Hol ​késel, hercegem? 69% 141 csillagozás

Ez nem egy habos-babos történet.
Szenvedtem vele,mert nagyon hosszú volt a könyv.

Az élet is olyan kissé, mint a tánc. Sokszor megmondják, mit csináljunk (egy-két-há, négy-öt-hat), a tökélyre törekszünk, néha a magasba ugrunk, hogy aztán hol puhábban, hol keményebben, akár összetörve érjünk földet. Felvesszük az álarcunkat, és csak időnként hagyjuk, hogy lehulljunk rólunk, mikor teljesen belefeledkezünk abba, amit csinálunk. Csak rajtunk múlik, ki előtt fogjuk levetni ezt az álarcot…
Nem szokványos romantikus regényről van szó, Marigold környezete tele van lököttebbnél lököttebb emberekkel, a herceg megtalálásához tényleg sok békát kell megcsókolni, és a végén egy talán sokakat megbotránkoztató fordulat is bekövetkezik. Kicsit elnyújtott, de maximálisan szórakoztató regény.
Ui: Nekem az eredeti cím (A Girl's Guide to Kissing Frogs) sokkal jobban tetszik.

A kevesebb néha több. Szörnyen unalmas volt. Már az eleje sem indult túl jól. Rengeteg a történet szempontjából felesleges „duma”. Túl sok a jelentéktelen szereplő. Néha azt sem tudtam ki kivel van. Evelyn és Izobel olyan szinten unszimpatikus volt, hogy szószerint megkeserítette az olvasást. Sebastianról nem is szólva. Sajnálom, hogy így elrontotta ezt a jó keretet. Csak a kerettörténet miatt adtam meg a 3 csillagot.

Megértem a 69%-os értékelést, mert gondolom sok tizenéves olvasta és értékelte, pedig ez a könyv nem nekik való, egyszerűen még nem elég érettek hozzá. Ugyanis hiába a könyvmolyképzős kiadás és a romantikus cím, ez nem egy habkönnyű mese, sokkal több annál.
Rettentően angol, mind a karaktereiben, a világában és még a stílusában is. A sorok között is kell olvasni. Igaz akkor nem lesz meglepetés a vége, ami úgy látom sokakat megbotránkoztatott, pedig odafigyeléssel elég hamar ki lehetett találni.
Az elejét kimondottan utáltam, különösen Marigold rendkívül idegesítő természete miatt. Attól kezdve, hogy hazaért viszont már nem eresztett a történet. Hamar rájöttem, hogy sok minden a lány mentségére szolgál és azért viselkedik úgy ahogy, mert senkitől nem látott jó példát, hisz rendkívül behatárolt, szűk világban élte eddig életét (otthon-balett). Mondjuk amikor szó szerint értette azt, hogy menjen egyenest a körforgalomba az már kicsit sok(k) volt.
Néha olyan érzésem volt, mintha nem a 80-as években jártunk volna, hanem inkább Downton Abbey egy másik változata elevenedett volna meg.
Nagyon furcsák, vagy inkább túl britek a karakterek és az egymással való kapcsolataik. Erről meg Rowling könyve jutott eszembe az Átmeneti üresedés. Jó kis társadalmi fricska ez, amely nagyon sok kényes témát feszeget, mint pl. a társadalmi előítéletek, homoszexualitás, erkölcsi kérdések.
Szóval aki egy tipikus romantikus, könnyed szórakozásra vágyik az ne válassza ezt a könyvet.
Nekem nagyon emlékezetes olvasmány volt, olyan amire több hét múlva is emlékezni fogok, ellentétben a többi hasonló kiadású könyvvel. Persze a 10 ponttól azért messze van, mert ahhoz túl terjengős, de egy 8 pontot tőlem megérdemel.

Förtelmes. Életem legpocsékabb története. Kész kínszenvedés volt végigolvasni. Elég nagyot csalódtam. Pozitív kritikák után olvashattam egy olyan könyvet, amit az ellenségemnek se ajánlanék. Azért kezdtem el olvasni, mert felkeltette a figyelmemet a balett. Nos… ez minden volt, csak jó könyv nem. Legalábbis számomra.

Én tényleg próbáltam megszeretni, elolvasni, de nem ment. Már az elején kiborított. Inkább nem részletezem. Lehet jobb is, hogy nem olvastam végig. Közel egy hónapot szenvedtem vele, és mi lett az eredménye? 204 oldal. Kész, ennyi volt, nem bírom tovább..

Egyszerűen gyűlöltem. Olyan volt, mintha egy végtelen szappanoperát olvasnék. Magával az alaptörténettel/cselekménnyel/végkifejlettel nem volt bajom, viszont 700 OLDALON KERESZTÜL ELHÚZNI(!!!!)… ha kihagytam volna belőle 500 oldalnyi nyavalygást és felesleges jelenetet, akkor is ugyanaz lenne a sztori. Nem is csodálom, hogy 2 hónapba telt elolvasnom, egyszerűen nem kötött le, a történet unalmas volt, Rafe-et már kezdetektől gyűlöltem, az apját már kezdetektől gyűlöltem, igazából nagyon nincs is már mondani róla…látni sem akarom többet ezt a könyvet.

Van valami hihetetlenül varázslatos ebben a történetben, miközben végig nagyon realista. Például hiába beszél nyíltan a balett által okozott sebekről, koplalásról, szegénységről és a rendes kapcsolatok hiányáról, mégis szerettem volna balerina lenni, amíg a könyvet olvastam. A szereplőknek is bemutatja az összes rossz tulajdonságát, és mégsem tudtam nem kedvelni őket (jó, Marigold apjára ez nem igaz, őt például utáltam). Conradnak idegesítőnek és unalmasnak kellett volna lennie a folyamatos okoskodásával, de ehelyett teljesen lenyűgözött. Az pedig, ahogyan Marigold a történet során megtanult kiállni a saját akarata, vágyai mellett, nagyon szép volt, arról nem is beszélve, hogy a végén Didelot kapcsán kiderült a legfontosabb különbség Rafe és Conrad között: az, hogy hogyan viszonyulnak a lány karrierjéhez, álmaihoz megmutatta, hogy igazán jól választott. Rafe és Isobel jó nagy meglepetést okozott, és azért elismerésem az írónőnek, hogy egy ilyen társadalmilag elítélt kérdéshez így hozzá mert nyúlni.

Maga a regény olvastatja magát, azonban a női főszereplő passzív, közönyös és ezért hihetetlenül idegesítő. A többi szereplő sem túl szimpatikus, talán Conrad és Fritz a kivétel. A regény másik negatívuma, hogy hosszú, mégpedig a felesleges részek miatt. Nem éreztem szükségesnek, hogy az összes utazást és ebédet részletesen leírja, mivel nem vitte előrébb a történetet és sok volt az ismétlés.

Kezdjük azzal: ez a könyv kívülről gyönyörű. A borító valami csodálatosan szép, és a könyv jó hosszú is, tehát már ránézni is jólesett. Aztán később jött a bumm, és egy csomó dolog miatt vesztett az értékéből…

Conradot nagyon bírtam, komolyan, de ez a túlontúl tökéletessége már nagyon zavart. Egyébként meg olyan volt, mintha Mr. Darcyt láttam volna magam előtt.

Bővebben itt: http://our-impression.blogspot.com/2012/03/victoria-cla…