Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Egy nyár, amit sosem felejtesz 30 csillagozás

Nina Elliot sosem gondolta volna, hogy ennyire bátor lesz. Elhagyja a férfit, aki nem érdemelte meg a szerelmét, és beolvas a főnökének, majd hangosan becsapja maga mögött az ajtót, és kilép a bizonytalanságba.
Maga sem sejti, hogy erre a régóta halogatott döntésre van szüksége ahhoz, hogy egyszer csak szembejöjjön vele a nagy lehetőség.
Egy váratlan találkozásnak köszönhetően visszatérhet korábbi munkahelyére, a festői Milton-birtokra, ahol az író családfőnek segíthet könyve előkészületi munkálataiban. Egy nyárra szól a megállapodás, addig lakik újra a családdal az egykori bébiszitter, és így a lány időt nyerhet, amíg kitalálja, hogyan tovább.
Dehogy számít rá, hogy a Milton fiúk, akik időközben felnőttek, csapni kezdik neki a szelet… Ráadásul közvetlenül egy nagy csalódás után nem is szeretne új kapcsolatba kezdeni. Csakhogy a forró nyár a romantika időszaka is, a lány pedig egyre jobban belejön a döntéshozatalba…
Eredeti cím: A Summer to Remember
Kedvencelte 3
Most olvassa 1
Várólistára tette 24
Kívánságlistára tette 9

Kiemelt értékelések


Az az igazság, hogy minden igényemet kielégítette ez a könyv, ugyanis kellőképpen romantikus volt és különböző típusú és kivétel nélkül mind nagyszerű és jóképű fiatalembereket vonultatott fel előttem és mégis… Mégis unalmasnak és totál érdektelennek éreztem az egész történetet. Úgyhogy egy könnyed nyári olvasmánynak mindenképp elment, de mély nyomot nem hagyott bennem.
Bővebben: http://szilvamagolvas.blogspot.hu/2015/10/victoria-conn…


Hmm hát nem is tudom, hogy mit mondjak….könnyed olvasmány volt, szerethető karakterekkel, de nekem üres és befejezetlen maradt. Semmi izgalom :/ Ez a könyv ott fejeződött be, ahol kezdődnie kellett volna. Konkrétan én Nina és Justin kapcsolatának kibontakozását és kibontását vártam… hálát adtam, hogy legalább elcsattant egy csók… Kár, pedig többet ki lehetett volna hozni ebből a könyvből :)


Nem egy túl bonyolult és izgalmas történet, de azért annyira nem volt rossz. Nem voltak váratlan, nagy meglepetések. Justin nekem már az elejétől egyértelmű volt, ki is valójában. Picit vártam volna, hogy legalább Nina és Justin kapcsolata kibontakozik és több romantikus rész lesz ebből kifolyólag. Nyári, egyszerű olvasmánynak jó volt.


Az alacsony % miatt kicsit félve kezdtem neki ennek a könyvnek, de nekem őszintén szólva tetszett. Olyan sokáig húztam-halasztottam, hogy belekezdjek, pedig nem kellett volna, mert ahogy elkezdtem csak úgy repültek az oldalak. Nagy izgalmakra és fordulatokra egyáltalán nem kell számítani, mégis egy aranyos, strandolós könyvet kaptam. Nem bántam meg, hogy elolvastam. Nina karaktere engem egyáltalán nem idegesített, inkább kicsit Dominik bambasága és Alex nyomulása volt túl sok, illetve Olívia szétszórtsága..


Mindent leírtak az előttem szólók. Könnyed, nyári, laza olvasmány, amiben semmi, de semmi nem történik. Anyukámnak úgy foglaltam össze, hogy „olyan könyvet olvasok, amin nem kell gondolkodni, az a legkomolyabb történés, hogy valamelyik lovag – mert több is van ám – sétálni hívja a csajt…”
Amúgy szerethetőek a szereplők, én mégsem szerettem egyiket sem. :)
Nina a kis tökéletes, aki mindent megold, mindenki odavan érte, nélkülözhetetlen, én mégis sokszor majd megtéptem volna.
Olivia a tökéletes munkáltató, de közben annyira idegesített, hogy semmit nem tud megoldani egyedül, még a kutyasétáltatást és a saját házassági évfordulója szervezését sem, ráadásul abszolút hozza a rosszfajta anyós jegyeit is…
Dominic, aki felnőtt létére azonnal belezúg a gyerekkorában bálványozott nőbe, úgy, hogy nem is tud róla semmit. Közben meg élete szerelmét majdnem hagyja veszni…
Alex, aki arra sem képes, hogy a női nevét megjegyezze…
Mr. Milton, aki szintén a tehetetlenség mintaképe.
Nem beszélve a végső befutóról, aki tulajdonképpen hazugságra építi az egész kapcsolatot.
Egyszer el lehetett olvasni, de szerintem már holnap nem fogok rá emlékezni…


Egy nyár, amit sosem felejtesz, de egy könyv, amit könnyen elfelejtesz. Félreértés ne essék, tetszett a könyv a maga módján, de igazából semmi különös, vagy emlékezetes nem történik, (ami nem baj), de pont ettől lesz felejthető a sztori. Cuki kis habkönnyű olvasmány, ami olyan tündérmese szerű és csókkal végződik a történet. Fiatalabb korosztály is nyugodtan olvashatja, mert semmi 18 karikás esemény nincs benne. Azt mondanám, hogy egy lightos limonádé könyv.
Népszerű idézetek




– És pontosan hová is akarsz menni? – kérdezte Janey.
– Hát…- Nina kicsit megszeppent. – Szabad a kanapéd?
– Nem igazán – felelte a barátnője.
– Ó – nyögte ki Nina, amikor rádöbbent, hogy barátnőjének van saját élete is.
– Mármint úgy értem, az a helyzet, hogy egy kóbor macska vette birtokba.
Nina felnevetett.
– Janey, de hiszen te utálod a macskákat!
– Tudom!
– És mindig utazol. Nincs időd vigyázni egy állatra.
– Igatából az utca lakosai közösen vigyáznak rá, de úgy tűnik, az én kanapém tetszik neki a legjobban. Szóval, ha nem bánod, hogy osztozkodnod kell…
Nina megkönnyebbülve sóhajtott fel, hogy mégsem lesz hajléktalan.
– Egy percig se bánom!
332. oldal




A lány kiegyenesedett, amikor meglátta a közeledő Ninát.
– Elég kemény melónak tűnik – jegyezte meg Nina kissé bűntudatosan, amiért ő egész nap csak a gép előtt ült.
– Nem véletlenül hívják zöld edzőteremnek a kertet – modta Faye, miközben kisimított egy hajtincset az arcából. – Megvan az előnye annak, ha sokat ás az ember. Ha egész nyáron itt fogok dolgozni, akkor augusztus végére tiszta izom leszek.
Nina elmosolyodott.
233. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Julianne Donaldson: Edenbrooke 93% ·
Összehasonlítás - Carina Bartsch: Türkizzöld tél 87% ·
Összehasonlítás - Sophie Kinsella: Csörögj rám! 91% ·
Összehasonlítás - Tammara Webber: Easy – Egyszeregy 91% ·
Összehasonlítás - J. A. Redmerski: A soha határa 90% ·
Összehasonlítás - Cathy Cassidy: Mályvacukor égbolt 91% ·
Összehasonlítás - Sarah Mason: James hálójában 90% ·
Összehasonlítás - Cecelia Ahern: A szerelem kézikönyve 84% ·
Összehasonlítás - Kate Quinn: A császár szeretője 89% ·
Összehasonlítás - Milly Johnson: Itt jönnek a csajok 89% ·
Összehasonlítás