Mégis ​mondj igent az életre! / Logoterápia dióhéjban 91% 140 csillagozás

Hiszem és vallom, hogy az ember feladata, hogy találjon valakit, aki jobb, erkölcsösebb, ügyesebb, okosabb, motiváltabb és beálljon mögéje minden erejével. De egyből felmerül a kérdés: kit érdemes követni?

Talán azt, akinek csodálatos élete van, boldog, semmi számottevő gonddal nem küszködik, s negativitásnak, kétségbeesésnek és kételynek árnyéka se vetül pszichéjére? Mindenekelőtt szerintem ilyen ember nem létezik, aki pedig azt állítja, hogy márpedig igen, az hazudik. Másodsorban, ha létezne is ilyen ember, azt nem követni kell, hanem megmérgezni, ahogy minden rendes ember is tenné, jogos irigységből.

Követni az erőseket érdemes. Erkölcsileg, fizikailag, szellemileg erőseket, kik önként veszik vállukra a terheket és viszik, önnön fáradságuk és életüket nem sajnálva. Ez pedig, kézen-közön az egzisztencializmus egyik fő mondandója.

Van néhány alaptézis, ami nem megkerülhető. Először is, az élet fájdalmas és szenvedéssel teli. Ha úgy gondolod, hogy ez nem igaz, kortyolj bele bátran a kávédba. Ha nyitott szemmel jársz és tudod, hogy így van, akkor át is léphetünk a második tételre, miszerint az élet alapvetően igazságtalan. Ha ezzel sem értesz egyet, kérlek fáradj ki valamelyik szeméttelepre, ahol egész családok próbálják fenntartani nyomorúságos életüket az által, hogy mások hulladéka között turkálnak és mond el nekik is a véleményed, értékelni fogják. Tipp: vidd magaddal az Iphonodat, s ne maradjon el a Starbucks-os kávé sem a kezedből. A harmadik tézis, hogy az élet nem tartozik neked semmivel. Nekem se. Nekik se.

Ez az a világ, ahol élünk és ez az a világ, ahol Franklt elvitték a koncentrációs táborokba. Ő pedig figyelt. S azt látta, hogy ez így van. Feltette, hát a kérdést: miért ne kössem fel magam? Miért ne vetnék véget ennek a temérdek szenvedésnek? Miért tűrjem el, hogy holnap ismét csóré seggel kicsapjanak a hóba dolgozni egy híg levesért és egy karéj kenyérért?

Ő pedig megválaszolta. Mert meg szeretném találni a feleségem. Mert orvos vagyok és van egy hippokratészi esküm, s ha felkötöm magam, senki sem fogja a tífuszos lázálomban könyörgő emberek kezét fogni és senki sem fogja cserélgetni rajtuk a borogatást.

Mert mi ijesztőbb van a nihilizmusnál? Az, hogyha MINDENNEK értelme és következménye van, s minden apróság, egy remegő kéz megszorítása, egy kicserélt borogatás is fontos. Minden, amit teszünk, szétgyűrűzik a világban. Minden mulasztásunk szétgyűrűzik a világban.

E az a teher, amit Frankl magára vesz és viszi, hosszú éveken keresztül. Amikor engem is utolér a nihil, mindig rá gondolok. Ha neki, a táborokban sikerült értelmet találnia, akkor nekem, a kényelmes lakásomban, virágzó városomban, a jelentőségteljes kapcsolatomban, akkor nekem itt ne sikerülne?

Szerintem, ha valakit, hát őt érdemes követni. Tegyétek hát.

“ Akinek van miért élnie, szinte minden hogyant kibír.”
Holokauszt témában sokat olvastam, és minden alkalommal görcsbe rándul a gyomrom a borzalmakban, szenvedésekben és megalázottságban szenvedők sorsa miatt. Ez a kötet is ugyanezeket tárja elénk, csak más megközelítéssel. A szerző a pszichikai részre helyezi a hangsúlyt, ami magyarázatot ad a különböző viselkedésekre, reakciókra a személyiség , valamint a környezeti hatások tükrében. Tudományos színezete is van , de könnyen érthető, a lényeg azonban emészthetetlen.

Személyiséglélektan III. gyakorlatra ez volt az egyik kötelező olvasmány, a hétvégi szemináriumra olvastam most újra, így évek után, és most is, újra és újra megérintett, elgondolkoztatott, elszomorított, és egyben hitet is adott. Mert

Mi úgy ismertük meg az embert, mint ahogyan arra eddig talán egyetlen generációnak sem volt alkalma. Ki tehát az ember? Olyan lény, aki mindig maga dönti el, mivé legyen. Ő az a lény, aki gázkamrákat talált fel, de az a lény is ő, aki felemelt fővel és imával az ajkán ment be a gázkamrákba. Igen. Mi döntünk. Mindig. Minden helyzetben.

(Valószínűleg fogok róla hosszabban írni is, mert megérdemli, de amíg eljutok odáig:)
Ez egy szakkönyv, és nem egyszerűen holokauszt beszámoló!
(kifejezetten alávaló marketinghúzás tévútra vinni a reménybeli vevőket, és csöppet sem egyeztethető össze Frankl doktor elveivel.)

A koncentrációs táborról szóló részek pszichológiai embertípusokat, élethelyzeteket elemeznek, néhol szárazon, néhol brutálisan őszintén. Nem egyetlen Auschwitz memoár, amit az utóbbi félévben olvastam, mégis volt benne új információ a tábori életről.
A kötet második fele pedig tisztán szakmai: a logoterápia módszertanát magyarázza.

Szerintem briliáns könyv volt, kár, hogy csak elektronikus változatban bírtam megvenni, mert biztosan el fogom olvasni a második felét többször is.
Laikusoknak azonban, akik „csak” egy holokauszt memoárt akarnak olvasni, nem való – még akkor SEM, ha Edith Eger: A döntés című könyve után jöttek Frankl művét elolvasni.
(és engem bosszant, hogy miért kell összehasonlítani a kettőt, mikor nem ugyanolyan okból készültek? A Napot is össze lehet hasonlítani a Holddal, de értelme egy szál se.)

Egy ideje halogattam már ezt a könyvet.Valamiért féltem elkezdeni, nem a holokausztot érintő téma miatt, hanem sokkal inkább a terápiát feltáró része miatt.
Talán ez miatt kicsit nehézkesen haladtam az olvasással.
A könyv első fele személyesebb, a náci haláltáborban lévő emberek mindennapjait eleveníti fel, a második felében az itt szerzett tapasztalatokra, tanulságokra koncentrál.
Az író logopédiás terápiájának lényege , hogy megtaláljuk az élet értelmét.
Nem könnyű olvasmány, inkább az a fajta amit újra meg újra elő kell venni és ízlelgetni, elmélkedni rajta.
A szakmai megfogalmazások és a megrázó emberi sorsok sem könnyítik meg az olvasást, de érdemes időt szánni rá.

Nem véletlenül emlegeti oly sokat Edith Eva Eger Viktor E. Franklt, a logoterápia atyját és nyilatkozik róla elismerően. Hatalmasat alkotott ezzel a módszerrel. Több éves, akár évtizedes kínlódásokat, szenvedéseket mozgat ki holtpontjáról. Új megvilágításba helyezi életünk történéseit, lehetőségeinket. Megkockáztatom, hogy ha jókor kerül ez a könyv egy teljesen elkeseredett ember kezébe, akár pozitív irányú pálfordulás jöhet létre életében.
Ez a mű felráz, megment, új szemléletet ad és segítséget nyújt a nehéz helyzeteinkben. Azt gondolom, ez a mai – bennünket körülvevő, megérintő és időnként meghatározó – körülmények közepette ajándék.
Régóta vallom, hogy egyetlen élet sem hiábavaló, hogy semmi sem történik ok nélkül az életünkben. E kötet megerősített ebben és szépen kibontotta ennek elemeit, felépítve azt, mint végkonklúziót.
Visszaadja a hitet az embert próbáló időszakokban. Kincs ez a könyv.

Ez egy nagyon értékes könyv, illetve két könyvecske egy kötetben kiadva. Most, a koronavírus járvány és a karantén idején ismét kiváltképp időszerű. Frankl terápiájának kulcsa ugyanis, hogy mindenki megtalálja az életében azt a célt, ami miatt tényleg érdemes élni, túlélni. Ez most nem is lehetne aktuálisabb. Rengeteg jó gondolata, értékes megfigyelése van a 20. század emberével kapcsolatban. Nem véletlenül jutottunk oda, ahol vagyunk, levezeti ezt a mai értékválságot is. Nem tudom, hogy legyek-e annyira optimista, hogy higgyem, hogy a jelen helyzet talán sokakat kivezet ebből az értékválságból? Vagy inkább nem foglalkozom vele, és beépítem azt az életembe, amit Frankl-tól is tanultam.
Személyes élményeire pedig nincsenek szavak. Ez nem tompított leírás, mint ahogy pl. a krakkói babakészítőnél írtam (https://moly.hu/ertekelesek/3668703), ez maga a kőkemény valóság. Szerintem ezt ép ésszel felérni nem lehet.

A szerző saját megélt élményein keresztül (koncentrációs táborok), és páciensei eseteiből válogat számunkra. Nem célja a szörnyűségek megosztása, de a logoterápiájába vetett hite megértése érdekében ez nélkülözhetetlen. Elénk tárul néhány szadista, lélekromboló helyzet. Idéz Dosztojevszkij és Thomas Mann érzéseiből, írásaiból is.
Kiút lehet a sok kínon, megpróbáltatáson túl a jövőnkbe vetett hitünk meghatározó szerepe.
A kellő pillanatban kapott biztató, erősítő szó sokat lendíthet rajtunk. Ne adjuk fel!
Mindannyiunk valamilyen célból érkeztünk e világra.

Borzasztó nehéz erről a könyvről írni.. Nehéz témákat vesz sorra, amit a kontextus még hangsúlyosabbá tesz. Az, hogy pszichológusként mindezeket egy koncentrációs táborban való megfigyelései és tapasztalásai alapján elemzi, a hitelességen túl arra késztet, hogy az ember elgondolkodjon és alaposan megfontolja az olvasottakat. Ez teszi talán ennyire maradandó és örökérvényű kötetté.

Lassan 80 éves írás, és ez érződik is, mind stílusában, mind tartalmában. A könyv népszerű volt a megjelenését követő évtizedekben, mivel erőteljes érvet kínált a korábbi megközelítéssel szemben, amely elkerülhetetlenül az egzisztenciális nihilizmushoz vezetett, de ma már nem igazán érzem aktualitását, szerintem bőven meghaladták korunk nagyjai Frankl nézeteit. Ettől függetlenül nem akarom érvényteleníteni a leírtakat, mint más tudományterületek, a pszichológia is folyamatosan építkezik a korábbi ismeretekből, renoválja, megújítja, kijavítja önmagát. Voltak a könyvben jó gondolatok, de többel nem tudtam egyetérteni, sokat vívódtam magamban, hátha csak nem érem fel ésszel ezt az egészet, és lehet így is van, de akkor sem tudtam Frankl szemléletét teljes mértékben befogadni. Az egész értelemkeresést egy elfojtott vallási késztetésként prezentálja, sorsról, belső szabadságról beszél, közben pedig a mártírságot magasztalja. Állítása szerint abszolút, 100%-ig a te döntésed, hogy mivé formál példának okáért egy olyan szélsőséges környezet, mint egy koncentrációs tábor, bizonyos keretek közt nem is vitatom az egyén döntési szabadságának legitimitását, de nem hinném, hogy ez korlátlanul működne, mert nem veszi figyelembe sem az addig élt életet, sem a genetikát, sem az agyi defektusokat, semmit. Márpedig ha a startnál nem ugyanonnan indulunk, akkor az elért eredmény sem lesz jól összevethető, és ha már kettős mércét kell alkalmaznunk, akkor nem beszélhetünk egyetemes szabályról. Nagyon erős és fontos gondolat, hogy az ember képes irányítani a viselkedését és befolyásolni saját érzéseit a helyzettel kapcsolatban, de mi van akkor, ha nem akarja? Te nagyon szeretnéd, ha valaki az utolsó falat kenyerét is feláldozná (a könyvben többször is ilyen példát hozott fel erre), de ez pont ugyanúgy önzés a részedről, mint részéről az, ha megeszi.

A holokausztról szóló leírásai érdekesek voltak.