Az oroszok sok mindenben tehetségesek, de az istennek se tudják normálisan megszervezni a társadalmukat. Úgyhogy nincs mese, fel kell kérni valamelyik nagyhatalmat, hogy gyarmatosítsa Oroszországot. Természetesen a németek nem jöhetnek szóba, mert az túlságosan rendszerető nép, ráadásul még idegesek is, és a végén még kiirtanák a trehány oroszokat. Mondjuk Japánt lehetne megkérni Oroszország gyarmatosítására, és akkor végre minden rendbe jönne.
Ilyen – meg egészen másféle (hol mélyen bölcseleti, hol pimaszul hányaveti) – eszmefuttatásokból áll Jerofejev „regényenciklopédiája”, melyben szócikkeken keresztül szembesülünk a szerző mindig markáns (és olykor meghökkentő) nézeteivel az orosz lélek – meg az orosz történelem és kultúra – sajátosságairól.
S ugyanakkor ez mégiscsak regény, amelynek maga a szerző a főszereplője: vagy legalábbis az oroszságát gyűlölve szerető Író, aki folyton az átlagoroszt megtestesítő Tahót keresi, s aztán mindenféle aljas – vagy épp fennkölt –… (tovább)
Az orosz lélek enciklopédiája 13 csillagozás
Enciklopédia 15
Szereplők népszerűség szerint
Alekszandr Szolzsenyicin · Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij · Varlam Tyihonovics Salamov
Helyszínek népszerűség szerint
Most olvassa 1
Várólistára tette 14
Kívánságlistára tette 11
Kiemelt értékelések
Enciklopédiásra vett szófosás. Még egy ország, amely se nem Kelet, se nem Nyugat, egyszerűen Oroszorszàg. Címszavakba gyűjti az oroszok jellegzetességeit (pl. a beleszarás művészete), alább kifejtve, bár kevés tapasztalatom van velük, de néhányat beigazolódni látok. Átérzem én ezt a gyűlölöm/szeretem kapcsolatot a hazával, nekem is valami hasonló jutott. Őszinte kritika, igazi éleslátás van a lapokon. Kíméletlen. Humoros, mitöbb kegyetlenül vicces, én meg röhögök. Bár ne ismernék rá sok magyar tulajdonságra a felvonultatottak közt. Minden kérdésre választ kaptam és egy kérdésemet se válaszolta meg. Érdekes népek ezek az oroszok, azt hiszem még egyszer el kell majd látogatnom hozzájuk. (Már csak a szakállas aranyköpés miatt is. "Látogass el Oroszországba, mielőtt még ő látogat el hozzád.")
A könyv 75%-ban az Oroszország szót simán ki lehetne cserélni Magyarországra. Nem tudom hogyan fogadták a könyvet Oroszországban, viszont itthon, hasonlóért, garantáltan megköveznének bárkit.
Eleinte hangosan vihorásztam, később mélyen magamba néztem, és rá kellett jönnöm, hogy az egyik leghazaszeretőbb könyvet tartom a kezemben.
Sírva, átkozva, ostorozva imádja Jerofejev Oroszországot. (Ady jutott eszembe)
A minusz fél csillag nem a könyvnek szól, hanem önmagamnak. Azt hiszem sokszor bele-bele kell majd lapoznom, ha sikerül megszereznem.
Dosztojevszkij és Ulickaja mellé Jerofejev is végérvényesen felkerült a mindenek feletti orosz szerzőim listájára
Fanyar, csapongó, odamondós hazaszeretet. A maga műfajában abszolút a topon van, és valóban, címszavakban szedi össze a nagy orosz lélek darabjait. Talán tehette volna kicsit kevesebb oldalszámon (főleg az utolsó nagy fejezetben) és nem annyiszor önmagához visszatérve, hogy még jobban üssön, de olyan jó sorokat és gondolatokat vetett oda, hogy russzofil lelkemet csak megbizsergette.
Mire jó ez a könyv? Annyi sztereotípiát sorakoztat fel az oroszokról, hogy ki is oltja azokat, sőt talán más nemzetek is magukba néznek (mert akármilyen különleges is az orosz, azért van bennünk némi közös nevező).
Oroszosoknak kötelező szórakoztató olvasmány – azzal meg ne törődjünk, hogy a másik Jerofejev azért egy picit még mindig többet tud letenni az asztalra (legalábbis nálam). De hát a név nem kötelez.
Népszerű idézetek
Az orosz biztos benne, hogy annak van joga szólni, aki „ismeri az életet”. A többieket ha nem megvetésével sújtja, akkor emberszámba sem veszi.
– „Nem ismered az életet!” – ez a klasszikus orosz frázis, amelyet a szülők hajtogatnak a gyerekeiknek, az idősebbek a fiatalabbaknak, a tanárok mindenki másnak.
Az „élet ismerete” a szélsőséges helyzetekben tengetett lét és a túlélés technikáinak összességét fedi. Háborúban, börtönben, lágerben, favágáskor, a kórházi folyosón. A jelek szerint Szolzsenyicin lenne az az író, aki „ismeri az életet”. De ugyanilyen Salamov is. Mindketten „megmártóztak a sűrűjében”, csak éppen ellentétes következtetésekre jutottak, az emberbe vetett bizalom, illetve az iránta való bizalmatlanság eltérő irányait követték. Tehát, hiába „ismered az életet”, attól még százféleképpen élhetsz.
193. oldal
[…] Oroszország rendelkezik egy pozitív alkalmatlansággal az úgynevezett normális életre.
célpont (23. o.)
Minden orosznak megvan a maga „kedvenc írója”. Az orosz úgy alszik vele, mint a gyermek a mackójával. „Kedvenc író” – ez az a két elválaszthatatlan, lecsócsált szó, ami Oroszországban első pillantásra mindennél tartósabb. Mi a „kedvenc íróért” a másik torkát elvágjuk. Szuperéletrajzzal magasztaljuk, halmozottan költjük jó hírét. persze mindennél jobb üldözöttnek, meg nem értettnek lenni. Gumiljov azzal a puszta ténnyel tette le az örökkévalóság költészeti vizsgáját, hogy agyonlőtték.
214. oldal
író
Képtelen vagyok megérteni azokat az írókat, akik elmentek. Oroszország paradicsom az írók számára. De sehogyan sem értem az olvasókat, akik itt maradtak. Oroszország pokol az olvasók számára.
69. oldal
Amikor az orosz mindent birtokol és semmit sem csinál (orosz történelmi földesúr), akkor is elégedetlen, és zsarnokká lesz. A zsarnok az emberi kívánságok orosz netovábbja, akárcsak a hadseregben a generalisszimusz.
Minden egyes orosz főnök zsarnok. Csak némelyek bágyadt zsarnokok, mások pedig kimeríthetetlen fantáziával vannak megáldva. nem tudni, mivel állnak elő a következő pillanatban. A főnök látszólag hajlamos az értelmetlen cselekedetekre, de azoknak mindig megvan a maguk logikája: a pofátlanság. Elvből nem tiszteli a nála gyengébbeket. Néhány ifjúkori barátját leszámítva, akiket ugyancsak képes megsérteni, a zsarnok szeret mindenkit megalázni maga körül. Az orosz főnök szereti tegezni azokat, akik őt magázzák. Imádja saját büntethetetlenségét.
63. oldal
Hiszen abszolút hamis valóságban élünk. Azt mondják nekünk, ha egyáltalán mondanak valamit, hogy menetelünk egyik társadalmi rendből a másikba, s ezzel foglalkoztunk a kilencvenes évek folyamán mindvégig. Tiszta agyrém. Miféle rendszerből menetelünk ki? A szocializmusból? Nálunk nem volt szocializmus – szocializmus Svédországban van, nálunk állami önkény volt. Hova tartunk? A kapitalizmusba? De hát nálunk a piacgazdaság infrastruktúrájának még a csírái sincsenek meg, csak a tevékenységek látszata van, valójában alakját változtatva tovább él az állami önkény, mely csupán a túlélés érdekében alakult át. Változatlanul félünk a hatalomtól, habár úgy tűnhet, mi választjuk meg. Elszáguldanak mellettünk pimasz pofával, a pimasz megkülönböztető jelzéseikkel; mi változatlanul elébük járulunk hajbókolni, azok változatlanul az orrukat fintorgatják.
270. oldal
Minden orosznak nehéz gyermekkora van. Az orosz gyermekkornak nehéznek kell lennie. Különben gyermekkor az?
143. oldal
tagadás
Egyesek úgy vélik, az oroszok azért merülnek alá a tagadásba, hogy kibújjanak a felelősség alól. Ahogyan a hal a fenékig merül. Szerintem viszont az oroszok azért bújnak a tagadásba, mert ez a tudatuk normális állapota.
157. oldal
Gázálarcot fel – és előre. Az oroszok nem tűrik, ha rendesen bánnak velük. A jó bánásmódtól oszlásnak indulnak, mint a szalámi a napon. Egész életükben ártanak saját maguknak. Nem törődnek az egészségükkel, felbomlasztják a családjukat. Zord körülmények között élnek, és hozzászoknak ehhez. Nehéz elképzelni, mi mindent ki nem bírnak az oroszok. Tőlük mindent el lehet venni. Igénytelenek. Akár homokkal is mosdanak. Ezzel együtt az oroszok borzasztó irigyek. Ha egyeseket a kivégzés előtt kínoznak és gyötörnek, másokat pedig egyszerűen csak golyó általi halálra ítélnek, úgy az egyesek azt fogják kiáltozni, hogy a másoknak szerencséjük van.
És kiderül, hogy igazuk van.
66. oldal
Oroszországban módszeresen kiirtották az összes jobbikokat. Kiirtották az arisztokráciát, a jobb papokat és szerzeteseket, a jobb vállalkozókat, a jobb mensevikeket, jobb bolsevikokat, a jobb értelmiséget, a jobb katonákat, a jobb parasztokat.
Maradtak a rosszabbak. A legalázatosabbak, a leggyávábbak, a leginkább semmilyenek. És én közöttük vagyok. Szintén a rosszabbak közül. A hulladékból. Szeméttel borítjuk el a földet. Megérteni, milyenek voltak a jobbak, már lehetetlen. És nem is szükséges. A rosszabbakból úgysem lehet jobbakat összeragasztani.
191. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Narine Abgarjan: Égből hullott három alma 96% ·
Összehasonlítás - Vaszilij Akszjonov: Moszkvai történet 95% ·
Összehasonlítás - Belinda Alexandra: Zafír égbolt 94% ·
Összehasonlítás - Borisz Akunyin: A gyémántszekér I-II. 95% ·
Összehasonlítás - Andreï Makine: Az ismeretlen 95% ·
Összehasonlítás - Ljudmila Ulickaja: Történetek gyerekekről és felnőttekről 93% ·
Összehasonlítás - Ljudmila Ulickaja: A lélek testéről 91% ·
Összehasonlítás - Ljudmila Ulickaja: Daniel Stein, tolmács 91% ·
Összehasonlítás - Ljudmila Ulickaja: Jákob lajtorjája 91% ·
Összehasonlítás - Roman Szencsin: A Jeltisev család 92% ·
Összehasonlítás