A ​hullámok 111 csillagozás

Virginia Woolf: A hullámok Virginia Woolf: A hullámok Virginia Woolf: A hullámok Virginia Woolf: A hullámok

A ​hullámok Virginia Woolfnak, a huszadik századi regény nagy angol kísérletezőjének hatodik regénye. 1931-ben jelent meg először, és nyomban a legvégletesebben ellentétes kritikai ítéletek kereszttüzébe került. Nem véletlenül – hiszen a szerző legmerészebb (és éppen ezért legjellemzőbb) kísérlete a regényformával. Olyannyira, hogy akár regény terjedelmű prózakölteménynek is nevezhetnénk, vagy ha úgy tetszik, hat különböző tudattartalomra komponált zeneműnek. A könyvnek hat szereplője van – hat belső monológot hallunk.Ezek a monológok olykor érintik egymást, egymáshoz szólnak, de jobbára egymás mellett haladnak – a mű egységét, folyamatát kontrasztjuk és váltakozásuk ritmusa teremti meg, illetve az az összefoglaló metafora, amely megjelenik a váltakozó monológokat nagyobb egységekre – mintegy tételekre – tagoló természetleírásokban, de áthatja a szöveg egészét is, és az idő és az élet múlásának felidézésével objektív keretbe foglalja a tudattartalmak szólamainak szövedékét.… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1931

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Horizont könyvek, Klasszik

>!
Alinea, Budapest, 2015
268 oldal · ISBN: 9786155303609 · Fordította: Mátyás Sándor
>!
Európa, Budapest, 2004
264 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630774976 · Fordította: Tandori Dezső
>!
Kriterion, Bukarest, 1987
212 oldal · keménytáblás · ISBN: 963074354x · Fordította: Mátyás Sándor

1 további kiadás


Enciklopédia 6


Kedvencelte 30

Most olvassa 13

Várólistára tette 118

Kívánságlistára tette 63

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
DaTa P
Virginia Woolf: A hullámok

Az első olyan tíz oldalból nem értettem semmit. Igen komolyan fontolgattam, hogy én ezt most azonnal becsukom, hangos káromkodások közepette. Aztán megértettem, hogyan mesél itt Woolf, és akkor könnyebb lett. Sőt, szabályosan lehengerlő lett. Olyannyira, hogy a könyv negyedénél itt a molyon a Tyűha megjegyzést is ide kellett biggyesztenem. Olyan szinten magával ragadott Woolf mondatainak szépsége, hogy sorra írtam ki az idézeteket, és igen komolyan azt hittem egy darabig, ez lesz a 2018-as év legmeghatározóbb könyvélménye. Hogy a 128 könyvből, amit eddig idén olvastam, erre fogom azt mondani, hogy na ez, igen, na ez volt az. Úgy a hatása alá kerültem, hogy szabályosan nyűgnek éreztem, mikor bármi mást kellett csinálni tegnap, nagyon nehéz volt elszakadni a könyvtől, kitöltötte a teljes napomat kora reggeltől késő éjszakáig. De közben rettenetesen kimerítő is volt. Hat emberi sorsot ismerünk meg itt, három fiú és három lány életét az iskolától az öregkorig, de egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy ez a hat ember valóban hat és nem csak egy. Mindezt kizárólag monológok formájában, hirtelen szemszögváltásokkal, így nem egy könnyed olvasmány ez. Folyamatos koncentrációt igényel, és bevallom, a végére ki is merített. Elfáradtam. Kellett volna jobban engedni csak áradni, hagyni azokat a hullámokat beteríteni hosszabban, nem akarni hirtelen befogadni az egészet, egyszerre, kicsit félretenni, ezt éreztem a háromnegyedénél. De nem tudtam ellenállni neki. Ez mondjuk jelzi az erejét. Meg az én hülyeségem. Jelentős mű. De nem való mindenkinek. És főként nem mindenkor. Nem bármikor.

>!
n P
Virginia Woolf: A hullámok

Lehet, örök életemben a szavak felszínéhez tapadok majd.
Virginiát most nem az ajtófélfának dőlve láttam, ahogy az első mondatán mereng, s keze a tollszár felé lendül, hanem egy lassú léptű sétára invitált. Közben igen, a hullámok is elértek. De csak annyira, amennyire jól esik, úgy, mintha ráfeküdnénk a víz felszínére, és lebegve, bevonzana a mélységbe. A legszebb sorait írta le! Játszik az idővel, ahogy szokott, a nap állásából és az időjárás változásából tudhatjuk, hogy hol, merre, és mikor járunk vele. Társaságot is ad hozzá. Együtt születünk, növünk fel és múlunk el azokkal, akikre rábíz minket és őket miránk. Szinte csak érintőlegesen, csak éppen-éppen ismerjük meg a társaság tagjait, de érezzük, hogy amit elmondanak, az határozza meg egész lényüket. Van köztük ábrándozó, van realista, van nagyravágyó és van egy, aki szótlan, de róla mindenki emlékeket idéz. Ő az, aki hátat mer fordítani a társadalmi elvárásoknak, a sokszor csak léha létnek tűnő életnek, aki nem akar megfelelni senkinek, aki akár negatív példa is lehetne, mégis titokban őt követné mindenki. Tetteikben nem bátrak, csak vágyaikban határtalanok, s ebben áll közösségük is.
Gyönyörűen megírt gondolatok! Nincsenek szavaim rá, csak szívem hozzá.

7 hozzászólás
>!
vargarockzsolt P
Virginia Woolf: A hullámok

A nap még nem kelt fel. A tengert nem lehetett megkülönböztetni az égtől, hacsak úgy nem, hogy a tenger kissé fodros volt, mint egy enyhén ráncos asztalterítő – ezt kívülről megtanultam. Szép könyv. A fülszöveg nagyszerű. Kár, hogy nem írja, ki volt a fordító.
(Tandori Dezső!)

5 hozzászólás
>!
csartak MP
Virginia Woolf: A hullámok

Nem talált rám, pedig nagyon szép lírai az egész mű, olyan gondolatokkal, például hogy „A lét évgyűrűket növel, mint a fa. Mint a fa, lehullatja leveleit” vagy „A hajnal az égnek egyféle újravakolása”… Tulajdonképpen nyugtalanná tett, mert olyan volt mint egy folytonos nagy levegővételes áradás, hullámzás.. és ez végigkísér az emberi életen pirkadattól alkonyatig.
De lehet ott kezdődött, hogy az elején felütöttem azt a gondolatot magamnak, hogy egy hatszoros személyiségzavaros skizofrén gyönyörű képekkel és hasonlatokkal festett monológját olvasom, az egymásba folyó, egyfolytában váltogatott „én”-ek miatt. És ettől nem bírtam szabadulni. Szinte vártam egy efféle befejezést. De általában vártam a befejezést.

2 hozzászólás
>!
Fatma
Virginia Woolf: A hullámok

A nap még nem kelt fel. A tengert nem lehetett megkülönböztetni az égtől, hacsak úgy nem, hogy a tenger kissé fodros volt, mint egy enyhén ráncos asztalterítő.

Az ilyen finom mondatok teljesen magukkal tudnak ragadni, az ilyen mondatokba szinte bele tudok szeretni.
Azt hiszem, szerelmes vagyok Virginiába, igen minden mondatával egyre jobban szeretem . Olyan szomorú, olyan szép, olyan tökéletes. Egy-egy gyönyörű mondatával olyan dolgokat ír le, amiket az ember érez, de sose tudna ilyen nagyszerűen megfogalmazni. Egy szomorú dalhoz, vagy egy szép festményhez tudnám leginkább hasonlítani ezt a könyvet. Virginia maga a költészet, csupa finomság minden, amit ír. Úgy tud leírásokat írni dolgokról, hogy az ember akkor sem unná meg, ha esetleg húsz oldalon keresztül írna egy lehulló falevélről. De talán pont ez a lényege ennek a regénynek. Nem az az események – ó,itt nincs akció vagy izgalom – hanem az érzések varázsa a fontos, vagy valami ilyesmi. Szeretem ezt a regényt, szerettem ezt az utazást az emberi lélekbe, megfigyelni az apró rezdüléseket, megfigyelni a világot. És most hogy elolvastam még inkább melankolikus hangulatban vagyok, és még inkább megragadnak a képek, a fák susogása az esti szélben, vagy egy-egy ember arca. Nem tudok többet írni erről a könyvről, és nem is érdemes, ezt érezni kell és elmerülni benne. És ha valaki olvassa, arra kérem, lassan olvassa és legyen figyelmes.

>!
Lancaster
Virginia Woolf: A hullámok

A leglassabban olvasott Woolf-könyvem valaha, vagy talán a legnagyobb odafigyeléssel.

Néha olyan érzésem volt, mintha nem is hat önálló személyiség önálló monológját olvasnám, hanem csak Virginia elméjének hat aspektusát, amelyeket ő egyszerűen csak néven nevez a kedvünkért.

Mintha csak hangosan elmélkedve leírta volna, milyen életet élhetett volna, a választásai lehetőségét, a veszteségeket, az emlékeit, és egy idő után már én is ott sétáltam vele, velük Elvedon fái alatt egy régi gyermekkorban, amit örökre elveszítettünk.

>!
KoŁibri
Virginia Woolf: A hullámok

Soha életemben nem olvastam ehhez foghatót. Ez egy egyedülálló művészeti csoda. Első olvasásra szerelem lobbant köztünk. Minden egyes mondata ki van meseszépen dolgozva. Persze hozzá kell szokni, ehhez az irreális gondolkodásbeli megfogalmazáshoz a szereplőknél, amihez szükségeltetik pár oldal. Egyébként, szerintem ez is fejlődhetett volna velük együtt. Ahogy egyre érettebbek lettek, úgy bonyolódhatott volna, színesedhetett volna minden megfigyelésük. De akkor is elképesztő az egész.

>!
Azazello
Virginia Woolf: A hullámok

Gyönyörű könyv. Kíváncsi lennék az eredetire. Mellesleg ma a vége felé jártam, közben beszűrődött a szobámba Philip Glass egy felvétele. Kötelezővé tenném Woolf olvasása közben Glass hallgatását. :) Bár ez lehet,hogy csak attól van, hogy láttam már Az órákat. De ez nem számít.

>!
ervinke73
Virginia Woolf: A hullámok

Örök érvényű írás az elmúlásról. Woolf megfoghatóvá teszi a megfoghatatlant, ezernyi összetört üvegdarabot vesz kézbe, rakosgat jobbra-balra, bennük a tükörképe, olykor csak torzan, olykor tűélesen. Vajon a tenger minden cseppje egyszer hullámként kifut a partra, vajon az ember egyszer megérti minden okozat mögött a legfőbb okot?

>!
gwyneira
Virginia Woolf: A hullámok

nem is tudom, hogy kezdjek hozzá… kicsit még mindig a hatása alatt vagyok. ez a legszebb könyv, amit valaha olvastam és egyben a legnehezebb is, tíz oldalnál többet képtelen voltam egy szuszra elolvasni. gyönyörűek a kifejezések, és mind a hat kicsi Virginia gondolatai.


Népszerű idézetek

>!
Katze

Egy jó mondatnak azonban szerintem önálló létezése van. Valószínűnek tartom mégis, hogy a legjobbak magányban születnek.

>!
Dormeck P

A világ úgy fut el a szemem előtt, mint a sövénysor, ha indul a vonat, mint a tenger hullámai, ha úszik a hajó.

>!
gwyneira

Egyedül gyakran zuhanok a semmibe. Lopva kell húznom a lábamat, hogy a világ széléről a semmibe ne zuhanjak. Kemény ajtóba kell ütnöm a kezem, hogy testembe visszatérjek.

30. oldal

2 hozzászólás
>!
gwyneira

Emberek jönnek-mennek. De nem fogtok tönkretenni. E pillanatban, ebben az egyetlen pillanatban együtt vagyunk. Magamhoz szorítalak. Jöjj, fájdalom, falj föl. Merítsd a húsomba karmaidat. Szaggass szét. Zokogok, zokogok.

107. oldal

Kapcsolódó szócikkek: fájdalom
>!
Belle_Maundrell 

Nyomorúságos napok voltak, sérült szárnyú, repülni képtelen éjjeli lepkék.

2 hozzászólás
>!
Belle_Maundrell 

Oly hevesen szeretek, hogy megölne, ha szerelmem tárgya egyetlen szóval is jelezné: el tudna hagyni.

>!
metahari

A nap még nem kelt fel. A tengert nem lehetett megkülönböztetni az égtől, hacsak úgy nem, hogy a tenger kissé fodros volt, mint egy enyhén ráncos asztalterítő. Lassanként, amint világosodott, sötét csík jelezte a látóhatáron a tenger és az ég határvonalát, s a szürke terítőt sűrű rendben egymást követő csapások sávozták a felszín alatt, egymás után, egymást űzve, szakadatlanul.
A partra érve valamennyi sáv megtorpant és felpúposodott, megtört, s vízcseppjei finom fátylát terítette a homokra. A hullám várt, majd újra kinyújtózott, sóhajtva, mint egy alvó, aki öntudatlanul szívja magába és bocsátja ki a levegőt.

(első mondat)

>!
Dormeck P

…kérlek, (így háttal állva neked) hogy vedd kezedbe az életem, és mondd meg nekem, az-e a sorsom, hogy mindig elutasításra találjak azoknál, akiket szeretek.

2 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Vladimir Nabokov: Lolita
Italo Svevo: Zeno tudata
Rainer Maria Rilke: Malte Laurids Brigge feljegyzései
Knut Hamsun: Éhség
Marcel Proust: A megtalált idő
Andrej Belij: Pétervár
Sigrid Undset: Kristin Lavransdatter
David Herbert Lawrence: Lady Chatterley szeretője
Jean Rhys: A sötétség utasa / Jó reggelt, éjfél
Thomas Mann: Doktor Faustus