fényében. – El fogod lopni az ajándékodat.”

Ez a szösszenet egy kis ajándék a Winie-rajongóknak, továbbá átvezetés „A hóhér kötele” és a februárban megjelenő, „Tolvajok kézikönyve” című negyedik rész között.

Eredeti megjelenés éve: 2015

>!
44 oldal · ISBN: 9789637051937

Enciklopédia 5

Szereplők népszerűség szerint

Winie Langton · William R. Conrey · Woolf Langton · Elvira Langton


Kedvencelte 16

Várólistára tette 51

Kívánságlistára tette 75

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Gorkie P
Vivien Holloway: A bross

Jaj, de nagyon jól esett! Annyit mosolyogtam és nevettem! :)
Imádom ezt a „bolond” családot. Minden egyes tagját. ❤

>!
44 oldal · ISBN: 9789637051937
>!
Niitaa P
Vivien Holloway: A bross

Egy ebédszünetnyi történet.
Azért próbáljatok meg nem a hibámba esni, mert körülbelül a harmadik oldalnál már a nevetéstől majdnem kiköptem a kaját.
Annyira szeretem Winie történetét, és ez a kis szösszenet most nagyon jól esett. Egymás után két rosszabb könyvet is olvastam, végre jött egy jó is.
Közben ahogy láttam magam előtt a fejvesztett rohangálását a családtagoknak akaratlanul is eszembe jutott a Reszkessetek betörők karácsonyi jelenete. Ti is látjátok a párhuzamot? :D
Egyetlen hibája van: Miért ilyen rövid? Még több Winiet! :))
Azt hiszem még ma nekikezdek a negyedik kalandnak! :)

>!
vikcs P
Vivien Holloway: A bross

Hát ez nagyon cuki volt!! :D Esküszöm, végig vigyorogtam mind a 44 oldalt, elejétől a végéig, nagyon-nagyon tetszett.
Úgy érzem, még közelebb került hozzám a Langton család, köztük még inkább Winie, Will és a Nagymama.
Jó volt látni a karácsonyi készülődést ebben a különleges és bohókás családban.:) Szívesen részt vennék én is egy ilyen kis ünnepélyen, ahol ennyire szabadok és jókedvűek az emberek, valamint ahol ennyire érződik a szeretet.
Will és Winie mintha még közelebb kerültek volna egymáshoz…jaj, mikor lesz már valami?? :) Annyira aranyosak!
Tökéletes kis kiegészítő kötetecske ez a rész, aki eddig nem nagyon szerette meg a Langtonokat, azok e kötet elolvasása után, biztosan a szívébe zárta őket! :)

>!
AniTiger MP
Vivien Holloway: A bross

Tetszett, hogy több olyan apró kiszólást és ideges pillanatot találtam, ami nálunk évről-évre előfordul. :))) Az én nem-normális családom (is) tipikusan addig teper, amíg az agyunkra nem megy a Karácsony minden évben. Amíg minden nem giccses, mindent el nem özönlenek az apró becsomagolt bisz-b…ok, amíg nincsen mindenhol izzósor vagy giccses zöld-piros / kék-ezüst gömböcske.

Olvastam ezt a szösszenetet és megvolt az éves karácsonyfa talpba faragási idegállapot. Megtaláltam az „anyu jön és lám, a fa balra dől” morgolódást – bár nálunk Apa szokott pampogni… Anyu a „díszítésből nem elég”- és a „tegyél még oda egy díszt” –típusú karácsonyozó… Aztán minden úgy néz ki, mintha… „lehányta volna a karácsony szelleme.” Jó volt olvasni.

http://hagyjatokolvasok.blogspot.hu/2016/05/winie3esfel.html

4 hozzászólás
>!
Bleeding_Bride IMP
Vivien Holloway: A bross

Kedves @Wee! Sokan megrendelnénk évfolyamra. Havi 1-2 ilyen. Azt hiszem, többünk nevében mondom, fizetnénk is értük.
Én mindenképp Winie mániás lettem, bármekkora adagokban jöhet, csak abba ne hagyd!

46 hozzászólás
>!
Deziréé
Vivien Holloway: A bross

Jaj, ez az írónő mindig tudja fokozni a fokozhatatlant.
Most tényleg ez a kedvenc kötetem. Annyira jó volt kicsit betekinteni a Langton család karácsonyába.
Fúú én is szívesen elmennék hozzájuk egy karácsonyra, de nem csak a sok finomság miatt. Olyan szimpatikus minden családtag, de nekem Winie édesapja a legmenőbb.

>!
GytAnett
Vivien Holloway: A bross

Túl rövid! De nagyon tetszett. :) Jó volt olvasni, hogy egy tolvajcsaládnál is szent és sérthetetlen a karácsony, és hogy nálunk is ugyanolyan bolondok háza, mint az átlagos embereknél. Hazudok, még nagyobb. :D Igazi őrültekből áll ez a família, éppen ettől válnak igazán szerethetővé. :)
Kíváncsi vagyok, hogy a brossnak a későbbiekben mi is lesz a szerepe.
Nagyon örülök neki, hogy a Langton család többi tagja is szépen lassan elfogadja Willt, és nem a kiutálandó úri ficsúrt látják benne. :)
Hamarosan következik a folytatás. :)

>!
Milli88 P
Vivien Holloway: A bross

Ez az a kis szösszenet elsöprő erővel hozza meg a karácsony hangulatát.
Visszarepültem az időben. Újra átéltem a kislányként Nagymamámnál töltött nagy karácsonyi őrületet és a család nyüzsgését. Mind, mind megjelent ebben a történetben.
Szeretlek Mama! ❤ Nagyon hiányzol! :'(

>!
oldmoviegirl01 P
Vivien Holloway: A bross

Egy Winie Langton történet 44 oldalon is hamisítatlan Winie Langton történet. Pont.

Karácsonyi idill Langton család módra, s mint ilyen előrevetíti a humort és a nagy, családi zsongást. Nagyon jól esett olvasni és nevetgélni.
Annyira a szívembe zártam Winie és Will párosát (de jó ezt így leírni) és persze az egész bagázst úgy, ahogy van, hogy epedve várom a negyedik rész megjelenését, és aztán az ötödikét, hatodikét, hetedikét….


Népszerű idézetek

>!
luthienlovemagic IP

– Ha megölellek, eltöröd a kezem? – kérdezte somolyogva.
– Valószínűleg.

15. oldal

Kapcsolódó szócikkek: William R. Conrey · Winie Langton
>!
lettielena

– Hogy a nyavalya törje ki azt a marhát, aki kitalálta a karácsonyt!

6. oldal (Főnix Könyvműhely, 2015)

Kapcsolódó szócikkek: Woolf Langton
>!
AniTiger MP

Anyám különös rajongással viseltetett Will iránt, melynek számos oka közül csak az egyik merült ki abban, hogy végre olyan hímnemű egyedet lát a társaságomban, aki meg tudja különböztetni a süteményes villát a salátástól.

8. oldal

Kapcsolódó szócikkek: William R. Conrey
>!
lettielena

Estére egyébként is úgy fog kinézni az egész ház, mintha lehányta volna a karácsony szelleme.

10. oldal (Főnix Könyvműhely, 2015)

>!
lettielena

– Számos jellemhibáim egyike, hogy segítek, ha úgy látom, hogy szükség van rá.

11. oldal (Főnix Könyvműhely, 2015)

>!
luthienlovemagic IP

Apa megköszörülte a torkát, és végignézett mindnyájunkon.
– Nos, mint tudjátok, nem vagyok a nagy szavak embere, úgyhogy rövidre fogom. – Poharat vett a kezébe, és mi követtük a példáját. – Az agyamra mentek – kezdte, mire páran halkan felkuncogtak. – Főleg, mikor nem azt csináljátok, amit kellene, és nem akkor, amikor kellene. Idén kijutott a jóból és a rosszból is mindannyiunknak, de egyszer sem estetek szét, és ezért büszke vagyok rátok – itt sokatmondón rám pillantott, aztán
tovább siklott a tekintete. – Sehol sem élnék szívesebben, mint itt, veletek, még akkor is, ha egy perc nyugta sincs tőletek az embernek. – Sokan mosolyogva bólogattak. – Igyunk arra, hogy ebben az évben sem vittetek a sírba! Boldog karácsonyt!

39. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Woolf Langton
>!
DoreenDelevigne

Úgy nézett rám, mintha legalábbis azt mondtam volna, hogy megöltem a Télapót.

5. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Elvira Langton · Winie Langton
>!
vikcs P

Egy gyerek még formálható, tanítható, de egy felnőtt férfivel mégis mi a fenét kezdjek?

22. oldal


A sorozat következő kötete

Winie Langton történetek sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Joe Hill: NOS4A2
Varga Katalin: Karácsony hava / Hófehérke karácsonya
Vavyan Fable: Szennyből az angyal
Vavyan Fable: Mennyből a csontváz
Nádasi Krisz: Az én Diótörőm
Charles Dickens: Karácsonyi ének
Terry Pratchett: Vadkanapó
J. D. Robb: Halálos Ünnep
Charles Dickens: Karácsonyi történetek
Dickens Károly: Karácsonyi ének prózában