Már írtam nektek Vincent & Vincent: Nincs új a nap alatt című regényéről, most pedig a Nem volt új a nap alatt került a kezembe. Ha az első rész megosztó és vitára okot adó volt, akkor ez a könyv meg aztán pláne. Milyen, amikor félrelépsz és próbálsz bocsánatot nyerni? Milyen, amikor egy tökéletes házasságban élsz, habzsolod az életet és szórod a pénzt két kézzel? Milyen, amikor már nem ismered a határokat, átléptél egyet, és immár egy borzalmas házasságban élsz? Amikor sorra kapod az élettől a pofonokat, és fogalmad sincs, hogyan állj fel? Most megtudjuk…
Már az első könyvben megismerhettük a két Vincentet:
1. Vincent, aki azt hitte, egyszer megtalálja az igazit… Ő az, akinek a leghosszabb kapcsolata 3 év volt, szerintem képtelen rendesen elköteleződni – szerintem. Megszámlálhatatlan nője volt, amit már egy olvasó számára lehetetlen nyomon követni, és többnyire róla szól az első könyv.
2. Vincent, aki azt hitte, már megtalálta az igazit… Ő az, aki tizenakárhány évig boldog házasságban élt, míg el nem váltak, van egy fia, és többnyire róla szól a második könyv.
Tulajdonképpen én első és második résznek nevezem a könyveket, de valójában egymástól függetlenül is olvashatók. Az első könyv azt hiszem, egy kicsit lazább volt, míg a második teljesen kiverte nálam a biztosítékot. Már korábban is érdekelt például, 2. Vincent hogyan gazdagodott meg, hogy olyan kacsalábon forgó háza van medencével meg minden, és nagyon jó, hogy erre most választ kapunk, ugyanis megtudjuk, hétköznapi pénztárcából hogyan szedte meg magát, mik voltak a mozgatórugói. Persze, ebbe nem megyünk bele részletesen, de tény, hogy ebben a részben sokkal jobban megismerjük 2. Vincentet, az életét, és a személyiségét – annak több oldalát is.
Nyomon követjük 2. Vincent életét, házasságát, félrelépését, meggazdagodását, valamint azt is, amikor éjjel-nappal piásan szórakozva szórják a pénzt és már nem ismernek határokat. Aztán az is, ahogy szépen tönkremegy a házasságuk – mint ahogy azt már az első könyvből is tudhattuk. Számomra az volt az érdekes a könyvben, hogy mennyire megosztott 2. Vincent viselkedése. Az elején volt, hogy teljesen unszimpatikus volt, mert képtelen a nadrágjában tartani… Aztán kezdtem kicsit megérteni és megkedvelni. Aztán rájöttem, hogy nagyon jó apa, és voltak olyan évei a könyvben, amikor nagyon megszerettem őt, és úgy gondoltam, rendben van. Aztán egyre jobban ráztam a fejem, és bevallom, arra gondoltam: tessék, itt egy gazdag pasas meg a neje, azt se tudják, mit csináljanak jó dolgukban. spoiler Egy, az igát húzó, hétköznapi, dolgozó olvasónak ez azért egy kicsit durva, főleg, hogy már nem huszonévesekről beszéltünk. Most megtudhatjuk, tényleg ilyen a hű-de-gazdagok élete? Itt kezdtem megutálni 2. Vincentet. Aztán… Kezdtem megsajnálni, mikor végre magához tért, kezdtem szurkolni neki, és kezdtem nagyon-nagyon megutálni a feleségét.
Olyan sok érzelmi vihart képes kiváltani ez emberből ez a könyv, hogy ezt nehéz szavakba önteni. El is gondolkodtam ezen az egészen, hogy szabad-e ítélkezni. Mondanám, hogy nem, hiszen mindenkinek megvan a maga sötét múltja, megbánt tettei, nekem is, én is csináltam orbitális butaságokat, és mégis, néha úgy gondolom, ha nem ítélkeznék – legalább csak magamban ciccegve –, nem lenne egy, a fejemben felállított erkölcsi norma, akkor nem lenne mihez tartanom magam. Talán ugyanúgy szétcsúsznék, mint 2. Vincent, elveszteném a fonalat. Mindenkivel megtörténik életében, hogy elveszti azt a bizonyos fonalat, már nem tudja, mi a helyes, mi nem, vagy csak már nem is érdekli. Úgy gondolom, ha épp tudom, hogy mi helyes és meg tudom ítélni, hogy XY aztán nagyon erkölcstelenül viselkedik, talán akkor járok éppen a helyes úton. Mert nincs mit a szememre vetni.
Amikor ilyeneken gondolkodsz egy könyv olvasása folytán, még ha kicsit meg is utálod a főszereplőt, együtt tudsz érezni vele. Szóval néha utáltam, néha megvetettem, elítéltem, megsajnáltam, majd szurkoltam neki, megbocsátottam, elfogadtam. Mintha olyan lenne ez a könyv, mint egy párkapcsolat és egy szakítás. Sok bosszúságon rágod át magad, mire el tudod engedni és el tudod fogadni.
Félreértés ne essék, nagyon tetszett a könyv! Az, hogy ilyeneken el tudja gondolkodtatni az embert és képes (akár ellentétes) érzelmeket is kiváltani az emberből, talán példa nélküli. Mondanám, hogy inkább férfiaknak ajánlom az olvasását, de így utólag azt mondom, nagyon tanulságos lehet bárkinek. Mivel ez egy igaz történet és valós dolgokról szól, olyan következtetéseket vonhatunk le belőle, amiket a saját életünkkel kapcsolatban is tudunk hasznosítani.
Ami pedig 1. Vincentet illeti, ebben a könyvben nem kapott akkora szerepet, és ami azt illeti, nem igazán tudtam már, mikor melyik nő van a képben, és nem emlékeztem rájuk az első kötetből, vagy épp ennek az elejéről. Nekem kicsit már sok volt. Az egyetlen dolog, ami zavart, hogy szerintem ez a két Vincentes történet élvezhetőbb lenne két külön könyvben, megérdemlik, hogy a történetüket külön értékeljük és jegyezzük meg. (Bár tény, hogy az elsőben inkább 1. Vincent kap szerepet, a másodikban pedig 2. Vincent – ahogy magamban neveztem őket.)
Már csak az a kérdés, mi újság most Vincentékkel? A könyv végén kiderül…
Pontozás:
Egyedi besorolásom: 5. Nagyon jó!
Karakterek: Nagyon sok érzelmet képesek kiváltani belőlünk, tudjuk őket szeretni és utálni is egyszerre.
Borító: 9/10 Illik az első kötethez, kicsit vastagabb is.
Kinek ajánlom: Nőknek és férfiaknak egyaránt! Nagyon tanulságos!
+ pont: Mert elgondolkodtatott, megbotránkoztatott és néha meg is nevettetett.
– pont: Mert így utólag, én két külön könyvbe szedtem volna 1. és 2. Vincent történetét.
