Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Felvonások között 65 csillagozás
Egy kis vidéki kastélyban nagy esemény készül: a meghívott környékbeli előkelőségek mulattatására a parasztok és cselédek Parádét adnak elő, vagyis több felvonásban megjelenítik Anglia történelmét. A nyílt színi előadást hol hosszúra nyúló szünetek, kosztümigazgatások és -cserék, a makacs gramofonnal való hadakozás, hol egy zápor szakítja félbe, hol a nézők kisebb-nagyobb magándrámái. A házigazdák, Isa és Giles Oliver széthullófélben levő házassága külön jeleneteket generál: a kikapós Giles egy közönséges gazdag nővel flörtöl, Isa egy délceg, de a regény során soha meg sem szólaló földbirtokos után sóvárog, s közben egy túlérzékeny, helyét sehogy sem találó homoszexuális fiatalemberrel vél lelki kapcsolatot felfedezni.Egyre baljósabb színezetet nyer maga a Parádé is: az alig hogy elmúlt viktoriánus kor torzképet ölt, a jelen ábrázolását pedig egészen groteszk módon oldja meg a különc rendezőnő – a szereplők szedett-vedett, csorba tükröket tartanak a közönség elé. S mindeközben az… (tovább)
Eredeti megjelenés éve: 1941
Enciklopédia 3
Kedvencelte 2
Most olvassa 5
Várólistára tette 41
Kívánságlistára tette 22
Kölcsönkérné 1
Kiemelt értékelések
szavak, amik nem maradtak meg békén a mondatokban
Kegyetlen vagy Virginia. Még csak azt sem hagyod, hogy olvasás közben az irónián – paródián elmosolyogjam magam. Olyan világot mutatsz meg, ami már messze nem enyhe hullámként csapkodja lábamat. Itt már be akarsz rántani magaddal a folyóba. Itt még utoljára kiírod magadból mindazt, amit eddigi életed során a világból zűrzavarként éltél meg. De ezt csak te látod így. Mert ezek a felvonások a te színpadodon zajlanak, a te szereplőiddel, a te díszleteid között, az általad megrajzolt jelmezekben .
Játsszátok játékotokat. Nehéz volt most érteni téged, s megérteni végképp lehetetlen. Parádé(s)nak szántad gondolataidat, s nem vártad meg, hogy az olvasók visszaszóljanak. Kritikának, tiltakozásnak helyet már nem adtál. A történelem válaszolt rá, a múlt háborúi, a jelen csatái. Drámádat kövekként akartad a zsebembe tenni, de én egy másik darabban élek. A megtört, szilánkos tükröt úgy tartottad arcunk elé, hogy belőled látva érezzük hiábavalóságodat. Nem tudtál már innen előre lépni. A jövő belezavar jelenünkbe. Azt mondtad, nincs előre, se hátra, se a te történetedben, se a világtörténelem zavargásokkal, békétlenséggel teli napjaiban. Nincs már vasútállomás és a Londoni vonatra várás. Mindenről lemondtál, ami az irodalomhoz, az eddig még túlélést adó szavakhoz kötött. Értelmetlenségbe ágyazódott sorokat írtál, sőt véstél a papírra. Közben minden betűt tökéletesre formáztál. Más utazást akartál már. A virágokat, miket magadnak megvehettél volna, ezután más teszi egy kőlapra. Mégis együtt éreztem veled. Hozzám tettél. Többet adtál, mint elvettél volna. Ezt akartad. Menthetetlen voltál? Valahol(gy) talán mindannyian azok vagyunk.
Gyötrelmes volt olvasni Virginia Woolf regényét. Nem tudtam, miért éreztem így. Többször is erős kísértést éreztem arra, hogy ezt aztán most már tényleg abbahagyom. Igaz ugyan, hogy ez a tudatfolyamos technika nekem nem jön be, de A világítótorony c. regénye jobban tetszett ennél. Pedig az volt az első olvasásom tőle, és ott ismerkedtem meg ezzel a különös technikával.
A fülszöveg alapján érdekesnek ígérkezett: egy vidéki kastély parkjában a meghívott előkelőségek mulattatására a cselédség és a környéki lakosok előadják a Parádét, melyben Anglia történelmét dolgozták fel.
Nekem nem állt össze a történet, se a Parádé. Olyan érzésem volt, mint amikor egy olyan helyiségbe lépek be, ahol valaki a rádiót hallgatja, egy másik a tévét nézi, mások hangosan beszélgetnek, és egyikből sem értek semmit. Illetve pont hogy mindegyikből hallok mondatfoszlányokat, de mindent egyszerre, és ez az összefüggéstelen hangzavar tölti be az agyamat.
Aztán az olvasás felénél megnéztem a Molyos értékeléseket, és elolvastam a szerző életrajzát. Ezekből megtudtam, hogy ez volt a depresszióval küszködő írónő legutolsó írása, nem sokkal ezután vízbe ölte magát. Nem bírta elviselni a rá mért sorscsapásokat, elszakadt a fonál. Ebből legalább megértettem (vagy csak megsejtettem?), miért olyan zaklatott ez a regény.
Mindenesetre a következő regénye előtt valami könnyedebb olvasmány(oka)t keresek, mert lelkileg alaposan fel kell készülni az ilyen regényekre.
Fura, de valahogy annak ellenére tetszett, hogy nem vagyok benne biztos, hogy úgy értettem-e, ahogy kell. Bár ez nem újdonság Virginia Woolfnál, az ő könyveiben úgy általában inkább a hangulat és a szavak fognak meg, nem a jelentésük. Vagy a történet, ami önmagában nem nagy durranás, az egész a Parádéról szól kisebb-nagyobb szünetekkel. Mivel nem vagyok olyan fantasztikus, mint Virginia, ezért nem tudom megfogalmazni, hogy érzek ezzel a könyvvel kapcsolatban, de valahogy olyan, mintha az lenne a lényeg, amit a szereplők nem mondanak ki és nem tesznek meg. Ahogy az Anglia történelmét bemutató darabból végig kimarad a hadsereg, miközben a háború már olyannyira ott van a sarkukban, hogy a repülőgépek meg is zavarják az előadást. Hogy mennyire ragaszkodnak ehhez a hagyományhoz a változó világban, vagy ahogy többször is emlegetik, hogy majd jövőre is ugyanígy összegyűlnek, miközben lehet, hogy addigra már nem is lesznek életben.Vagy elég csak belegondolni, hogy milyen lelkiállapotban lehetett az írónő, amikor megírta. Hogy az egész úgy feszültséggel teli és nyomasztó, hogy semmi nem történik.
Szóval nem ez lesz a kedvencem, és nem is tudom, hogy mennyire tetszett. De az biztos, hogy valami megfogott benne, és egy teljes napig emésztgettem az élményt, mielőtt megírtam ezt az értékelést.
Nem mondom, hogy elmélyülten olvastam.
Azt sem, hogy nem tudok a fordítás körüli feltételezésekről. Viszont olvastam már Virginia más műveit, magyarul, angolul is. Ezt nem néztem meg angolul, de nem gondolom, hogy Tandori fordításában lenne hiba. A tudatfolyam technikában sincsen hiba, Woolf pedig ha valaminek, akkor ennek mestere. Itt is. Csak valahogyan most nem voltam rá annyira vevő.
Pedig minden egyes szava annyira brit, hogy jobban illene kedvelnem, és van benne néhány remekbe szabott mondat. Néha viszont annyira lényegtelen dolgokról ír, ugyanakkor az Ember minden karakterében ott van.
Teszek vele még egy próbát (majd).
Elnézést Virginia, de nem, sőt, nagyon nem. Nekem ez a könyv görcsös, túlságosan elvont, sokszálú, akárha egy megfoghatatlan álomkép leírása volna. Megmondom őszintén még a színdarab része az egyetlen, ami számomra élvezhető, sőt helyenként humoros volt. De azt hiszen a rendezőnő alakja annyira önarckép, hogy biztosan nem azt értettem meg a könyvből, amit kellett volna :/
Szeretem Virginia Woolf könyveit. Érdekes volt őt Szabó Lőrinc Tandori Dezső fordításában olvasni. Hihetetlen, hogy egy nap elmesélésébe egész életeket képes belesűríteni, pillanatokban leírva.
Ez egészen furcsa történet volt, leginkább nyugodt hangulatú, azonban állandóan ott lebegett valami sötét efölött az idilli állapot fölött. Maga az írásmód is meglepett, sok helyen csak a mondat többszöri elolvasása után tudtam csak értelmesen összerakni. A különböző szituációk keltette benyomásokat és érzéseket viszont nagyon is jól átadta az írónő. A szereplők sem voltak normálisak a maguk módján, és nem is a jellemük, inkább az érzelmeik számítottak.
Népszerű idézetek
Szép beszéd, kedves küllem mit se ér. A báránybőrt ki-ki levedli; s előbukkan a farkas.
127. oldal
A zene fölébreszt minket. A zene teszi, hogy lássuk, ami rejtve, összekapcsoljuk, ami széttört.
105. oldal (Európa, 2003)
Az emberek tehetségesek… nagyon. A kérdés ez: hogyan hozzuk ki belőlük.
54. oldal (Európa, 2003)
Ott megy Mr. Streatfield, nyilván az esti misét tartja most majd. Sietnie kell, nem két perc, hogy átöltözzék… Azt mondta, hogy a Miss Hogyishívják szerint mind szerepet játszunk… Igen ám, de miféle darabban?… Jaj, épp ez a nagy kérdés! És ha a végén kérdéseink maradnak, hát nem volt kudarc akkor az egész darab? Megvallom, én, ha már színházba megyek, szeretem, ha a darabból mindent meg is értek…
172. oldal (Európa, 2003)
Azon túl kékség volt, tiszta kékség, feketéskékség; kék, mely sosem szivárgott le; mely ellenállt minden nyilvántartásba vételnek. Nem hullt se napként, se árnyként, sem esőként földi térre, e tarka kis gömbtérfogatot merőben figyelmen kívül hagyta. Virág nem érezhette őt; mező-szántó se; kert se.
23. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Agatha Christie: Mert többen nincsenek 96% ·
Összehasonlítás - Agatha Christie: A láthatatlan hóhér ·
Összehasonlítás - William Somerset Maugham: Borotvaélen 89% ·
Összehasonlítás - Kazuo Ishiguro: A főkomornyik szabadsága 87% ·
Összehasonlítás - Agatha Christie: Poirot kéjutazáson 86% ·
Összehasonlítás - David Mitchell: Felhőatlasz 85% ·
Összehasonlítás - Kazuo Ishiguro: A dombok halvány képe 85% ·
Összehasonlítás - Jeffrey Archer: Majd az idő eldönti 95% ·
Összehasonlítás - Jojo Moyes: Áradó fény 93% ·
Összehasonlítás - Jeffrey Archer: Párbaj 93% ·
Összehasonlítás