Fordul ​a kerék 3 csillagozás

Viktor Nyekraszov: Fordul a kerék Viktor Nyekraszov: Fordul a kerék Viktor Nyekraszov: Fordul a kerék

Több mint tizenöt évvel ezelőtt Európa-szerte nagy feltűnést keltett egy ismeretlen, fiatal szovjet író műve, amelyben egy, a békés életből a háború idegőrlő taposómalmába került fiatalember hétköznapjait eleveníti meg. Nyekraszov regénye e megkülönböztetett figyelmet és az egyre növekvő sikert annak köszönhette, hogy sok hasonló tematikájú művel ellentétben először mutatta meg minden hamis, egyoldalú, álromantikus beállítás nélkül a háború, az egyszerű szovjet frontkatonák mindennapi életét, megpróbáltatásait, örömeit.
A könyvet jó néhány nyelvre lefordították, hazájában és külföldön is több kiadást megért. E megkapó őszinteséggel, magas művészi szinten megkomponált mű ma is ugyanolyan gondolatébresztően, elevenen hat, mint első megjelenése idejében.

>!
Európa, Budapest, 1967
310 oldal · keménytáblás · Fordította: Gellért György

Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 9

Kívánságlistára tette 5


Kiemelt értékelések

SteelCurtain>!
Viktor Nyekraszov: Fordul a kerék

Nem mondom, hogy jobb mint Bikov, mert egyrészt az eretnekség lenne, másrészt magam sem vagyok erről maximálisan meggyőződve. De ez nekem még a legjobb Bikov regényeknél is jobban tetszett. Pedig abban a műfajban én is etalonnak tekintem a zseniális fehérorosz írót. Mégis. Ízlések és pofonok.
Végre egy szovjet író, aki a háborúban nemcsak a tragédiát, a hősiességet és gyávaságot látja meg, hanem azt az eszközt is, ami segít mindezek elviselésében és túlélésében. A humor mindig is a katona hű társa volt békében és háborúban egyaránt. Többnyire nem a kifinomult humor, hanem nagyon is vulgáris, néha egészen primitív. De lehet valami primitívebb, mint a halál folyamatos jelenléte? Lehet azzal finomkodni?
De tévedés lenne azt hinni, hogy Nyekraszov regénye valami bohózat. Minden hősi pózt mellőzve, nagyon is véres valóságba csöppenti olvasóját. A sikertelen harkovi offenzívától a sztálingrádi csatáig kíséri hőseit a regény, s közben a visszavonulás, a hátországi semmittevés, a lövészárkok brutális közelharca, a biztonságos mélységbe ásott fedezékek utáni vágyódás, a legelemibb eszközök elégtelensége, vagy egy őrjöngő tiszt esztelen támadási parancsa szép lassan egyetlen fogalommá olvadnak össze. Háború.

3 hozzászólás
Ezüst P>!
Viktor Nyekraszov: Fordul a kerék

Vaszil Bikov egyik regényének utószavát olvasva akadt meg a szemem a következő kijelentésen: „Bikovot egyetlen szovjet-orosz íróval hasonlíthatjuk össze: Viktor Nyekraszovval.” Addig még csak nem is hallottam Nyekraszovról, és valószínűleg a Fordul a kerék sem váltott volna ki belőlem különösebb izgalmat, ha csak úgy elém rakják, hiszen első blikkre nem sejtet semmi igazán reménytelit. Először is ott van a hatvanas-hetvenes évekre jellemző, örök kérdéseket felvető borító (vajon mi járhatott a grafikus fejében?), amit próbáltam minden szögből, ide-oda forgatva nézni, hátha megértem a magvas, mögöttes mondanivalót, de sehogy sem sikerült, pedig isten bizony, igyekeztem a végén már belelátni az épületek romjaitól kezdve a sírkereszten át mindent. A borító alapján tehát hozzá nem nyúlnék. Aztán ott van a magyar címe. Épp csak a lényeget nem árulja el, mégpedig azt, hogy ez a regény bizony nem másról, mint a sztálingrádi csatáról szól. A fülszöveg is meglehetősen szűkszavú. Kész csoda, hogy mégis a kezembe került. Kis híján elmentem egy valódi gyöngyszem mellett.

Elképesztő meglepetés ez a könyv, csak győzzem felsorolni minden érdemét. A stílusa, nyelvezete (itt mondjuk a fordító rátermettségét is erősen érezni vélem), a szovjet íróknál eddig sosem tapasztalt lazaság és az egészen váratlanul adagolt finom részletek („Csumak lassan megfordul. Arcát nem látom. Izzadó háta csillog, a gerincoszlop mentén mély csatorna.”), no meg a humora… Tegyük fel a kérdést, hányszor olvastunk olyan szovjet regényt, amit a katonák gyakorlatilag végigironizáltak vagy végigtréfálkoztak volna, ráadásul igazi kajla kölyök módjára? Körülbelül annyiszor, ahányszor a Bibliában azt olvastuk, hogy Jézus nevetett. Mivel igen korai regényről van szó (ha minden igaz, 1947-ben adták ki), Vaszil Bikovot meg még jó pár évvel később is cincálták, ha el mert térni a helyesnek ítélt formáktól és közlésmódtól, egészen csodálatosnak tetszik, hogy ez a mű annak idején átcsúszott a szűrőn.

Nyekraszov hősei igazi hús-vér figurák, és nem titok: sokszor még félig gyereksrácok. A szovjet regényekben a katonának nem nagyon szokott háttértörténete lenni (no jó, az idős édesmamát meg a fasiszták által feldúlt szülőfalut leszámítva), és szinte sosem engedi el magát, mindig komoly, megfontolt, szemét a kitűzött célra függeszti. Nem így Nyekraszovnál. Nála a szereplőknek múltja, lelküknek mélysége van, napvilágra kerülnek fájdalmak és félelmek. Nyekraszov embereket alkot. Embereket, akik néha félnek, néha meggondolatlanul cselekszenek, karórákat és vodkát lovasítanak meg, néha pedig, bár még négyszemközt is nehezükre esik a beszéd, a hadbíróságon több ember előtt szót emelnek egy hibás döntés ellen, és megvédik bajtársaik becsületét. És persze ha épp hangulatuk van hozzá, nem győzik ugratni egymást, vagy épp kaján élvezettel csinálnak viccet a feletteseikből meg a lehetetlen körülményekből. Vannak köztük ügyes, rátermett fiúk (de még ezek a rátermett fiúk is félnek néha, elvégre emberi lények), meg olyanok, akik imádnak beszélni a harcról, de csinálni már kevésbé szeretik, mint az okostojás Asztafjev, aki tehetségéről és nagyságáról meggyőződve írja történelmi jelentőségű feljegyzéseit a nagy csatáról, raccsolva Georges-nak szólítja a főhőst, Jurijt, és a végén sikeresen farba lövik (persze túléli), bár senki nem érti, hogyan, amikor ki sem mozdult a fedezékből. Ehhez még adjuk hozzá Jurij örökké tüsténkedő, talpraesett küldöncét, Valegát, a kissé heves, de korrekt Csumakot, akin egymást érik a tetoválások, a mindig lelkes, nagyon fiatal Szedihet, akit őszintén érdekel, tényleg igaz-e, hogy Hitlernek csak fél szeme van, a titokban verseket író, mindig nyugodtnak tűnő Karnauhovot, valamint a mindhárom volt feleségével levelező Garkusát, és kész is az egyik legemlékezetesebb, legeredetibb második világháborús szovjet regény, ami egyszerre tud humoros és elgondolkodtató lenni, ráadásul nem azzal kívánja hatásossá tenni a történet lezárását, hogy az összes szívünkhöz nőtt szereplőt kihúzza az élők sorából.

Nem tudom, Nyekraszov többi alkotása hasonlít-e a Fordul a kerékhez, de ha mást nem is, ezt a regényét, hasonlóan Bikov több művéhez, még manapság sem lenne ördögtől való (újra) kiadni.


Népszerű idézetek

Ezüst P>!

De egyáltalán érdemes-e a múltról beszélni? Boncolgatni a múltat, helyesebben szólva, a rosszat benne, ennek csak akkor van értelme, ha ezáltal meg lehet javítani a jelent vagy előkészíteni a jövőt.

246. oldal

Ezüst P>!

– Mert ha őt nézem, különösen erősen érzem a tökéletlenségemet. Maga ezt nevetségesnek tartja. A helyzet így áll. Sirjajev egyszerű, egészséges gondolkozású ember, neki nem kerül különösebb fáradságába megkérdezni, tudok-e úszni vagy kerékpározni. Nem érzi, hogy ezekkel a kérdésekkel egyenesen szíven talál. Hiszen hazudtam, amikor azt mondtam, hogy már felképeltem valakit. Én soha senkire kezet nem emeltem. Nem szerettem a verekedést, se a testgyakorlást. Most pedig…

247. oldal

SteelCurtain>!

Bámulatos tulajdonsága van ennek az embernek, mindig és mindenütt elhagy valamit. Ismerettségünk alatt sikerült elveszítenie egy köpenyt, három sisakot és a saját levéltárcáját. A ceruzákat és tollszárakat említeni sem érdemes.

4 hozzászólás
SteelCurtain>!

Általában azonban csend van, csak az aknavetők pufognak meg a tüzérségünk a túlsó partról. Mi pedig ülünk a bunkerek előtt, cigarettázunk, szidjuk a németeket, a háborút, a repülést és azokat, akik feltalálták. „Bezzeg bedugnám én ezeket a Wright-testvéreket a szomszéd fedezékbe: kíváncsi vagyok, mit szólnának hozzá” – és találgatjuk, mikor omlik le az utolsó kémény a Vörös Októberen. Tegnapelőtt még hat volt, tegnap három, mára csak egy maradt, az is átlyuggatva, karimája leverve, de ott áll magában, és azért sem omlik le.
Így múlik el a szeptember.
Októbert írunk.

SteelCurtain>!

– Mihelyt véget ér a háború, beültetjük Hitlert egy tetves hordóba, és összekötözzük a kezét, hogy ne vakaródzhasson – jelenti ki Csumak, s egy pillanatra sem hagyja abba elfoglaltságát.
A sarokban ülő hirtelenszőke híradós vidáman felnevet. Szemmel láthatóan tetszik neki a büntetésnek ez a válfaja. Őszintén szólva nekem is tetszik. A tetű talán a legkínosabb dolog a fronton.

211. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Alekszandr Bek: A volokalamszki országút
Belinda Alexandra: Zafír égbolt
Vlagyimir Vojnovics: Iván Csonkin közlegény élete és különleges kalandjai
Jurij Dold-Mihajlik: Ordasok között
Alekszandr Szolzsenyicin: A pokol tornáca
V. Vlagyimirov – L. Szuszlov: Az Abwehr ügynöke
Józef Mackiewicz: Kontra
Mihail Solohov: Emberi sors
Julian Szemjonov: A tavasz megszépíti Berlint
Leonyid Leonov: Orosz erdő