Az ​„Európa-paradigma” 2 csillagozás

Európai kultúra – világkultúra
Vitányi Iván: Az „Európa-paradigma”

Maga a szó, Európa, mindenekelőtt meghatározott területet, földrészt jelöl, mégsem csupán földrajzi fogalom. Az „európaiságnak” van egy mélyebb értelme, ami sajátos gazdasági és társadalmi viszonyokat, civilizációt és kultúrát, társadalmi és emberi magatartást jelent. Nevezzük ezt Európa-princípiumnak vagy Európa-paradigmának. Széles körben így használják a kifejezést, tudományos munkában csakúgy, mint a köznapi beszélgetésekben (természtesen elsősorban az értelmiség beszélgetéseiben), sokszor azonban annak tisztázása nélkül, hogy pontosan mi a tartalma. Amikor tehát az európai kultúra jelenlegi helyzetével, a rávonatkozó kutatásokkal foglalkozunk, legelőször magával az európaiság princípiumával kell foglalkoznunk.

>!
Magvető, Budapest, 1986
124 oldal · puhatáblás · ISBN: 9631409155

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Vitányi Iván: Az „Európa-paradigma”

Vitányi Iván: Az „Európa-paradigma” Európai kultúra – világkultúra

Sűrű, mint az anyai bableves és velős, mint az apai pacal intelem. Vitányi nekiáll szétszálazni, mit jelent az „európaiság”, vagy vagányabbul: mi az Európa-princípium, vagy még vagányabbul: Európa-paradigma, az a kontinentális jellegzetesség, ami megkülönböztet minket a világ többi részétől. Nem az idáig vezető történelmi folyamatot részletezi (az aligha férne el 120 oldalban), hanem az egyedülállóan európai társadalmi sajátosságokat akarja megragadni – a történelmi események csak akkor jelennek meg a műben, ha azokra az állítások aládúcolásában szerep vár. Alapvetően három területét határozza meg az átalakulásnak:

a.) Econoszféra (gazdaság), ahol a termelt javak szükségletből áruvá váltak, ami megágyazott a kapitalizmusnak.
b.) Szocioszféra (társas érintkezés), ahol a társadalom primer csoportjai (család, faluközösség, stb.) mellett megjelentek a szekunder csoportok (állam, nemzet, gyár, stb.), ezek átszőtték a társadalom minden szegmensét, és végül demokráciaként csapódtak le.
c.) Infoszféra (kultúra), ahol meg a történelem során először különült el világosan és tervezetten a munka- és a szabadidő, aminek köszönhetően megjelent az emberi szórakozásigény is mint árucikk.

Természetesen ezek az elemek nem alkotnak egységes, homogén Európát sem földrajzi, sem ideológiai értelemben, egyfelől azért, mert az Európa-paradigma maga is nemzeti paradigmák mentén rétegződik, másfelől pedig azért, mert az így meghatározott „európaiság” Európán kívül is megjelenik hol kisebb (pl. Japán vagy Dél-Amerika), hol nagyobb (USA*) mértékben. Mindenesetre akárhol bukkan fel, hoz magával egy alapvető problémát: azt, hogy amíg addig az egyén identitása többé-kevésbé adott volt (erre a legjobb mai példa az iszlám közösségközpontú szemlélete), innentől kezdve feladat lett, olyasvalami, amit az embernek fel kell építenie, meg kell konstruálnia, mégpedig úgy, hogy valamennyire kompatibilis legyen a társadalmi egésszel. Ez pedig nyilván nem megy mindenkinek, és alighanem ebből fakad az Európa-paradigma legtöbb belső ellentmondása is. És itt találja meg Vitányi a szocializmus helyét a rendszerben, ami az egyik társadalmi-elméleti válasz ezekre a belső ellentmondásokra. Amit el is fogadok. Más kérdés, hogy aztán a leges-legvégén a szerző elereszt egy olyan félmondatot (mintegy vörös farokként), ami felér egy gyomorszájba vágással: kijelenti, hogy ha a kapitalizmus az Európa-paradigma, akkor a szocializmus az Emberi-paradigma… hüh, hát ja. De mondjuk rendes vagyok, és így hüvelykujjal kitakarom ezt a félmondatot… aham, meg is vagyunk… aztán nélküle újraolvasom az utolsó bekezdést… ééééés akkor meg tudom adni a négy és fél csillagot.

* Ahogy Vitányi frappánsan jellemzi az USA-t: „Európa-paradigma európai identitás nélkül”.

20 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Kuszma P

Wilensky vizsgálódásai szerint egy középkori iparos mesterember körülbelül annyit dolgozott, mint egy mai munkás, de az idő másképp volt elosztva: a munka szezonjának idején éjjel-nappal, máskor meg alig. A munkaidő-szabadidő felosztása tehát szintén európai fejlemény. Az benne leginkább újszerű, hogy az idő egyáltalán racionálisan beosztható, úgy kezelhető, mint valami gép: előre meghatározhatjuk, hogy mire mennyit fordítunk. Jellegzetes maga az osztás is, amelyben a munka a rekreációval és az élvezetekkel változik, s ez utóbbi is beoszthatóvá válik. Az új szemlélet új emberi magatartást alakított ki, amelynek középpontjában a teljesítmény és az élvezet egymást váltó és kiegészítő elve áll.

35. oldal

Vitányi Iván: Az „Európa-paradigma” Európai kultúra – világkultúra

2 hozzászólás
>!
Kuszma P

Az Európa-paradigma kibontakozása mindenekelőtt a művészetnek mint társadalmi jelenségnek a megjelenésében hozott változás. Létrejött a művészeteknek egy olyan új megjelenési formája, amit autonóm művészetnek nevezhetünk. (Az erre vonatkozó irodalomban elterjedt magasművészet, magaskultúra kifejezés elégtelen a dolog lényegének kifejezésére.) Két vonatkozásban is beszélhetünk ugyanis itt autonómiáról: formai és tartalmi értelemben. A forma szempontjából a művészet mint társadalmi jelenség autonómiát nyer a többi társadalmi jelenséggel szemben. A műalkotás bemutatása és élvezete nem kapcsolódik össze semmilyen más jelenséggel: önmagáért való. Ezt realizálja a művészet intézményrendszere: a színház, a hangverseny, a könyvkiadás stb. Tartalmi szempontból az autonómia azt jelenti, hogy a művészet az ember autonómiáját (a személyiség és a közösség autonómiáját) fejezi ki és szolgálja. Azt az autonómiát, amit az ember éppen a polgári társadalomban szerzett meg először, de amely a tradíció által rendezett világhoz képest a szabadság nehézségeit és problémáit is megnövelte. Az európai kultúra középpontjában ezért az autonómiát nyert, azzal vívódó és az autonómia kiteljesítését kereső ember áll, ezt nevezhetjük a kultúra humanista tartalmának.

30. oldal

Vitányi Iván: Az „Európa-paradigma” Európai kultúra – világkultúra

3 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Antos Balázs – Fiáth Titanilla: Határsávok
Samuel P. Huntington: A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása
Molnár Tamás: Az atlanti kultúra kibontakozása
Tánczos Vilmos: Szimbolikus formák a folklórban
A. Gergely András – Papp Richárd (szerk.): A szakralitás arcai
Antalóczy Tímea – Füstös László – Hankiss Elemér: Mire jó a kultúra?
Ruth Benedict – Mori Szadahiko: Krizantém és kard
Kurt Seligmann: Mágia és okkultizmus az európai gondolkodásban
Görög-Karády Veronika: Éva gyermekei és az egyenlőtlenség eredete
Michel Foucault: Felügyelet és büntetés