A ​háború vihara (Vörös királynő 4.) 81% 248 csillagozás

Na szóval tényleg hullámvasút volt ez a sorozat de nem baj jó volt ez így is. A befejezés nem tetszett mert nem erre számítottam azt hittem hogy pontosan tudom mi fog történni de nem, ettől függetlenül nem volt rossz. A könyv maga jobban tetszett mint a többi része, mindent felül múlt amit elképzeltem hogy milyen lehet a befejező kötet. Nem mondom hogy kedvenc lett de azt se hogy nem lett az valahogy a kettő között maradt meg és ez így fura mert van ebben a sorozatban valami ami megfog de nem annyira hogy azt mondja az ember hogy „húú”.

Sok alternatív befejezésre számítottam, de ilyenre nem. Ez kicsit lapos volt.

A harc minden résznél mérvadó volt, de itt szinte csak erről szólt minden. A taktikai lehetőségekről, a foglyok felhasználásáról, az országok megdöntéséről. Érdekes volt látni, hogyan formálódik át a Királyság valami mássá, újjá.
Ennek a mozgatórúdja több ember, csoport és ország, de abban 100%-ig biztos vagyok, hogy Mare, Cal, Maven, Farley és a Tóvidéki hercegnő hatalmas szerepet játszott egy nagyobb volumenű dologért. Mindenkinek más igaza volt, de talán egy valami közös volt bennük: mindenki azt hitte, hogy nála , vagy akit támogatnának, jó helyen lenne ekkora mértékű hatalom.
De ahogy Julian is mondta: A királyságokat megdöntik, az emberek fellázadnak az elnyomás ellen. És ebben a fináléban, ebből aztán volt bőven.

Kezdem azzal, ahogy Mare és Cal jelenete végetért a 3.kötet végén. Mindketten hátat fordítottak egymásnak, mert azt gondolták, hogy a jót támogatják. Mare esetében ez teljesen hihető, hisz mindvégig az egyenlőségért harcolt, ellenben Cal egy királyságot szeretett volna újra felépíteni. De aki a hatalmat válassza a szeretet helyett, az a végén egyedül marad. Erre nincs is jobb példa, mint Maven. Igen, borzasztó mennyi fájdalmat okozott szinte mindenkinek. De az méginkább elkeserítő, hogy olykor az álcán túl, megpillanthattam az elveszett kisfiút, aki csak egyfajta szeretetre vágyott volna. Ha az anyja nem ölt volna ki mindent belőle, ami emberi.
spoiler Szívfacsaró volt az ő valódi gondolatait olvasni, a saját fejezetei alatt… Mennyi hazugság! Mennyi gyűlölet! Mennyi bűn!
Na de kinek a bűne? Ha Elara nem formálta volna ilyenné Mavent, egy teljesen más herceget kaphatott volna Cal és Mare az oldalára. De sajnos, nem így lett. És Maven állítása szerint próbált megváltozni … De van amikor a szörnyetegek már nem tudnak jóvá változni. spoiler

Mare és Cal nem voltak a kedvenceim a 2.kötet után, de itt sem lopták be magukat a szívembe. Az igaz, hogy hatalmas jellemfejlődés történt mindkét karakternél, de valahogy úgy érzem, nem érzik a súlyát azoknak a tetteknek, amiket elkövettek. Plusz ez a civakodásuk… Értem hogy kell egy love story, de én Cal és Mare között nem éreztem azt a mindent elemésztő tüzet. Lehet hogy egyedül vagyok vele, lehet hogy nem… De Mare és Maven között szorosabb, mélyebb a kapcsolat.

Mi lett volna, ha egy Ezüst király mellett a Vörös királynője foglalt volna helyet? Valószínűleg akkor is változásokat érhettek volna el, de nem ekkorákat. spoiler De egy biztos: minden királyság egyszer véget ér.

Hacsak nincs rá egy nyomós érvem, sorozatot többé nem veszek a kezembe, ezt jó ideje eldöntöttem már. De tartom magam az elhatározásomhoz, hogy a megkezdett sorozatokat végigolvasom, hacsak nincs olyan színvonalbeli zuhanás, ami miatt nem érdemes többé időt pocsékolnom rá.

A háború vihara a Vörös királynő negyedik kötete. Igazából azt tapasztaltam, hogy legtöbb estben a trilógia is túlzás, két kötetben bőven elmesélhető egy történet, sőt, egy vastagabb könyvben még jobb. Ugye, ez a felvezető nem sejtet túl jót, és ha ezt gondoljátok, ráhibáztatok.

A blogbejegyzés spoilert tartalmazhat!

Tovább: https://konyvvadaszok.blogspot.com/2019/09/victoria-ave…

Sosem felejtem el, hogy mekkora hatással volt rám a sorozat első része, de sajnos a többi rész csalódást okozott. Ennél a résznél már csak a végét vártam.
A világ még mindig jól átgondolt imádom ezt az arany és vörös vér különbséget, tetszenek a különleges képességek, de itt már nem kaptam újdonságot.
Mare és Cal is egyre távolabb került tőlem, nem tudtam megérteni őket. A legtöbb részt untam, de mondjuk, hogy elégedett vagyok a lezárással.

Fáj, hogy vége van. Az még jobban fáj, ahogy vége lett. Közben azért mégis boldog vagyok, mert izgalomból nem volt hiány, közben néhány véglegesnek tűnő döntést megmásítottak, és még Montfordot is meg lehetett ismerni a nagy készülődések alatt.
Imádtam a sorozat felépítését: az első feledik rész annyira meghatározó volt, ami miatt még erre a befejező részre is rányomta a bélyegét. Fontos szerepet játszott egy végső döntésben, aminek kimondottan örültem, csak sajnos utána nem pontosan úgy alakultak a dolgok, ahogy arra az első könyv óta vágyok és várok… De amilyen körülmények között történtek az események, még akár rosszabb is lehetett volna a végkifejlet, úgyhogy inkább nem panaszkodom miatta annyit. :D
Az előző részhez hasonlóan most is a váltott szemszögnek köszönhetően lehetett megtudni, hogy merre éppen mi folyik. És mi volt ebben a legjobb? Cal szemszög. ♥♥ Nem tudom azt mondani, hogy jobban megszerettem miatta a srácot, mert annyira nem tett hozzá sokat, de egyes részek jól bemutatták milyen kétségek gyötrik, mit gondol a mellette állókról és mit érez, ha a szülei, Maven vagy Mare jutnak az eszébe. Nem egy mindennapi 20 éves gondolatait olvashattam, az tuti. :)
Ahogy azt már meg lehetett szokni, ebből a könyvből sem maradhatott ki sok kisebb harc, a végén pedig egy nagyobb összecsapás. Az összeset élveztem, és leginkább azt, ahogy megcsillogtatták a képességeiket a szereplők. Evangeline szemszögén keresztül nagyon buli volt egy-egy támadást látni, ebben a helyzetben is igazán „evangelines” leírások voltak. :D
Végül pedig, ami miatt még így is kedvencelni fogom a sorozatot, pedig ez a rész nem volt az igazi, az az emlékezés. Sosem felejtették el a szereplők a veszteségeiket, egy pillanatra sem éreztem azt, hogy túlléptek volna rajtuk és nem törődnének az emlékükkel, vagy éppen Maven esetében, hogy nem próbálták meg helyrehozni a helyrehozhatatlant. Sokan óriási befolyással voltak a történet alakulásában, és ezt különlegesnek találtam. :)❣️
A befejezés miatti hiányérzetem remélem elmúlik, ha elolvasom a négy és feledik részt, viszont összességében hálás vagyok, amiért megismerkedhettem ezzel a világgal. :))

Úgy érzem, az írónő beleszeretett a világába és nem akar kilépni belőle. Ezért ilyen hosszú ez a k**va könyv…
Végigszenvedtem 2054 oldalt. Na jó legyen az utolsó könyv első 300 oldala. De akkor is szenvedtem. Nem ezt érdemeltem. Mi a … én nem …
Értek én sok mindent. Miért kellett Iris szemszöge, de attól még nem érdekelt. Igazából csak az első 300 oldalon nem érdekelt, de kellett, hogy megismerjük. Ott vagyok ahol a part szakad. Kellett is meg nem is. Szerettem is meg nem is. Ezt éreztem az egész könyv alatt. Azt is értem fontos volt Cal és Mare kapcsolata meg nem is, de ezt így befejezni. Eskü nem ezt érdemeltem 2054 oldal után. Most megyek duzzogni a sarokba és befejezem a fejemben a könyvet, ha már az írónak nem sikerült.

Nagyon hullámzó volt a könyv rám gyakorolt hatása. De legfőképpen az az érzés győzött, hogy végre vége.
Egyben olvastam el a sorozatot, és így méginkább látszik mennyire felesleges volt ennyi könyvön át kínlódnia a szereplőknek, és nekünk is.
Az első rész szerelem volt, a második súlyos mélypont, a harmadik visszahozta picit, de sajnos az utolsó rész már nem tudta eléggé megemelni a tétet.
A könyv olyan, amilyennek a valóságot gondolom ilyen helyzetben. Tervezés, csata, regenerálódás, és ez végtelen körforgásban. De egy könyvben ez csak unalmassá válik. Megnyerni egy csatát, de a háborút még nem… Cselszövés mindenhol.
Érdekesek voltak és izgalmasak a csaták, de a többi már nem.
Ami jó volt még az az, hogy milyen sok karakter szempontjából láthattuk az eseményeket. Mindben találtam érdekeset. Mare-rel úgy érzem megbékéltem, ami meglepő, de sikerült olyan ösvényen terelni őt, amit megértek. De akinek az egész útja számomra a legérdekesebb volt, és ami a legjobban tetszett, az Evangeline. Nekem abszolút ő lett a kedvencem, nagyon szerettem a részeit, és remélem minden jól alakul vele.
Maven és Cal sajnos nem rúgtak itt már labdába. Remélem mindkettő megleli a maga békéjét.
Egy újabb regenerálódás pillanatában vagyunk, és ki tudja mit hoz a jövő… Igaz, Jon?

Véget ért a tetralógia. Vegyes érzelmeim vannak ezzel kapcsolatban. Háborús jelenetek tömkelege, politikai intrikák végeérhetetlen harca, majd végre a nép is öntudatra ébred és van új a nap alatt. A váltott szemszögnek hála több szereplő gondolatain keresztül láttam az eseményeket és mindegyik szereplő jelleme szerint történt a leírás, ez igazi pozitívum volt. Mare és Cal love story-ja borzalmasan uncsira sikeredett. Összességében nem bánom, hogy elolvastam, de nem lett kedvenc.

Lezárult ez a nagyon jól indult sorozat. Szomorú vagyok, mert annyira jó volt az első rész, és később egyszer se sikerült azt a varázst visszahozni. Nem lett volna szükség 4 részre se, de így alakult, ezen nem lehet változtatni. És hiába kezdtem a csalódottság részével, azért egyáltalán nem volt rossz a Háború vihara.
Mindenki készül a nagy összecsapásra, a két fivér harcol a koronáért, Mare és csapata pedig továbbra is a szabadságért küzd. Itt mutatkozik meg, hogy mindenkit más érdekek mozgatnak, és igen kicsinek tűnik az esély, hogy ezek valahogy mégis találkoznak. Végig felfokozott volt a hangulat, számos jelenetet kaptunk, ahol ezek a különleges képességeket használják szereplőink, és fontos a terezés is. Örülök, hogy most is újabb szereplők váltak mesélővé, de továbbra is Evangeline-nek leginkább. Nagyon tetszett, ahogy vele bánt az írónő, hosszú utat járt ő is be a 4 rész alatt, nem lehet erről se megfeledkezni. De persze továbbra is Mare a fő mozgatórugó, tipródik a szerelem és a kötelesség között. Jó volt megismerni Monfort-ot is, ahol a demokráció uralkodik és örülök, hogy többen tudtak meglepetést okozni. A Calore testvérek nem hazudtolják meg önmagukat, Maven nem harcos, de remek stratéga, Tiberias vele ellentétben pedig a háborúhoz ért jobban, a végsőkig küzd sajátjaiért.
A lezárást szerintem sokan szeretni fogják, mert nem teljesen sablonos, nincs meg az, amire legtöbben és én is vártunk. Sőt az én boldogságomhoz az kell. :D De azért méltó módon búcsúzunk ettől a világtól.

Amennyire tetszett a sorozat első része, utána olyan lassan tudtam haladni vele, illetve nehezen is vettem a kezembe. Miért? Ahhoz képest, hogy az első kötetben Mare-t egy harcosnak ismerjük meg a második kötettől már csak egy kislány hisztijeiről olvashatunk. (Nem védelemből, de ez a változást próbálom be tudni annak, hogy hirtelen nagyot ugrik a ranglétrán.) Helyenként azért még fel – felsejlett előttem a harcos Mare alakja, de ettől sem kaptam vissza azt az élményt amit vártam….
Ezek miatt a tényezők miatt csupán évi egy kötettel tudtam megbirkózni. Ilyen tapasztalatok után érthető, hogy csak évi egy kötetet olvastam.
Ez a kötet mégis félig-meddig kellemes csalódás volt, mert nem csak két szemszög váltakozott.
Evangeline lepett meg a legjobban. Az ő jelleme fejlődött a legtöbbet, akarom mondani jellemében teljes átalakuláson ment keresztül… Amennyire nem szerettem a sorozat elején, a sorozat végére már arra voltam kíváncsibb, hogy vele mi történik.
Általa megkaptam azt amit vártam ettől a könyvtől : egy erős női „szuperhős"t.