T 76 csillagozás

Viktor Pelevin: T

Tolsztoj ​halálának századik évfordulójára időzítve írta meg Pelevin új nagyregényét, melynek hőse T. gróf – azaz maga Lev Tolsztoj. Bár hogy kicsoda ő, azt maga sem tudja pontosan; a sodró lendületű filozófiai kalandregényben a keleti harcművészet mestereként jelenik meg, s hiába igyekszik hű maradni fő tanításához, hogy „ne állj ellen a gonosznak erőszakkal”, kénytelen a legváltozatosabb módszerekkel pusztítani üldözőit, akik meg akarják ölni, mert… nos, hogy miért, az megint nem egészen világos számára.
T. gróf csak azt tudja biztosan, hogy egy bizonyos Optyina-pusztába igyekszik. S útközben találkozik Ariellel, a kabbalista démonnal, aki arról akarja meggyőzni, hogy ő -meg néhány társa- teremti az egész világot, amelyben T. gróf él, s természetesen őt magát is. És hősünk egyre több jelét látja annak, hogy Ariel igazat mond.
A szövevényes történetben T. gróf aztán – végre – találkozik Dosztojevszkijjel is, aki egy számítógépes játék főhőse, és a holt lelkeket kell… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2009

>!
Európa, Budapest, 2011
524 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630791533 · Fordította: M. Nagy Miklós

Enciklopédia 25

Szereplők népszerűség szerint

Buddha · Vaszilij Ivanovics Csapajev · Alekszandr Szergejevics Puskin · Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij · Lin-csi apát · René Descartes


Kedvencelte 25

Most olvassa 5

Várólistára tette 73

Kívánságlistára tette 51


Kiemelt értékelések

>!
giggs85 P
Viktor Pelevin: T

Számomra ez a posztmodern ugyanolyan alapműve, mint például a Súlyszivárvány vagy a Kazár szótár. A legjobb Pelevin. Kötelező darab.

5 hozzászólás
>!
mate55 
Viktor Pelevin: T

Egy újabb szépség! Pelevin „evangéliuma”. Álom egy álomban. Merülés a filozófiába, a miszticizmusba, a vallásba és a tudományba. Lev Tolsztoj életrajzára alapozott történet: rengeteg keresztkötéssel, többrétegű cselekvéssel. Egy posztmodern „drágakő”, amely valahogy egyesíti a kommentárokat az oroszországi irodalmi helyzetről, a kelet filozófiájáról, a szerző és az olvasói funkciók fogalmáról, és sok más dolog mellett, a jól ismert Tolsztoj-korszak szereplőiről. De messze túlmutat rajta, ez narkotikus változatosság. Tolsztoj életének, munkásságának ismerete segít, de a hiánya sem fogja megzavarni az olvasás örömét. Az író újra aktiválja a receptorokat: szórakoztat, összezavar, meglep, felemeli Isten erejét, majd feloldódást kínál. Ötletel az üldözésről és az igazságkeresésről, a zombi vadász Dosztojevszkijról, a valóság szubjektivitásáról, a kolbásztól a vodkáig, a múlttól, a jelenig. Rengeteg utalás van a buddhizmusra, a szabad akaratra, René Descartes filozófiájára és egy köteg húrelméletre. Ez varázslatos. Egy máz nélküli „finom sütemény” sok-sok réteggel, és hatalmas utóízzel. Pelevin hihetetlen gondolatokat és ötleteket generál, de folyamatosan azon gondolkodtam, hogyan sikerült mindent összekapcsolnia ilyen bámulatos módon. Maga az ördög sem tudja, miket írt le, de az valamiért mégis elképesztő módon hasonlít arra, ami körülöttünk történik. Ki Tolsztoj, és te Pelevin!? Valódi vagy,…vagy „csak” egy karakter a könyvben?

2 hozzászólás
>!
Kkatja P
Viktor Pelevin: T

Hoppácska, kéremszépen, ez a könyv még így harmadik olvasásra is zenbuddhisztikusan fantasztikus. Sőt az idő (+az "én") múlásával, mint holmi jófajta borocska sűrűsödik bennem bablosszá, miközben egyre finomabbá és cizelláltabbá válik a fejembe, gondolataimba, neadjisten tudatomba vésődvén.

Pelevin nem sokat szarozik most sem, fog egy T. nevű grófot, felruházza mindenféle különleges tulajdonsággal (meg kolbásszal és vodkával, ez fontos!) majd szembesíti a teremtőjével. Aki nem is az, akinek látszik (bár itt senki sem az, akinek elsőre látszik) és belehelyezi őket egy könyv (üresség) kontextusába, ahol bogozd ki, hogy ki kicsoda, ki kit teremt és ír meg és hogy mi hol is vagyunk ebben a képletben, mint olvasó…
…tényleg minket ki teremt folyamatosan és kik is vagyunk és minek, lehet, hogy minket is csak megírnak? :))

Megvan itt is minden, amit megszoktunk és szeretünk Pelevin írásaiban: irodalmi oda-vissza utalások (miket hála a fordító M. Nagy Miklós fülszövegeinek, különösebb hozzáértés nélkül is megérthetünk) a nagy orosz társadalomkritika, filozófia és vallásbölcselet, értelemkeresés, ürességtan, akció anyagi és szellemi síkokon és minden mennyiségben. Feltűnik Csapajev, egy tibeti thulku, szellemi útkeresők és tévelygők sora lohol a kérdés nyomába, miszerint mik is vagyunk mi, hol a helyünk és hogyan is működünk ebben a képzetes valóságban, amit életnek hívunk, mindez persze a harci NLP nyelvén elmesélve. :)

Érdemes Pelevinnel tartani, erre az útra is, mert ha Optyina-pusztáig nem is jutunk el, valamennyit biztosan haladhatunk, ha figyelmesen olvassuk ezt és az életünk könyvét.

>!
Európa, Budapest, 2011
524 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630791533 · Fordította: M. Nagy Miklós
2 hozzászólás
>!
zoja
Viktor Pelevin: T

Ez a második könyvem Pelevintől, és valamiért úgy érzem, mintha már rengeteget olvastam volna tőle. De közel sem úgy, mintha kiismertem volna.
Pelevin tud valami bűvész trükköt, vagy nagyon jók a marketológusai, nem tudom, de most komolyan, a második könyv után tőle egy zombiabálós videojátékot is megvennék. De csak ha Dosztojevszkij lehetek benne ;)

Se az író, az olvasó, és a szereplő felcserélgetése, se a filozofálás nem új találmány, de Pelevin úgy von bele T. történetébe, hogy az embernek az az érzése, hogy ilyet még nem látott.
Nem is tudok róla mást mondani, csak azt, hogy olvassátok! Már csak azért az élményért is megérte, hogy megtudtam, milyen érzés egy könyv szereplőjének lenni. De nem ám leírás alapján – ebben a könyvben mind szerepelünk.

>!
Chöpp 
Viktor Pelevin: T

Mit is mondhatnék azon kívül, hogy Pelevin egy Istenáldotta/verte Talentum és igen keskeny peremen egyensúlyoz a téboly és a megvilágosodás között. Bár minden gondolatot megértenék, amit leír! Bár megírhatnék egyszer egy ilyen könyvet, mint a T!

>!
pat P
Viktor Pelevin: T

Ne várjatok tőlem sok értelmeset. Valahol Iggy Lo említésének magasságában eldobtam az agyam, és azóta se találtam meg.
„T. TVAM ASZI” Ó, Egek!
Hasonló mértékű valóság-csúszkáltatást eddig még csak Philip K. Dicknél láttam. De persze Dick egészen más.
Tisztelt Pelevin Polgártárs! Kérjük, keresse fel pszichiáterét, majd gyógyszerészét, dealerével pedig mielőbb szakítsa meg a kapcsolatot! (Vagy fordítva.)
(Tudnám frappáns kis mondatokban ismertetni a könyv koncepcióját, de durván spoiler lenne minden ilyesmi, úgyhogy nem teszem.)

20 hozzászólás
>!
balagesh IP
Viktor Pelevin: T

„Ahogy a nagyapám mondogatta, a lélek egy színpad, melyen huszonkét hatalmasság játszik, meg hét szefira és három… három…” (121.o.) Ja igen, megvan, a három P.
Sokan sokféle neveken ismerik őket, például ha azt mondom, a Nagy Levin vagy Lev Nyikolajevics, akkor éppenséggel P. Levinről van szó, aki két társával, P. Howarddal és P. Freddel Kelet felé vette az irányt, mert egy bizonyos ősüket, P. Tofit követték, mások szerint csak meglátták a nagy orosz nyelvben a piacot. Ez utóbbi elég valószínű, hisz tudunk Howard anyagi gondjairól, Fred nyughatatlanságáról és Levin páratlan stílusérzékéről. Jelenleg tehát ezen a területen mozognak, s „maximális nyereséget hozó szöveggé” változtatják át az életben szerzett benyomásaikat (119.o.). Az üzlet jól megy, megtévesztően olyan, mintha mondanának is valamit, ugyanakkor a beavatottak szemébe kacsintva önkritikus mondatokat rejtenek el a szövegekben. Így a könyvről nyilatkozván mi mást is lehetne tenni, mint őket idézni:
„a képzelete pazar, de homályos és részletszegény képet festett” (76.o.)
„egy dalos pacsirta üres trillázása. Szép szavak, melyek sehová sem vezetnek” (285.o.)

>!
Zero MP
Viktor Pelevin: T

Na, ez aztán összekutyult bennem mindent :)
Annak idején ezt a könyvet félbehagytam, fogalmam nincs már, hogy miért, rémlik valami csalódás-szag, de passz.
Valószínűleg akkor ez nagyon fájt nekem, mert a többit mindig elfogulatlanul szerettem (kivéve a Rettenet sisakját, arra valahogy elég szájamhúzva gondolok vissza még most is), de hálisten, hogy a kezembe került megint!
Mert innen szép nyerni.
A felszínen van ugye a Té gróf. Aki a Tolsztoj. Optyina-pusztába igyekszik. Az meg mi a franc? Nem tudjuk, majd kiderül.
Úgy érzem magam, mint akit bezártak egy LSD-vel és vodkával és orosz irodalommal és keleti létfilóval kitömött dobozba, jól összeráztak, elvettek mindent tőlem, amit addig tudtam, hogy rámcsukták a fedelet, majd kitettek valahol a tajgán, hogy akkor akkor most légy okos, kiccsávó.
Igazán buddhista könyv abban az értelemben, hogy lebeg ugyan egy homályos cél előttünk, de nem igazán a cél maga érdekes, hanem az odavezető út. A hogyanja.
Csodálatos, ahogy ez a csávó fogja a kezem, végigvezet a könyvön végülis, de annyira kevés kapaszkodót hagy, hogy csak forgatom a fejem. Szerencsére van idő lélegezni, mindenféléket kisilabizálni, miközben a valóság és az álom(?) lemezelt rétegei egymásba csúsznak szépen lassan, és kialakul bennünk minden bizonytalanságok ősmasszívuma. Ki teremt kit, és miért? És hogyan? Mennyire valódi az a valóság, amiben olyan magabiztosan hiszek? És mi van, ha mégsem?
És mindez a tépelődés ebben a pszeudo-nyomozókeretben valami elképesztően erős könyvet eredményez, ahogy szép lassan Té után merülünk mi is, és még meg se fogalmaztuk, de máris vakon tempózunk lelkünk bőrös tetejű, zavaros levesének a mélyére, hogy mi is leljünk saját Optyinát. (Képzavarból ötösre vizsgáztam.)
Most úgy fogok hangzani, mint valami nedves tangájú tinilány, de végleg akkor vett meg magának ez az egész tébolymanifesztum, amikor megjelent az amúgyis szívemcsücske Csapajev.
Olyan ő, mint valami (preposzt?)szovjet Morgan Freeman, amikor már kezdtem elveszíteni a fonalat, volt olyan kedves és tisztába tette bennem a szinopszis egyes furcsa pontjait.
Komolyan nem hittem volna, hogy pont az a Pelevin lesz instant kedvenc később, pont az a Pelevin fog minden erőfeszítés nélkül odacsüccsenni a Agyag Géppuska mellé, mint megmásíthatatlan favorit, amelyikre anno ránézni se nagyon bírtam.

És a végére egy kérdés/kérés. Kedves @Európa_Könyvkiadó!
Terveztek még Pelevint kiadni? És ha igen, mikor? Régieket újra? Nagyon hiányzik nekem a Metamor meg az Omon Ré (ugyanitt bárkinek jelzem, ha valamelyik a kettőből megvolna, és nem kell, megveszem), és ha jól látom, az Apollo Batman óta pontosan négy, azaz 4 új Pelevin látott napvilágot. Tehát a kérdésem a következő: mikormá'?
Szükség van erre a faszira, nekem legalábbis nagyon.
Eszemben volt még valami údefrappáns zárógondolat, de sajnos elfeledtem, mert közben egyik macskám hülyébb, mint a másik, az asszony meg ilyen végtelenül valódi kérdésekkel zaklatja közben a már amúgy is repedezett és törékeny pszichémet, mint, hogy kérek-e reggelit. Nem látod, hogy zenbe vagyok, kiccsaj? :)
Mindegy.
El kell olvasni, és kész.

7 hozzászólás
>!
cinkos
Viktor Pelevin: T

Már megint ugyanarról van szó? Azaz: hogy a Titok maga a Szó? Vagy ez csak afféle kabbalista szemfényvesztés? Na de akkor hogy is van ez? Inkább igaz, hogy bármelyik szó ostobaság, álom és tévedés? S akkor kicsoda a Szerző, az Olvasó és az Én? És persze hogy jön ide Tolsztoj?
Ne ijedjen meg senki, ez egy kalandregény, tele bunyóval, lövöldözéssel, üldözési jelenetekkel, szexszel és hallucinációval. Egy fiatal, délceg harcművész kalandjai. Máshol meg épp egy marcona harcos zombiháborúja. Ilyenek.
Pelevin elemében van.
Az történik, hogy a klasszikus Dsuang Ce-történetet (talán jól írtam a nevét) Pelevin annyira feltubrózza (elvégre turbórealista vagy mi), hogy alig ismerünk rá. Sőt, magára a posztmodernre is alig ismerünk rá, mert itt az okkultizmustól a közgazdságtanig minden van. Ettől pelevini. T. gróf, aki ugyanolyan gyanútlanul csöppen a történetbe, mint mi, végijárja a filozófia történetének legkülönfélébb szakaszait, Berkeley-n és Sartre-n át a buddhizmusig (naná) és a posztmodernekig, miközben Optyina-pusztát keresi. Hogy igazából micsoda az Optyina-puszta, azt a fülszöveg ígéretével ellentétben nem is annyira Szolovjov, a nagy filozófus, hanem egy szekérhúzó ló közléséből tudja meg. A legeslegvégén. De addig bámulatosan sok izgalmas töprengés (és röhögés) vár ránk. Amit talán egyedül sajnáltam, hogy Dosztojevszkijnek mindössze epizódszerep jut ebben a nagyszabású struktúrában – többet érdemelt volna az öreg. A demiurgosszal való leszámolás sem volt épp a kedvemre való, és hát persze olykor fárasztó lehet ennek a világnak a túlzsúfoltsága, de ez hozzátartozik Pelevinhez. Aki megint remekművet írt.

>!
Khimaira
Viktor Pelevin: T

Durva. Még mindig. Egészen hihetetlen világot, és karaktert teremtett megint Pelevin, csak ámul-bámul az olvasó, amikor T. gróffal együtt próbálja felfedezni. T. nagyon emberi ebben az ábrázolásban, szerethető, esendő de egy igazi hős! – és persze totál szürreális az összes többi szereplővel együtt..
Jellegzetes orosz regényt kapunk a kezünkbe: nekem sokszor jutott eszembe a Mester és Margarita róla, meg néhány szereplőnél a klasszikus orosz irodalomból ismert csinovnyikok. Tele van a könyv mindenféle célozgatással (főként a keleti vallásokra vonatkozólag), amikből felvillan Pelevin intelligenciája és műveltsége – részben ez adja könyv összetettségét – nagyon nehéz sokszor követni. Mindenképpen újraolvasásra van ítélve.
Kicsit hiányoltam azt a humort, ami a Számokat jellemezte (itt is felvillant, de sajnos jóval kevesebb volt belőle – bár az aberrált szexualitásból is jóval kevesebb volt, ezt azért nem bántam). Viszont cserébe sokkal komplexebb cselekményt és felépítést kaptam, az alapötlet nagyon jó, a kidolgozás is egész igényes. A szereplőknél még mindig többet várnék – pl. maga T. sokszor tűnt kicsit idiótának, de nem tudtam rájönni, hogy ez szándékos volt-e, vagy csak hanyagság.
Az egész multi-kulti, biznisz és poltika, amiket szeret kifigurázni, itt is megjelenik, talán ezek a legviccesebb jelenetek mind közül.
Összeségében ez egy jó könyv, fordulatos, néha megindító, elgondolkodtató, néha elszomorító, de sokkal inkább egy paródia, mintsem egy tragédia. Mindenképp ajánlott elolvasni, de csak nagy odafigyeléssel – felületesen nem érdemes.

Amiért szeretik, és amiért bevallom én is szeretem ezt a Viktort: általános igazságokat tud felújítani, méghozzá nem szokványos díszeletek közé helyezve. Ez az egész „turbórealizmus”, ahogy nevezi a stílusát, nagyon meg tudja fogni az embert, azt hiszem, folytatom is az olvasást tőle.

7 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Kkatja P

     – Ön materialista? – kérdezte a hindu.
     – Semmi szín alatt – felelte Tolsztoj. – Éppenséggel azt gondolom, hogy nincs szörnyűbb eltévelyedés, mint a materialisták nézete. Ugyanakkor nem mondhatom, hogy teljességgel elfogadnám bármelyiket is a vallási doktrínák közül.
     – Hisz Istenben?
     – Természetesen.
     – És egyetért azzal, hogy az ember az ő megtestesülése?
    Tolsztoj elnevette magát. Csertkov a tolmácshoz fordult, és azt mondta:
     – Azért nevet, mert két nappal ezelőtt pontosan erről beszélgettünk. És Lev Nyikolajevics szerintem pompásan megfogalmazta a választ. Éspedig ekképpen: az ember Istennek tekinti magát, és igaza van, mert Isten őbenne van. Ha disznónak tekinti magát, megint csak igaza van, mert disznó is van benne. De nagyon téved az ember, amikor a saját belső disznóját Istennek hiszi.

489-490. oldal

>!
Chöpp 

Ha félek, az azt jelenti, hogy megint elfelejtettem, ki vagyok.

446. oldal

Kapcsolódó szócikkek: félelem
>!
Kkatja P

A kínai buddhizmusban volt egy csan nevű szekta. Ennek követői elvetették a szent iratokat, és azt tanították, hogy nem betűkre és jelekre kell támaszkodni. Gyakran jártak hozzájuk világi emberek és különféle igazságkeresők – és a Buddha tanításának jelentéséről tettek fel nekik kérdéseket. A csan tanítók általában valami durvasággal válaszoltak – vagy botütéssel,vagy káromkodással. Különösen jeleskedett ebben egy bizonyos Lin-csi, aki arra a kérdésre, hogy mi a Buddha, azt felelte, hogy lyuk az árnyékszéken.
     – Pfuj – mondta a kaméliás hölgy –, ez undorító.
     – Rendszerint úgy értelmezik a válaszát – folytatta Dzsambon –, hogy Lin-csi azt tanította, nem szabad a fogalmakhoz és eszmékhez kötődni, legyen az akár a Buddha eszméje. De Szolovjov úgy gondolta, hogy ez a lehető legpontosabb magyarázat. Képzelje el, mondta, a mocskos, összeszart budit. Van-e benne bármi, ami tiszta? Van. Ez a lyuk a közepén. Azt semmi sem tudja bemocskolni. Minden egyszerűen csak lehull a mélybe rajta át. A lyuknak nincs se széle, se határa, se formája – mindez csak a széknek van. És ugyanakkor a tisztátalanságnak ez az egész temploma kizárólag ennek a lyuknak köszönhetően létezik. Ez a lyuk a legfontosabb az árnyékszékben, s ugyanakkor olyan dolog, aminek nincs semmi köze hozzá. Mi több, a lyukat nem tulajdon természete teszi lyukká, hanem az, amit az emberek köré építenek: a budi. Ám saját természete a lyuknak egyszerűen nincsen – legalábbis addig a pillanatig, amikor az árnyékszékre leülő láma el nem kezdi három kájára felosztani…

417-418. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Buddha · buddhizmus · Lin-csi apát · szar · üresség
4 hozzászólás
>!
zoja

– A létezés, kedves uram, nem olyan, mint az ágyúlövés. Honnan vette, hogy van célja?

79. oldal

>!
Kkatja P

A szó nagyon ősi eszköz. Az váltotta ki a megjelenését, hogy így kényelmesebben lehetett vadászni a nagy testű vadakra. Mondhatom, hogy „kéz, bot, mamut”. És tessék, a botot valóban kézbe lehet fogni, és pofán lehet verni vele a mamutot. De amikor azt mondjuk, „én”, „őt”, „lélek”, „elme”, „tao”, „isten”, „üresség”, „abszolútum” – ezek mind kísértetszavak. Semmi sem felel meg nekik a konkrét valóságban, csupán arra valók, hogy segítségükkel szellemi energiánkat meghatározott formájú forgószéllé szervezzük. Aztán pedig látni kezdjük ennek a viharnak a tükröződéseit saját tudatunk tükrében. És ez a tükröződés ugyanolyan valósággá válik, mint az anyagi objektumok, és néha még valóságosabb. És aztán az életünk, a kósza jelenségeknek ebben a kertjében folyik, az elme terebélyes építményeinek oltalmában, amiket reggeltől estig töltögetünk, mint az ágyást, jóllehet már észre sem vesszük őket. De míg a fizikai világ realitása nem függ tőlünk – legalábbis többségünktől –, addig a mentális képeket teljes egészében mi magunk alkotjuk. A szósúlyzókat emelgető elme erőfeszítéséből jönnek létre. És a mi titkos természetünket ugyanazon ok miatt nem lehet szavakkal kifejezni, amiért nem lehet a csöndet balalajkán eljátszani.

420-421. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Isten · lélek · szó · taoizmus · tudat · üresség
1 hozzászólás
>!
bazsalikom P

– És mi lett mindennek a vége?
– Hogy mi? – nevette el magát Ariel. – Az, hogy végül valóban eldöntöttem, hogy író leszek. Mert megértettem, milyen elképesztő erők fölött rendelkezik az ember, amikor a fehér papírlappal birkózik.

88. oldal

>!
Chöpp 

Az ész esztelen majom, mely a szakadék felé szalad. Ez a gondolat pedig, hogy az ész esztelen majom, mely a szakadék felé szalad, nem más, mint az esztelen majom kacér próbálkozása, hogy megigazítsa a frizuráját a szakadék felé szaladtában.
(Szolovjov)

403. oldal

Kapcsolódó szócikkek: ész
3 hozzászólás
>!
Kkatja P

    „Gondolkodom, tehát vagyok – jutott eszébe T.-nek. – Ki mondta ezt? Descartes. Elképesztő, milyen szédítő szaltókat tudnak csinálni a mélységek fölött ezek a franciák, ha isznak egy kis vörösbort. Vagy ők nem látják azokat a mélységeket? »Gondolkodom…« És ha valaki más gondolkodik? Egy olyan Ariel-féle? De tényleg, honnan tudná a kis hülye, hogy az ő maga? Különben Descartesnek igaza van abban az értelemben, hogy ez az ő »én«-je csak addig létezik, amíg gondolkodik róla. Nem azt kellett volna mondania annak a békaevőnek, hogy »gondolkod om «, azaz hogy » én gondolkodom«, hanem azt, hogy »az ént gondolom«. De maga ez az »én« se gondolkodni, se létezni nem képes, mert azonnal eltűnik, amint Descartes nem gondol rá többet, hanem inkább iszik egy kis vörösbort…”

217. oldal

Kapcsolódó szócikkek: bor · gondolkodás · René Descartes
>!
zoja

[…] az ember, mondta a nagyapám, isteni nyelven elmesélt történet, mely nyelvhez képest minden földi nyelv csak halovány árnyék.

85. oldal

>!
mate55 

A lopódzó vadállat nem érzi magát lopódzó vadállatnak.


Említett könyvek


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Adolfo Bioy Casares – Italo Calvino: Morel találmánya / Láthatatlan városok
Tatyjana Tolsztaja: Kssz!
Vladimir Nabokov: Gyér világ
Arkagyij Sztrugackij – Borisz Sztrugackij: Sánta sors
Nádas Péter: Emlékiratok könyve
José Eduardo Agualusa: A múltkereskedő
Mario Vargas Llosa: A beszélő
Venko Andonovszki: Boszorkány
Roberto Bolaño: Vad nyomozók
David Mitchell: Szellemírók