Saját ​szoba 96 csillagozás

Virginia Woolf: Saját szoba Virginia Woolf: Saját szoba

No ​de hát, szegezhetik nekem a kérdést, arra kértük, hogy a nőkről és regényekről beszéljen, mi köze ehhez egy saját szobának? Megmagyarázom. Miután felkértek, hogy beszélnék a nőkről és a regényről, leültem egy folyóparton, és eltűnődtem, mit is jelentenek ezek a szavak. Jelenthetnek néhány megjegyzést Fanny Burneyről; valamivel többet Jane Austenről; egy tisztelgést a Bronte nővérek előtt s hozzá a hólepte Haworth parókia rajzát; pár szellemességet, ha lehet, Miss Mitfordról; egy hódolatteljes utalást George Eliotra; egy hivatkozást Mrs. Gaskellre, és azzal meg is volnánk. Csakhogy másodszori ránézésre a szavak már nem látszottak ilyen egyszerűnek. A cím- a nők és a regény – jelentheti azt, s önök vehették is ilyen értelemben, hogy a nők és amilyennek látszanak, vagy jelentheti azt, hogy a nők és a regény, amit írnak; vagy jelentheti azt hogy nők és a regény, amit róluk írnak; vagy jelentheti azt, hogy e három kibogozhatatlanul összeszövődik, és önök azt várják, hogy ennek… (tovább)

Eredeti mű: Virginia Woolf: A Room of One's Own

Eredeti megjelenés éve: 1929

>!
Európa, Budapest, 2017
204 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634056843 · Fordította: Bécsy Ágnes, N. Kiss Zsuzsa
>!
Európa, Budapest, 1986
166 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630738651 · Fordította: Bécsy Ágnes

Enciklopédia 9

Szereplők népszerűség szerint

Emily Brontë


Kedvencelte 25

Most olvassa 11

Várólistára tette 108

Kívánságlistára tette 86

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
entropic P
Virginia Woolf: Saját szoba

A (kisbetűs) saját szoba fontossága már jó régóta foglalkoztatott, főleg azért, mert felnőttkorom legnagyobb részében nem volt saját szobám, és rettentően utáltam a saját-szobátlanságot. Koliszobáim voltak, aztán meg albérletek ilyen-olyan lakótársakkal, és még nincs két éve, hogy abban a luxusban van részem, hogy nemhogy egy szobát, hanem egy egész lakást a magaménak bérelhetek. Mit mondjak, még nem untam meg a dolgot.

Amíg nem volt saját szobám, sokat gondoltam erre a könyvre is, mert annyit tudtam róla, hogy Woolf arról (is) beszél benne, hogy milyen fontos a saját tér ahhoz, hogy az ember bármi (szellemileg) érdemlegeset csinálhasson. (Direkt nem írom, hogy: a nő – mert bár Woolf a női szobákról ír, ez csak annyit jelent, hogy a női szobák hiányoztak a világból jó sokáig, a saját szoba viszont férfi-nőnek egyaránt elengedhetetlen volt/lett volna mindig is.)

Továbbra is a saját tapasztalataimnál maradva: nem biztatnék arra senkit, hogy menjen és hasonlítsa össze, mit csináltam írás címén két évvel ezelőtt, és mit csinálok most – ugyanis nem hinném, hogy jelentős javulás történt az elmúlt két évben e téren. Szóval a saját szobának nincs varázsereje. És mégis van neki – ha nem látja senki, ha nem kell vele elszámolni, ha nem kötelezően csinálódik a bármi, ami csinálódik, akkor az jó. Akkor kicsit úgy érzem magam, mint a Woolf által emlegetett némely írónők: úgy írhatok, ahogy egy nő (én) ír, és nem muszáj se senkivel dacolnom, se senkinek megfelelnem.

És még azt sem kell megpróbálnom elmesélni (úgyse tudnám), hogy milyen bölcs, játékos, humánus, csöppet-sem-dühös, remek írás ez.

4 hozzászólás
>!
encsy_eszter
Virginia Woolf: Saját szoba

Először akartam írni egy dühös és céltalan értékelést, jó hosszút. Aztán eszembe jutott, hogy 2013 van, és nem 1928. Meg hogy elégszer megmutattuk már a Professzoroknak és Neves Férfiaknak, kik vagyunk. A visszamenőleges puffogással csak nevetségessé tenném magam, és sokadik visszhangon kívül más nemigen lehetnék. Aztán meg elemezgetni akartam, sorra venni, hogy mivel értek egyet és mivel nem, hogy mi zavart Woolf stílusában, és hogy milyen arányban kellett volna jelen lenniük a hangulatfestő leírásoknak és a valódi kifejtésnek.
Aztán hátradőltem a székben, elmosolyodtam, és elképzeltem, hogy Woolf látja odafentről, mennyit töprengek ezen. Arra jutottam, hogy bőven elegendő lesz az is, ha az értékelésem (némi bevezető rizsát leszámítva) csupán ennyiből fog állni:

SAJÁT SZOBÁT MINDEN NŐNEK!

Ámen.

2 hozzászólás
>!
Belle_Maundrell
Virginia Woolf: Saját szoba

Örülök, hogy már a nőknek is van saját szobája, bemehetnek a könyvtárba, és nagyobb dolgokra is vágyhatnak annál, hogy szüljenek tizenkét gyereket. És szeretem Virginia Woolfot, mert olyan bájosan és szellemesen ír egy alapvetően nem túl szívderítő témáról, hogy kedvem lett volna csatlakozni hozzá a kávézóban, hogy egy kicsit szidalmazzuk a hímsoviniszta könyvtáros bácsit, aztán elmenjünk sétálni a tóhoz vagy egy parkba, és annyira belemerülnénk a beszélgetésbe, hogy eltévesztenénk a fernhami leágazást, de közben találkoznánk a farkatlan macskával, úgyhogy megérné. És ezt a könyvet is megérte elolvasni, mert elég, hogy remekül szórakoztam, de olyan inspirálódott hangulatba is kerültem.

>!
Fatma
Virginia Woolf: Saját szoba

Te jó ég! Minél többet olvasok Virginia Woolftól annál jobban és jobban megszeretem, és mindegyre többet akarok tőle vagy róla olvasni… Na de mi is az a Saját szoba? Valami egészen különleges dolog. Nem regény, hanem gondolatok a nőkről, az irodalomról, a feminizmusról, csupa érdekes dolog Virginia Woolf különleges és sajátságos stílusában leírva. Szóval, igen, nem egy szokványos értekezés az irodalomról, hanem olyan Virginiás. De pont ezért szeretjük Virginia Woolfot, mert olyan Virginiás, nem? Szerettem,azt ahogy példákat hoz, ahogy a saját példájával mutatja be milyen nőnek lenni, a korban melyben él, vagy azt ahogy Shakespeare kitalált (vagy nem kitalált) húgán keresztül mutatja be, mennyire nem volt esélye egy nő nemű lénynek a 16.században bármiféle művészi tehetséget kibontakoztatni. Külön bónusz, hogy valamennyire jobban megismertem az angol irodalmat, és valószínű hogy a hatására többet is fogok olvasni angol irodalmat.
Szóval ajánlom bárkinek, aki szereti az irodalmat és van türelme Virginia Woolf stílusához.

3 hozzászólás
>!
Lara P
Virginia Woolf: Saját szoba

„Ahogy élettanilag a férfiban és a nőben is megvannak az ellenkező nem hormonjai, lélektani értelemben éppúgy biszexuálisak. Magukban hordozzák a befogadás és a behatolás, az anyag és a szellem princípiumát. A férfi – és a nő – csak akkor találja meg az összhangot önmagában, ha a női és férfi polaritása összhangban van egymással. Ez az alapja minden alkotóképességnek.” – mondja Erich Fromm A szeretet művészetében; „Minden nagy szellem androgün.” – írta Coleridge, és Woolf is hasonlóan ír a Saját szobában: „ (…) valamennyiünket két erő igazgat, egy hímnemű és egy nőnemű; a férfi agyában a férfi uralkodik a nő fölött, a nő agyában a nő uralkodik a férfi fölött.”
Ez természetesen nem azt jelenti, hogy mi is legyünk biszexuálisak, mint Virginia Woolf, viszont a tény, hogy mindenkiben jelen van egy maszkulin és egy feminin én-rész, – és az, hogy melyik lesz domináns, az rajta és a körülményein is múlik –, szerintem értelmetlenné teszi a radikális feminista és a soviniszta törekvéseket egyaránt.
Úgy gondolom, hogy mindaddig a feminizmus egészséges és szükséges, amíg az egyenjogúság az, amiért harcol – Woolf szerintem ezt az egészségesebb vonalat képviseli a Saját szobában. A radikális feminizmus viszont szerintem beteges és általában személyes sérelmekből fakad, amin ezek a személyek képtelenek felülemelkedni, – ez legalább olyan lehangoló számomra, mint a sovinizmus. Manapság Európában már leginkább azon múlik, hogy egyenjogú-e egy nő, hogy annak választja-e magát, vagy inkább az alárendelt szerepében reked, mert fél önálló lenni – sokaknak bizonyára megnyugtató, hogy megvan még ez a második lehetőség. A radikális feminizmus (amit pl. Helen Cixous vagy Judith Butler képvisel) szerintem nem is mondható feminizmusnak, hiszen szinte mindent elutasít, amit egy egészséges nő természetesnek talál. Simone de Beauvoir írta A második nemben, hogy ”Senki nem születik nőnek, hanem azzá válik.” – úgy gondolom, hogy a radikális feminizmus pont ebben, a nővé válásban akadályoz meg, (hiszen elhiteti az emberrel, hogy nőnek lenni nem jó, ami hazugság) míg az egészséges feminizmus, ami nem a nők (nem-létező) felsőbbrendűségének elfogadtatását, hanem csak az egyenjogúságot hivatott kivívni, teljesen más, elfogadható, sőt, bizonyos mértékben szükséges. Számos példa van arra, hogy egészséges nőként is lehet nagy gondolkodóvá válni – nem kell sem radikális feministának, sem férfigyűlölőnek lenni hozzá.

10 hozzászólás
>!
Amadea
Virginia Woolf: Saját szoba

Évekkel ezelőtt került szóba az egyik órán, azóta kíváncsi voltam rá. Bevallom, holmi keményvonalas, keserű, vádaskodó feminista röpiratra számítottam, nem erre a csapongó, mégis harmonikus gondolatfolyamra, amelyben szó van a farkatlan macskától kezdve a vacsorán át Christina Rosetti-ig. Annyira élveztem a stílusát, hogy az érdeklődésem kezdeti tárgya totálisan a háttérbe szorult:) A Flush lesz a következő.
(Bővebben a linkeknél.)

23 hozzászólás
>!
egy_ember
Virginia Woolf: Saját szoba

A Saját szoba Virginia Wooolf két 1928-as egyetemi előadásnak (A nők és a regény) kibővített változata. A kortársak mérsékelt érdeklődéssel fogadták, feminista kisiklásnak tartották, pedig érdekes könyv.
A feminizmusa tagadhatatlan, és nyilván még időszerű is volt, mert annak ellenére, hogy az első világháború nagy lökést adott a női egyenjogúságnak, Virginia Woolf még aligha gondolhatta, hogy Nagy-Britannia egyik legfontosabb XX. századi politikusa egy nő lesz.
A kortársak nagyra tartották Mrs. Woolf kritikusi, esszéírói teljesítményét, és nem véletlenül. A gondolati ív szép, a stílus kiforrott, de Mrs. Woolf, talán épp azért, hogy ne kelljen megtörnie a szép gondolati ívet, hajlamos megfeledkezni néhány apróságról.
Azt írja, hogy a könyvtárak tele vannak férfiak tollából származó, férfiakról szóló könyvekkel. Azt a néhány nőkről szóló könyvet, amit talált, szintén férfiak írták, és gyakorlatilag megismerhetetlen a köznapi nők történelme. Csakhogy a köznapi férfiak történelme is megismerhetetlen volt még a 20-as években. A történetírás a „nagysággal” foglalkozott. A mikrotörténelem, a történeti antropológia csak az 50-es, 60-as években vált „divatos” irányzattá az Annales-iskola jóvoltából. 1928-ban a földműveseknek, munkásoknak, hivatalnokoknak még ugyanúgy nem volt (kutatható) életrajza, mint a feleségeiknek.
Arról is hosszan ír, hogy a nőknek évszázadokon keresztül nem volt esélye tanulni, és alkotni, ami kétségtelenül igaz, de azért ez is némi kiegészítésre szorul.
A tanulásra, a szellemi önállóságra, az alkotásra ugyan mennyi esélye volt annak, aki napi tizenkét órában túrta a földet, dolgozott gyárban, vagy bányában? Ugyanannyi, mint annak, aki a háztartását vezette és nevelte számtalan gyerekét. Semennyi. Egy, a kiváltságos osztályok valamelyikéhez tartozó nőnek összehasonlíthatatlanul nagyobb esélye volt művelődni, vagy akár írni, mint egy parasztnak, vagy munkásnak. Azt hiszem belátható, hogy a szellemi függetlenségnek, és az alkotó életnek nem annyira a nemhez volt (van) köze, mint inkább az anyagi biztonsághoz.
A könyv legérdekesebb része az angol női irodalom megszületéséről és kibontakozásról szóló fejezet. Itt háttérbe szorul a feminista, előtérbe kerül az irodalmár, és remekül bemutatja azt az anyagi, tárgyi, társadalmi, szellemi és lélektani hátteret, ami Jane Auten és a Brontëk felbukkanásához vezetett.
Az irodalomszociológia, az alkotáslélektan iránt érdeklődőknek feltétlenül ajánlott.

21 hozzászólás
>!
klaratakacs P
Virginia Woolf: Saját szoba

Úgy gondolom, Virginia Wooffal nagyon jól megértettük volna egymást. Még egyetemi éveim alatti filozófia tanulmányaim során tettem ama megállapítást, hogy azért nincsenek női filozófusok, mert baromira nem értek rá, szülés-gyerek-háztartás mellett üldögélni és levegőt masszírozni. Amíg a férjük az élet értelmén gondolkodott, addig ő éltek.
Hasonló gondolatokat fejt ki Virginia Woolf is saját területén, az irodalmon belül. Végigveszi a szociális, oktatási, gazdasági hátrányokat, amik nem engedik a nőket kibontakozni, az atyáskodó társadalmon túl. Vele együtt háborogtam, 90 év távlatából is. Ugyanis a mai napig része egy női íróval készített riportnak, hogy miben más az ő írása, mint egy férfié. Mindig hasonlítgatják. Sokszor férfi néven jelenik meg lásd: Rowling.
Woolf jelszava ma is aktuális (sajnos): Saját – zárható – szobát és (mai árfolyamon) évi 500 fontot minden nőnek!

>!
Csilla555 P
Virginia Woolf: Saját szoba

Ez az irodalmi esszé 1929. márciusában jelent meg. Az írónő „méltatlan feminista ballépéseként” könyvelte el a kortárs kritika.
Virginia Woolf felkérést kapott, hogy tartson előadást A nők és a regény címmel. Elkezdte boncolgatni a címet, hogy vajon miről is beszéljen. Arról,hogy a nők milyennek látszanak a regényekben, vagy arról, hogy a nők milyen regényeket írnak vagy inkább,hogy róluk milyen regényeket írnak vagy mindezek összességéről?
Az októberi napsütésben egy folyó partján üldögélve úgy döntött arról beszél majd, hogy a nőknek is szükségük van egy saját szobára, biztos jövedelemre „ évi ötszáz font”, függetlenségre és hatalmas adag bátorságra ahhoz, hogy ugyanakkora szerepet tölthessenek be a könyvírás területén, mint a férfiak.
De jó, hogy mára mindez megadatott nekik !!!!!!!!!!!!!
Nekem leginkább a negyedik fejezet tetszett, amikor arról ír, hogy milyen körülmények között voltak kénytelenek megírni a nők az egyébként zseniális regényeket.

>!
n P
Virginia Woolf: Saját szoba

A Nők és a regény – kezdi az írónő és gondolatáradatát értő figyelemmel lehet csak követni. Sokat beszél és olyan apró részletességgel tárja elénk, például egy ebéd menüsorát, hogy az aszalt szilva ráncait is látod, nem beszélve a marhahús rostjainak sercegő illatáról. Káprázatos, ahogy mindent szemügyre vesz és véleményt mond. Közben azon gondolkodtam, miről is szól ez a könyv? Itt csak összefoglalom, ami az eszembe jutott, de a könyv megér egy blogot és tovább majd ott merengek el róla.
Saját szoba című pamfletjének fejtegetéséhez segítségül hívtam, Bécsy Ágnes Virginia Woolf világa című könyvét. Az világos volt, hogy a nők sorsát a történelemben és az emancipáció kérdését az irodalomban elemzi, amit már az Orlando regényéről szóló nagy sikerű előadásán is elkezdett. A nőírók léte avagy nem léte áll írásának középpontjában. Egy kis kortörténet szükséges, hogy képben legyünk arról amit és ahogy mond. Az angol nők 1866 óta végezhettek egyetemet, 1880 óta lehet önálló vagyonuk, 1919 óta van szavazati joguk és 1928-tól 21 évesen választójoggal rendelkeztek. Az emancipációs mozgalmak részben sikeresnek mondhatóak. De mi a helyzet az irodalomban, írnak-e a nők és miről? Hogyan látja Woolf és hogyan a történelem tudós a nők társadalmi helyzetét, hova helyezi őket a „ranglétrán”? Woolf könyvét 1929-ben adják ki és korántsem indulatmentes. Az érdeklődés középpontjában immár ő áll: a Bloomsbury lelke, a feminista, a pacifista, a kora és személyisége sötét erőivel elbukva is elegánsan küzdő, független és civilizált szellem. Novellisztikus filozófiai írása nem adott mindenre választ, még az írónőnek sem. Meglátásai egyoldalúnak tűntek és bár nem bántották érte, a Saját szoba határozottan kényelmetlen műnek számított. Ballépésként kezelte a kortárs kritika. Azt, a harcos daccal fűtött mondatait, miszerint, mert én csak egy nő vagyok vagy akár az, érek annyit, mint egy férfi , nem fogadták kitörő örömmel, de úgy érzem, V.W. hullámzó és tragikus véget érő élete mégsem lehet válasz az általa feltett kérdésekre.


Népszerű idézetek

>!
egy_ember

Az irodalom[történet] tele van szórva olyan emberek roncsaival, akik az indokoltnál nagyobb mértékben törődtek mások véleményével.

80. oldal

Kapcsolódó szócikkek: irodalom
2 hozzászólás
>!
ArkagyijSztavrogin

Az elmúlt évszázadok során át a nők olyan tükörként szolgáltak, melyben megvolt az a varázslatos és gyönyörűséges képesség, hogy a férfi alakját kétszeres életnagyságban verje vissza. E nélkül a képesség nélkül a föld valószínűleg mocsár és őserdő marad.

50. oldal

2 hozzászólás
>!
tasiorsi

Mérhetetlen kár volna, ha a nők úgy írnának, mint a férfiak, úgy élnének, mint a férfiak, úgy néznének ki, mint a férfiak, hiszen a világ roppant terjedelméhez és változatosságához mérve még két nem is kevésnek tűnik, hogy lehetnénk meg akkor egyetleneggyel? Nem az volna a nevelés dolga, hogy inkább a különbségeket emelje ki és erősítse, mintsem a hasonlóságokat?

124. oldal, Ötödik fejezet

>!
ArkagyijSztavrogin

Különös gondolat, hogy Jane Austen koráig az irodalom nagy nőalakjait nem pusztán a másik nem szemszögéből ábrázolták, hanem kizárólag a másik nemmel való kapcsolatukban.

116-117. oldal

Kapcsolódó szócikkek: nők
8 hozzászólás
>!
egy_ember

Akárhová néz az ember, mindenütt azt találja, hogy a férfiak valamit mindig gondolnak a nőkről, és mindig egészen mást gondolnak.

43. oldal

4 hozzászólás
>!
encsy_eszter

(…) a világ szépségének pedig, mely menten el is kell pusztuljon, két éle van, a nevetés meg a kín, s ez vágja ketté a szívet.

24. oldal

>!
egy_ember

Nincs a világon oly erő, mely elvehetné tőlem az én (évi) ötszáz fontomat. Étel, hajlék és ruha – mindörökre az enyém. Ezért szűnik meg a gürcöléssel és a robottal együtt a harag és a keserűség is. Nem kell gyűlölnöm egyetlen férfit sem; nem tud bántani. Nem kell hízelegnem egyetlen férfinak sem; nem tud mit nyújtani. Egyszerre csak úgy találtam, új viszonyban vagyok az emberiség másik felével. (…)
Igaz, övék volt a pénz és a hatalom, de csak azon az áron, hogy egy sast dédelgettek a keblükön, egy keselyűt, mely egyre szaggatja a májat, és tépi a tüdőt – a birtoklás ösztönét, a szerzés dühét, mely arra hajtja őket, hogy felebarátaik mezejét és jószágát kívánják; határokat és zászlókat tűzzenek ki; csatahajókat és mérges gázokat csináljanak; felajánlják még az életüket is és a gyermekeik életét.

54-55. oldal

1 hozzászólás
>!
fülcimpa

Az ember rosszul gondolkozik, rosszul szeret és rosszul alszik, ha rosszul vacsorázott.

>!
encsy_eszter

Ami azt illeti, ha nő nem létezne egyebütt, csupán a férfiak által írott művekben, akkor úgy kellene elképzelnünk, mint hallatlanul jelentékeny személyiséget, aki roppant sokszínű; hősies és aljas, ragyogó és ocsmány, határtalanul szépséges és förtelmes a végletekig; nagyszerű, mint egy férfi, némelyek szerint még annál is nagyszerűbb. De hát ez a nő a kitalált történetekben él. A valóságban, mint Trevelyan professzor kimutatta, bezárták, ütlegelték és végigrugdosták a szobán.
Igen különös, összetett lény áll elő ilyenformán. A képzeletben mérhetetlenül fontos; a gyakorlatban teljesen jelentéktelen. Elejétől végig áthatja a az egész költészetet; a történelemből jószerével hiányzik. Regényes históriák királyainak és hódítóinak életén uralkodik; valójában rabszolgája az első kölyöknek, akinek a szülei karikagyűrűt erőszakolnak az ujjára. Az irodalomban a leglátnokibb szózatok, a legmélyebb gondolatok hagyják el az ajkát; az életben olvasni is alig tud, betűt vetni is alig tud, és a férje birtoktárgya.

61-62-63. oldal

>!
Dormeck

S a vallomások és önboncolások e hatalmas modern irodalmából az szűrhető ki, hogy zseniális művet írni mindig csak bámulatos nehézségek árán lehetett.

2 hozzászólás

Említett könyvek


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Svékus Olivér: Titkosírások
Simon Singh: Kódkönyv
Várkonyi Nándor: Az írás és a könyv története
Richard Parkinson: Az egyiptomi hieroglifák zsebkönyve
Vékony Gábor: A székely írás
Roderick Cave – Sara Ayad: A könyv története
Varga Géza: Magyar hieroglif írás
Guillielmus Postellus Barentonius: A föníciai betűkről
Varga Csaba: A kőkor élő nyelve
Gyenes József – Feleky Erzsébet: Oriontól Tatárlakáig