A ​hit nevében 5 csillagozás

Két aspektusból érdemes vizsgálni a könyvet.

1. Mint játék.
Így nézve nézve nem voltam különösen elragadtatva, az egész nagyon lineáris, valódi választási lehetőséget ritkán kapunk.Az ellenfelek mind számban, mint erőben többen vannak a kelleténél, emiatt még maximum közeli induló értékekkel sincs egyszerű dolgunk, ha a szabályos végigjátszás a terv. Illetve az volt az érzésem, hogy bizonyos fejezetpontok csak helykitöltőnek vannak, semmi érdemi jelentőségük nincs, pl. a Lllofaltal való küzdelemnél, amit matematikailag sem lehetséges megnyerni.

2. Mint történet.
Ebből a szempontból már jobban bejött, ha a szerző kisregényt írt volna a sztoriból, teljesen vállalható lenne. Igaz, nem túlzottan nehéz már korán rájönni, nagyjából mi lesz majd a végkifejlet.

A borítóképet nem tudom egyszerűen hová tenni, egyrészt a sztorihoz sincs semmi köze, de még Worluk világához se. A belső illusztrációk is olyan „meeeh” kategória, egy-két jó azért akad.

Mindent összevetve nálam közepes, pár száz forintot megéri érte kiadni, teljes árat nem.

Számomra kellemes csalódás volt, a sorozatból messze kiemelkedő munka. Remek, fordulatos történet, frissnek ható, egyedi szabályok, tetszetős szövegezés, hosszú, magas színvonalú fejezetpontok, és még ahhoz is meg tudta hozni a kedvem, hogy Worluk világának kicsit alaposabban is utánanézzek. Az illusztrációk se rosszak (a borítófestményt viszont nem nagyon tudom hova tenni, talán pusztán csak a cím alapján készült).
Ezzel együtt sajnos azt kell mondjam, hogy a szerző műfajt tévesztett, és a történet játékkönyvként nem igazán állja meg a helyét.
Kár lenne tagadni, sajnos nincs sok beleszólásunk a dolgok alakulásába. Hiába döntünk bárhogy, ha később az általunk alakított főhős úgy is mást csinál (mert csak). Ilyen módon a játékos szerepe a befogadáson kívül a kocka dobálásában merül ki. A legnagyobb (de minimális) hatása a kaszt választásunknak lesz, azon kívül tényleg az anyósülésről figyelhetjük az eseményeket. Bár nyilvánvalóan épp a linearitás miatt, a kaland egészen hosszú tud lenne (~ 150, jellemzően tisztességes hosszúságú mező). Sok mező ráadásul csak „átjáróház”, választási lehetőség nélkül kell csak továbblapozni.
A játékmechanikával nincs különösebb bajom, bár a varázslatok megalkotásánál kis izzadságszagot éreztem (támadó varázslat védekező mágiák között, családi képesség mágiák között, stb.). Az ellenfelek eléggé táposak és bitang nagyot tudnak ütni, cserébe mi is elég combos offenzív kapacitásra tehetünk szert. A nagy (maximumhoz közeli) védettség ezúttal is sok kellemetlenségtől megkímélhet. Nincs ellene kifogásom, de feltűnt, hogy a fejezetpontok olyan módon vannak elosztva, hogy a történet első felében hangsúlyosan a könyv első 150 mezőjén lapozgatunk, a második felében a második 150 mezőn. Végülis, így a lapozgatás csökkentésével nő a fizikai kötet élettartama…
Aki egy szabadon bejárható, többször újrajátszható, sok alternatív útvonalat kínáló játékkönyvre számít, alighanem csalódni fog. Ellenben ha valaki nem bánja, hogy ezegyszer csak szimbolikusan van a kezében a gyeplő, akkor jól szórakozhat egy fordulatos, jól megírt történet mellett.