Sűrűsödnek ​a fellegek (Sasok a viharban II.) 15 csillagozás

Viola Judit: Sűrűsödnek a fellegek

V. Istvánt halála után a Nyulak szigetén helyezik végső nyugalomra. A gyászolók közt szörnyű hír terjed: a királyt talán meggyilkolták. A megüresedett trónra sokan vágynak, az Aba család nemes ifjai azonban mindössze egyvalamiben biztosak: figyelmeztetni kell a néhai uralkodó fiát, aki azonban merész tervet eszel ki, hogy kiderítse az igazságot, és már annak birtokában kerüljön fejére a korona. Ilyen helyzetben nem könnyű megmaradni igaz embernek…
A Sasok a viharban hősei előtt kalandokban bővelkedő, sorsdöntő idők állnak. Magánéleti konfliktusok és diplomáciai gondok nehezítik a család helyzetét. Ünnepek és hétköznapok, halál és születés váltja egymást, és egyikük életébe beköszönt a szerelem is.
Végleg megpecsételődhet az Aba család sorsa…

>!
Athenaeum, Budapest, 2017
368 oldal · ISBN: 9789632937274
>!
Athenaeum, Budapest, 2017
368 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632937175

Kedvencelte 2

Most olvassa 1

Várólistára tette 7

Kívánságlistára tette 11


Kiemelt értékelések

Ariadne>!
Viola Judit: Sűrűsödnek a fellegek

Szerettem, hogy azonnal a lényegre tért a szerző, s a kötet cselekménye átlátható volt, hisz’ részletesen ismertette azt. A kivitelezésbe sem csúszott hiba, igényes mind esztétikailag, mind pedig tartalmilag. A borító is abszolút kedvemre való volt.
Mindenképpen ajánlanám a fiatalabb korosztályoknak is, mert azon kívül, hogy érdekes kalandozásokon vehetünk részt a szereplőkkel, betekintést nyerhetünk a történelembe is. A szerző stílusa könnyed és élvezhető. Nagyon könnyen lebilincseli az olvasót és nagyszerű kalandozásra csábítja. Számomra kihagyhatatlan ez a történelmi sorozat.
Bővebben: http://ariadneolvasmanyai.blogspot.hu/2017/10/viola-jud…

Habók P>!
Viola Judit: Sűrűsödnek a fellegek

Ugyanolyan jó, mint az első. (Persze, a kor is ugyanolyem „jó”.) Kevesebb benne a család – hiszen a fiúk felnőttek és mind a saját szárnyát próbálgatja – viszont több a politika, az intrika, a csata. A jó fiú továbbra is jó, a kevésbé jó egészen rossz lesz. De igazából a második vonalbéli embereket kedveltem meg: Karacsot, Árnyékot, Vilmost és Leventét. Az igazi kedvenc azért Lőrinc maradt.

Citadella>!
Viola Judit: Sűrűsödnek a fellegek

Viola Judit elbűvölt az első kötetével. Nagy elvárásaim voltak a folytatással kapcsolatban, arra gondoltam, ha ennyire erős az első, milyen lesz a folytatás? Icipicit csalódtam. Izgalmas, lendületes, fordulatos a folytatás, jók a jellemábrázolások, de valami hiányzott. Az a kis plusz, ami miatt képtelen vagy letenni a könyvet, ami felzaklat, és napokig ott motoszkál benned. Most sem hiányoztak az ármányok, a cselszövések, a három fiú sorsa, életútja is szépen le lett vezetve, csak épp ott van az a kisördög, aki többet akart. De az is lehet, az én elvárásaim voltak irracionálisak, hisz kaland és izgalom akad bőven ebben a kötetben is, és feltűnő az alapos kutatómunka. A stílus most is ragyogó, és hála az égnek, nem volt a szövegben a „magába zuhant” kifejezés (ezt nagyon nehezményeztem az első kötetben).
Viola Juditot olvasni kell. Olvasni azért, mert nagyon szépen ír, és olvasni azért, mert olyan kort, időszakot dolgoz fel, amelyről elég kevés az ismeretünk.

WerWolf>!
Viola Judit: Sűrűsödnek a fellegek

A kötet pont ott veszi fel a fonalat, ahol az első elvágta, azaz V. István király halálát követően. Az ifjú, kiskorú László éppen arra készül, hogy fejére tétessen a korona, amikor fülébe jut, hogy István nem természetes halállal halt. Ráadásul, a jelek szerint nem is egy csoport tört apja életére, hanem kettő, hiszen a mérgezésen túl külsérelmi nyomokat is találtak.László fogadalmat tesz, hogy addig nem kerül a fejére a korona, még meg nem találja és bünteti apja gyilkosait. Az ellenállása azonban kisebb csetepatéba torkollik.
A sasfiókák már elhagyták a fészket és szabadon repülnek. Van amelyik már saját fészket épít, és van amelyik másét dúlja fel. Az otthon melege pedig már nem úgy járja át őket, mint régen. Vajon a vihart hogyan fogják átvészelni? Ide nekem a folytatást!
Egy igazán hangulatos, érdekes és izgalmas történelmi regény, ami elrepíti olvasóját a XIII. század végére. Aki olvasta az első részt, az tudja, hogy mire számítson. Aki pedig nem, annak éppen itt az ideje nekifognia.

http://www.letya.hu/2017/10/viola-judit-sasok-a-viharban-ii/

odivne>!
Viola Judit: Sűrűsödnek a fellegek

Az uralkodó halála után nagy a felfordulás az egész országban. V. István kiskorú fia, László készül a koronázásra, s próbál igazán jó királya lenni a magyaroknak. Csakhogy közben rájön, apja valószínűleg összeesküvés áldozata lett.
Ismét változik az ország sorsa, ahogy változik az Aba családé is. A három testvér segít a fiatal királynak – ki-ki a maga temperamentuma szerint – kideríteni az igazságot. Ebben nagy segítségükre van nagybátyjuk, Aba Lőrinc is, aki egyre fontosabb szerepet tölt be a cselekményben.
A három Aba fiú közül legszimpatikusabb Amádé, őt követi Péter. Finta megnyilvánulásai egyre visszatetszőbbek.
Minden előfordul a regényben: szerelem, összeesküvés, kitartás, hűség, szeretet, őszinteség. S mivel a jónak mindig ott az ellentéte, olvashatunk árulásról, helyi csatározásról, ármányról.
Viola Judit olyan korba visz bennünket a könyvében, amiről nagyon keveset tudunk.
A kedvenceim között a helye ennek a kötetnek is. S már olvasom a folytatást.

Hiranneth>!
Viola Judit: Sűrűsödnek a fellegek

Úgy látom, sikerült találni egy újabb, tetszetős történelmi sorozatot (mert azokból sosem elég, ugyebár :D).
A második kötet is hozta a most már elvárt/remélt szintet. A történetet tulajdonképpen ott folytathatjuk, ahol az első abbamaradt. Koronázásra készülünk, bár a dolgok cseppet sem olyan egyszerűek. Újfent megállapítottam, hogy a politikai játékok nem nekem valóak, és hogy rosszul tolerálom a hamisságot…mindenesetre az ifjú királynak nincs egyszerű dolga, hogy megtalálja azokat, akikben nyugodtan megbízhat.
Persze az Aba fiúk életének alakulását is nyomon követhetjük. Csak azt sajnáltam bizonyos esetekben, hogy akkora ugrások voltak az időben, s úgy éreztem, egy csomó érdekes dologról lemaradok. De így sem lehet okom panaszra, mert volt itt minden, csata, ármány (ebből jó sok), esküvő…
Azt hiszem lesz megint lesz mire várnom, a folytatás tekintetében.

Könyveskuckó_reblog>!
Viola Judit: Sűrűsödnek a fellegek

Hallgasd meg a teljes ajánlómat itt:
https://www.youtube.com/watch…

Részlet az ajánlóból:
Viola Judit Sasok a viharban című könyvének második része, a Sűrűsödnek a fellegek a napokban került a könyvespolcokra. „Az utolsó Árpád-házi királyok végnapjainak idejében játszódó történelmi regény a réges-régi hatalmi játszmák izgalmas felelevenítése.” – írja az első rész fülszövege, amelyben leginkább a három Aba fiú, Finta, Péter és Amadé életének alakulását, jobban mondva felcseperedésüket követhetjük végig. A második részben már IV. László uralkodása alatt a három testvér már kész férfivá érik, az országot pedig nem csak kívülről érik támadások, de belülről is fenyegetik a viszálykodások.

Az igazat megvallva, szerintem ez a második rész nyomába se ér az elsőnek, de lehet, csak azért vélekedem így, mert már igen magas elvárásaim voltak. Az első ugyanis a kedvenceim közé került anno, viszont ez a második már nem nyerte el annyira a tetszésemet, a miértjére pedig bővebben ki is térek. Persze attól még élvezhető a regény, és sokan máris szeretik, én azonban igyekszem megfogalmazni remélhetőleg építő kritikámban az ellenvetéseimet, hátha a következő részben ezt is kiküszöböli majd az írónő.

A történetet nem olyan egyszerű összegezni, hiszen ebben a kötetben eléggé szerteágazik, és már nem egészen a három fiú sorsába nyerünk csak bepillantást. Az igazat megvallva Fintáról és Péterről igen ritkán esik szó, leginkább Amadé helyzetéből követhetjük végig az eseményeket, de még itt is nagyon-nagyon sok időugrás található a könyvben. Ez eléggé megnehezíti az olvasó helyzetét abban, hogy beleélje magát a történetbe, ami viszont eléggé lehangolt, hogy úgy éreztem, pont a legfontosabb részekről nem nyerünk első kézből információt. A politikai helyzet alakulását, a viszálykodásokat csak utólagos elbeszélésekből tudjuk meg, így annyira sajnos nem is kerülünk tisztába az adott akár diplomáciai helyzetekkel, hogy ki kicsoda, melyik család miért húz szét és miért cselekszik és hogyan a király ellen. Tulajdonképpen Ottokár szemszögébe vagy udvarába is szívesen bekukucskáltam volna, csak, hogy egy kicsit világosabban lássam azt is.

Petya15>!
Viola Judit: Sűrűsödnek a fellegek

Remek olvasmány volt, jobb mint az első kötet, valamivel jobban és gyorsabban rátudtam hangolódni a történetre. A táj és a kor sajátosságainak leírását ezen második kötetben is élmény volt olvasni. Tetszett a családi és familiásaik életének egy – egy eseménye, amely valóban családias környezetet teremtett.
A három sasfiók három különböző személyiséget képviselnek, mely mögött a történelmi háttér remekül illeszkedik a történetben. Amit hiányolok, az a térkép, vagy bővebb jegyzet, esetleg magyarázat, hogy kicsit jobban elmélyedjünk a korban.
Bízom abban, hogy a harmadik kötet, szintén ilyen jól és pörgősen indul.


Népszerű idézetek

robinson P>!

– Mert amit a kölyökkutyának szabad, azért az öreg kutyát láncra verik.

robinson P>!

Mindenki jól érezte magát, Erzsébet asszony is sokat ivott; kedvelte a sört, s most valósággal dorombolt tőle, mint egy jóllakott macska.

robinson P>!

– Gyalázat! Egy királyt megölni! És miért?
– Hát, atyám szerint minden a hatalomért történik.

23. oldal

robinson P>!

Hiába, idegen ország, idegen szokások, szagok, ízek, különös emberek. Nem szeretett itt lenni, félt mindentől és mindenkitől.

robinson P>!

– Milyen jó, hogy van, ami nem változik! A csillagokra mindig ráhagyatkozhatunk, mert irányt mutatnak – terelte tovább a szót Amadé, és erre kivételesen még Fintának sem volt mit mondania.


Hasonló könyvek címkék alapján

Trux Béla: Akkon ostroma
Csikász Lajos: Megátkozottak
Kodolányi János: A vas fiai
Urbánszki László: A dalmát háború
Benkő László: A végső tenger I-III.
Makkai Sándor: Táltoskirály
Zalka Csenge Virág: Útban az ég felé
Fehér Tibor: Aranyváros hercege
Gárdonyi Géza: Isten rabjai
Szántó György: Aranyágacska