Gyerekvonat 81 csillagozás

Viola Ardone: Gyerekvonat

Az ​éhség erősebb a félelemnél
A második világháború után gyerekek százezrei maradtak árván vagy félárván. Ahogy akkoriban a világ számos gyermekmentő akciója keretében, Nápolyból is vonatoztattak gyerekeket Olaszország északi részébe, ahol a kicsik jobb körülmények között élhettek pár hónapig. Amerigo Speranzát, az alig nyolcéves kisfiút is elküldi írni-olvasni nem tudó, filléreken tengődő anyja Modenába, hogy egy idegen családban cseperedve kicsit felhizlalják és ki tudja pihenni a háború lelki megrázkódtatásait. Amerigo elbeszéli félelmekkel teli útját az idegenbe, ahol alig érti az északi nyelvet, de ahol befogadásra talál, sőt még egy hegedűt is kap.
A zene iránt élénken érdeklődő fiú a nyáron visszakerül anyjához, ahol azonban meg nem értés és a régi nyomor várja. Amikor anyja az ő legféltettebb kincsét is eladja élelemért, elhatározza, hogy megszökik és újra vonatra száll.
Amerigo története sok ezer kisgyerek történetéből kerekedett. A balladai mélységű,… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2019

>!
Athenaeum, Budapest, 2020
262 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632938790 · Fordította: Todero Anna
>!
Athenaeum, Budapest, 2020
264 oldal · ISBN: 9789632939605 · Fordította: Todero Anna

Enciklopédia 1


Kedvencelte 11

Most olvassa 1

Várólistára tette 85

Kívánságlistára tette 87

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Málnika P>!
Viola Ardone: Gyerekvonat

„(…) néha az szeret igazán, aki elenged, nem az, aki visszatart.”

A valós eseményeken alapuló regény középpontjában a második világháború utáni jótékonysági gyerekmentő akció áll. Egy hétéves kisfiú, Amerigo sorsán keresztül mutatja meg, hogy a szolidaritás jegyében 1946 és 1952 között az Olasz Kommunista Párt és a Olasz Nőszövetség szervezésében a déli gyerekeket hogyan vitték el vonattal északra, hogy ideiglenesen kiemeljék a nyomorból, egy támogató családba helyezve. A kisfiú először csak egy új cipőben reménykedik, ám Modenában kitágul számára a világ. Az akció sikere azonban felemás, hiszen néhány hónap után vissza kell térnie saját otthonába, ahol csupán a régi szűkös lehetőségek állnak rendelkezésre, egy olyan édesanyjával, aki nem tanulta meg kimutatni a szeretetét. A negyedik résznél a történet majdnem 50 évet ugrik át, hiszen, ami innentől igazán lényeges, az az akció hosszútávú hatása. Felnőtt férfiként eljön számára az a pont, amikor nem halogathatja tovább a múlt feldolgozását, a neheztelés elengedését. A vonatos utazás ugyanis új lehetőségeket csillantott meg, ám lélekben is teljesen elszakította édesanyjától. A nagyszerű témaválasztáshoz igazán olvasmányos, gördülékeny stílus társul, amely szinte letehetetlenné teszi a könyvet.

mate55 >!
Viola Ardone: Gyerekvonat

Néha azok, akik elengednek, jobban szeretnek, mint azok, akik visszatartanak. A sebeknek és az újjászületéseknek, a kemény valóságnak és az életet megmentő álmoknak a története. A kommunista párt dicséretes kezdeményezése a „Gyerekvonat”, amelyet 1945 és 1952 között hajtottak végre, amikor az olaszországi kommunizmus még ideál volt. A történelem szinte ismeretlen periódusának eseménye ihlette, az olasz történelem a legtöbb ember számára ismeretlen darabjáról, nevezetesen arról a „vendéglátásról”, amelyet az emiliai családok kínáltak a szegény dél-olaszországi família gyermekeinek a háború befejezése utáni közvetlen időszakban. A kommunista párt e szegény családok megsegítésére vonatokat indíttatott, hogy a gyerekeket északra vigyék Emíliába, hogy a helyi családok neveljék őket, mindezt a szolidaritás jegyében. Az első részben az író a hétéves (Amerigo Speranza) gyermek „hangjára” bízza az elbeszélést, aki élénk és figyelmes tekintetével először a nápolyi körzetben, majd az emiliai síkságon meséli el az életet, anekdotákkal, a helyek és a szereplők részletes leírásával gazdagítva. A második rész már a 90-es évek első felében játszódik, narrátora ismét Amerigo, aki ekkorra már középkorú férfivá érett. Itt már a regény finom pszichológiai vizsgálódássá válik, kiemelve az erős érzéseket, a családi vonzalmakat és a társadalmi gyökerekhez fűződő kapcsolatokat. Egy regény, amely egy távoli epizódot mesél el, ami sajnos még mindig aktuális, bizonyítva azt, hogy hiába változnak az idők, az emberiség mégis egy lépéssel lemaradva követi.

Szösszenet P>!
Viola Ardone: Gyerekvonat

A valós történetek alapjául szolgáló regények mindig nagy hatással vannak rám, így ez a könyv is megrendített.
Olaszországban a gyermekmentő akcióját egy kisfiú szemszögéből mutatja be a szerző, ami nekem fantasztikus volt. Amerigo is elszakad édesanyjától, aki a gyász, a veszteség és a szegénység között vegetál, és egyetlen fiát is elengedi azzal a bizonyos vonattal. A leírásokban nagyon szépen megtalálhatóak a gyermeki gondolkodás és fantáziálás jegyei a félelem burkában.
A gyermekek családokhoz kerülnek, Amerigo is szerencsés, hisz van jó cipője, nem kell már pontoznia , van ennivaló, és nem utolsó sorban megtalálja az álmát, hogy híres művész legyen. Az új családnál kitárul a világ, és ajándékként kap egy hegedűt, mellyel jövőjét indítják el csírájában. Ez a hegedű, több, mint egy jelkép; egy remény, egy lehetőség az anyagi és intellektuális szegénység kikerüléséből.
Néhány hónap után ismét visszatér a kisfiú az édesanyjához, de amint az féltett hegedűjét eladja, megszökik haragjában, és visszatér északra a befogadó családhoz. Itt egy igazi törés történik Amerigó életében.
50 év múltán tér vissza édesanyja halálakor szülővárosába, ahol megtalálja mindazt, amire szüksége van. A hegedűt, és a megbocsátást.
Amerigó életének, karrirjének bemutatásából több évtized kimaradt, azonban azt gondolom, hogy a szerzőnek ez egy írói techinikája, amivel érzékelteti, hogy egy nagy fájdalom, veszteség és csalódás feldolgozása, valamint a megbocsátás mennyi időt igényelhet egy ember életében, valamint egy életút kettészakadását.
Amerigo visszatérése békés, megbocsátó, csendes, ám érzelmekkel teli. Azt gondolom, hogy a regény végére Amerigo is elengedte a lelki terheit.
Csodás regény, ajánlom mindenkinek.
“ Minden pár cipőhöz tartozik egy ágrólszakadt szerencsétlen, minden lyukhoz egy botlás, minden szakadáshoz egy elesés. Ez már nem játék. “

Bea_Könyvutca P>!
Viola Ardone: Gyerekvonat

A Gyerekvonat egy komor, de erős történet, mely gyermekszemmel mutatja be a háború utáni Olaszország helyzetét, az elszegényedett lakosság mindennapi életét, mely éppen emiatt a gyermeki szemszög miatt mégsem szomorú, hanem inkább reménykedő és vágyakozó, őszinte és kedves.

Míg a gyermek Amerigo élete reményteljes volt és még minden előtte állt, addig a felnőtt férfi élete szívszorító, a megélt élete ellenére, ami nekünk olvasóknak egy üres lap, amely jól példázza kettészakított életét.

Nagyon jót tett volna a történetnek, ha nem maradt volna ki 50 év, de úgy érzem ennek is megvan a maga hatása. :)
Bővebben: http://konyvutca.blogspot.com/2020/07/viola-ardone-gyer…

robinson P>!
Viola Ardone: Gyerekvonat

Nos..a hónap „cammogója” . Bőven többet vártam. Ilyenkor két dolog jut eszembe: vagy már túl sokat és jókat olvastam életemben, így egy közepes történettől nem ájulok el.. és mennyi sok jó, fiatal magyar író van, akit meg nem vagy alig olvasnak…
https://gaboolvas.blogspot.com/2020/07/gyerekvonat.html

Kabódi_Ella P>!
Viola Ardone: Gyerekvonat

„Alcide azt mondta, hogy nincsenek rossz gyerekek. Csak előítéletek vannak. Az olyan, hogy az ember előbb gondol valamit, mint hogy meggondolná. Mert valaki beleplántálta a fejébe azt a gondolatot, ő meg egyszerűen nem bírja kiűzni onnan. Azt mondta, hogy ez a tudatlanság egy formája, és nemcsak az osztálytársaimnak, hanem mindenkinek oda kell figyelnie, hogy ne az előítéletek szabják meg a gondolkodását.”

Viola Ardone: Gyerekvonat c. regénye számomra az idei év legjobban várt kötetei közé tartozott. Az Athenaeum Kiadó tavaszra tervezte a kiadását, ám sajnos a vírus közbeszólt, így csak nemrégiben kerülhetett a könyvesboltok polcaira.

A regény közvetlenül a II. világháború befejezése után játszódik Olaszországban, és a főhőse egy kisfiú, Amerigo Speranza. Nápoly egyik nyomornegyedében él az édesanyjával. Nincs saját szobája, még saját ágya sincs, folytonos anyagi és érzelmi nélkülözés jut neki osztályrészül. Kedvenc elfoglaltsága, hogy az utcákon a járókelők cipőit számolgatja, és pontokat ad, illetve von le, attól függően, hogy a cipő új-e, vagy sem. Neki magának soha életében nem volt egy jó, kényelmes, új cipője, és mindig fáj a lába.

Az 1940-es évek közepén/végén az olasz Kommunista Párt a szolidaritás jegyében a déli országrészben élő gyerekek ezreit vitette vonattal északra, jobb körülmények között lévő, jószándékú családokhoz, akik befogadták őket, és pár hónapig gondoskodtak róluk. Amerigót az édesanyja egy szép napon egy ilyen úgynevezett gyerekvonatra ülteti fel. Modenába kerül egy családhoz, akik szeretettel fogadják, toleránsan és önzetlenül fordulnak felé, iskolába járatják, hegedülni taníttatják. A kisfiú végre megtapasztalhatja, milyen igazi családban élni, és elég gyorsan beilleszkedik, mi több, otthon érzi magát. A szép, meleg ruhák, a remek új cipők, a törődés, a bizalom, az intimitás mindennapjai részévé válnak, beépülnek a lelkébe, és megváltoztatják azt, ahogyan a világot látja. Amikor egy év elteltével visszamegy az édesanyjához, és Nápoly sikátorainak nyomorúságos falai elkezdenek újra köré záródni, úgy érzi csapdába esett. Édesanyja rideg, megkeseredett fiatalasszony, sem olvasni, sem írni nem tud, nem is tartja ezeket túl sokra, érzelmeit nehezen, vagy egyáltalán nem fejezi ki. Ilyen körülmények között a kis Amerigo bizony visszavágyódik a befogadó családjához.

Az alapötlet tehát hihetetlenül érdekfeszítő, és rengeteg lehetőséget rejt magában, ám maga a kivitelezés sajnos lyukas és kényelmetlen lett kissé, mint a kis Amerigo Speranza cipői. Nekem alapvetően tetszett a hangulat, amit az írónő teremtett, ám valami mégis hiányzott. A könyv közepe táján jóformán negyven évet ugrott előre az időben minden magyarázat, és átfedés nélkül, amivel önmagában még nincs gond, csakhogy az előzmények sajnos nem voltak elég árnyaltak ahhoz, hogy ezt zökkenőmentesen megtehesse. Ha szabad így fogalmaznom, nagyot zuttyantunk. A regény két idősíkja között akkora szakadék tátong, amit nem sikerült áthidalni, és ez feltétlenül hiányérzetet kelt az olvasóban. Szerencsére az, ahogyan az immár idősödő Amerigo Speranza végigjárja gyermekkora nápolyi helyszíneit, és találkozik akkori barátaival, ismerőseivel, magában hordoz valamiféle megnyugtató lezárást, és enyhít ezen a hiányérzeten.

Összeségében Viola Ardone: Gyerekvonat c. regénye egyszerre bájos és szívszorító. A gyermeki lélek pimasz, őszinte, de múltjánál fogva koraérett, vívódással, erkölcsi dilemmával birkózó gondolatai nagyon érzékletes ábrázolást kapnak, ahogyan a már élete delén járó férfi szégyenből fakadóan zárkózott jelleme, és megbánással teli önigazolása is. Ez mindenképpen a történet javára válik, és érzelemdús, gazdag, mély mondanivalójú olvasmánnyá emeli az esetleges hibái ellenére. Nyelvezete könnyű, de nagyon igényes, a hangulata pedig feltétlenül megkapó. Végig a realitás talaján marad, nem próbálja meg eltúlzott ömlengéssel manipulálni az olvasót, hanem gyönyörűen tartalmas érzelmi és gondolati világgal él. Ajánlom a történelmi regények szerelmeseinek, és azoknak, akik szeretnek egy kicsit önmagukba is tekinteni az olvasmányaik által.

Az eredeti bejegyzés a blogomban található:
https://tisztalappalavilagban.blogspot.com/2020/07/viol…

Zanit>!
Viola Ardone: Gyerekvonat

Ó, már megint mibe tenyereltem bele…
Amerigo egy csodás világba csöppen bele, amikor az édesanyjának el kell őt küldenie „felhizlalni” a háború után. Az új életében minden megvan: étel, új cipő, saját ágy, még egy hegedű is. De főleg szeretet, mosoly, boldogság.
Amikor Amerigo hazatér a „nyaralásból”, otthon ugyanaz várja: a megkeseredett édesanyja, aki próbál ételt előteremteni, használt cipő, nélkülözés. Még a hegedűje is eltűnik…
Ugrunk ötven évet az időben… de ezt már nem írom le, el kell olvasni.
A gyerekek még sok dolgot nem értenek. Áldott tudatlanság…

Alíz_Simon P>!
Viola Ardone: Gyerekvonat

Nagy hatással volt rám ez a könyv. A valós eseményeken alapuló történet a II. világháború utáni Olaszországban játszódik. Nem is tudtam róla, hogy a 40-es évek második felében a helyi kommunista aktivisták észak-olaszországi befogadó családokat szerveztek a mélyszegénységben élő déli gyerekek segítésére, hogy egy évig vigyázzanak rájuk és jól tartsák őket.
A főszereplőnk egy aranyos, tehetséges nyolcéves kisfiú, Amerigo Speranza, aki a nápolyi nyomornegyedben él egyedülálló édesanyjával, teljes érzelmi és testi elhanyagolásban. Modenában egy kedves befogadó családhoz kerül és először tapasztalja meg milyen érzés az, ha van saját cipője, ha nem kell éhezni és rongyokat gyűjteni a sikátorokban, ha mosolyognak rá, és támogatják a tehetségében… Aztán, amikor kitavaszodik, ő is utazik vissza Nápolyba, a korábbi életébe.
Az írónő Amerigo szemszögén keresztül érzékelteti ennek a helyzetnek az összes szépségét és nehézségét, ahogy a kisfiú lelkében összekeveredik az édesanya iránti feltétlen gyermeki szeretet és az újonnan megtapasztalt biztonság és érzelmi támogatás kettőssége. Remekül megírt regény, miközben érzelmek és erkölcsi dilemmák sorát közvetíti, még véletlenül sem esik bele a szentimentalizmus csapdájába. Örülök, hogy rátaláltam! :)

BBetti86>!
Viola Ardone: Gyerekvonat

Nem egy könnyű történet. Olyan társadalmi kérdéseket feszeget, hogy simán kényelmetlen belegondolni a szereplők helyzetébe. Az még jobban belém is vágott, mint az utolsó része a könyvnek.

Igazából sok cselekmény nincs benne: Dél-Olaszországban nagy a szegénység, sokan éheznek. A kommunisták akciót szerveznek, hogy a leginkább rászorulók északra küldhessék a gyerekeiket, ahol jómódú polgárok befogadják őket, amíg a szülők helyzete biztosabb lesz. Amerigo is ilyen gyerek.
A történet pedig akkor lesz durva, amikor spoiler Pedig Amerigo ugyanaz a gyerek, nem ő tehet semmiről, mégis, ennyire számít, ki hova születik. Hol ebben az igazság? Sehol. És egy gyereknek kellene ezt megérteni, feldolgozni.

Nem kimondva és alaposan kitárgyalva, de a sorok között és a szereplőkben nem kevés dilemma és nehéz kérdés kerül elő. Amerigo anyja büszke asszony, nagyon nehezen szánja rá magát, hogy Nápolyból Bolognába küldje a fiát. De érte megteszi. Téma, hogy mit jelent az embernek elfogadni a segítséget, amit alamizsnának érez. Később majd Amerigo fogalmazza meg, hogy mit jelent az ilyen segítséget adni és kapni is. Egyik sem kényelmes érzés.

Mindezen csavar egyet, hogy Amerigo mit tesz majd gyerekként és 50 évesen, visszatérve mivel kell szembenéznie. Különösen durvának éreztem, hogy nincs esély megváltásra és bűnbocsánatra. spoiler Nem is tudom eldönteni, hogy milyen a vége hangulata.
Ha nem is lehet egy ilyen történet spoiler befejeződő, Amerigo legalább valamit visszakap. Már szembe tud nézni a múltjával, a döntéseivel. Kiszabadul a hazugságok köréből, és ez nyújt felszabadulást.

Hazugságok, mert ezekről is szól a könyv. Hogy jó szándékból mennyit hazudnak, és ezeknek milyen káros hatásai lesznek. A sorok között szépen megbújnak, és ki lehetne bontogatni, hogy az identitásuk mennyire más lenne, ha nem lennének a hazugságok. spoiler De lehet nézni a hegedűt is, ami jelképezi mindazt a különbséget, amit észak és dél jelent a gyereknek. Északon kapta, benne van annak a reménye, hogy ott milyen élete lehetne, mit tanulhatna. Délen spoiler Ardone nagyon jól tudja hozni, hogy nem kell kimondani a történetet, az igazat – csak sejteti, és ezzel még súlyosabbnak érződnek.

Ha valamibe belekötök, az a stílusa lesz. Igényes és van benne ötlet, mégsem tetszett. Egyrészt, az utolsó részben a felnőtt Amerigo az anyjának mondja el a történetet, ettől van egy fura énelbeszélőnk, aki folyamatosan kibeszél a történetből. Ötletes, szinte olyan, mintha nekünk, az olvasóknak szólna, és mégis zavart.
A gyerek részeiben pedig azon fogtam a fejem, micsoda különbség van az elbeszélői szöveg és a kommunikáált szöveg között. Amit a gyerekek szájába ad, jobban lefedi, milyen szókincse lehet egy kisiskolásnak, bár igaz, így is jobban beszéltek, mint amit a nápolyi utcagyerekekről feltételeznék, akik trükköznek és csalnak a szüleikkel. A nem kimondott, csak elbeszélői szöveg pedig sokkal igényesebb. Nem mintha tényleg egy olyan szöveget akarnék olvasni, ami olyan lenne, amit egy 7-8 éves, tanulatlan kiskölyök összerak, de így meg nem hiteles.

Megvan a feszültsége, a drámája. Korrekten fel van építve és ül a vége is. Intellektuálisan kifejezetten jól értékeltem, olvasni annyira nem élveztem. Talán, mert nyomasztott és az a sok hazugság…

1 hozzászólás
Lori_ P>!
Viola Ardone: Gyerekvonat

Nagyon tetszett a könyv, feszes tempójú, elgondolkodtató történet volt. Könnyen bele tudtam élni magam a kiszolgáltatott gyermekek helyzetébe. A történelem ezen időszakáról, ami Olaszországban történt, keveset olvastam, így örülök, hogy ebbe is beleláttam kicsit.


Népszerű idézetek

Málnika P>!

Attól a perctől kezdve, hogy felraktál a vonatra, két különböző vágányon indultunk el, amelyek soha többé nem keresztezték egymást.

231. oldal (Athenaeum, 2020)

robinson P>!

Rosa azt mondja, az elvtársak időnként rosszabbak, mint a falusi vénasszonyok. Folyton a szabadságról papolnak, de nem akarnak szabadságot adni. Főleg a nőknek nem.

151. oldal

robinson P>!

Anyám azt mondja, nekem nem olyan lesz a gyerekkorom, mint neki volt, ezért
küldött iskolába. Hát jó, elmentem, de nem éreztem jól magam.

10. oldal

White13>!

Jobb, ha rosszat álmodik az ember, mint ha ébren van lidércnyomása.

60. oldal

robinson P>!

Apámat nem ismertem, és valahányszor kérdezősködök róla, anyám úgy tekint az égre, mint mikor elered az eső, és ő nem szedte le időben a ruhát.

15. oldal

Bea_Könyvutca P>!

[…] mindig érdemes megpróbálni, még ha nem is tökéletes minden, még ha vannak is hibák. Amit meg lehet tenni, azt meg kell tenni.

225. oldal

robinson P>!

Az apáca azt mondja, hogy anyám jó keresztény, és hogy Isten mindent és mindenkit lát, és hogy a gyermek nem az anyáé, nem is az apáé, hanem Istené.

14. oldal

Zanit>!

Mennyi dühöt elpazaroltam, és már azt sem tudom, miért.

Bea_Könyvutca P>!

Ebben az iskolában férfi a tanító néni, és Ferrari tanító úrnak hívják. Fiatal, nincs bajusza, és raccsol. Azt mondja a többieknek, hogy én is vonatos gyerek vagyok, fogadjanak szeretettel, hogy otthon érezzem magam. Otthon nem volt semmim, gondolom magamban. Úgyhogy jobb lesz, ha inkább úgy fogadnak, hogy náluk érezzem magam.

106-107. oldal

White13>!

– Amerigo, néha az szeret igazán, aki elenged, nem az, aki visszatart.

66. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Donatella Di Pietrantonio: A visszaadott lány
Elena Ferrante: Briliáns barátnőm
Brunella Gasperini: Én és ők
Elena Ferrante: Amikor elhagytak
Luca Di Fulvio: Amikor az álmaink ránk találnak
Adriana Trigiani: A cipész felesége
Ferdinando Camon: Oltár anyámnak
Daniela Sacerdoti: Az olasz villa titka
Brunella Gasperini: Egy nő és egyéb állatfajták
Giorgio Vasta: A megfogható idő