A ​sziget 88% 98 csillagozás

Megdöbbentő témáról szól a könyv: egy család tragikus sorsán keresztül olvashatunk a görög lepratelepen élőkről.
Engem nagyon meghatott…
Olyannyira, hogy az összes kritikámat felülírta az értékelésnél: a kerettéma, a szereplők jelleme, az írói/fordítói stílus, a pontatlanságok teljesen háttérbe szorultak.
Szeretem, ha olyan témát találok, ami felkelti az érdeklődésemet, újabb információk kutatására ösztönöz – ez a könyv is ilyen.

A történet egy család életén keresztül a Szpinalonga szigetén élő leprások életét mutatja be. A téma érdekesnek, ígéretesnek tűnt. A regény azonban számomra nem hozta meg azt amit vártam tőle, a történet vontatott, a szereplők túl sarkosak, az írásmód unalmas volt. Attól sem lett izgalmasabb, hogy beleszőtt még a család életébe egy megcsalást és egy gyilkosságot is. Nem találtam meg ezzel a könyvvel a kapcsolatot.

Maga a téma nagyon érdekes volt – az élet Krétán, a krétai emberek mentalitása, és főleg a leprakolónia életének leírása –, a megvalósítás viszont sántított kicsit. Részben – ahogy @Aurore is írta – a kerettörténet erőltetettsége és a szemtanú által elmondottak hitelességének megkérdőjelezhetősége (csomó olyat mond el, amiről nem tudhat) miatt. Részben a kicsit iskolásnak tűnő fogalmazás miatt, amihez talán a fordító is hozzájárult az esetlen, helyenként darabos mondatokkal és fura szóválasztással. Néha úgy éreztem, nem is szépirodalmat olvasok, hanem valamilyen krónikás leírást. Részben pedig az egyenetlenségek miatt – hol túl aprólékos, szinte vontatott, hol átsiklik fontos események felett is, hol összekapja a történetet. Nehezen fogadtam el azt is, hogy a két lánytestvér jellemét ennyire szélsőségesen jóra illetve rosszra formálta – angyal és ördög, nehezen hihető, hogy léteznek ennyire tökéletes/gonosz emberek.
Elgondolkoztató azonban az, hogy egy ember, aki évtizedeken át haragot tart és gyötrődik amiatt, mert titkolták előle a múltját, ugyanezt a hibát követi el a saját gyerekeivel szemben. És még csak fel sem ismeri ezt a hibáját.
A leprakolónia életének leírása miatt viszont egyedi olvasmány, nagyon ajánlom olvasásra.

Nagyon nem mindennapi témát dolgoz fel ez a könyv. A leprát. Ez is azok közé a betegségek közé tartozik, aminek a puszta említésétől is az emberek nagyrészét kirázza a hideg.

A könyv nagyrésze Szpinalonga azaz a „Leprások szigete” életét mutatja be. spoiler

A történet napjainkban kezdődik, ahol egy fiatal lány (Alexis) szeretné megismerni anyja (Szofia) családjának a múltját (aki erről eddig semmit nem árult el). Majd visszautazunk az időben. Megismerkedünk a lány dédnagyanyjával, Elenivel, akinél sajnos megjelennek a lepra jelei, így át kell utaznia Szpinalongára. Általa ismerjük meg a sziget mindennapjait.
Ez a része a könyvnek nagyon érdekes, viszont ezután volt nálam egy kis törés.

spoiler a történet a két lányára fókuszál, hogy hogyan találnak férjet maguknak. Ezzel a kb. 100 oldallal nagyon szenvedtem és alig vártam, hogy újra visszakanyarodjunk az eredeti témához, ami meg is történik és onnan ismét letehetetlen volt a könyv. Elenit és Mariat illetve a két doktort nagyon megszerettem. Önzetlenségük, és kitartásuk példaértékű! :)

Nagyon érdekes, sok új információval gazdagodtam a könyvnek köszönhetően.

A könyvet édesanyám nyomta a kezembe. Érdekes volt ennek a családnak a sorsa, mely ennyire szorosan összefonódik Szpinalonga – az egyik utolsó működő európai leprakolónia – történetével. A kerettörténetet egy kissé erőltetettnek éreztem, illetve, ha mindezt egy „szemtanú” mesélte el, akkor hogyan mondhatott olyan intim részleteket, amiket nem tudhatott, mivel azokról csak az adott történés közvetlen résztvevőinek lehetett tudomása? És hogy maradhat akkor ki ebből szinte teljesen a mesélő szubjektivitása, az ahogyan ő látta és élte meg ezeket a dolgokat? Tehát az írónőnek technikailag el kellett volna döntenie, narrátort akar vagy éppenséggel mindentudó mesélőt.

Mindazonáltal szép és megható történet, mely azért néha vontatott, és talán néhány részlet kihagyásával sem csorbult volna semmit. Viszont sokat megtudhatunk belőle a leprakolónia életéről és magáról a betegségről is. Ilyen értelemben ismeretterjesztő könyvként is működik. Azért a fordítóval elbeszélgettem volna néhány hajmeresztő megoldásáról (pl. a parasztok miért „szezonális” munkát végeznek egy regényben idénymunka helyett, hogy lehet vkinek „dús” a hangja stb.).

Ami a legjobban tetszett benne, az a görög szereplők mentalitása: az összetartásuk, az életszemléletük, a hatalmas szívük és az, hogy milyen lelkesen tudnak Bacchusnak hódolni. Hiába, számomra a mediterrán embertípus testesíti meg a legjobban azt, hogyan kell igazán, a szó legnemesebb értelmében embernek lenni.

Pár évvel ezelőtt a könyvhéten ajánlotta egy úr ezt a kötetet elolvasásra. Pár évvel ezelőtt olvasva valószínűleg jobban tetszett volna.
Értékeltem a görög emberekről, életvitelről való leírásokat, maga a sztori is érdekes volt, bár néha eltúlzottnak tűnt egy-egy rész, és ha már „A sziget” címet kapta, többet olvastam volna a szigetről, a leprások életéről, gondolatairól.
Első kötetnek jó, de bevallom, olvasás közben néha kicsit unatkoztam.

Izgalmas történelmi keretben megírt családregényről van szó. Bepillantást kapunk Görögország legnagyobb lepraterep működésébe egy családi tragédia által. Saját tapasztalatból mondhatom, hogy igen, a görögök olyan vehemensek és szabálykövetők napjainkban is, mint amikor a történet játszódik. Nagyon olvasmányosan megírt történet, könnyen lehet vele haladni és maga a cselekményszál is odaragasztja az olvasót a regényhez. Izgalmas színfolt az eddig általam elolvasott művek között. Csak ajánlani tudom.

Erre a regényre is egy kihívás miatt találtam rá és ismét kedvencbe botlottam. A történet egy krétai családról szól, két idősíkon játszódva. Megismerhetjük a krétai emberek életét és hazaszeretetét a II. Világháború alatt, és a leprakolónia életét és külön kis társadalmát Spinalonga szigetén. Nekem a múltbéli szál nagyon tetszett, a jelenben játszódó kevésbé. Még sem volt szívem levonni fél csillagot sem az értékelésnél, mert a múltban játszódó történet nagyon megfogott.

Lepra….elég ijesztően hangzó téma választás, kicsit félve is vágtam bele. (utálok mindent, ami betegségekkel kapcsolatos)
Aztán mégis megnyert magának ez a könyv. Tudta úgy tálalni, hogy nem volt rémisztő, mégis megérintett. Imádtam a krétai szokásokról, falvakról szóló részeket, újra és újra ott járhattam képzeletben. Gyorsan pergett a cselekmény, némi romantikával, történelemmel, anya-lánya kapcsolattal fűszerezve. Az utolsó néhány oldal egy picit rózsaszínre sikeredett, de még ezt is elnézem neki.

Victoria Hislop könyve pont a szigeten élők és a szigeten történtek által válik érdekessé. Alexis élete egykettőre felborul, amint a kíváncsiságától vezérelve megérkezik Krétára. A leprások életéről írt részek érdekeltek a leginkább. Szörnyű érzés lehet/lehetett ilyen betegséggel együttélni. A regényben olvashatunk a betegek társadalmáról, mindennapjairól, akik próbálták berendezni hátralévő napjaikat.
A regény során nem unatkozunk, történéseivel, emberi sorsok bemutatásával sokat tesz, hogy figyelmünk ne lankadjon. Hislop remek érzékkel nyújt a témához.
A leprások nélkül A sziget csak egy lenne a sok családregény közül.