Küldetés (Mitch Rapp 9.) 12 csillagozás

Vince Flynn: Küldetés

Az ​amerikai elnökválasztás előtt néhány héttel bombatámadás éri a demokrata jelölt, Josh Alexander autókonvoját Georgetownban. Az áldozatok között van Alexander gyönyörű felesége, valamint testőre. A CIA és az FBI is iszlám terroristákra gyanakszik, de rejtélyes módon nem találnak semmiféle nyomot, amelyen elindulhatnának. Felmerül a gyanú, hogy ezúttal mégsem merényletről van szó, hanem valami sokkal súlyosabbról. Úgy tűnik, hogy a robbantás mögött kíméletlen belpolitikai harcot folytató amerikai politikusok és üzleti köreik állnak. Ha ez a feltételezés beigazolódik, az nemcsak az Egyesült Államok, de az egész világ hatalmi berendezkedésére is súlyos hatással lehet. A CIA igazgatója, Irene Kennedy titokban ráállítja az ügyre híres-hírhedt különleges ügynökét, Mitch Rappet, aki elég okos és bátor ahhoz, hogy bizonyítékok után kutasson. Küldetése során a hatalom legbefolyásosabb résztvevőivel és mindenre elszánt, gátlástalan bűnözőkkel kell felvennie a harcot: a szálak Cipruson és… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2006

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Világsikerek General Press

>!
General Press, Budapest, 2014
344 oldal · ISBN: 9789636436902 · Fordította: Pejkov Boján
>!
General Press, Budapest, 2014
338 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789636436490 · Fordította: Pejkov Boján

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 5


Kiemelt értékelések

PRicsmond>!
Vince Flynn: Küldetés

Hibátlan történet a nagy Vince Flynn tollából. Valahogy ez a rész kimaradt eddig nekem a sorozatból, de kicsit örülök is neki, mert így lehetőségem volt, Mills írásai után még egy hamisíthatatlan Flynn történet olvasására.
Amerika elnökválasztás előtt áll, ám a kampány vége felé járva egy ismeretlen bérgyilkos merényletet követ el az egyik elnökjelölt konvoja ellen. A támadás áldozatai között van Alexander elnökjelölt felesége is, így a CIA minden erőforrását beveti az elkövető felkutatása érdekében és a megbízók kézre kerítése érdekében. Több hét telik el nyomozással amikor is, már csak egy hét van az új elnök beiktatásáig, aminek következtében könnyen lehet, hogy Irene Kennedy sem maradhat tovább a CIA igazgatója. Ám még korábban Kennedy megbízta az egyetlen embert aki képes a támadó nyomára bukkani. Mitch Rapp-nek sikerül beazonosítania a merénylőt, ám ezt követően olyan összeesküvére derül fény, amelyre Rapp és Kennedy korábban nem is gondolt.
Flynn ismét kíváló politikai thrillert írt, amelyből nem hiányzik az akció sem.

coleman>!
Vince Flynn: Küldetés

Habár ez a könyv még a Védelmi hiba előzménye (ezért a fél pont levonás),de még így is simán élvezhető,feszített iramú alkotás.A politikai-thriller műfajban az élmezőnybe sorolható.Remélem a még kimaradt részek is kiadásra kerülnek.

mamono P>!
Vince Flynn: Küldetés

Na ez most egy Mitch Rapp sztori volt. Teljes sebességgel vetődtünk bele az akcióba, nyomozásba, bűncselekményekbe. A sztori ezerrel pörgött, és én nagyon élveztem. Pont azt kaptam a könyvtől, amit vártam. Kicsit többet kaptam a politikából, mint szerettem volna, de ennek ellenére is jó volt. És én bírom a jó kis spoiler. Jelen esetben ezt megkaptam. Voltak jó kis harcok, jó kis párbeszédek spoiler. Kikapcsolódás volt a könyv, és a maga nemében nagyon jó. Egyre jobban bírom Rapp-et.

Herczeg_Antal>!
Vince Flynn: Küldetés

Amikor a Bérgyilkos-t olvastam, akkor már gondoltam fogok még a szerzőtől olvasni. Nem kellett csalódnom. Ez is hasonlóan pörgős akció. Zárójelben megjegyezném, nekem a főhős kicsit hajaz a régi amerikai akcióhős figurákra, akik minden szabályt áthágtak, ha úgy tartotta kedvük, mégis a világ megmentője dicsfényben ragyognak.


A sorozat következő kötete

Mitch Rapp sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Tom Clancy – Mark Greaney: Veszélyzóna
Sidney Sheldon: A legszebb tervek
John Grisham: A Pelikán ügyirat
John Sandford: Csábító préda
Brad Meltzer: A sors könyve
Stephenie Meyer: A Vegyész
Stephen King: A halálsoron
J.D. Barker: Az ötödik áldozat
Karen Rose: Érints meg
Greg Iles: Csontfa