Hasta ​III. 1 csillagozás

Szellemi tanulmányok
Virág László (szerk.): Hasta III.

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Hasta Persica

>!
Persica, Budapest, 2015
106 oldal · puhatáblás

Kívánságlistára tette 2


Népszerű idézetek

jivanmukta>!

Miután igen fontos, hogy a pneumatológiai, a szellemtani felismeréseket és igazságokat minden területre vonatkoztatni tudjuk, a társadalmi és politikai síkra is vonatkoztatnunk kell ezeket. Ebben az esetben nem az vetődik fel, hogy mi a helyes: a demokrácia vagy a diktatúra, hanem az, hogy milyen erők működnek; a demokráciában sötét erők működnek, és a sötét erők diktatúrájában is sötét erők működnek. A fény diktatúrájára lenne szükség, a szellem diktatúrájára. Kétségtelen, hogy a sötét korszak ennyire előrehaladott fázisában a fény diktatúrájának a lehetősége mérhetetlenül csekély. De még ebben az esetben is megoldások felé kellene törekednie az embereknek, amelyben ennek a megközelítése legalábbis végbemegy. A szellem embere azonban nem található meg vitatkozó entellektüel csoportokon belül, sem munkások körében, sem parasztok körében, se senkinek a körében, mert a szellem embere a szellem embere, nem pedig vitatkozó értelmiségi.

László András: Test - Lélek - Szellem


Hasonló könyvek címkék alapján

Andrej Tarkovszkij: A megörökített idő
László András: Solum ipsum
Kozma Szilárd: Beavatás a misztikába / A féltékenység metafizikája
Horváth Róbert – Murányi Tibor (szerk.): Láthatatlan rezgéseim tánca minden
Baranyi Tibor Imre (szerk.): Tanulmányok a tradicionális íjászatról
Buda Attila – Nemeskéri Luca – Pataky Adrienn (szerk.): Leírás és értelmezés
Bengi László: Az irodalom színterei
Kádártól Orbánig
Farkas Katalin – Huoranszki Ferenc (szerk.): Modern metafizikai tanulmányok
Fejér Ádám – Szalma Natália: Egzisztencia és kultúra