Orlando 328 csillagozás

Virginia Woolf: Orlando Virginia Woolf: Orlando Virginia Woolf: Orlando Virginia Woolf: Orlando Virginia Woolf: Orlando Virginia Woolf: Orlando Virginia Woolf: Orlando Virginia Woolf: Orlando Virginia Woolf: Orlando

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Orlando, ​a költői hajlandóságú, gyönyörű nemesifjú az Erzsébet-kori Angliában látta meg a napvilágot. Életében szerepet kap Shakespeare, kalandjai során megismerkedik és kapcsolatba kerül egy szép, de csapodár orosz hercegnővel, magával a királynővel, a nagy Erzsébettel, a londoni alvilág számos tagjával, egy előkelő román hölggyel, a török szultánnal, egy csapat vándorcigánnyal. Törökországban nemet vált, majd Angliába hazatérve átcsöppen a XVIII. századba s a korabeli irodalmi szalonokba. A század nem nyeri el a tetszését, átvált a XIX.-be – mind közül a legálszentebbe, a dagályos építészet, a krinolinok és a jegygyűrűk világába. Férjhez megy, s végre kiadják több száz éven át készült remekművét, egy hosszú költeményt. Utoljára a XX. században látjuk, hever az ősi otthon tölgyfája alatt, próbál rendet tenni sokféle megtestesülése között, s várja haza férjét, a hajóskapitányt – akiről talán csak az utolsó pillanatban derül ki, hogy férfi-e valóban.
Különös, szertelen,… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1928

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: POKET zsebkönyvek, Horizont könyvek, Aranyág

>!
Sztalker Csoport, Budapest, 2018
240 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155822018 · Fordította: Szávai Nándor
>!
Lazi, Budapest, 2012
234 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632671703 · Fordította: Gyergyai Albert, Szávai Nándor
>!
Fapadoskonyv.hu, Budapest, 2011
312 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633292723 · Fordította: Szávai Nándor

6 további kiadás


Enciklopédia 18

Szereplők népszerűség szerint

Orlando

Helyszínek népszerűség szerint

Anglia · Hyde Park


Kedvencelte 58

Most olvassa 43

Várólistára tette 277

Kívánságlistára tette 121

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
n P
Virginia Woolf: Orlando

Kedvelem V.W-t, kedvelem és mindig elképzelem, ahogy az ajtófélfának félvállal neki dőlve eltűnődik, vagy az íróasztalánál, megbillentve székét, hátradőlve elmereng azon, hogyan mondja el nekünk a gondolatait.
Ő, aki önmagát sem látta igazán, ő akar nekem-nekünk valamit adni magából. Vannak emberek, írók akikkel szívesen hallgatnék együtt. Ő is ilyen. Ülnék vele szemben és úgy érzem kölcsönösen fürkésznénk egymást. Mire jönnénk rá? Nem tudom. Nem tudom, s mivel e találkozás csak a képzeletben lehetséges, ezért olvasom őt. Orlandóval V.W. szárnyal az időtlenségben. 400 év (k)ám(b)ulatban. Száműzött életkeresés és az emlékezet bágyadt vágya. Mert mire is emlékezünk a régmúltból igazán? Mi marad meg bennünk? Mindig az, amit kaptunk attól a valakitől vagy valamitől. Orlandó is mosolyokra, vágyakra, tájakra,színekre emlékszik. Ezek az ő „sajátjai”, s ettől lett az élete megfejthetetlen. Azt hiszem, nem arra kell törekedni olvasás közben, hogy őt megértsük vagy megfejtsük, hanem arra, hogy úgy ahogy ő, elfogadjuk mindazt amit a sorsa őelébe hoz. Írják róla, „olyan mint Mona Lisa mosolya”. Van akinek az nem is mosoly. És azt is kérdezik, „mit akar mondani az író?” – s a válasz tökéletes: „ mindazt, amit senki se mondott őelőtte”. Woolf mély, megrendítően költői műve megosztja az olvasókat. Van aki a legfontosabb regényének tartja és van aki szóra sem méltatja.
De el kell olvasni.

15 hozzászólás
>!
DaTa P
Virginia Woolf: Orlando

Tavaly augusztusban egy szombati napon Virginia Woolf A hullámok című regényével elementáris erővel tört be az életembe. Annyira magával ragadott az a könyv, hogy képtelen voltam letenni, az ottani értékelésemnél le is írtam, mennyire elfáradtam a végére. Mert csodálatos élmény volt, de annyira kellett koncentrálni, hogy szabályosan kimerültem. Pedig éreztem akkor, hagyni kellene neki időt, nem sietni vele, de nem tudtam neki ellenállni, így a végére „csak” 4,5 csillagot adtam.

Az Orlando ezzel szemben másfél hónapig kísért most, és talán így volt ez a legjobb. Mert így ért bennem végig a történet, jó volt néha hozzá menekülni, mikor elegem volt már mindenből, szépséget és nyugalmat találni nála.

Márai azt írta erről a regényről, „Orlando káprázatos könyv. A gazdagság van ebben a könyvben, a többlet, az igazi pompa, a költészet.” (A teljes napló, 1945, 313. oldal). Ettől többet nem lehet róla írni. Újabb kedvenc született.

>!
janetonic
Virginia Woolf: Orlando

Idén év elején olvastam az Iskola a határont, és annyira lenyűgözött, hogy azt gondoltam, egy jódarabig nem lesz ilyen élményem könyvtől. És erre tessék, itt az Orlando, amíg az új Poket kiadás megjelent, még a létezéséről is csak alig tudtam, de ez valami annyira gyönyörűen megírt dolog, szép és furcsa és vicces is és töprengős és kicsiket is jó merülni ebben a szövegben meg nagyokat is, és miért nem mondta nekem senki korábban, hogy ez ilyen jó? Mert ha tudom, akkor sokkal hamarabb elolvasom.

>!
Sztalker Csoport, Budapest, 2018
240 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155822018 · Fordította: Szávai Nándor
4 hozzászólás
>!
Sapadtribizli P
Virginia Woolf: Orlando

Azt hiszem, ha létezik tökéletes időpont ennek a könyvnek az olvasásához, akkor én megtaláltam! Olyan időben vettem kézbe ezt a könyvet, mikor a napjaim nekem is a természet csodálatából álltak, a fák szeretetéből, és gondolkodásból az életről, az igazságról, a szerelemről, a világról és abban magamról, az irodalomról, az írásról – egyszóval kicsit én is Orlando voltam, úgy érzem, az elmúlt időszakban, és ez a könyv ráerősített erre a különleges, lebegős állapotra, mikor összefolyik a történelem, a saját múlt, a jelen és a jövő, a korszakok, az emlékek, a nemek, minden… Így lesz Orlando is a természet része, mert feloldódik benne, így tud az egész természet, a hosszú századok, az összes ember nemre tekintet nélkül Orlandoba tömörülni, mert ő megérti, mert átélte, mert megélte. És talán ezért kellenek nekünk is ezek az időszakok, mikor kicsit Orlandová válunk, hogy megértsük, meglássuk a megélt időt, vagy csak egyszerűen egy fa bölcsességét, az irodalom, az írás/olvasás szépségét, vagy egy vadlúd közelségét…

1 hozzászólás
>!
Frank_Spielmann I
Virginia Woolf: Orlando

Szerb Antal (hadd kezdjem ezt az értékelésemet is az ő nevével) azt írja, Woolfban végső soron az a legmegragadóbb, ami minden nőírónak sajátja: a női báj. Nos, ezt a mondatot én eléggé hímsovinisztának gondolom, de erre a könyre igaz. Hihetetlenül bájos. Woolf játszik, nem szent neki semmi, folyton megnevetteti vagy elgondolkoztatja vagy elvarázsolja az olvasót, se füle se farka a regény, de hát miért kéne egy regénynek fül meg farok? Főleg ha egy nő írja, ugye. Farok egy regénynek? Milyen hímsoviniszta hozzáállás ez? ;)

1586-ban kezdődik a történet, egy néger-fejet vagdosó kisfiúval, Orlandóval, és 1928-ban ér véget, egy harminchat éves, autót vezető férjes és gyermekes asszonnyal, Orlandóval. Amikor Orlando mély álomból felkelve nővé változva találja magát, és Woolf leírja, hogy milyen gondolatok keltek benne első időkben, egy darabig annyira a hatása alatt maradtam, hogy meglepődtem, hogy férfi vagyok. Sosem éreztem magam még nőnek, de Woolfnak ezt is sikerült elérnie. Időn, téren, nemeken és kultúrákon átívelő humoros kalandregény ez, amelyből kiderül, hogy az élet egy nagy kaland, és hogy az irodalmi kritikusok, ha több száz évig élnek, akkor se fognak érteni az irodalomból semmit. Mellesleg megtudjuk, hogy mit is jelent férfinak vagy nőnek lenni, és hogy Woolf milyen gyönyörűen tud írni, senkihez nem hasonlítható mondatokkal. (Más könyveit [Mrs. Dalloway, Hullámok] már az első tíz-húsz oldal után a földhöz csaptam, hogy ennek tényleg se füle, se farka, de még íze vagy bűze sincs, legalább trágyaszagú lenne, ha már rózsaillatú nem tud lenni… És most Orlando elvarázsolt. Igaz, ezt nem Tandori fordította, lehet, hogy eredetiben vagy más fordításban kéne próbálkoznom vele.)

Szeretlek, Virginia. Te tudod, hogy s mint megy az élet ezen a földön, és csodállak, Virginia, mert bár egész életedben küzdöttél azzal a borzalmas betegséggel, amit depressziónak neveznek, és ma már divat a szimpla rosszkedvet is annak hívni, nem csak azt a mélységes sötétséget, amit te is átéltél rengetegszer, és te mégis ilyen csodálatosan könnyed tudtál lenni ebben a könyvben, néha Austen-i módon humoros, és kedvesen, de erőteljesen csipkelődő, és csodállak, mert bár feminista voltál, nem estél át a ló túlsó oldalára, és ugyanazzal az iróniával írtad le a buta nőket, mint a buta férfiakat, és köszönöm Virginia, hogy megerősítetted és minden fensőbbrendűségi érzés nélkülivé tetted a nők iránti tiszteletemet és szeretetemet. Te, aki a légynek sem tudtál volna ártani, és aki végül kövekkel a zsebedben besétáltál a tóba.

Orlando bája időtlen, van benne valami abból, amit női bájnak hívunk, de ami igazából bármilyen nemű emberben meglehet, de nem csak emberben, hanem akárminek, és olyan ritka, mint egy ezüstös fényű éjszaka kettesben a Szerelemmel.

31 hozzászólás
>!
Olympia_Chavez P
Virginia Woolf: Orlando

Ezzel a regénnyel én most biza újabb vakmerő fejest ugrottam a semmi sűrű tengerébe. A rajtmozdulat hasonlított a Tajtékos napokkal kapcsolatban véghezvitt bravúromhoz, annyi különbséggel, hogy jelen esetben az értelmezés és a valós (belső) értékelés, kicsit várat még magára. Ugyanis ez a történet olyan történet, ami nem történet, van hősünk (akár több is), akadnak cselekmények is, de csak úgy homályos körvonalakkal, hektikusan elhullajtva egy áttetsző vászon felszínén. Az idő múlik, több is mint amennyit egy hétköznapi ember remélhetne, igaz alig érzékelhetően és közben mégis minden pillanatot úgy élünk meg Orlandóval, mintha a legszebb, legsúlyosabb, legfontosabb lenne. Plasztikus képek miriádja tölti ki a regényt, amelyek sokszor nem kapcsolódnak össze és szövődik a nem-történet, hogy aztán mégis megismerjük belőle hősünk életeit. Mindenről szól és semmiről. Szól az életről, annak értelméről és az idő múlásáról, a változó korstílusról, szerelemről és csalódásról, a természetről, a költészetről és a fák gyökeréről. De sokszor mégis elveszünk a sorok között és arra eszmélünk, hogy még mindig a befagyott folyó jege alatt ücsörgő almaárusról, vagy a réz és arany árnyalatú ég képéről merengünk. S ilyen állapotban sétálunk a krónikással a vízparton és bódultan hallgatjuk a valóságból kizökkent, olykor talán volt, de talán sosemvolt emlékeit. Játékos, ironikus, néha egészen infantilis, mégis szórakoztató humorral és a legkomolyabb filozófiai gondolatokkal mintázza regénye szőttesét. Filozofál, mereng és közben játékosan lebeg a telített pillanatok egyikéből egy újabba.
A könyv újraolvasásért kiált, mindenképp nyugodt körülmények között, hogy elveszhessek a sorok olykor könnyed ábrándosságában, vagy megfejthessem a még rejtőzködő motívumokat, és mindenekelőtt jókat mosolyogjak a női írói minősítés álcája mögé bújtatott irónián.

7 hozzászólás
>!
Gudmundur P
Virginia Woolf: Orlando

Ó, Virginia, ha úgy gondoltad, hogy az emberi szellem örök, a gondolat halhatatlan, és 400 év alatt sem lehet ráunni az életre, akkor miért, miért…
Játékos, bolondos, helyenként követhetetlenül szárnyal, mégis olyan fény sugárzik ebből a regényből (bölcsesség, szeretet), hogy vágyakozom vissza a közelébe, és rossz, hogy ma már nem együtt múlatjuk az időt.
Szerencsére Orlando, a főhősünk nem egy szent (így nem fullad unalomba a történet), mégis áldott élete van: minden korban feltalálja magát, és úgy tud belesimulni a társadalomba, hogy közben kívülállóságát is sikerül megőriznie, s mégsem idegeníti el magát a környezetétől. Emellett az emberi élet olyan teljességét ismerheti meg, amiről romatikus lelkek spoiler csak álmodhatnak. S annyi ideje van; Istenem, az ideje végtelen, emberöltőkig érlelheti magában a művészi gondolatot – vagy úgy is mondhatjuk, hogy van ideje kivárni, amíg a világ megérik a művészetéhez.
Egy szépségnek, szemlélődésnek, művészetnek szentelt boldog, örök élet – nem tagadom, hogy engem kísértésbe hozna a lehetőség. De ha már nem is örök, és nem is mindig boldog, legalább a szépség, szemlélődés és a művészet mindig a része legyen.

>!
Morpheus
Virginia Woolf: Orlando

LMBTQ besorolása miatt vettem kézbe – és elnézést minden rajongótól – nekem egyszerűen nem jött be. Olyan volt, mintha ugyanazon a fűrészporon rágódnék, és a vége felé igencsak tuszkolnom kellett lefelé, hogy végre a végére érjek és megkönnyebbüljek. A gunyorossága számomra nem volt több, mint idegesítő, rossz viccelődés – bár elhiszem, hogy a korában ennek jó oka volt -. Lehet, hogy ha a régmúlt homályába tűnt Hesse korszakomban olvasom, tetszett volna, de az már nagyon régen volt. Emiatt értem meg, miért tetszhet oly sok mindenkinek, és nekem miért nem. Maga a téma izgalmas lenne – egy ember, aki férfinak születik majd nő lesz, miközben amikor férfi volt, eléggé nőies, amikor meg nő, férfias –, de a majdnem 400 év alatt szinte semmi sem történik, csak a rétek, a birkák, a repkények, fák, kastély, Anglia, meg Törökország, folyton élni akar, de nem él, hanem ír, vagy néz ki a fejéből. Utóbbi ugyan nagyon jó nem cselekvés, ám csak annak izgalmas, aki csinálja, de erről írni…
Véleményem szerint Orlandó nem más, mint maga Woolf, és a karakteren átüt az őrület hangja, de leginkább a csendje…

2 hozzászólás
>!
Goofry P
Virginia Woolf: Orlando

„Az élet – s ebben mindenki egyetért, akinek véleménye csak számít – minden regényíró és krónikás egyetlen méltó témája; az élet pedig – hogy ismét e tekintélyeket idézzük – nem abból áll, hogy csendben egy karosszékben üljünk és tűnődjünk. Az élet és a gondolat két egymástól menekülő pólus.” (…) „Élet? Irodalom? Egyikből leszűrni a másikat? De mily rettenetesen nehéz ez!”

Művészet és valóság; ha jól tévedek volt valami apróság erről, az időben már megfakult tanulmányaim során. Naná, hisz másról sem esett szó a humán tárgyak bel- és farvizein, mint észérvekről, meg kritikai hozzáállásról, nomeg viszonyítási és kapcsolódási pontok kereséséről. Nahát, oltott is vagyok én már ezzel az intézményesített keretek között beadott vakcinával rendesen. Volt, ami volt: a l’art pour l’art szérum, vagy a kritikus miegymás-szurka. Hagyjuk, fárasztó lenne ezekről most hosszasan értekezni, annál is inkább, mivel V.Woolf némileg másfajta metódussal ugyan, de a már kiformálódott, nemesített oltványokkal rendesen megtűzdelt és tarka flóráival túlnépesedett kis tavacskám hullámain csónak-ólt (odaless, spanyolviaszk!). :s
Csakhogy őnála az a bizonyos nagybetűs Valóság, az smafu.
Nem nyitok vitát.
Hisz a történetet kísérő önreflexióival az írónő óhatatlanul is bizonyítékokat szolgáltatott a két ellentétes lényegű dolog egymáshoz konvergáló kötődéséről, ott is, ahol ezzel játékosan sziporkázott, vagy amikor az író elődöket figurázta, és amint igazáért kiállván a beidegződött alkotói szokásokra ellenvetéseket halmozott, vagy ahogy szerzői hitvallásának szempontjait fejtegette…
Költői ihletettségű, kristály tisztaságú leírásai, lágy, lírai szavai feltárták előttem az idő feneketlen mélyét. Egymást váltották a lelki szemeim széles vásznára fölfestett színes, szebbnél szebb képek. Zenéltek a mondatok. Vibráltak az ábrándos és kusza hangulatok az érzelmek női-váltóáramkörében, és mindeközben valahogy mégsem vált dagályossá vagy túlzottan szentimentálissá a történet…

…Ott egye a fene! nem így kellene nekilátni ennek, hiszen annyira adja magát az a bizonyos szívósan terebélyesedő Tölgyfa-jelkép, hogy arra már sokkal inkább rá lehetne erőltetni egy ilyen botcsinálta fölpontozást… Mindegy, elhagyom a szabadon felkínálkozó képzettársító feladványokat, nem passzolnak ide az agymenő okoskodások. Kiváltképp, hogy Virginia Woolf nem az olvasói intellektust szeretné pallérozni. Hasztalan itt mindennemű műbírálat. – Prózájához elsősorban érzelmileg és átérzéssel kell viszonyulni. Nem szokványos könyv. Nem mindennapi a benne megnyilvánuló, törékenységében is masszív hatással bíró művészi alkotóerő.
Az írónővel való első találkozásom rögvest láthatóvá teszi számomra, hogy csupán két lehetséges eset jöhet számításba: vagy nagyon lehet kedvelni őt és azt a fajta stílus, amit képvisel, vagy nagyon lehet utálni és emiatt berzenkedni direkcióival szemben.

…és van, amikor már első látásra…

4 hozzászólás
>!
HA86
Virginia Woolf: Orlando

Több mint valószínű, hogy nem értem teljes mélységében az Orlando-t, de ez valahogy mégsem zavar. Talán maga Virginia Woolf sem értette, hanem inkább érezte. Legalábbis, én úgy képzelem, hogy az ilyen művek nem születhetnek fejben, sokkal inkább a szívben… és a szívből. Az a sok réteg Orlando érzelemvilágában, ami fényből és árnyékból rakódik egymásra, túl borzongató (és igaz) – nem lehet, hogy ne nagyon mélyről jöjjön.
Orlando története valószínűleg mindenkit másként érint meg, és mindenki másként értelmezi. Az én – eléggé leegyszerűsített – értelmezésem szerint mindannyian Orlando-k vagyunk: rabjai annak a testnek, kornak, vidéknek, amelybe és ahova születtünk.
(És ki jól viseli ezt a rabságot, ki pedig kevésbé…)


Népszerű idézetek

>!
tasiorsi

Hogy zaj után mélyebb a csend, ezt a tudománynak még be kell bizonyítani. De hogy az egyedüllét nyilvánvalóbb, ha előtte szerelmet vallottak, erre sok nő esküszik.

148. oldal, Negyedik fejezet

>!
csillagka P

Mert hisz van-e, lehet-e rettentőbb felfedezésünk, mint hogy a jelen időben élünk? S csak azért bírjuk ki e csapást, mert egyfelől a múlt védelmez, másfelől pedig a jövő.

195

>!
tasiorsi

Vajon a halál ujjának azért kell időnként érinteni a mi zajgó életünket, nehogy még összeroppanjunk súlya alatt? Úgy születtünk, hogy naponként kell magunkba adagolnunk a halált, különben nem bírnánk tovább az élet fáradalmait?

50. oldal, Második fejezet

1 hozzászólás
>!
n P

A természet ugyanis olyan bölcsen takarékoskodik, hogy a mi modern szellemünk beszéd nélkül is igen jól megvan; s ha nincs szüksége mondatokra, akkor a legköznapibb mondat is jó; a legközönségesebb beszélgetés ily módon sokszor a legköltőibb, s éppen a legköltőibbet nem lehet sosem leírni. Ezért nem írunk ide semmit, s épp ez a fehér folt jelzi, hogy a hely roskadásig megtelt.

181-182. oldal

>!
czegezoltanszabolcs

Ezer gyertya égett benne anélkül, hogy ő maga csak egyet is meggyújtott volna.

>!
Evione

Talán nincs is erősebb szenvedély az emberi szívben, mint az a vágy, hogy hitünket másokkal is elfogadtassuk. Ha valaki földig rontja, amit mi égig emeltünk, boldogságunk romokban, s torkunkat gyilkos düh fojtogatja.

107. oldal, Harmadik fejezet

>!
BZsofi +SP

[Orlando] Megkérte Pope urat, hogy kísérje haza.
Mert ha vakmerő dolog csupasz kézzel lépni egy oroszlán barlangjába, ha merész dolog csónakban átkelni az Atlanti-óceánon, ha merész dolog egy lábon megállni a Szent Pál-templom legeslegtetején, még sokkal merészebb egy költővel egyes-egyedül hazamenni. Mert a költő egyszerre oroszlán és Atlanti-óceán. Az egyik darabokra szaggat, a másik elmerít. Ha kimenekülünk a karmokból, elmerülünk a hullámokban. Egy ember, aki szét tudja rombolni az illúziókat, vadállat és vad áradat egyben. Az illúzió az a léleknek, ami a légkör a földnek. Űzzük el a lágy levegőt, s a növény meghal, a szín elfonnyad. A föld, amelyen járunk, kihűlt parázs. Lábunkkal márgán taposunk, s tüzes kövek égetik talpunkat. A valóság megsemmisíthető. Az élet álom. Az ébredés gyilkos. Aki megrabolja álmainkat, megrabolja életünket, (és így folytathatnók még akár hat oldalon át, de ez a stílus unalmas, és így jobb, ha abbahagyjuk.)

145-146. oldal - Negyedik fejezet.

2 hozzászólás
>!
tasiorsi

A természet valahogy természetes ellentétben áll az irodalommal; állítsuk csak őket szembe, s darabokra tépik egymást.

8. oldal, Első fejezet

5 hozzászólás
>!
Szédültnapraforgó 

…minden férfinak s minden nőnek van egy életpárja, akit támogat, aki támogatja, míg a halál el nem választja őket.

175. oldal

3 hozzászólás
>!
n P

Shakespeare egy együgyű éneke többet tett a szegényekért és a gyengékért, mint a világ valamennyi prédikátora és emberbarátja.

124. oldal


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Charles Dickens: David Copperfield I-II.
Charles Dickens: Copperfield Dávid
Kerstin Gier: Smaragdzöld
Charles Dickens: Szép remények
Charles Dickens: Nagy várakozások
D. H. Lawrence: Lady Chatterley és a kedvese
George Orwell: 1984
Aldous Huxley: Szép új világ
E. M. Forster: Szellem a házban
Charles Dickens: Közös barátunk