A ​közellenség (Mitch Rapp 16.) 7 csillagozás

Vince Flynn – Kyle Mills: A közellenség

Szeptember ​11-ét követően az Egyesült Államok történelme egyik legtitkosabb és legveszélyesebb alkuját kötötte. E szerint az USA úgy tesz, mintha nem tudná, hogy a támadók szinte kivétel nélkül szaúdi állampolgárok voltak, és inkább az afganisztáni és az iraki büntetőhadjáratokkal tereli el az amerikaiak figyelmét. Cserébe Fejszál király leszámol az összeesküvőkkel Szaúd-Arábiában, és nem zárja el az olajcsapot.
Amikor a király unokaöccséről derül ki, hogy támogatja az Iszlám Államot, az elnök ráébred, hogy a szaúdiak soha nem is akarták betartani az egyezségüket. Úgy dönt, hogy határozott figyelmeztetést küld a szaúdi palotának, és Mitch Rapp a legmegfelelőbb ember az üzenet kézbesítésére. Az azonban nem derülhet ki, hogy az Egyesült Államok vezetése egy szövetségese ellen fordult. Rapp tehát magára lesz utalva.

Rapp a történelem legmodernebb vadászterületének középpontjában találja magát. Ám egy újabb alku következtében az amerikai hírszerző ügynökség is volt… (tovább)

>!
General Press, Budapest, 2019
336 oldal · ISBN: 9789634523420
>!
General Press, Budapest, 2019
348 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634523154

Most olvassa 1

Kívánságlistára tette 5


Kiemelt értékelések

>!
mate55 
Vince Flynn – Kyle Mills: A közellenség

Mikor a holt szerzők „feltámadnak”, de sajnos most sem… Mills Közel-keleten játszódó könyve a jó hidegháborús ideológia alapján folytatja a terrorhullám ragozását. Az ügynöknek küldetése van: akár érti, akár nem, milyen hazugságok fonják be Szaúd-Arábiát „9/11” után, az amerikai erkölcsi fölény sérthetetlen, az arabok veszélyesek, de legalábbis gyanúsak. A fő problémám a történettel volt, amely a műfaj korábbi könyvei által hátrahagyott morzsákat szedegeti, ám azt meg kell hagyni, hogy kellőképpen prezentálja. A helyzetet elég valószerűen mutatja be, legalábbis egy ilyen típusú könyv esetében ennél részletesebb képre nincs igazán szükség. A történet (mint már említettem) nem különösebben eredeti (mondjuk volt egy meglepő ötlet, ami nagyon tetszett), volt benne jól kivitelezett akció és drámai elem egyaránt, szóval ezzel összességében nem volt baj, de ez a könyv sem fogja megváltoztatni azt a sztereotípiát, amely szerint az iszlám elsődleges célja a gyaur (amerikai) kutyák kiirtása. Egy csavaros történetű politikai akció-thriller, ami sok újat nem fog nyújtani, de az is garantált, hogy unatkozni sem fog senki.

>!
Barbár
Vince Flynn – Kyle Mills: A közellenség

Mitch Rapp, kedvenceim egyike most sem okozott csalódást. Szétcsap ahol kell, ellenszélben is. Állandóan akcióban van a világ forró pontjain. Az egyik hely Szaúd-Arábia, ahol az emberi jogok sárba tiprását a Nyugat csendes belenyugvással szemléli.

>!
colman
Vince Flynn – Kyle Mills: A közellenség

Kyle Mills eddigi legjobb Mitch Rapp könyve – szerintem. Bár Vince Flynn szintjét talán soha senki sem fogja tudni elérni, de ez a rész már eléggé megközelíti az eredeti történeteket. Nem éreztem benne akkora túlzásokat, mint az előző 2-ben. Az első száz oldalt még olyan bemelegítés féleségnek vehetjük, de aztán beindul a gépezet. Az akciók jól koreografálva, izgalmasra sikerültek. A politikai érdekek ismét előtérbe kerülnek, és persze a vallásos fanatikusok is kiveszik részüket a történetből. Szóval, minden jelen van, ami egy jó Mitch Rapp regényhez szükséges. Várom a következő kalandot. @PRicsmond, valamikor olvasd el! :D

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
mate55

Ha van bármi, amire az emberi történelem megtanított minket, az az, hogy általában a legnagyobb pszichopata nyer.

144. oldal

>!
mate55

Alig múlt éjfél, és Rabat egészen kihaltnak tűnt.

(első mondat)

>!
Barbár

Szerette volna, ha sikerül kipréselnie magából néhány könnycseppet, de ilyen hatást csak a hagyma volt képes kiváltani belőle.

193. oldal

>!
voltam

Alexander politikus létére meglepően értelmes és becsületes ember volt.

88. oldal

>!
colman

– Úgy hisszük, Mitch Rapp lehetett.
– Csakugyan? – A molla még jobb kedvre derült. – Nagyszerű! Érzi már Ali?
Érzi a sátán leheletét a tarkóján? Én igen. Minden óra minden másodpercében.
Abban a pillanatban, hogy már nem érzékeli ezt a perzselő fuvallatot, Isten nem látja magát többé.

187. oldal

>!
Barbár

Amikor hatalomra kerül az új szaúdi kormány, szeretném, ha világos lenne: ha Amerika azt mondja, ugorjanak, az egyetlen helyes válasz az, ha megkérdezik, milyen magasra.

103. oldal

>!
Barbár

Eltekintve egy összetűzéstől három területféltő hawaii illetőségű személlyel – akik közül az egyik most tanult újra járni –, feltűnően tartózkodott minden korábbi tevékenységétől.

124. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

J.D. Barker: A hatodik éjszaka
Stephen King: Coffey a halálsoron
Don Winslow: A kartell
Dan Wells: Nem akarlak megölni
Karen Rose: Sikíts értem
Isaac Asimov: Asimov teljes Alapítvány – Birodalom – Robot univerzuma I.
Gregg Hurwitz: Kíméletlen
Brenda Joyce: Halálos ölelés
J. D. Robb: Halálos híresség
Ilona Andrews: Magic Burns – Perzselő mágia