Nem ​volt új a nap alatt 32 csillagozás

Vincent & Vincent: Nem volt új a nap alatt

„Ez a könyv nem a fantázia szüleménye. Csupán eltitkolt emlékeket húztunk elő egy régen lezárt fiókból, bebizonyítva, hogy a valóság néha igenis képes túlszárnyalni a képzeletet. Ez az a könyv, amit talán sosem kellett volna megírnunk.”
/Vincent & Vincent/

A nagy sikerű – Aranykönyv-díjra is jelölt – NINCS ÚJ A NAP ALATT című könyv méltó párját tartod a kezedben.
Vincent és Vincent elbeszélésein keresztül egy olyan világba csöppenünk, amelyben otthonosan érezhetjük magunkat, hisz mindenki élt már meg hasonló helyzeteket. Lebilincselő, kendőzetlen őszinteséggel, fanyar humorral mesélik el az írók a férfiak ki nem mondott – sokszor szégyellt és eltitkolt – gondolatait a szerelemről, szexről, megcsalásról, boldogságról és bánatról – szinte mindenről, ami egy nő és férfi közötti kapcsolatban megtörténhet.

Tartalomjegyzék

>!
Álomgyár, Budapest, 2016
352 oldal · ISBN: 9786155596766

Enciklopédia 4


Kedvencelte 7

Most olvassa 1

Várólistára tette 32

Kívánságlistára tette 39

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Cicu>!
Vincent & Vincent: Nem volt új a nap alatt

❤♡❤ Imádtam! ❤♡❤
Régi már a viszonyunk Vincentékkel. Igazi jól működő édeshármas a miénk.
Anno még a facebook-on akadt meg a szemem a fiúkon és elkezdtem őket figyelni.
Mintha régi ismerősként üdvözöltük volna egymást sztorizgattak, nőkről, kapcsolatokról, szerelemről, szakításról, újrakezdésről, szóval az élet nagy dolgairól.
Persze nőként mindig is érdekelt, hogy ezeket a dolgokat hogyan is éli meg egy Férfi.
De melyik nő ne akarna, ha csak egy kicsit is belelátni a férfiak fejébe, érzéseibe?
Nagyon hamar kiderült, hogy bizony nincs új a nap alatt, hisz ezek a dolgok mindnyájunkkal megtörténtek már, talán nem éppúgy mint velük, talán kicsit másképp de megtörténtek.
Minél jobban megismertem őket, annál jobban vártam, hogy újra édeshármasban legyünk és folytassák a sztorizgatást.
Nem kellett csalódnom, és igaz hogy most sem volt új a nap alatt, mégis remekel szórakoztam.
Mivel már jobban ismertük egymást, most jóval kitárulkozóbbak voltak, több pikáns sztorit is meséltek és nagyon komoly dolgok is szóba kerültek (Az Árnyékember életem egyik legtanulságosabb sztorija volt, és jobbkor nem is jöhetett volna, köszi srácok!)
Nagyon élveztem az újbóli együttlétünket és már most várom a következő találkozónkat, hiába tudom, hogy nem lesz új a nap alatt, de mégis élvezni fogom :)

5 hozzászólás
Ficere_Barbara>!
Vincent & Vincent: Nem volt új a nap alatt

Egy igazán érdekes, tanulságos és bizony szórakoztató írást kaptam!
Nagyon tetszett a megfogalmazás, a történetek részletessége!
Tetszett , hogy olyan emberi, olyan gyarló volt a könyv!
Tanulságos olvasmány volt az egyszer biztos!

Paulina_Sándorné P>!
Vincent & Vincent: Nem volt új a nap alatt

Érdekesek ezek a fiúk! Hihetetlen milyen kalandokon mentek keresztül, mi minden történt velük. Mosolyogtam sokat olvasás közben, bejön a stílus. A megcsalás szörnyű dolog, de szerintem mindig kettőn áll a vásár, a másik is kell ahhoz, hogy az egyik fél elinduljon ezen az úton. Némelyik nőt nem tudom megérteni, hogy miért mennek bele a mellékút szerepbe. Vagy, hogy van barátom, de már kacsingatok a másik felé. Mondjuk ezt a férfi oldalról sem tudom megérteni.

Ashley_Redwood>!
Vincent & Vincent: Nem volt új a nap alatt

Elsősorban szeretném megköszönni a dedikált drágaságaimat Vincentéknek, és a kiadónak, meg persze @K_A_Hikari – nak, aki eljuttatta hozzám épségben, mind a két példányt.
Tudom, hogy a világ legnagyobb hibájának minősül, amikor egy könyvet a második résszel kezdesz el , viszont én most nem bántam meg.
Úgy éreztem ez így van rendjén. Természetesen az elsővel is haladok, és ugyanaz a véleményem alakult ki, mint, amit itt is le fogok írni.
Nagyon szeretem az olyan könyveket, amik mindenféle cukormáz és finomítás nélkül az ember szeme elé tárják, sőt vágják azokat az érzelmeket és mindennapi „problémákat”, amik hatására felmerülhet az egy illetőben, hogy „ Basszus, ugyanilyen helyzetben vagyok.” , „Ez nagyon ismerős”. Naphosszat lehetne sorolni még, ki-milyen reakcióval reagál.
Nagyon tetszett a stílus, odáig vagyok. (Meg vissza.)
Annyira jó volt olvasni végre, hogy hogyan is lát egy férfi, mit is gondol, hogy éli meg a dolgokat, miképp reagál, mennyi mindent képes a háta mögött hagyni, és persze, mennyit harcol.
Szerelem, mindenki számára egy olyan dolog, ami vagy sebet ejt, ezáltal erősíti, esetleg jó esetben később emeli őt.
Brutális, amikor az ember szemben áll, minden démonával, és próbálja menteni ami menthető. A szeretet az, és a másikba vetett hite, ami a végletekig képes őt visszatartani attól, hogy feladja. Még reménykedik az utolsó kis fonálban is.
Beleláthattunk egy férfi mindennapjaiba.Fiatal, kicsapongó, az életet nagykanállal falatozó énjétől egészen az érett sokat megélt férfi énjéig. Csodálatos volt végigmenni az ehhez vezető úton, mindazt megtapasztalni és érezni, amit Vincent a könyvben érzett.
Csodálatos könyv,csodálatos történet, csodálatos apa.
Még mindig nehezen tudom magam összeszedni és úgy írni, nagyon sok mindenben magamra ismertem, szerintem nem én vagyok az egyetlen.
Iszonyú hálás vagyok, azért, hogy ez meg lett írva, és mint már sokan mondták előttem, ez bizonyítja, hogy továbbra sincs új és nem is lesz az a nap alatt.
Blogbejegyzés, az első könyvvel egyben:
http://irasaimtarhaza.blogspot.hu/2017/02/vincent-nincs…

4 hozzászólás
Mariann_ P>!
Vincent & Vincent: Nem volt új a nap alatt

Vincent ! Drága Vincent !

A könyv nagy része arról szól, hogy valaki megvolt-e vagy sem.
Megszámlálhatatlan partner, vagy „áldozat”, amit találóan jelez az „életem 528. szeretője ” kijelentés.
Az újabb, az igazi keresése.
Vincent ! Jó, hogy csak a könyvben találkoztam veled. :)
Valahogy úgy érzem, hogy hiába szurkoltam, egyik nő sem lett az igazi.
Persze a jó mindig unalmasabb, mint a rossz.
Azért némi (jóval kevesebb mint az előzőben ) életbölcsességet is megtudtam a könyvből.
Mégpedig azt, hogy a nők jöhetnek és mehetnek az életedben, de az igazi barátok halálig elkísérnek akkor is, ha évekig nem láttad őket.
Oka : a barátság és a szerelem vagy a párkapcsolat más érzelmi síkon működik.
Még egyet kiemelnék:
Semmi sem örök, csak a változás.
És a változásnak ára van.
És, hogy megéri -e az árát, azt csak sok-sok év múlva tudjuk meg.
Vegyes érzelmeimet a 4 csillag jelzi.

1 hozzászólás
Airyn P>!
Vincent & Vincent: Nem volt új a nap alatt

Már írtam nektek Vincent & Vincent: Nincs új a nap alatt című regényéről, most pedig a Nem volt új a nap alatt került a kezembe. Ha az első rész megosztó és vitára okot adó volt, akkor ez a könyv meg aztán pláne. Milyen, amikor félrelépsz és próbálsz bocsánatot nyerni? Milyen, amikor egy tökéletes házasságban élsz, habzsolod az életet és szórod a pénzt két kézzel? Milyen, amikor már nem ismered a határokat, átléptél egyet, és immár egy borzalmas házasságban élsz? Amikor sorra kapod az élettől a pofonokat, és fogalmad sincs, hogyan állj fel? Most megtudjuk…

Már az első könyvben megismerhettük a két Vincentet:
1. Vincent, aki azt hitte, egyszer megtalálja az igazit… Ő az, akinek a leghosszabb kapcsolata 3 év volt, szerintem képtelen rendesen elköteleződni – szerintem. Megszámlálhatatlan nője volt, amit már egy olvasó számára lehetetlen nyomon követni, és többnyire róla szól az első könyv.
2. Vincent, aki azt hitte, már megtalálta az igazit… Ő az, aki tizenakárhány évig boldog házasságban élt, míg el nem váltak, van egy fia, és többnyire róla szól a második könyv.

Tulajdonképpen én első és második résznek nevezem a könyveket, de valójában egymástól függetlenül is olvashatók. Az első könyv azt hiszem, egy kicsit lazább volt, míg a második teljesen kiverte nálam a biztosítékot. Már korábban is érdekelt például, 2. Vincent hogyan gazdagodott meg, hogy olyan kacsalábon forgó háza van medencével meg minden, és nagyon jó, hogy erre most választ kapunk, ugyanis megtudjuk, hétköznapi pénztárcából hogyan szedte meg magát, mik voltak a mozgatórugói. Persze, ebbe nem megyünk bele részletesen, de tény, hogy ebben a részben sokkal jobban megismerjük 2. Vincentet, az életét, és a személyiségét – annak több oldalát is.

Nyomon követjük 2. Vincent életét, házasságát, félrelépését, meggazdagodását, valamint azt is, amikor éjjel-nappal piásan szórakozva szórják a pénzt és már nem ismernek határokat. Aztán az is, ahogy szépen tönkremegy a házasságuk – mint ahogy azt már az első könyvből is tudhattuk. Számomra az volt az érdekes a könyvben, hogy mennyire megosztott 2. Vincent viselkedése. Az elején volt, hogy teljesen unszimpatikus volt, mert képtelen a nadrágjában tartani… Aztán kezdtem kicsit megérteni és megkedvelni. Aztán rájöttem, hogy nagyon jó apa, és voltak olyan évei a könyvben, amikor nagyon megszerettem őt, és úgy gondoltam, rendben van. Aztán egyre jobban ráztam a fejem, és bevallom, arra gondoltam: tessék, itt egy gazdag pasas meg a neje, azt se tudják, mit csináljanak jó dolgukban. spoiler Egy, az igát húzó, hétköznapi, dolgozó olvasónak ez azért egy kicsit durva, főleg, hogy már nem huszonévesekről beszéltünk. Most megtudhatjuk, tényleg ilyen a hű-de-gazdagok élete? Itt kezdtem megutálni 2. Vincentet. Aztán… Kezdtem megsajnálni, mikor végre magához tért, kezdtem szurkolni neki, és kezdtem nagyon-nagyon megutálni a feleségét.

Olyan sok érzelmi vihart képes kiváltani ez emberből ez a könyv, hogy ezt nehéz szavakba önteni. El is gondolkodtam ezen az egészen, hogy szabad-e ítélkezni. Mondanám, hogy nem, hiszen mindenkinek megvan a maga sötét múltja, megbánt tettei, nekem is, én is csináltam orbitális butaságokat, és mégis, néha úgy gondolom, ha nem ítélkeznék – legalább csak magamban ciccegve –, nem lenne egy, a fejemben felállított erkölcsi norma, akkor nem lenne mihez tartanom magam. Talán ugyanúgy szétcsúsznék, mint 2. Vincent, elveszteném a fonalat. Mindenkivel megtörténik életében, hogy elveszti azt a bizonyos fonalat, már nem tudja, mi a helyes, mi nem, vagy csak már nem is érdekli. Úgy gondolom, ha épp tudom, hogy mi helyes és meg tudom ítélni, hogy XY aztán nagyon erkölcstelenül viselkedik, talán akkor járok éppen a helyes úton. Mert nincs mit a szememre vetni.

Amikor ilyeneken gondolkodsz egy könyv olvasása folytán, még ha kicsit meg is utálod a főszereplőt, együtt tudsz érezni vele. Szóval néha utáltam, néha megvetettem, elítéltem, megsajnáltam, majd szurkoltam neki, megbocsátottam, elfogadtam. Mintha olyan lenne ez a könyv, mint egy párkapcsolat és egy szakítás. Sok bosszúságon rágod át magad, mire el tudod engedni és el tudod fogadni.

Félreértés ne essék, nagyon tetszett a könyv! Az, hogy ilyeneken el tudja gondolkodtatni az embert és képes (akár ellentétes) érzelmeket is kiváltani az emberből, talán példa nélküli. Mondanám, hogy inkább férfiaknak ajánlom az olvasását, de így utólag azt mondom, nagyon tanulságos lehet bárkinek. Mivel ez egy igaz történet és valós dolgokról szól, olyan következtetéseket vonhatunk le belőle, amiket a saját életünkkel kapcsolatban is tudunk hasznosítani.

Ami pedig 1. Vincentet illeti, ebben a könyvben nem kapott akkora szerepet, és ami azt illeti, nem igazán tudtam már, mikor melyik nő van a képben, és nem emlékeztem rájuk az első kötetből, vagy épp ennek az elejéről. Nekem kicsit már sok volt. Az egyetlen dolog, ami zavart, hogy szerintem ez a két Vincentes történet élvezhetőbb lenne két külön könyvben, megérdemlik, hogy a történetüket külön értékeljük és jegyezzük meg. (Bár tény, hogy az elsőben inkább 1. Vincent kap szerepet, a másodikban pedig 2. Vincent – ahogy magamban neveztem őket.)

Már csak az a kérdés, mi újság most Vincentékkel? A könyv végén kiderül…

Pontozás:
Egyedi besorolásom: 5. Nagyon jó!
Karakterek: Nagyon sok érzelmet képesek kiváltani belőlünk, tudjuk őket szeretni és utálni is egyszerre.
Borító: 9/10 Illik az első kötethez, kicsit vastagabb is.
Kinek ajánlom: Nőknek és férfiaknak egyaránt! Nagyon tanulságos!
+ pont: Mert elgondolkodtatott, megbotránkoztatott és néha meg is nevettetett.
– pont: Mert így utólag, én két külön könyvbe szedtem volna 1. és 2. Vincent történetét.

1 hozzászólás
RelaxDorka>!
Vincent & Vincent: Nem volt új a nap alatt

Kérlek, kérlek legyen harmadik rész is!!! Biztos nagyon sok történet akad még.
Nagyon vártam már a második rész megjelenését, és hogy legyen annyi időm, hogy el is olvassam. Szeretem az olyan könyveket, amik hétköznapi emberek életéről, kalandjairól szólnak. Sokszor eszembe jut ilyenkor, hogy mennyire hasonló helyzetben vagyok/voltam. Tetszett, hogy sokáig komolyan gondolták a házasságuk megmentését, még ha a végére nem sikerült is (én nem biztos, hogy bírtam volna ennyit dolgozni érte, ráadásul úgy biztos nem, amin Vincent keresztül ment – amikor tudta, hogy a felesége mással is van). Az első részt kicsit lazábbnak éreztem, Vincent történeteit közelebb éreztem magamhoz. Ebben elég hullámzóan éreztem a másik Vincent iránt, sokszor nem igazán kedveltem, a végén meg már drukkoltam neki. Szeretem, amikor egy könyv elolvasása után még napokig le tud kötni a tartalma. Azt hiszem sok mindent meg lehet érteni belőle.

2 hozzászólás
Szeme88>!
Vincent & Vincent: Nem volt új a nap alatt

Az első könyv után csepp aggodalommal a lelkemben, de annál több reménnyel vágtam a második résznek, hisz hogyan is lehetne jobban kifejteni azt amiről szól… Elég mélyen járok már a könyvben (sajnos a legvégén) és hihetetlen számomra, hogy ennyire hasonlóak a sorsok és tényleg nincs új a nap alatt! Minden történetben ott van egy kicsi belőlünk, olvasókből, így nagyon átérezve, nehol pironkodva vagy régi sérelmeket megértve követtem az eseményeket. Számomra ez egy újabb csodás utazás a kapcsolatok útvesztőjében! Csak így tovább!

1 hozzászólás
Kóti_Judit>!
Vincent & Vincent: Nem volt új a nap alatt

Ez a könyv az amit kár lett volna kihagyni.
Előszór csak face-en olvasgattam a megosztásokat és teljesen beleszerettem mindegyik szösszenetbe, majd eldöntöttem, hogy nekem kell a Nincs új a nap alatt című könyv.
Elolvastam és teljesen magával ragadott minden történés, mintha tényleg az olvasó személy története lenne leírva és ezt így teljesen máshogy éli meg az ember a könyvet mintha csak egy kitalált regényt olvastam volna el.
Izalmas volt, hogy mikor mi történik és kivel hogyan alakulnak a viszonyok. Volt sok olyan dolog ami nagyon szíven ütött és sajnálatos dolog, hogy ilyeneket kell megélnie valakinek a kapcsolatokban.
Elolvastam és láttam, hogy ennek lesz folytatása már alig vártam, hogy az előrendelt Nem volt új a nap alatt könyvemért mehessek, ami úgy szint IMÁDTAM.
2 nap alatt a végére is értem „sajnos” egyszerűen nem tudtam letenni!
Belül bízom a folytatásban is! :)

2 hozzászólás
Czvik_Tünde>!
Vincent & Vincent: Nem volt új a nap alatt

Mit mondhatnék még, olvasva az előttem szólókat??
Azt gondolom semmit, amit még nem írtak volna le. Pontosan olyan ez most, mint a könyv, semmi olyan nincs benne, amit így vagy úgy, az emberek többsége át ne élt volna már. Ismerős helyzetek, szituációk, előzmények és következmények. Mindezek helyettünk kimondva illetve leírva, kendőzetlenül, meztelenül (konkrétan itt-ott pucéran).
Nagyon vártam ezt a könyvet, és kellemes csalódás volt. Azt gondoltam, a filmeknél is az első rész az, ami üt, a többi pedig kullog utána. Na, itt ez nem így van! A nincs új a nap alatt, ennek a könyvnek, – ha szabad ilyet mondanom anélkül, hogy bárkit is megbántanék – a vázlata.
Köszönöm, nektek Vincent & Vincent! Bátor dolog volt felvállalni és őszintén elénk tárni az életetek.

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

Cicu>!

Meg kell tapasztalnod a sötétséget ahhoz, hogy értékeld a fényt.

163. oldal

1 hozzászólás
Cicu>!

Az igazi értékek az életben: a barátság, a szerelem és az egészség.

210. oldal

Cicu>!

[…] a szeretteimet minden búcsúzáskor megölelem. És ha megkérdezik, hogy miért, csak azt felelem:
Sosem tudhatod, hogy kit és mikor ölelsz meg életedben utoljára!

176. oldal

3 hozzászólás
Cicu>!

Fáj kimondani vagy beismerni, de a nők jöhetnek és mehetnek az életedben. Viszont az igazi barátok halálodig a barátaid lesznek még akkor is, ha sokszor valamilyen oknál fogva évekig nem is látod őket.

226. oldal

Kapcsolódó szócikkek: barát
2 hozzászólás
Cicu>!

Az őszinte megbánás, a tényleg őszinte megbánás, igenis értékelendő dolog! Aztán, hogy azt a sértett fél hogyan értékeli, az már egy másik dolog. Még ha tudjuk azt a nehezen elfogadható tényt is, hogy ha valaki megcsal valakit, abban általában mindkét fél benne van! Ugyanis, ha valaki otthon mindent megkap, nem kezd bele egy másik, tartós viszonyba.

219. oldal

13 hozzászólás
Cicu>!

Ha valamit csinálsz, mindegy, hogy mit, azt mindig rendesen csináld. Ha tudod előre, hogy nem fog menni, inkább bele se kezdj.

89. oldal

Cicu>!

Végre megtanultam győzni! Hiszen az élet egy nagy kaszinó, a nyertes pedig az, aki megtanul rajta nevetni. Még akkor is, ha éppen vesztésre áll!

12. oldal

Cicu>!

Vannak dolgok, amikről és amik ellen egyszerűen nem tehetünk semmit. Át kell esnünk rajta.

236. oldal

Cicu>!

– Sajnos be kell valljam, igen, volt, mikor elgyengültem, és kipróbáltam mással is. De tudod, hogy mi számít? Az, hogy még mindig a te kezedet fogom!

242. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Anne L. Green: Elfojtott indulatok
Robin O'Wrightly: Andrea tutto bene
J. K. Smith: Csak a tested érdekel
Rebecca Reed: Neon Hearts
Gaby Roney: Ez már rólunk szól
Rachel Van Dyken: Cheater – A hűtlen
Virgin Bergh: A fekete vár
Anne L. Green: Titkok előszele
Leda D'Rasi: Új nemzedék
Ruby Saw: Liv Jackson életei