A ​rovarok élete 78 csillagozás

Viktor Pelevin: A rovarok élete Viktor Pelevin: A rovarok élete

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Ez a könyv -amely most ÚJ BORÍTÓVAL jelent meg- volt az ELSŐ magyarul megjelent regénye az 1962-ben született Viktor Pelevinnek, az új orosz írónemzedék fenegyerekének. Gogoli hagyományban gyökerező regényeit és novelláit folyamatosan közlik a folyóiratok, műveit eddig tizenöt nyelvre fordították le. A SZERZŐ 2001-ben a KÖNYVFESZTIVÁL DÍSZVENDÉGE volt.

Egy krími üdülőhelyen alkoholmérgezést kap a helyi lakosság véréből próbát venni érkezett amerikai szúnyog, hasist szívnak és megvilágosodnak a keleti filozófiáról értekező, nonkonformista éjjeli lepkék, a ganajtúró bogár saját példájával teszi világossá a fia számára, mi az élet értelme, a hangyalány romantikus szerelemről álmodik, de sivár magány lesz a sorsa, egyetlen lánya is elhagyja. És közben ragyognak a csillagok, hullámzik a tenger, születnek és meghalnak a rovaremberek.

Eredeti cím: Жизнь насекомых

Eredeti megjelenés éve: 1993

>!
Park, Budapest, 1999
254 oldal · ISBN: 9635304072 · Fordította: Király Zsuzsa

Enciklopédia 3


Kedvencelte 12

Most olvassa 4

Várólistára tette 66

Kívánságlistára tette 63

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

mate55 P>!
Viktor Pelevin: A rovarok élete

A „legdivatosabb" író (aki humorral kritizál?) abban az időszakban, amikor az Oroszországgal kapcsolatos legtöbb dolog olyan fájdalmasan világos, hogy teljesen fölösleges vitázni róluk. Számomra Pelevin, az érő gondolatoktól súlyos, hatásoktól kuszált új orosz irodalomnak egyik legérdekesebb alakja. Könyvében az emberi valóság az, ami megfog, van valami mély, társadalmon túli ideges, szinte lázadó feszültség, nyugtalan önkritikai szemlélődés, amely talán abból a felismerésből fakad, hogy talán soha sem volt nehezebb írni, mint ma, amikor az orosz irodalom „csak” az emberiség lelkiismerete lehet. Ez a könyve egy rejtélyes allegorikus fantázia. Társadalmi szatíra az orosz szokásokkal, a dekadenciával, a korrupcióval és a végtelen bürokráciával szemben. Az emberi rovarokban szereplő különböző karakterek groteszk és szürreális eseményeit mutatja be: a legyek, hangyák, szentjánosbogarak, lepkék, csótányok (ahol mindegyikének saját kis meséje van, és egy bizonyos ponton metszik egymást), a szenvedély és a kegyetlenség, a nihilizmus, spoiler a nem érzékiség és a filozófia világában. A nevetés mögött az üresség és a szomorúság jelenik meg, az értelem elvesztése a valóság megkeseredése, amely nem nyújt nyitottságot, csak olyan múltat, amely abszurd és megkülönböztethetetlen gonoszsággá fejlődik. Nem érdekli a hétköznapi logika, „játszani” akar, be is von a játékába. Mintha Walt Disney megálmodta volna, Luis Bunuel spoiler megbotránkoztató, „sokoldalú nyelven”, intim és univerzális stílussal, egy példamutató hallucinációkból szőtt példázatba „szállítaná”.

eme P>!
Viktor Pelevin: A rovarok élete

Első találkozásom Pelevinnel amolyan hirtelen csobbanás a mélyvízbe, egy humoros, bizarr, szürreális világba. Nem tudom, mit szívott a bácsi, de jót tett neki, pontosabban a regénynek, remekül feldobta a posztszovjet orosz tásadalom szürke egyhangúságát. Mert valójában ez utóbbi leképzése (is) volna a regény, de amolyan kafkás-bogaras módon.* Igaz, Kafka soha nem tudott megnevettetni, furcsa egy humoruk lehetett száz évvel ezelőtt az embereknek. Itt viszont egész jól elszórakoztatott az állandó a metamorfózisok játéka, az épp fókuszba kerülő szereplők identitása utáni vadászat. Jól elszórakozhatott Pelevin is, miközben maga elé képzelte a csodálkozó-meghökkenő, majd hol vigyorgó, hol filozofáló pofát vágó Nyájas Olvasót.
Szúnyogokkal, éjjelilepkékkel, szárnyas hangyákkal, legyekkel és szentjánosbogarakkal repkedünk, delíriumos, belőtt állapotban kerengünk, sziklarepedésbe menekülünk, fény (vagy sötétség – a kettő végülis ugyanaz) felé igyekszünk valami delejes vonzás hatására, vagy fészket rakunk, és föld alatti sötét járatokon valós vagy lelki Magadánok felé igyekszünk, egymást felfalva készülünk a nagy átváltozásra, vagy épp ganajtúrókként görgetjük ÉNH-ünket.** Igen, mi ember-rovarak és rovar-emberek, bőregér által kiadott hangok… Visszaverődések, tükörképek, önmagunk felé repülve elmúlók.
Te szívod a staubot, vagy téged szívnak fel a staubbal? Lennének kérdések, a légypapír a bizonyosság.
Jó móka, jó kaland volt, szerettem ahogy összekutyulta az emberi és rovari dimenziókat, a (némiképp) reális és szürreális síkot, ahogy elfilozofálgatott léten és nemléten.

* Igen, tudom, nem minden rovar bogár…
** Hogy előre (ahogy Pelevin és általában mindenki mondja) vagy visszafele (ahogy én a galacsinnak háttal álló, azt a hátsó lábaival görgető rovar miatt érzékelem), jó kérdés, bár a kettő ugye ugyanaz, és amúgy is végül ugyanoda lyukadunk ki. :)

7 hozzászólás
Oriente>!
Viktor Pelevin: A rovarok élete

Nem tudom, hogy ez a regény mágikus realista vagy szürrealista vagy csak simán elmebeteg.
Én a kis analitikus agyammal eleinte még próbáltam szétválasztani, mikor szól rovarokról és mikor emberekről, alaposan össze is zavarodtam, aztán gyorsan elengedtem a dolgot, mert már a kérdésfelvetés is rossz. Utána próbáltam felvenni a ritmust a filozófiai reflexiókkal, valami lineáris láncba rendezni a szívókák, pikkelyek, potrohok kavalkádját. De ezt is elengedtem. Ez nem is regény, ha engem kérdeztek. Inkább sorokba rendezett nyomtatott betűkbe transzmittált agyvelőrögök, amiket egy kabócalárva lökött ki a felszínre izmos ízeltlábaival, amikor random alagutat fúrt Pelevin fejébe.

Imádtam. De az utolsó 50 oldalt nem főzés közben kellett volna olvasni. :D spoiler

4 hozzászólás
csillagka P>!
Viktor Pelevin: A rovarok élete

Szerelem. Valamikor régen beakartam vállalni egy hármas, beleolvastam, és az a pár mondat nyilvánvalóvá tette, megint találtam egy olyan írót, akitől olvasnom kell.
Tipikus elborult könyv, posztmodern (amit nagyon nem szoktam szeretni) mágikus realista (amit viszont nagyon) a két műfaj olyan keveréke orosz bájjal leöntve, amiből normális történet nem keveredhet ki, csak egy mesés álomvilág ahol mindenkit elér a nem túl boldog vég. Az elején nagyon sokat mosolyogtam, a szúnyogok botladozásain, aztán jöttek a többiek a családbarát ganajtúró a szerelmes hangya (abszolút kedvenc) és a kikapós légy….. Az élet mélységeit még a kitinbőrűek is érzik (de még hogy) én pedig nem tudok szabadulni Pelevin furcsán valós mondataitól, nem tudom kiről mesél és kinek mutat görbe tükröt, mivel a bogarak bizony nagyon tipikus emberi tulajdonságokat vonultatnak fel.
Feledhetetlen élmény, fontos, elgondolkoztató könyv. Viktor ígérem még találkozunk.

Ákos_Tóth IP>!
Viktor Pelevin: A rovarok élete

Minden bogár rovar, de nem minden rovar ember. Pelevin legfőbb trükkje ezúttal az, hogy az emberből rovarrá, majd rovarból emberré váló lényeit nem csak teljesen természetes jelenségként kezeli, de abszolút emberszerűen mutatja őket be. Még sincs semmi sértő, semmi kétes, semmi megalázó a felütésében. A regény világában szúnyogok, hangyák, ganajtúrók – pardon, szkarabeuszok! – lófrálnak, olykor egymás útját keresztezve, olykor saját maguk után kutatva, miközben az olvasó szép lassan újra egy posztszovjet rögvalóságról szóló korképben találja magát.

A rovarok élete természetesen hoz minden Pelevintől elvárható őrültséget. Szellemes görbe tükör ez a kor, az emberek, a társadalom számára, egyúttal trükkös és vidám kirándulás a filozófia ingoványos területére, sőt, ezúttal mintha a klasszikus orosz irodalomra is visszakacsintanánk: néhol olyan terjengős leírások jönnek velünk szembe, mintha egy XIX. századi nagyregényt lapozgatnánk. De személy szerint úgy érzem, ebből éppen most elegem lett egy kicsit. Az túlzás, hogy Viktorunk beleesett az önismétlés csapdájába, hiszen konkrétan ilyen jellegű sztorit, sőt, összefüggő cselekménnyel nem rendelkező, de egymáshoz mégis kapcsolódó elbeszélésekből álló regényt sem írt még (vagyis nem olvastam ilyet tőle), de a recept teljesen egyezik a már megszokottal, és ez most nagyon feltűnő volt. A végeredmény más, de csak a küllem és a részletek miatt. A belső lényeg változatlan. És ahogyan a novellái között is akad rengeteg tizenkettő/egy tucat jellegű kisujjból kirázott írás, úgy bizony a hosszabb köteteknél is törvényszerűen bele fogunk szaladni efféle töltelékekbe. Nagyban függ persze az olvasótól is, mikor jön erre rá: ha korábban olvasom a rovarokat, talán jobban megszeretem, de a sorrend miatt számomra sokkal nagyobb élmény volt például a kevésbé népszerű ”sisak”. Abban viszont biztos vagyok, hogy Az agyag géppuskához egyáltalán nem mérhető ez a kötet, én továbbra is azt tartom a korai életmű etalonjának.

Pihentetni kellene Pelevint, azt hiszem, most sikeresen túladagoltam őt. Pedig van még egy kötet, ami fölöttébb érdekel – A hunok harmóniája. Ha ez sem fog jól muzsikálni, akkor egy kis időre elbúcsúzunk egymástól Viktor Olegoviccsal.

>!
Park, Budapest, 1999
254 oldal · ISBN: 9635304072 · Fordította: Király Zsuzsa
ppeva P>!
Viktor Pelevin: A rovarok élete

Első ismerkedésem Pelevinnel. Nagyon szórakoztató, különösen azt élveztem benne, hogy minden átmenet nélkül változnak át a rovarok emberré és vissza. Nincs szájbarágós hol ez, hol az, vágás nélkül megy át a történet reálisból (reálisból?! ha-ha) szürreálisba. A rovarok és az emberek nem is különböznek egymástól annyira…
Azért nem hagyott nyugton a gondolat, hogy Pelevin valahol ott figyel a háttérben, és nagyokat röhög rajtunk. :)

2 hozzászólás
Morpheus>!
Viktor Pelevin: A rovarok élete

Bevallom, időnként attól tartok, hogy kedvenc íróim – mint például Pelevin – eljutnak abba a stádiumba, amikor már elkezdik önmagukat ismételni, miközben megmarad a rá jellemző hangjuk, vagy pedig elvész a stílus, és ami marad / lesz már nem fog tetszeni.
Szerencsére pozitívan csalódtam. Pelevint szeretem, a rovarok világa mindig is jobban vonzott, mint az őzikék meg az oroszlánok. Ráadásul a buddhák is ott kavarognak a háttérben. Mi más is sülhetne ki ebből a számomra, mint valami nagyon jó? Nagyon jó! Remélem másoknak is tetszeni fog.
Kérdés: Te milyen rovar vagy?
Én mariskapoloska. :D Hogy miért, ahhoz nem elég elolvasni a könyvet. Ennek mélyfilozófiai rétegei vannak.
És egy találóskérdés a könyv végéről. Mi ez? :D
Elröppenek
a napfényes nyárba.
JobB ÚT, HA kedvemre teszek.

14 hozzászólás
hencsa06>!
Viktor Pelevin: A rovarok élete

Első olvasásom Pelevintől. Határozottan tetszett.Nemnagyon rajongok a posztmodernért, de ez bejött. Érdekes volt a „rovar -embervilág ” keveredés .Jó kis agyament regény , társadalomkritikával fűszerezve.
Könnyen olvasható , lényegretörő regény.

anesz P>!
Viktor Pelevin: A rovarok élete

Szórakoztató regény Pelevintől. Ezt ki gondolta volna? Persze a humoros címke hiánya talán azt jelenti, hogy kissé elferdült a humorérzékem. Mindenesetre tetszett.

http://olvasasfolyam.blogspot.hu/2017/08/a-rovarok-elete.html

Kkatja P>!
Viktor Pelevin: A rovarok élete

Á, Pelevin az még mindig Pelevin, bár ez az első magyarul megjelent regénye, nekem ugyanúgy tetszett, mint az utolsó a S.N.U.F.F. Elborult és buddhisztikus mondanivalókba csavart életek, történetek, rovar és ember sorsok, amikben nem mindig tudni ki is az ember és ki valami más, de a jó és rossz, a karma és megszabadulás ígérete mindenben benne van, ha hajlandóak vagyunk látni is, azt amit nézünk. Valamint mindenből lehet tanulni, még abból is, amiből elsőre nem is gondolnánk, szóval, csak legyünk éberek és ne repüljünk el a sorsunk elől, hanem nézzünk vele szembe bátran, ahogy Pelevin rovaremberei is teszik! :)


Népszerű idézetek

Oriente>!

– Egyszerűen semmihez sem értesz, csak ahhoz, hogy háromszögeket vagdoss ki és rájuk firkáld, hogy fasz, meg hogy mindenféle neveket találj ki. Még a Cseresznyéskertben se tettetek mást, mint hogy háromszögeket vagdostatok ki és rápingáltátok, hogy fasz, az előadás meg semmit sem ér. Az egész posztmodernizmus nem egyéb, mint mindenféle fasz meg háromszögek.
– Már régen kipusztítottam magamból a konceptualista művészt – mondta békítő hangon Makszim.

152-153. oldal, 9. fejezet - A fekete lovas

15 hozzászólás
mate55 P>!

– Tudod, hogy szokták mondani – mondta és odaadta a trágyadarabot a fiának. – Az élet nem fenékig tejfel.(…) A trágya egy részét mi adtuk neked anyáddal, de később megtanulod, hogy egyedül is rátalálj.

Oriente>!

Sam, miközben Natasa ajkára tapadt, közvetlenül az arcával szemközt észrevett egy hirdetményt, amely így hangzott: „Olcsón eladó egy kövér kutya. Telefon este, kérje Szerjozsát.” A telefonszámot tartalmazó csíkokat letépték, az írás nagybetűs, határozott, balra dőlő volt. Mellette egy másik hirdetmény: „Szerény, fiatal masszőr házhoz megy. Fizetés megállapodás szerint.” Ez alól egy harmadik hirdetmény látszott ki, amelyen egy Andrisz nevű illető annak a türelmetlen vágyának adott hangot, hogy megvehesse a Memphis fotelt az Atlantisz bútorgarnitúrából.
– Ó, Sam! – mondta Natasa. – Még soha senki nem csókolt így.

165-166. oldal, 10. fejezet - Madártávlatból az ellenség fészke

Kkatja P>!

     – Én nem szeretem a posztmodernt. A szovjet bakterek találmánya.
     – Hogyhogy?
     – Mert unták magukat őrségben. Ez ellen találták ki a posztmodernt. Már maga a szó is!
     – Nyikita! – mondta Makszim. – Ne szédíts! Te tán nem voltál éjjeliőr?

151. oldal

Réka_Eördögh>!

Ráadásul semmi se változott meg attól, hogy megértettél valamit. A világ maradt olyan, amilyen volt. Az éjjeli lepkék a fény felé repülnek, a legyek a szarra, s mindez tökéletesen sötétben történik.

Chöpp P>!

Minden fény igazi, amelyikhez eljutsz. S ha csak egy hajszál híja is, hogy elérd, bármilyen ragyogó is az a fény, amely felé iparkodsz, mégis csalás. Mert nem arról van szó, hanem arról, aki repül. Bár a kettő ugyanaz.

109. oldal

Oriente>!

Az első tárgy, amely útjába akadt ebben a számára új világban, egy hatalmas furnérlemez volt, rárajzolva a megvalósulatlan szovjet jövő és annak csodaszép lakói. Marina egy pillanatra beitta szemével a kifakult, nordikus arcokat, amelyek fölött, akár a reformszakácskönyvek túrós táskái, űrállomások lebegtek…

43. oldal, 3. fejezet - Élni, hogy éljünk

Kkatja P>!

     – Hol fogok én trágyát találni? – kérdezte a kisfiú.
     – Mindenütt – mondta az apja, és belemutatott a ködbe.
     – De papa, nincs itt semmiféle trágya.
     – Ellenkezőleg, csakis trágya van.

30. oldal

Limbus>!

De egyvalamit nem értek. Csak most lettem szentjánosbogár, vagy mindig is az voltam?

122. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Salman Rushdie: Az éjfél gyermekei
Salman Rushdie: A sátáni versek
Salman Rushdie: Sátáni versek
Murakami Haruki: 1Q84
Orhan Pamuk: A fehér vár
Milorad Pavić: Kazár szótár
Bodor Ádám: Sinistra körzet
Arkagyij Sztrugackij – Borisz Sztrugackij: Sánta sors
José Eduardo Agualusa: A múltkereskedő
Jerzy Sosnowski: Aglaja