Gondolatok ​és portrék, Máraira hangolva 7 csillagozás

Vincze Attila – Szepes Mária – Faludy György: Gondolatok és portrék, Máraira hangolva

"E könyvhöz két „klasszikus” barátommal készített interjúim szolgáltak alapul, ezekből szemezgettem gondolatokat, töredékeket, olyanokat, amelyekről mindketten meséltek, beszéltek nekem. Merthogy az írás mellett mesélni is, emlékezni is köztudottan jól tudnak, és szívesen is teszik. Ebben a formában próbálom tehát bemutatni a Szepes Mária és Faludy György gondolatvilága közötti hasonlóságokat és különbözőségeket egyaránt."

Róla szól: Márai Sándor

>!
Urbis, Budapest, 2006
94 oldal · ISBN: 9639706094

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

Georgina77>!
Vincze Attila – Szepes Mária – Faludy György: Gondolatok és portrék, Máraira hangolva

Mindhárom alkotó kedves, majdnem a szívem csücske. Ezért is örültem, amikor meg tudtam vásárolni ezt a könyvecskét. A majdnem Faludyról szól, akit azért eddig nem igazán tudtam magamhoz közel engedni. Itt viszont meggyőztek a röpke létfelfogás-gondolatmorzsái.
Szepes Máriához és Márai Sándorhoz pedig nem kell külön kommentár. Mélységet és magasságot, velős tartalmat adtak/adnak az emberiségnek. Örök hála a sorsnak, amiért megismertetett velük.

Esmeralda P>!
Vincze Attila – Szepes Mária – Faludy György: Gondolatok és portrék, Máraira hangolva

Kövezzetek meg érte, de engem nagyon zavartak Szepesi Mária időskori fotói, miközben az első csókról, meg szerelemről mesélt… Azt mondta, szép nő volt. Nem került elő semmi hangulatos, régi fotó? Faludynak pedig ezekről a kérdésekről nyilván többet mondanak a versei és könyvei, itt kevésnek találtam. Márait meghagyom a rajongóinak, nekem még nem jött el az ideje. Végül is miért nyitottam ki???


Népszerű idézetek

Georgina77>!

Az élet igaz és állandó értéke a halhatatlanság, és annak megismerése, megértése. Megtanulni, hogy minden mindennel összetartozik. És azt, hogy se kezdete, se vége nincsen a létnek, mert halál nincs, az élet örök. Állandó érték megtanulni azt, hogy tulajdonképpen egy ember lelke akkor látható, amikor nem látható a teste. És mindeközben az igazi, a legigazibb érték maga az élet. Az a nagy tapasztalás, amire mindenkinek szüksége van. Embernek lenni egyszerre borzasztó és nagyszerű. Nagyszerű, mert olyan tapasztalathoz jutunk általa, amit soha meg nem értenénk, ha csak ideából szőtt lények lennénk. És borzasztó, mert ebben az idegekkel átszőtt testben a tapasztalás fájdalmas, nehéz.

17. oldal - Szepes Mária


Hasonló könyvek címkék alapján

Juhász Ferenc: Szívbe nyomott mag
Domokos Mátyás – Lator László: Versekről költőkkel
Lutter Imre: Ha szeretsz…
Weöres Sándor: Füves könyv
Nemes Nagy Ágnes: Az élők mértana I-II.
Kemény István: Állástalan táncos
Csoóri Sándor – Szakolczay Lajos: Nekünk ilyen sors adatott
Györgyi Csaba: Mint két idegen
Kuczka Péter: Éveken át
Kosztolányi Dezső: Gyémántgöröngyök