Legenda ​az igazgatóról 1 csillagozás

Vil Lipatov: Legenda az igazgatóról

1969-ben a szovjet irodalom egyik legnagyobb eseménye a Legenda az igazgatóról című Lipatov regény megjelenése. Valamennyi irodalmi lap terjedelmes recenziót közölt a könyvről, neves esztéták és kritikusok kértek szót „Lipatov-ügyben”. A Voproszi Lityeraturi folyóirat negyvenoldalas polémiát közölt Kozlov és Kogan tollából. A vita középpontjában a mű főhősének, a hatalmas szibériai vállalat igazgató főmérnökének Lipatov formálta portréja állt, az a kérdés, mennyire adekvát megjelenítője a mai szovjet valóságnak ez a figura.
A Legenda az igazgatóról című, már több nyelvre lefordított regény a régi és az új összeütközéséről szól, arról a küzdelemről, melyet a kor követelményeit szem előtt tartó vezető folytat óvatos, gyakran szólamokban gondolkodó beosztottjaival, vetélytársaival. Lipatov igazgatója nem mártír, hiú, önző, karrierista, mégis az ő pártjára kell állni, mert a megismert „összeütközés”-ben neki van igaza.

Eredeti cím: Сказание о директоре Прончатове

Eredeti megjelenés éve: 1969

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Magvető Világkönyvtár Magvető

>!
Kárpáti / Magvető, Budapest - Uzsgorod, 1976
318 oldal · ISBN: 9632700694 · Fordította: Király Zsuzsa

Enciklopédia 2


Várólistára tette 2


Kiemelt értékelések

ppeva P>!
Vil Lipatov: Legenda az igazgatóról

Csak ilyen szocreál irodalom kedvelőknek ajánlom, mint amilyen én is vagyok. Nagyon sok „mazsola” van benne, az ötvenes évek szovjet falusi, szibériai életéről, még akár némi kritikus hang és irónia is észlelhető. Persze alapjában azért a szocializmus építéséről szól. :) De nekem már az olyan mondatok is élvezetet okoznak, mint ez itt:
https://moly.hu/idezetek/954404
Azt persze be kell kalkulálni, hogy sok víz lefolyt azóta az Ob és Kety folyókon, mióta ez a könyv megíródott…
Ami nem annyira tetszett, az a kicsit erőltetett ugrálás a múltba-jövőbe, hogy előrevetítsen vagy visszamenőleg megmagyarázzon eseményeket.
Vil Lipatov wikipédiás életrajzát olvasva könnyen azonosítható a falu és környéke. Egy kortársa írta is róla, hogy bizony mikor „feljebb került”, nagyon sok régebbi haragosát „kiszerkesztette”, egyértelműen felismerhetően írta meg őket a műveiben.
Kicsit többet vártam tőle, mert az előző könyve, amit olvastam tőle, a Falusi detektív azért jobban tetszett.


Népszerű idézetek

ppeva P>!

Oleg Olegovics Proncsatov a negyvenes évek végén fejezte be az Erdészeti Főiskolát, néhány évig jelentéktelen úsztatási telepeken dolgozott mérnökként, aztán állást kapott a Faúsztatási Hivatalnál, és a következő évtized elején már főmérnök volt.

(első mondat)

ppeva P>!

A meleg köd már eloszlott, a kis kertekben teljes pompájában virágzott a zelnice, az evezőkről arany csöppek peregtek a folyóba, vadkacsaszárnyak surrogtak szerelmes izgalommal a levegőben, s a tagari templom kupoláján egy éneklő napsugár csúszkált…

9. oldal

Kapcsolódó szócikkek: zelnicemeggy (Prunus padus)
5 hozzászólás
ppeva P>!

Az elnökség és a szavazatszámláló bizottság tagjai számára egy harmadik, igen kicsiny büfé is működött a klubban, s ebben a büfében teljes csönd és példás rend uralkodott, bár ennek a büfének is megvoltak a maga árnyoldalai. Itt a sörön kívül konyakot és vodkát is árultak, mivel föltételezték, hogy az elnökségi tagok magas fokú öntudattal rendelkeznek. És a büfé rendezői nem tévedtek: az elnökség és a szavazatszámláló bizottság tagjai közül senki se nyúlt a szeszes italokhoz, bár mindegyik férfi szerette volna megkóstolni a konyakot, amit – éppúgy, mint a sört – csak nagy ünnepek alkalmával hoztak Tagarba. De egyik se akart első lenni, s mindegyik kérdőleg tekingetett a bornemissza Visnyakov párttitkár felé. S mivel a párttitkár nem mutatott példát, az elnökségi tagok csak egy-egy üveg gyümölcslevet engedélyeztek maguknak, és húsz deka, Tagarban ritkaságszámba menő, diétás kolbászt.

237-238. oldal

ppeva P>!

De hát mit is tehetett volna, mit számított ő – a Faúsztatási Hivatal főmérnöke –, amikor a karosszékben ott trónolt Tagar valódi ura, Nyikita Nyikitovics Nyehamov, a filozófus, a mindent tudó öregapó, őstehetség, ács és asztalos, a hatalmas Nyehamov-dinasztia feje.
Nyikita Naehamovnak tíz fia, négy lánya, húsz fiú- s vagy húsz leányunokája volt, és ők irányították a fontosabb tagari ügyeket. A talpfaüzemben a két keretfűrészgép-kezelő Nyehamov hatalmas arcképe lógott, a mechanikai műhelyben a kapu mellett díszelgett a három fémmunkás Nyehamov mellképe, a kovácsműhelyben is Nyehamov ügyködött a kalapáccsal. Ha a faluszovjetbe ment az ember igazolásért, az elnök asztalnál Klavgyija Nyehamovát látta. Ha kedve támadt, hogy este benézzen a klubba, ott a klubvezető Nyehamov járkált fel s alá. Ha a vajüzembe ment, hogy leadja a tejet, Marija Nyehamova vette át tőle államilag a tejet, s ha a kerületi központba akart utazni a kicsi gőzhajón, a kikötőbakon is Nyehamov üldögélt, a kikötő vezetője. S ha valaki a sárga földig leitta magát, azt Nyehamov, a rendőrség körzeti megbízottja vezette féltő gonddal a dutyiba.. Tagarban mindenütt voltak Nyehamovok, s ezeknek a Nyehamovoknak nem volt se vége, se hossza.

18-19. oldal

ppeva P>!

Pontosan reggel hat óra volt, a kertre néző hálószobában kékes félhomály derengett; a falun elnyújtott tehénbőgés hangzott végig, csattogott a pásztor ostora, sokféle hangon cifrázták a kolompok. Egy zelniceág hullott az ablakpárkányra, a zelnicebokron pedig, az ágak sűrűjében a halványuló hold egyik csücske ringott.

94-95. oldal

ppeva P>!

Békés, barátságos csönd honolt a dolgozószobában, a Proncsatov feje fölött lógó világtérképen vörös ceruzával karikázták be Ázsia egyik jókora résztét; a bekarikázott rész nagyobb volt, mint Franciaország, de természetesen kisebb, mint az Amerikai Egyesült Államok. Ez volt a Tagari Faúsztatási Hivatal. Az Ob és a Kety hatalmas kanyarulatai, a Vaszjugani-mocsarak és a Tim vad felső folyása mind-mind hozzá tartozott. A kuznyecki és a doni szénmedence számtalan aknája, Európa és Afrika hajógyárai, Japán energiagazdálkodása s az öt kontinens építőipara moccanni se tudott a Tagari Hivatal nélkül, mert ez a vállalat látta el őket bánya- és hajófával, fűrészáruval, értékes fenyővel.

123-124. oldal

ppeva P>!

Április huszonkilencedikén háromnegyed tizenegykor Proncsatov, a Tagari és Anyiszomov, a Zarecsjei Faúsztatási Hivatal igazgatója megérkezett a területi pártbizottság cicomás épületéhez. A forradalom előtt a nemesi kaszinó volt itt, s a kereskedő-vállalkozók főúri megrendelőik szája íze szerint jártak el: a párkányokon pucér csecsemők, a féloszlopokon virágfüzérek, a falakon – akár a tortán – hullámvonalak.

147-148. oldal

ppeva P>!

Az üvegajtón belül egy ősz hajú rendőr lépett hozzájuk, akinek olyan volta az arca, mint egy sokgyermekes, barátságos családfőé. A rendőr persze megismerte Proncsatovot és Anyiszimovot, de ennek semmi jelét sem adta: szigorúan pillantott rájuk, ujjait végighúzta vállszíján, mordan köhintett egyet, de aztán hirtelen barátságos mosoly öntötte el az arcát.
– Kit látnak szemeim? – mennydörögte. – Üdvözlöm, Oleg Olegovics és Nyikolaj Ivanovics!
A két igazgató pontosan tudta, hogy ezután mi következik, és elnevették magukat. A rendőr örvendezve-gyönyörködve legeltette szemét Proncsatovon és Anyiszimovon, hatalmas testével eltakarta az ajtót, aztán kezét Proncsatov felső zsebe felé nyújtotta, és gyöngéden ezt mondta:
– A párttagsági könyvet!
– Petrovics! – mondta csodálkozva Anyiszimov, aki bekapcsolódott a játékba. – Ez bürokratizmus! Hiszen ismersz minket!
– Ismerni éppen ismerem magukat – mondta közömbösen a rendőr –, de az élet, elvtársak, bonyolult dolog. Ma még egy faúsztatási hivatal igazgatója vagy, holnap meg már munkanélküli polgártárs.
Ezen már nem illett mosolyogni, s a két igazgató egyszerre sóhajtott föl.

149. oldal

ppeva P>!

A sokgyermekes családfőhöz hasonlító rendőr csupán ellenőrizte az ismerős emberek párttagsági igazolványát, amikor beléptek a területi bizottság épületébe, de kifelé gondosan végigtanulmányozta ugyanezeket az igazolványokat – hiszen volt már olyan eset, hogy valaki párttagsági könyvvel lépett be a területi bizottság épületébe, de már anélkül távozott, s így a jóindulatú rendőrnek fel kellett hívnia a szervezési osztály vezetőjét, hogy kiengedhesse az épületből azt az embert, akinek immár nincs párttagsági könyve.

160. oldal

ppeva P>!

A terem örvendezve fölmorajlott, és az emberek a büfékhez rohantak, amelyeket az előcsarnokban és a klub udvarán állítottak fel.
Oleg Olegovics gondolt egyet, és utánuk ment, mert a két büfé legfőbb vonzereje a Zsiguli sör volt, s ilyet csak nagyon ünnepélyes gyűlések alkalmával hoztak Tagarba, meg a két ünnepre, május elsejére és november hetedikére. A tutajosok rohammal vették birtokukba a Zsiguli sört árusító büféket, s közben veszekedtek, ügyeskedtek, szemtelenkedtek; kiújultak a régi viták és új konfliktusok támadtak. Éppen a sörösbüféknél törtek ki a műhelyek közötti ellentétek: a teherkikötői rakodók azt kiabálták, hogy a gépműhelyekben dolgozók ingyenélők, az utóbbiak viszont a kikötőieket és a szövetkezetieket tartották naplopóknak. Egyszóval zajos botrány volt a büfék körül, és Proncsatov, miközben a hajósokat figyelte, fel-alá járkált az előcsarnokban, és nevetgélt magában. Ki nem állhatta a sört, és nem érdekelte sem a kínai mandarin, sem a füstölt kolbász.

237. oldal

Kapcsolódó szócikkek: sör
6 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Nyikolaj Ognyev: K. R. naplója
I. Grekova: Kísérlet
Alekszandr Bek: Új megbízatás
D. Hrabrovickij – V. Vegyejev: Nyomon
Jaan Kaplinski: Ugyanaz a folyó
Vlagyimir Vojnovics: Iván Csonkin közlegény élete és különleges kalandjai
Csingiz Ajtmatov: Az évszázadnál hosszabb ez a nap
Martin Amis: Koba, a rettenetes
Alekszandr Szolzsenyicin: A pokol tornáca
Nyikolaj Ognyev: Kosztya Rjabcev naplója