T 69 csillagozás

Viktor Pelevin: T

Tolsztoj ​halálának századik évfordulójára időzítve írta meg Pelevin új nagyregényét, melynek hőse T. gróf – azaz maga Lev Tolsztoj. Bár hogy kicsoda ő, azt maga sem tudja pontosan; a sodró lendületű filozófiai kalandregényben a keleti harcművészet mestereként jelenik meg, s hiába igyekszik hű maradni fő tanításához, hogy „ne állj ellen a gonosznak erőszakkal”, kénytelen a legváltozatosabb módszerekkel pusztítani üldözőit, akik meg akarják ölni, mert… nos, hogy miért, az megint nem egészen világos számára.
T. gróf csak azt tudja biztosan, hogy egy bizonyos Optyina-pusztába igyekszik. S útközben találkozik Ariellel, a kabbalista démonnal, aki arról akarja meggyőzni, hogy ő -meg néhány társa- teremti az egész világot, amelyben T. gróf él, s természetesen őt magát is. És hősünk egyre több jelét látja annak, hogy Ariel igazat mond.
A szövevényes történetben T. gróf aztán – végre – találkozik Dosztojevszkijjel is, aki egy számítógépes játék főhőse, és a holt lelkeket kell… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2009

>!
Európa, Budapest, 2011
524 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630791533 · Fordította: M. Nagy Miklós

Enciklopédia 24

Szereplők népszerűség szerint

Buddha · Vaszilij Ivanovics Csapajev · Lin-csi apát · Alekszandr Szergejevics Puskin · Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij · René Descartes


Kedvencelte 19

Most olvassa 5

Várólistára tette 61

Kívánságlistára tette 43


Kiemelt értékelések

>!
Kkatja
Viktor Pelevin: T

Hoppácska, kéremszépen, ez a könyv még így harmadik olvasásra is zenbuddhisztikusan fantasztikus. Sőt az idő (+az "én") múlásával, mint holmi jófajta borocska sűrűsödik bennem bablosszá, miközben egyre finomabbá és cizelláltabbá válik a fejembe, gondolataimba, neadjisten tudatomba vésődvén.

Pelevin nem sokat szarozik most sem, fog egy T. nevű grófot, felruházza mindenféle különleges tulajdonsággal (meg kolbásszal és vodkával, ez fontos!) majd szembesíti a teremtőjével. Aki nem is az, akinek látszik (bár itt senki sem az, akinek elsőre látszik) és belehelyezi őket egy könyv (üresség) kontextusába, ahol bogozd ki, hogy ki kicsoda, ki kit teremt és ír meg és hogy mi hol is vagyunk ebben a képletben, mint olvasó…
…tényleg minket ki teremt folyamatosan és kik is vagyunk és minek, lehet, hogy minket is csak megírnak? :))

Megvan itt is minden, amit megszoktunk és szeretünk Pelevin írásaiban: irodalmi oda-vissza utalások (miket hála a fordító M. Nagy Miklós fülszövegeinek, különösebb hozzáértés nélkül is megérthetünk) a nagy orosz társadalomkritika, filozófia és vallásbölcselet, értelemkeresés, ürességtan, akció anyagi és szellemi síkokon és minden mennyiségben. Feltűnik Csapajev, egy tibeti thulku, szellemi útkeresők és tévelygők sora lohol a kérdés nyomába, miszerint mik is vagyunk mi, hol a helyünk és hogyan is működünk ebben a képzetes valóságban, amit életnek hívunk, mindez persze a harci NLP nyelvén elmesélve. :)

Érdemes Pelevinnel tartani, erre az útra is, mert ha Optyina-pusztáig nem is jutunk el, valamennyit biztosan haladhatunk, ha figyelmesen olvassuk ezt és az életünk könyvét.

>!
Európa, Budapest, 2011
524 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630791533 · Fordította: M. Nagy Miklós
2 hozzászólás
>!
zoja
Viktor Pelevin: T

Ez a második könyvem Pelevintől, és valamiért úgy érzem, mintha már rengeteget olvastam volna tőle. De közel sem úgy, mintha kiismertem volna.
Pelevin tud valami bűvész trükköt, vagy nagyon jók a marketológusai, nem tudom, de most komolyan, a második könyv után tőle egy zombiabálós videojátékot is megvennék. De csak ha Dosztojevszkij lehetek benne ;)

Se az író, az olvasó, és a szereplő felcserélgetése, se a filozofálás nem új találmány, de Pelevin úgy von bele T. történetébe, hogy az embernek az az érzése, hogy ilyet még nem látott.
Nem is tudok róla mást mondani, csak azt, hogy olvassátok! Már csak azért az élményért is megérte, hogy megtudtam, milyen érzés egy könyv szereplőjének lenni. De nem ám leírás alapján – ebben a könyvben mind szerepelünk.

>!
Chöpp P
Viktor Pelevin: T

Mit is mondhatnék azon kívül, hogy Pelevin egy Istenáldotta/verte Talentum és igen keskeny peremen egyensúlyoz a téboly és a megvilágosodás között. Bár minden gondolatot megértenék, amit leír! Bár megírhatnék egyszer egy ilyen könyvet, mint a T!

>!
balagesh MP
Viktor Pelevin: T

„Ahogy a nagyapám mondogatta, a lélek egy színpad, melyen huszonkét hatalmasság játszik, meg hét szefira és három… három…” (121.o.) Ja igen, megvan, a három P.
Sokan sokféle neveken ismerik őket, például ha azt mondom, a Nagy Levin vagy Lev Nyikolajevics, akkor éppenséggel P. Levinről van szó, aki két társával, P. Howarddal és P. Freddel Kelet felé vette az irányt, mert egy bizonyos ősüket, P. Tofit követték, mások szerint csak meglátták a nagy orosz nyelvben a piacot. Ez utóbbi elég valószínű, hisz tudunk Howard anyagi gondjairól, Fred nyughatatlanságáról és Levin páratlan stílusérzékéről. Jelenleg tehát ezen a területen mozognak, s „maximális nyereséget hozó szöveggé” változtatják át az életben szerzett benyomásaikat (119.o.). Az üzlet jól megy, megtévesztően olyan, mintha mondanának is valamit, ugyanakkor a beavatottak szemébe kacsintva önkritikus mondatokat rejtenek el a szövegekben. Így a könyvről nyilatkozván mi mást is lehetne tenni, mint őket idézni:
„a képzelete pazar, de homályos és részletszegény képet festett” (76.o.)
„egy dalos pacsirta üres trillázása. Szép szavak, melyek sehová sem vezetnek” (285.o.)

>!
pat P
Viktor Pelevin: T

Ne várjatok tőlem sok értelmeset. Valahol Iggy Lo említésének magasságában eldobtam az agyam, és azóta se találtam meg.
„T. TVAM ASZI” Ó, Egek!
Hasonló mértékű valóság-csúszkáltatást eddig még csak Philip K. Dicknél láttam. De persze Dick egészen más.
Tisztelt Pelevin Polgártárs! Kérjük, keresse fel pszichiáterét, majd gyógyszerészét, dealerével pedig mielőbb szakítsa meg a kapcsolatot! (Vagy fordítva.)
(Tudnám frappáns kis mondatokban ismertetni a könyv koncepcióját, de durván spoiler lenne minden ilyesmi, úgyhogy nem teszem.)

20 hozzászólás
>!
dr_Eminens
Viktor Pelevin: T

Totális mindfuck, zseniális őrület, zombihentelés és elvont filozófia. Teljesen magába szippantott a regény világa. Jelenleg azt sem tudom, hogy én magam létezem-e.

>!
cinkos
Viktor Pelevin: T

Már megint ugyanarról van szó? Azaz: hogy a Titok maga a Szó? Vagy ez csak afféle kabbalista szemfényvesztés? Na de akkor hogy is van ez? Inkább igaz, hogy bármelyik szó ostobaság, álom és tévedés? S akkor kicsoda a Szerző, az Olvasó és az Én? És persze hogy jön ide Tolsztoj?
Ne ijedjen meg senki, ez egy kalandregény, tele bunyóval, lövöldözéssel, üldözési jelenetekkel, szexszel és hallucinációval. Egy fiatal, délceg harcművész kalandjai. Máshol meg épp egy marcona harcos zombiháborúja. Ilyenek.
Pelevin elemében van.
Az történik, hogy a klasszikus Dsuang Ce-történetet (talán jól írtam a nevét) Pelevin annyira feltubrózza (elvégre turbórealista vagy mi), hogy alig ismerünk rá. Sőt, magára a posztmodernre is alig ismerünk rá, mert itt az okkultizmustól a közgazdságtanig minden van. Ettől pelevini. T. gróf, aki ugyanolyan gyanútlanul csöppen a történetbe, mint mi, végijárja a filozófia történetének legkülönfélébb szakaszait, Berkeley-n és Sartre-n át a buddhizmusig (naná) és a posztmodernekig, miközben Optyina-pusztát keresi. Hogy igazából micsoda az Optyina-puszta, azt a fülszöveg ígéretével ellentétben nem is annyira Szolovjov, a nagy filozófus, hanem egy szekérhúzó ló közléséből tudja meg. A legeslegvégén. De addig bámulatosan sok izgalmas töprengés (és röhögés) vár ránk. Amit talán egyedül sajnáltam, hogy Dosztojevszkijnek mindössze epizódszerep jut ebben a nagyszabású struktúrában – többet érdemelt volna az öreg. A demiurgosszal való leszámolás sem volt épp a kedvemre való, és hát persze olykor fárasztó lehet ennek a világnak a túlzsúfoltsága, de ez hozzátartozik Pelevinhez. Aki megint remekművet írt.

>!
Morpheus
Viktor Pelevin: T

Mint mindig, Pelevin regényei csúcsra futnak. Efelől már semmi kétségem nincs. :D
Ez a mű tökéletes tisztelet Tolsztoj iránt, akit én magam is tisztelek és nagyra becsülök, pedig tulajdonképpen egyetlen könyvét sem olvastam el. Nem is a könyvei miatt tisztelem, hanem azért, AKI elindult az Optyina-pusztába és meg is találta azt. Mások azt látták, hogy meghalt, pedig csak elment a pokolból. A pokolból, amelyet úgy hívnak, hogy: A Teremtés Felelősségét Önmagukról Gyáván Másokra Hazudók Pokla. És egész egyszerűen ezért pokol ez a világ, ezért ilyen szar, mocskos és kegyetlen. Ez a létező legnagyobb gonoszság, nem az ölés. Gyáván másokra mutogatni (más emberek, politikai erők, Isten, ördög…), miközben azért az eltorzult teremtőerő működik és megalkotja a poklot, amiben feltartott kézzel, artikulátlanul üvöltve rohangálunk. Megértettem… Indulok az Optyina-pusztába Tolsztoj és T. gróf után, mert jogom van egy jobb világot teremtenem, ha éppen azt akarom (Igen, ezt akarom). Ebben a világban mindenki tudja, hogy ő teremt, és természetesen/bátran magára veszi az ezzel járó felelősséget, elviseli a talajtalanság érzését, ami ezzel jár, ontológiai létformában él, mert szembenéz önnön végességével, és teljesen szabadon létezik minden pillanatban.

2 hozzászólás
>!
Khimaira
Viktor Pelevin: T

Durva. Még mindig. Egészen hihetetlen világot, és karaktert teremtett megint Pelevin, csak ámul-bámul az olvasó, amikor T. gróffal együtt próbálja felfedezni. T. nagyon emberi ebben az ábrázolásban, szerethető, esendő de egy igazi hős! – és persze totál szürreális az összes többi szereplővel együtt..
Jellegzetes orosz regényt kapunk a kezünkbe: nekem sokszor jutott eszembe a Mester és Margarita róla, meg néhány szereplőnél a klasszikus orosz irodalomból ismert csinovnyikok. Tele van a könyv mindenféle célozgatással (főként a keleti vallásokra vonatkozólag), amikből felvillan Pelevin intelligenciája és műveltsége – részben ez adja könyv összetettségét – nagyon nehéz sokszor követni. Mindenképpen újraolvasásra van ítélve.
Kicsit hiányoltam azt a humort, ami a Számokat jellemezte (itt is felvillant, de sajnos jóval kevesebb volt belőle – bár az aberrált szexualitásból is jóval kevesebb volt, ezt azért nem bántam). Viszont cserébe sokkal komplexebb cselekményt és felépítést kaptam, az alapötlet nagyon jó, a kidolgozás is egész igényes. A szereplőknél még mindig többet várnék – pl. maga T. sokszor tűnt kicsit idiótának, de nem tudtam rájönni, hogy ez szándékos volt-e, vagy csak hanyagság.
Az egész multi-kulti, biznisz és poltika, amiket szeret kifigurázni, itt is megjelenik, talán ezek a legviccesebb jelenetek mind közül.
Összeségében ez egy jó könyv, fordulatos, néha megindító, elgondolkodtató, néha elszomorító, de sokkal inkább egy paródia, mintsem egy tragédia. Mindenképp ajánlott elolvasni, de csak nagy odafigyeléssel – felületesen nem érdemes.

Amiért szeretik, és amiért bevallom én is szeretem ezt a Viktort: általános igazságokat tud felújítani, méghozzá nem szokványos díszeletek közé helyezve. Ez az egész „turbórealizmus”, ahogy nevezi a stílusát, nagyon meg tudja fogni az embert, azt hiszem, folytatom is az olvasást tőle.

7 hozzászólás
>!
Virág_Balázs_Face
Viktor Pelevin: T

Nyáron elkezdtem, de nem voltam hangulatban, így pihent fél évet, s most újult erővel három nap alatt lezúztuk egymást!

Mit lehet mondani egy történetről, ami egy, de mégis több, amiben a metafizika kérdései, a lételméletek változatai, a spiritualizmus elnagyoltsága, a vallások katyvasza örvénylik, miközben Tolsztoj kalandfilmet él át, Dosztojevszkij pedig shooter hős? Amiben annyi a ki-be-oda-vissza és bárhova utalás, mint égen a csillag. A szálak keverednek, kavarodnak, vér folyik, megy a bunyó, meg a gyilok, közben pedig kifacsarja az agyadat, hogy ki a szerző, ki az olvasó, különbözik-e egyik a másiktól, s különben is minek?

Mit lehet rá mondani?
Azt, hogy: KURVA JÓÓÓÓ! :)

Pelevin nem kímél, s nem érdekli, hogy felfogod-e azt, amiről beszél, nem érdekli, hogy minden utalást megértesz-e. Te kezdtél bele a könyvébe, így vállald a következményeket! Őrült zsenialitás, zenkáosz, kolbász és vodka. Ennyi, irány Optyina-puszta!

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Kkatja

     – Ön materialista? – kérdezte a hindu.
     – Semmi szín alatt – felelte Tolsztoj. – Éppenséggel azt gondolom, hogy nincs szörnyűbb eltévelyedés, mint a materialisták nézete. Ugyanakkor nem mondhatom, hogy teljességgel elfogadnám bármelyiket is a vallási doktrínák közül.
     – Hisz Istenben?
     – Természetesen.
     – És egyetért azzal, hogy az ember az ő megtestesülése?
    Tolsztoj elnevette magát. Csertkov a tolmácshoz fordult, és azt mondta:
     – Azért nevet, mert két nappal ezelőtt pontosan erről beszélgettünk. És Lev Nyikolajevics szerintem pompásan megfogalmazta a választ. Éspedig ekképpen: az ember Istennek tekinti magát, és igaza van, mert Isten őbenne van. Ha disznónak tekinti magát, megint csak igaza van, mert disznó is van benne. De nagyon téved az ember, amikor a saját belső disznóját Istennek hiszi.

489-490. oldal

>!
zoja

– A létezés, kedves uram, nem olyan, mint az ágyúlövés. Honnan vette, hogy van célja?

79. oldal

>!
Chöpp P

Ha félek, az azt jelenti, hogy megint elfelejtettem, ki vagyok.

446. oldal

>!
Kkatja

A kínai buddhizmusban volt egy csan nevű szekta. Ennek követői elvetették a szent iratokat, és azt tanították, hogy nem betűkre és jelekre kell támaszkodni. Gyakran jártak hozzájuk világi emberek és különféle igazságkeresők – és a Buddha tanításának jelentéséről tettek fel nekik kérdéseket. A csan tanítók általában valami durvasággal válaszoltak – vagy botütéssel,vagy káromkodással. Különösen jeleskedett ebben egy bizonyos Lin-csi, aki arra a kérdésre, hogy mi a Buddha, azt felelte, hogy lyuk az árnyékszéken.
     – Pfuj – mondta a kaméliás hölgy –, ez undorító.
     – Rendszerint úgy értelmezik a válaszát – folytatta Dzsambon –, hogy Lin-csi azt tanította, nem szabad a fogalmakhoz és eszmékhez kötődni, legyen az akár a Buddha eszméje. De Szolovjov úgy gondolta, hogy ez a lehető legpontosabb magyarázat. Képzelje el, mondta, a mocskos, összeszart budit. Van-e benne bármi, ami tiszta? Van. Ez a lyuk a közepén. Azt semmi sem tudja bemocskolni. Minden egyszerűen csak lehull a mélybe rajta át. A lyuknak nincs se széle, se határa, se formája – mindez csak a széknek van. És ugyanakkor a tisztátalanságnak ez az egész temploma kizárólag ennek a lyuknak köszönhetően létezik. Ez a lyuk a legfontosabb az árnyékszékben, s ugyanakkor olyan dolog, aminek nincs semmi köze hozzá. Mi több, a lyukat nem tulajdon természete teszi lyukká, hanem az, amit az emberek köré építenek: a budi. Ám saját természete a lyuknak egyszerűen nincsen – legalábbis addig a pillanatig, amikor az árnyékszékre leülő láma el nem kezdi három kájára felosztani…

417-418. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Buddha · buddhizmus · Lin-csi apát · szar · üresség
4 hozzászólás
>!
Kkatja

    „Gondolkodom, tehát vagyok – jutott eszébe T.-nek. – Ki mondta ezt? Descartes. Elképesztő, milyen szédítő szaltókat tudnak csinálni a mélységek fölött ezek a franciák, ha isznak egy kis vörösbort. Vagy ők nem látják azokat a mélységeket? »Gondolkodom…« És ha valaki más gondolkodik? Egy olyan Ariel-féle? De tényleg, honnan tudná a kis hülye, hogy az ő maga? Különben Descartesnek igaza van abban az értelemben, hogy ez az ő »én«-je csak addig létezik, amíg gondolkodik róla. Nem azt kellett volna mondania annak a békaevőnek, hogy »gondolkod om «, azaz hogy » én gondolkodom«, hanem azt, hogy »az ént gondolom«. De maga ez az »én« se gondolkodni, se létezni nem képes, mert azonnal eltűnik, amint Descartes nem gondol rá többet, hanem inkább iszik egy kis vörösbort…”

217. oldal

Kapcsolódó szócikkek: bor · gondolkodás · René Descartes
>!
zoja

[…] az ember, mondta a nagyapám, isteni nyelven elmesélt történet, mely nyelvhez képest minden földi nyelv csak halovány árnyék.

85. oldal

>!
Chöpp P

… az embernek, aki misztikus útra lép, mintegy két részre kell válnia: könyvre és annak olvasójára. A könyv nem más, mint szellemünk minden rengése-rángása, minden törekvésünk és vergődésünk, minden gondolatunk, félelmünk, reményünk. Ezeket Szolovjov egy értelmetlen és szörnyű regényhez hasonlította, melyet egy álarcos őrült ír, a mi gonosz géniuszunk – és mi nem tudunk elszakadni ezektől a sötét oldalaktól. De ahelyett, hogy napról napra csak ezt a könyvet lapozzuk, meg kell találnunk az olvasót. Összeolvadni vele – ez a legfelső szellemi cél.

285. oldal

>!
Morpheus

Mindazt, ami rút és tökéletlen a világban, az elme találta ki. Másodszor, az elme fellázadt Isten ellen, akit előtte kitalált magának, amivel tömérdek problémát hozott létre.

423. oldal

>!
Chöpp P

– El se tudja képzelni – mondta T. – mennyire örülök, hogy találkoztunk. Olyan régóta próbáltam megtalálni. De jól látom, szerencsétlenség történt magával?
– Bizonyos értelemben – felelte Szolovjov mosolyogva. – Levágták a fejem.
– Ez borzasztó…
– Ugyan, hagyja, gróf úr. A belső fejlődésünk egy bizonyos pontján túl ilyen dolgok már nem játszanak semmilyen szerepet.

459-460. oldal

>!
Kkatja

     – Micsoda őrület – mondta Dosztojevszkij.
     – Az igazságot akarta hallani? Akkor ne panaszkodjon. Ez legalábbis megmagyarázza, miért él ilyen torz, kegyetlen, összetákolt pokolban, amelyről még csak nem is gondolkozhat értelmesen.

281. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij · igazság · őrület · pokol

Hasonló könyvek címkék alapján

Murakami Haruki: 1Q84 2.
Roberto Bolaño: Vad nyomozók
Nádas Péter: Emlékiratok könyve
José Eduardo Agualusa: A múltkereskedő
Emily St. John Mandel: Tizenegyes állomás
Douglas Adams: Galaxis Útikalauz stopposoknak
Kurt Vonnegut: Bajnokok reggelije
David Mitchell: Szellemírók
Helene Uri: Szavak a múltból
Umberto Eco: A rózsa neve