Zúg ​a vihar I-III. 0 csillagozás

Vilis Lācis: Zúg a vihar I-III.

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

Eredeti cím: Vētra

Eredeti megjelenés éve: 1948

>!
Új Magyar, Budapest, 1952
1326 oldal · keménytáblás · Fordította: Görög Imre
>!
Magyar-Szovjet Társaság, Budapest, 1950
504 oldal · keménytáblás · Fordította: Görög Imre

Enciklopédia 5


Kívánságlistára tette 1


Népszerű idézetek

Piccolo_Carlo>!

Zsubur ezt csodálta benne a legjobban. Bámulatos volt az is, hogy Jack Bunte régen befejezettnek tekintette művelődését, holott szörnyű káosz uralkodott az agyában minden gondolatkörben, amely nem közvetlenül az üzlethez kapcsolódott. Olyan dolgokról sem lehetett beszélni vele, amelyeket minden átlagos kisdiák tudni szokott. Aztán meg, mihelyt Bunte valami idegen szót hallott vagy [19] olvasott az újságban, azt rögtön forgalomba bocsátotta, anélkül, hogy értelmével sokat törődnek. Így pl. összecserélte a precedens és a pretendens szavakat – mindkettőn a köztársasági elnökéhez hasonló állami méltóságot értett. „Asztronómia” viszont nem a csillagos ég tudományát jelentette neki, hanem azt az előkelő élelmiszerboltot, melynek kirakatában válogatott csemegék csábítják a vevőt. Mit tehetett arról Bunte, hogy a tulajdonos elmulasztotta kipótolni a cégtábláról levált „G” betűt?

19-20. oldal, I. kötet (Új Magyar, 1952)

>!

Mély, bővizű folyamként hömpölyög az élet, nincs kezdete és sose lesz vége. A régi elhal, új születik, örökké változik minden. Az ember ma nem az, aki tegnap volt. Aki meg akarja állítani az élet folyását, haszontalanná válik, a sodrás kiveti, mint fölösleges roncsot. De az Új Ember, aki a kor viharában született és irtóza[322]tos csatákon nőtt és edződött, erősebb és okosabb minden elődénét. Szilárdan, mint győztes és alkotó, lépdel a nap alatt. Ismeri léte értelmét, tudja, mi az élete célja. Erős meggyőződéssel, visszatarthatatlanul közeledik az emberiség legnagyobb, legszebb álma, a kommunizmus megvalósítása felé.
Sok harca lesz még, de a harc nem rettenti az Új Embert, hiszen tudja: semmi se tartóztathatja fel az igazságot a biztos győzelem útján. Az elnyomók és kizsákmányolok osztálya pusztulásra van ítélve, nem fordíthatja vissza a történelem kerekét. A vihar, amely nemrég megrázta a világot, ismét megmutatta, hogy az új erősebb a réginél. Ez a vihar messzire széthordta az új igazság magvait. Bármerre nézel, láthatod zsenge csíráit, népbutítók le nem tiporhatják többé.
Szovjet-Lettország… Milyen kicsi és gyenge voltál még tegnap és milyen hatalmas lettél ma, amikor a szovjet népek összetartó nagy családjába léptél. Ahol a jobbágyidőkben a földesúr sztaroszta korbácsa csattogott és füstös cséplőpajtákban, rabsorban élő pórok bús éneke hangzott, ma szabad emberek szabad munkája uralkodik. Új énekeket dalolnak, megvalósult álmokról, és gondolatuk a nagy város felé szárnyal, a szovjet föld szívéhez, ahol a történelem sorsdöntő korszakának legnagyobb embere – Sztálin elvtárs él. Őrá, bölcs vezérére és nagy barátjára tekint az egész szovjet nép. Szeretettel és hálásan néznek fel rá a lettek is, amiért kivezette őket a rabság éjtszakájából a szabadság ragyogó nappalába Az ő vezetésével haladt át ez a nemzedék a legszörnyűbb viharon és az ő nevéhez és munkásságához fűződik mindaz, amivel korunk büszkélkedhet. Harc és szakadatlan menetelés előre, mindig csak előre – ezt jelenti az ő neve. Benne testesül meg az örökké ifjú alkotó, az egész szovjet nép múlt és jövendő munkájának értelme.
Ezért az író is, aki korát ábrázolja, amikor pontot tesz írása után, nem mondhatja, hogy itt valaminek vége van. Amit olykor az egyes ember, vagy akár egész nép életében egy időszak végének tekintünk, csak átmenet valami újhoz, csak új munka, új harc, új korszak kezdete.

322-323. oldal (Új Magyar, 1952)

Piccolo_Carlo>!

Bemutatták egy másik házaspárnak is. Osvald Lanka vámszakértő volt, felesége, Edit, hatalmas és szép, lassú mozgású szőke asszony. Zsuburt meglepte, hogy Olgának iskolatársa. Jópár évvel idősebbnek látszott.

16. oldal, I. kötet (Új Magyar, 1952)

Piccolo_Carlo>!

– Megbetegedett a modellem, különben két hét alatt befejezném. Próbáltam Olgit odaállítani helyette, de az alakja nem megfelelő, nagyon is lányos. Olyan figura kéne nekem, mint te vagy, Edit, magas, méltóságos.
Edit ránézett, üde, pompázó szépsége teljes tudatában.

46. oldal, I. kötet (Új Magyar, 1952)

Piccolo_Carlo>!

Gyermekkora óta ismerte, mindig imponált neki a nyugalma, önbizalma. Edit tizenkétéves korában is érezte már női értékeit és kötetes adóként fogadta az ő ragaszkodását, lelkes szeretetét. [51] Olga magamagát mindig kisebbítette és bámulta a barátnői szépségét, okosságát. Mióta felnőtt, lassan ráeszmélt a tévedéseire, különösen a férje segített kinyitni a szemét. Most már látta Editben az önzést, de azért kitartott mellette, gyönyörködött a szépségében, csodálta, hogyan tud viselkedni, öltözködni.

51-52. oldal, I. kötet (Új Magyar, 1952)

Piccolo_Carlo>!

Marában volt szépség, de nem olyan, ami első tekintetre megnyilatkozik. Utcán, népes társaságban a legtöbben észre se vették. Tisztelői szerint is minden gráciája, tehetsége a színpadhoz, a szerepeihez tapadt. A nagyvilági emberek egyenletes, mesterkélt derűje teljesen idegen volt tőle. Társaságban akárhányszor elmélázott, untató kérdésekre egyszerűen nem felelt, és ha valaki nem tetszett neki, csöppet se leplezte. Csak nagyritkán, kevés ember előtt nyílt ki lelki bája. Olyankor kitágult a szeme, tükrében mélységek tárultak fel és kicsit vontatott beszédében közvetlen, bensőséges hangok csendültek, melegséget árasztva arra, akit kitüntet.

96. oldal, I. kötet (Új Magyar, 1952)

Piccolo_Carlo>!

Marát csakugyan vonzotta Zsubur. Olyan körülmény hajlította hozzá, amit az nem sejthetett – első pillantásra emlékezetébe idézte egy leánykori szerelmét. Nem külső hasonlóság volt, inkább lényegbe vágó, az arcjátékban, hanghordozásban érvényesülő rokonság. A fiú autószerencsétlenség áldozata lett. Régen volt, már senki se beszélt [96] róla, Mara maga se emlegette soha. Mint színésznő szép sikereket aratott és a gazdag Vilde addig udvarolt neki, míg felesége lett, de első szerelmét soha se felejtette el. És akkor, azon a nyári estén egyszerre csak megjelent Zsubur és felidézte a fájdalmas emléket, a lánykori álomképeket.

96-97. oldal, I. kötet (Új Magyar, 1952)

Piccolo_Carlo>!

– Mi az, Lusis úr? Ön máris vitatkozik? Okoskodik és bizonyít. Önnek mindig igaza van. Inkább a kedves feleségére vigyázna, hogy ne kompromittálja a lett kormányt. Erről gondoskodjék előbb, aztán beszéljen. Ha még egyetlenegyszer úgy figurázik a nagyméltóságú asszony, mint a múltkori fogadáson, hát bezárul előtte a kastély, megmondhatja neki!
Nikur és az alelnök összemosolyogtak. Jól tudták, mire céloz az elnök A minapi hivatalos estélyen Madame Lusis és barátnője, Madame Pauga, ki akarván tűnni a hölgykoszorúból, azzal igézték meg és bűvölték el a diplomatákat, hogy görög tógában, mezítláb, szandálban jelentek meg. Az öreg csakúgy fújt dühében, a diplomáciai testület hölgyei azóta is folyton erről trécseltek. Ez gerjesztette ilyen haragra az államfőt.

122. oldal, I. kötet (Új Magyar, 1952)

Piccolo_Carlo>!

Munters külügyminiszter kijelentette, hogy haladéktalanul felkeresi a német követet és megállapodik vele egy mielőbbi titkos berlini utazást illetőleg.

125. oldal, I. kötet (Új Magyar, 1952)

Piccolo_Carlo>!

Az óra elütötte az éjfélt, mire Nikur elbocsáthatta munkatársait. Mára éppen elég volt a robotból. Most mit kezdjen? A karosszékében pihent, fejét két kezébe támasztva és gondolkozott. Sorra vette a barátnőit. Irma Riekstiny teltidomú, gesztenyebarna szalmaözvegy. Bámulatos hozzáértéssel oldja meg a legkényesebb kérdéseket. Vele minden könnyű, egyszerű. Biztos tapintattal, szeméből [129] olvassa le kívánságait… Aina Perle, a költőnő, bájos, vidám teremtés, mindenkiről tud valami mulatságosat, örökké szaglász és pontosan tudja, ki mit gondol és mit csinál. És milyen aranyosan cseveg! Csicsereg, mint egy madár. Édes, de egy kis méreg is keveredik az édességébe. Valóságos csokoládékígyó… De azért mégis Guna Parupe a legkülönb. Büszke és szép, bársonyos barna bőre van, olyan, mint egy cigányhercegnő. Délszaki vihar, egyenlítői nap a balti partokon… Bizonyosan hazatért már a kávéházból. Ne őt hívja fel?

129-130. oldal, I. kötet (Új Magyar, 1952)


Hasonló könyvek címkék alapján

Regīna Ezera: Csak egy nap volt a nyár
Nora Ikstena: Anyatej
Zigmunds Skujinš: Egy fiatalember emlékiratai
Māra Zālīte: Paradicsommadarak
Anna Sakse: Felfelé
Māra Zālīte: Öt ujj
Viktors Lagzdiņš: Halál a Szarvas-tanyán
Laimonis Purs: Lángoló vár
Visvaldis Lāms: A bábu és a komédiás
Osvalds Zebris: Gyerekrablás Rigában