Könyves ​Kálmán és II. István 3 csillagozás

Vitéz Miklós: Könyves Kálmán és II. István

A ​sorozat ötödik kötete Könyves Kálmán és fia II. István uralkodásának történetét foglalja össze, az eddigi kötetkehez hasonló formában és stílusban. Szent László halálát követően testvére, Géza idősebbik fia követte a trónon. A szerző hosszan és élvezettel ecseteli a krónikák emlékezete szerint okos és művelt, ám számos testi hibával megvert, eredetileg papnak szánt Kálmán és testvére, a délceg, daliás harcos képében ábrázolt, Szent László kedvenceként számon tartott Álmos több évtizedes küzdelmét a hatalomért, amelyre Álmos és fia Béla – a későbbi II. (Vak) Béla király " megvakíttatása tett pontot egy időre. A kiadvány nagyobbik része foglalkozik Kálmán uralkodásával és a családi-hatalmi viszálykodások mellett azért szót ejt az uralkodó törvényhozói, hadvezéri teljesítményéről, illetve hódításairól is. Halála után a trónon fia követte, akinek szinte egész életét a hadakozások töltötték ki, nemcsak rokonaival, hanem szinte országa össze szomszédjával a velenceiekkel, oroszokkal,… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2010

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Magyar királyok és uralkodók Duna International

>!
96 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155013195

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

Coffee I>!
Vitéz Miklós: Könyves Kálmán és II. István

Egyháztörténeti dolgozatomhoz olvastam, de ebben egyházról, vallásról egy szó sem esett, úgyhogy tulajdonképpen ebben a témakörben használhatatlan.
Külpolitikában, belharcokban, intézkedések, szövetkezések leírásában és magyarázatában bővelkedik, ráadásul nagyon egyszerűen leírva mindent, ezért érdemes elolvasni, ha nem a fent említett téma miatt nyitjuk ki.


Hasonló könyvek címkék alapján

Csorba Csaba: Árpád örökében
Benkő László: Kard és glória
Horváth Jenő (szerk.): Királyok könyve
Zsoldos Attila: Nagy uralkodók és kiskirályok a 13. században
Tóth Dóra: Magyar királyok és fejedelmek
Bíró Imre: Magyar királyok 1000–1571
Szendrei László: Uralkodók
Veresegyházi Béla: Magyar uralkodók
Bíró Szabolcs: Dél pörölye
Bán Mór: Az üstökös lángja