Az ​évek 47 csillagozás

Virginia Woolf: Az évek

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Virginia ​Woolfnak ez a műve igazi ritkaság: családregény. Három generáció megannyi tagjának életútján követi nyomon a modern angol társadalom kialakulását. Az első nemzedék, a Pargiter család és oldalágai a késő viktoriánus nagypolgárságot képviselik: éppen akkor, 1880-ban lépünk be a történetbe, amikor Abel Pargiter ezredes feleségének halálos ágya körül a következő generáció, a fiú- és lánygyermekek ábrándozva vagy türelmetlenül a saját önálló életüket tervezgetik.

A regény nagyrészét ennek a középnemzedéknek az élete, radikális változásokra, társadalmi felelősségvállalásra törekvése tölti ki. A lányok a feminizmus felé hajlanak. Rose és Eleanor hajadon marad, Rose azért, hogy a szüfrazsettmozgalom aktivistájaként tevékenykedhessen, Eleanor, a legidősebbik pedig szinte sorsszerűen, hiszen rá hárul a család, a kisebb testvérek gondozsának feladata, amit a szegények között végzett szociális munkával színesít. Deliát igazságérzete az ír szabadság ügye felé tereli, egy ír… (tovább)

Évek címen is megjelent.

Eredeti mű: Virginia Woolf: The Years

Eredeti megjelenés éve: 1937

>!
Európa, Budapest, 2007
480 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630782173 · Fordította: Tandori Dezső
>!
Európa, Budapest, 2006
480 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630778955 · Fordította: Tandori Dezső

Enciklopédia 1


Kedvencelte 3

Most olvassa 3

Várólistára tette 45

Kívánságlistára tette 26

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
csend_zenésze
Virginia Woolf: Az évek

Nem, egyáltalán nem tudnám elmondani, miről is szólt a könyv. Jeleneteket látok, ahogy ülnek ezek a mindenféle gondolattal teli, de csendes népek a szalonban, kortyolják a teát vagy valami alkoholfélét, egymás szavába vágnak vagy elalszanak, elmerengenek.
De tulajdonképpen nem is fontos, mi történik velük (történt velük egyáltalán valami? léteznek vajon?). Csak kell, hogy elragadjon az elbeszélés, kell, hogy ott létezzünk, hogy belelassuljunk ebbe a gyönyörűen lefestett világba.
Hát erre való Woolf.

>!
Belle_Maundrell 
Virginia Woolf: Az évek

Csak Virginia Woolf tud olyan hangulatosan írni semmiségekről, hogy közben valahogy mégis minden benne van.

>!
Lancaster
Virginia Woolf: Az évek

Be kell ismernem, néhány hónappal ezelőtt vitába keveredtem egy ismerősféleséggel, és nem védtem meg ezt a nőt, bármekkora tehetségnek tartottam, bármennyire is igazítottam a könyveihez a saját ízlésemet az évek alatt. Irodalmi járatlanságom miatt nem vettem védelmembe, hanem egyszerűen csak végighallgattam azt a sok baromságot, ami egy phd-s bölcsészszájból kiesett.

Most megint megerősítést nyert, hogy valószínűleg mégsem én meg a több millió olvasó tévedett, amikor kézbe vett egy Woolf kötetet.

Az évek lendületes sodrásban zavar le ötven évet Angliából a szemünk előtt, a kiterjedt Pargiter család és rokonságának életéből, statikus mértékegységként tartva előttünk Eleanort, mint valami támasztékot a többiek életében, végigélve velük a századfordulót, az első világháborút, az öregedést, de nem az öregséget.

Nagyon nyugodt voltam végig olvasás közben, mintha felettem is teltek volna kicsit az évek. És gyakran mosolyogtam Woolf zseniális jellemalkotási készségén, hogy néhány mondattal vagy visszatérő gesztussal milyen élénken festi az embert elénk, nem csak a szereplőt. Nem is tudnám így utólag megmondani, ki volt a legszerethetőbb, főleg, hogyan bizonyos életszakaszukban mégiscsak változtak valamit, miközben megőrizték a fiatalságukból hozott egyediséget. Kíváncsi lennék, hogy valóban így öregszünk-e valamennyien, hogy bizonyos jellemhibákhoz és gesztusokhoz csak ragaszkodunk és elmélyítjük, és végül ez adja majd a felismerhetőségünk alapját.

>!
Mariann_Czenema P
Virginia Woolf: Az évek

Ezt újra kell olvasnom, de elsőre nagyon tetszett, újabb kívánságlista darab :)
Stílusilag valahol a Hullámok és a Mrs Dalloway között van, amelyek pont a kedvenceim Woolftól. Csodálatosak voltak a leíró részek, senki más nem ír így az időjárásról, mintha önálló gondolkodó lény lenne. Nekem most nagy élvezett volt mind a rengeteg londoni helyszínről olvasni, mind a családtagok különbözőségére rácsodálkozni. „Hol kezdődik ő, hol érek véget én?” jó kérdés, örök érvényű.

>!
atalant I
Virginia Woolf: Az évek

Szinte láttam magam előtt a tájakat, a színeket… Szinte éreztem az utcák szagát, az évszakok illatát… Szinte hallottam a harangok kongását, az eső kopogását…
Lehet, hogy a történet nem csavaros és fordulatokkal teli (bár én személy szerint nagyon élveztem a lassúságot), de szerintem ilyen szép, láttató erejű leírásokkal átszőtt könyvet még sosem olvastam. Az első Woolf, de nem az utolsó. Nagyon tetszett a stílusa.
Egy család életéből kiragadott néhány jelenet. Generációk változása. Az idő múlása. Az évek múlása.

>!
tgorsy
Virginia Woolf: Az évek

Évek jönnek évekre, nem hagyva maguk után mást, mint egy illatot, egy színt, egy villanást, s mikor ezeket összerakod, elmúlt az életed.

A könyv jó lenne, ha a fordítás nem vágná agyon. Többször megnéztem az eredeti szöveget. Nincs melléfordítás, de miközben az eredetiben lágyan gördülnek a szavak, a mondatok. A magyar kifejezetten nyögve nyelős, száraz, unalmas.
Az eredeti:
„A very cold winter’s night, so silent that the air seemed frozen, and, since there was no moon, congealed to the stillness of glass spread over England. Ponds and ditches were frozen; the puddles made glazed eyes in the roads, and on the pavement the frost had raised slippery knobs. Darkness pressed on the windows; towns had merged themselves in open country. No light shone, save when a searchlight rayed round the sky, and stopped, here and there, as if to ponder some fleecy patch.”
A fordítás:
„ Egy igen hideg téli éj, s oly csöndes, hogy fagyottnak hatott a lég, és mert nem volt hold, üvegnémasággá dermedetten terült el Anglián. Tavacskák s árkok jege beállt; utakon üveges szemek voltak a pocsolyák és a kövezeten csúszós dudorokat púpozott a fagy. Sötétség nyomult az ablakoknak, városok alakultak puszta tájjá, körül. Fény sehol, legfeljebb a fényszóró kutatta az eget, aztán megállt, reflektortűnődés valami bodros helyen.” (306. o.)

Ráadásul a magyar nyelv ragozó, tehát teljesen felesleges és -HALÁLOSAN IDEGESÍTŐ – állandóan használni a személyes névmásokat.

>!
theodora 
Virginia Woolf: Az évek

A történet maga magával ragadó, bár néhányszor vissza kellett lapoznom, hogy képben legyek ki kinek a rokona, milyen ismerőse. A természeti jelenségek leírása nagyon tetszett, és úgy egészében a könyv is tetszett volna, DE Tandor Dezső-féle fordítás egyszerűen borzasztó, sokszor voltam, hogy félbehagyom, mert annyira rossz. Tele van magyartalan mondatokkal, amikből süt az angol eredeti szerkezet. Egyszer előkerítem más fordításban is, talán úgy élvezhetőbb. :(

>!
Tintapatrónus P
Virginia Woolf: Az évek

Kedves Virginia!

Kissé nehezemre esik ennyi együtt töltött nap után összefoglalni gondolataimat arról a világról, amibe volt oly szíves engem sorai által elvezetni, és ami zavaros és ellentétes érzelmeket ébresztett bennem. Talán megérti, ha azt mondom: sokáig nem tudtam eldönteni, hogy ez után az első találkozásunk után szeretnék-e ismét magával találkozni más helyeken, más emberek között, más gondolatok hullámzását csendben szemlélve, vagy nem.

Ön azzal kecsegtetett, hogy családregényt fogok olvasni. Amikor ezt megemlítette mindjárt az elején (ahogy a borítón levő pár sort átfutottam) nekem azonnal eszembe jutott Mr. Galsworthy és Monsieur Roger Martin du Gard. Mert látja Ön: nekem már van egy kialakult fogalmam a családregényről, már él a lelkemben egy bizonyos hangulat, várakozás és izgalom, amit az eddig olvasott családregények egymásra épülő élményei okoztak bennem. Ön ezt a bennem élő hangulatot csalta meg, hiszen én azzal a várakozással nyitottam ki a könyvet, hogy ismét azzal az izgalommal fogok találkozni, amit már oly jól ismerek…

Folytatás itt: http://dorqa.wordpress.com/2012/01/23/virginia-woolf-az-evek/

>!
tasiorsi
Virginia Woolf: Az évek

Gyönyörű. Nehéz, de gyönyörű.
Imádom, ahogy leírja az emberi lelket, a gondolkodást. Ahogy elkalandozik írás közben, akárcsak az ember gondolatban. Ettől olyan eleven, lélegző, emberi az ő írása.

>!
Lornka
Virginia Woolf: Az évek

Sok jót ígért a fülszöveg, de sajnos hamar kiderült ez nehéz közel ötszáz oldal lesz számomra. Már az elején elvette a kedvemet a rám zúduló sok név. Túljutván azon, hogy ki kinek a kicsodája, a sok ismétlés, szereplők önmagukban való beszélgetései, gondolat,- mondat félbehagyások sem tetszettek. Voltak a regényben szép mondatok, leírások, de csak ennyi pozitívumot tudok róla megemlíteni.


Népszerű idézetek

>!
atalant I

Hogy van az, hogy mind a dolgokat, melyek tényleg számítanak, titkon tartjuk?

>!
atalant I

Ez a legrosszabb abban, hogy felnőtté válunk, gondolta; nem lehet többé úgy megosztani egymással semmit, ahogy valamikor. Ha találkoztak, sosem volt idejük rá, hogy úgy beszéljenek egymással, ahogy régen beszéltek – a dolgokról úgy általában –, mindig csak tényekről volt szó köztük is; apró tényekről.

1 hozzászólás
>!
Fatma

Különös, gondolta, hogy egy és ugyanaz a személy milyen különbözően hat két különböző emberre.

170. oldal

1 hozzászólás
>!
Tintapatrónus P

Március volt, és fújt a szél. De nem “fújt”. Hanem csapkodott, csattogott. Oly kegyetlen volt. Oly elviselhetetlen. Nem csak arcokat sápasztott, orrokat vörösített: szoknyákat cibált; szálfa lábakat tárt, csontváz térdeket, bokákat. … Olyan volt ez a szél, mint a sarló, mely nem hasznosan vágja a rendet; csak rombolva nyiszál, irt, ebben van gyönyörűsége. Egyetlen lökéssel színeket oltott ki… Rothatag leveleket kavart meg ez a szél, méltatlan létezésük maradék lendületét adta; kigúnyolta őket, csúffá tette, holott semmije se volt, amit a csúfság, a gúnytárgy helyére helyezhetne. Hulltak, alá.

1908

1 hozzászólás
>!
Tintapatrónus P

Egy igen hideg téli éj, s oly csöndes, hogy fagyottnak hatott a lég, és mert nem volt hold, üvegnémasággá dermedetten terült el Anglián. Tavacskák s árkok jege beállt; utakon üveges szemek voltak a pocsolyák, s a kövezeten csúszós dudorokat púpozott a fagy. Sötétség nyomult az ablakoknak, városok alakultak puszta tájjá, körül. Fény sehol, legföljebb a fényszóró kutatta az eget, aztán megállt, reflektortűnődés valami bodros helyen.

1917

>!
Tintapatrónus P

Nyári este volt, ment le a nap; kék volt még az ég, aranyfuvatú, mintha vékony fátylat terítettek volna ki rajta, s itt-ott az árnyék messzeségében egy felhősziget úszott. A földeken a fák fejedelmien teleaggatva álltak, számtalan levelük mind aranyban. Birkák és tehenek, gyöngyfehérek és tarka foltosak, hevertek, vagy éppen kérődzve bóklásztak a félig áttetsző füvön. Fényszegély vett körül mindent. Rőtarany pára szállt fel az utak porából. Még a kis pirostégla házak az országutak mentén, ők is porózussá váltak, őket is fény hatotta át, és a virágok, itt, a kis házak kertjeiben, ezek a pamutruhaszerűen orgonaszínű vagy rózsaszín virágok is áterezve világítottak, minta belső fényük sugározhatna szét.

A jelen

2 hozzászólás
>!
Fatma

De jobb lenne, ha olvasgathatnék most inkább, gondolta Martin.

273. oldal

>!
Tintapatrónus P

Január volt. Egész nap hó hullt. Az ég úgy terebélyesedett, mint egy szürke lúd két szárnya, melyből tollak potyognak Angliára. Végestelen-végig egyetlen tollhullás kavarulása volt az ég. Utak tűntek földekkel azonosságba; mélyedések teltek ki; a hó eltömte a patakokat, elsötétítette az ablakokat, s beékelte az ajtókat. Halk mormolászás volt a levegőben, gyenge kis ropogásokkal, mint maga az ég is hóvá változna.

1913

Kapcsolódó szócikkek: január
2 hozzászólás
>!
Tintapatrónus P

Ködfátyol borította a novemberi eget; sokszorosan összehajtogatott fátyol, olyan finom szövésű, hogy egy sűrűséget adott. Eső nem esett, de itt-ott a köd nyirokká cseppfolyósodott a felszínen, csúszóssá tette a köveket. S itt-ott egy-egy csepp csüggött alá, mozdulatlan, valami fűszálon vagy egy sövény levelén. Szélcsend volt és nyugalom.

1918


Hasonló könyvek címkék alapján

William Faulkner: A hang és a téboly
Jean Rhys: A sötétség utasa / Jó reggelt, éjfél
Vladimir Nabokov: Lolita
Djuna Barnes: Éjerdő
Margaret Atwood: Fellélegzés
James Joyce: Ulysses
Marcel Proust: A megtalált idő
James Joyce: Finnegan ébredése
Hamvas Béla: Karnevál
Nádas Péter: Egy családregény vége