Fekete ​Tom balladája 70 csillagozás

Victor LaValle: Fekete Tom balladája

Az emberek azért mennek New Yorkba, hogy mágiára leljenek, és semmi sem győzheti meg őket arról, hogy ott nem fogják megtalálni.

Charles Thomas Tester csaló és svindler, akit Harlemtől Red Hookig mindenki jól ismer. Tom tudja, milyen varázsereje van egy öltönynek, hogy hogyan tegye magát láthatatlanná egy gitártokkal, és hogy miféle fekete mágia borítja a bőrét, amitől a gazdag fehérek és a rendőrök árgus szemmel bámulják, ha eléjük kerül. Azonban amikor elvisz egy okkult kötetet egy félelmetes varázslónőnek Queens szívébe, Tom előtt feltárul az igazi mágia kapuja, és ezzel olyan dolgok figyelmét irányítja magára, amelyeket soha sem lett volna szabad felébreszteni sötét szendergésükből.

Brooklyn egén gyűlnek a felhők, és Fekete Tom nyomában olyan vihar szele támad, amely az egész világot készül elnyelni.

Eredeti mű: Victor LaValle: The Ballad of Black Tom

Eredeti megjelenés éve: 2016

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Fumax Thriller

>!
Fumax, Budapest, 2017
126 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634700067 · Fordította: Rusznyák Csaba
>!
Fumax, Budapest, 2017
128 oldal · ISBN: 9789634700852 · Fordította: Rusznyák Csaba

Enciklopédia 4


Kedvencelte 1

Most olvassa 2

Várólistára tette 66

Kívánságlistára tette 65

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
szadrienn P
Victor LaValle: Fekete Tom balladája

Épp csak egy villanásnyi, rövid misztikus horror történet, amiben a természetfeletti világ örvénylő bezúdulása a valós életbe nagyobb riadalmat kelt, mint a véres borotvakés. Egzotikus fűszerezésként megkapjuk hozzá az 1920-as évek New Yorkját, a kirekesztéstől kínlódó Harlemet, a karibi konyhát és a gitárzenét. Semmiképpen sem sorolnám a vérfagyasztó kategóriába, inkább a fekete mágiával átitatott hangulatteremtést éreztem a fő erősségének.

2 hozzászólás
>!
Dominik_Blasir 
Victor LaValle: Fekete Tom balladája

Egy kicsit értetlenül állok az előtt, hogy a magyar kiadás mintha tudatosan kerülné a mű keletkezésének hátterére vonatkozó információkat, pedig szerintem a Fekete Tom balladájának pont ez a legérdekesebb része – ti. hogy Lovecraft „Red Hook” c. novellájának, mondjuk így, újraírt változata. A fő indíttatás látszólag Lovecraft rasszizmusa, amely az említett írásban azért eléggé kibukik, de szerencsére nem az egyetlen: ennek megfelelően LaValle nem valamiféle vádiratot akart egy kifordított „Red Hook”-kal, hanem önálló jogon is szórakoztató rémtörténetet.
A magam részéről mondjuk sosem voltam nagy Lovecraft-rajongó, még jobb napjaimon is az tűnik a legnagyobb sikernek, ha képes vagyok végigkövetni a történetet, és nem unatkozom közben. A „Red Hook” pedig szerintem közel sem a legerősebb munkája, nem csupán azért, mert lényegében Lovecraft az amerikai bevándorlókat hibáztatja minden elképzelhető bűnért, ami New Yorkban valaha megesett.
LaValle fogja az eredeti sztori fő vázát, és egy sokkal kézzel foghatóbb, valóságosabb, átérezhetőbb (de nem túlkompenzált vagy elfogult) környezetet alkot hozzá. Megérkezik Fekete Tom (meglepően ellentmondásos) figurája ennek érzékeltetésére, ettől nem csupán a jellegzetes lovecrafti „the night is dark and full of terror” a háttér fő karakterisztikája, hanem sokkal konkrétabb, így jobban is kötődünk hozzá. Emellett LaValle verziójában Malone sokkal erősebb figura, a történések dinamikusabbak, részletesebben kifejtettek, mondhatni érthetőbbek, a szöveg pedig nem csapong annyira (no meg: olvasmányos), így számomra horrorként is sokkal emlékezetesebb.
Az egyetlen problémám, hogy a legizgalmasabb aspektusa még így is a Lovecraft-novellával való viszonya. Önálló entitásként ugyan abszolút korrekt, de számomra nem tűnik különösebben kiemelkedőnek.

5 hozzászólás
>!
ViraMors P
Victor LaValle: Fekete Tom balladája

„Van egy király, aki az óceán mélyén alszik.”

Nem, még mindig nem olvastam egy sort sem Lovecraft-tól, és a horror műfajával ápolt meglehetősen ellentmondásos viszonyomra való tekintettel, egyelőre nem is tervezem. Ennek ellenére még én is nagyon hamar átláttam, hogy ennek itten bizony elég sok köze van az említett úriemberhez…
Ettől függetlenül határozottan tetszett a kisregény sötét atmoszférája. Igazán magával ragadó módon ábrázolta a teret, időt és dimenziókat megkavaró mágiát, az Odakint sötét erejét, és mindazt, amit egy-egy emberből kivált.
Ugyanakkor olyan érzésem van, mintha a bevezetés és a befejezés közül hiányozna a regény. Látjuk, honnan indult Tommy Tester, a húszéves néger svindler az 1924-es év Harlemében, és hova érkezett meg Fekete Tom, spoiler de a kettő között balladai homályba vész a portál*, meg ami azon túl történt vagy történhetett, és ez bennem elég komoly hiányérzetet hagy.

*Bocs a gáz szóviccért, de nem tudtam kihagyni ^^;

>!
ggizi P
Victor LaValle: Fekete Tom balladája

Az értékelésekből olvastam, hogy ez egy Lovecraft átirat, de mivel még nem olvastam tőle, nincs összehasonlítási alapom. Épp ezért csak önmagában tudok erről a rövid kisregényről nyilatkozni, amit nem is ragoznék túl. Nagyon tetszett a történet 1920-as évekbeli hangulata, ez a mágiával átitatott, kicsit nyomasztó légkör, amihez nagyban hozzájárult a nagyon erős rasszista közeg. Fekete Tom svindlerkedései miatti utazásai és az apjával való bánásmód ezt erősen tükrözte is. Az egy nagyon fájó pontja volt a történetnek, ami aztán Tom átlényegüléséhez vezetett. Majd a történet ezen szakasza egy sokkal misztikusabb szintre lépett. Nagyon tetszett.

>!
lzoltán IP
Victor LaValle: Fekete Tom balladája

Úgy tűnik, végre meghallgatta imámat valamelyik Mérhetetlen Vén, és kezembe adott egy igazi lovecrafti történetet. Nem elég, ha egy könyv borítóján, fülszövegén* megemlítik a sokaknak írói példaképként is tisztelt szerző nevét, ahhoz, hogy egy történet jól működjön, ennél azért több kell – az én ízlésemnek biztosan. Fekete Tom balladája megtöri ezt az „áldást”, és olyan átkozott hangulatot teremt az 1920-as évek New Yorkjába, amit valóban nehezen enged el az olvasó, az utolsó oldalt elhagyva.
     Phili K. Dick egyik** regényében találkoztam olyan párhuzamba állítható kezdéssel – legalábbis hatását éreztetően –, amelyben az egyik szereplő jellemző vonása bontakozik ki. A metropolis e sokszínűsége*** keveredik a pontosan kimért adagokban csepegtetett mágiával, amely az eluralkodó téboly hatására megremegő kézben tartott üvegcsében robbanó elegyet alkot. A szerző remekül követi a lovecrafti-hagyományokat,**** alig mutat valamit, de annál többet sejtet, ezzel a történet elejétől a végéig a tömény atmoszféra áthatolhatatlannak tűnő köde burkolja magába a könyvet, és az olvasót.

* az elmúlt években olvastam nem egy ilyen könyvet, és sajnos csalódás volt mind.
** na melyik?
*** a ’20-as évek Egyesült Államokéra jellemző diszkriminatív közhangulat a színesbőrűek ellen, valamint a rendőrök „először ütök, aztán kérdezek” módszere.
**** ez szigorúan a hangulatkeltésre értendő, az írás stílusa, felépítése, teljesen más, rengeteg párbeszéd szabdalja a történetet.

>!
Fumax, Budapest, 2017
126 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634700067 · Fordította: Rusznyák Csaba
5 hozzászólás
>!
Morpheus
Victor LaValle: Fekete Tom balladája

Végre egy olyan könyv, ami nemcsak Lovecraft világában játszódik, hanem még jó is. Igaz, egy kicsit túl van dramatizálva helyenként, legalábbis ami a való világban történik, de amúgy minden a helyén van, ami garantálja az őrületet. :)

>!
Razor SMP
Victor LaValle: Fekete Tom balladája

Eredetileg szándékomban állt a Red Hook novella elolvasása a kötet előtt, de végül idő hiányában ez elmaradt. Sebaj, így nem volt elspoilerezve a történet. Ami azt kell mondjam, hogy elég jól berántott és pörögtek a lapok. Jól indult a misztikus szál, bár a végére kissé véres lett a történet, na de ez nem Lovecraft, betudható annak. Ami némileg zavart, az a könyv két része közti, hmm, balladai homály Tom karakterével kapcsolatban, de ez meg ennek a műfajnak a velejárója.

>!
Fumax, Budapest, 2017
126 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634700067 · Fordította: Rusznyák Csaba
4 hozzászólás
>!
Szentinel
Victor LaValle: Fekete Tom balladája

Ez hosszú lesz…

Egy dolgot le kell szögeznem, mielőtt elkezdek erről a könyvről írni. Ha a naturistán ábrázolt szexjeleneteket elkoptatott klisének tituláltam, akkor a politikai korrektséget ezerszer megrágott, felöklendezett, lefagyasztott, majd újra elővett és újra kisütött undormánynak nevezem. A rasszizmus tökéletes kistestvére, de nehezebben tolerálható. Míg a rasszizmusba az ember leginkább a mástól való félelmet látja bele (és ezt valahol meg is lehet érteni), addig a polkorrektség szemet huny efölött egy egyébként – „kis dózisban” – nagyon is ésszerű alapokon nyugvó emberi jelenség felett. Ezt a jelenséget pedig úgy nevezzük, hogy az emberi józan ész. Az ismeretlentől való félelem ugyanis óvatosságra int bennünket, ami teljesen természetes emberi reakció. El kell telnie egy kis időnek, mire hozzászokik az ember az új dolgokhoz, és megbarátkozik velük. Amennyiben ez utóbbi nem következik be idővel, és még mindig kirekesztő marad az ember a tőle elérő rasszú társaival szemben, akkor beszélhetünk rasszizmusról. Viszont önmagában még ez sem veszélyes, amíg nem fajul tetlegességig. Ezzel szemben a politikai korrektség már önmagában is abszurd, hisz a befogadás érdekében rekeszt ki. Ugyanis megtiltja neked, hogy azt mond, amit akarsz. Csak úgy fejezheted ki magad, hogy ne sértsd meg mások vallási, szexuális, stb. nézeteit. Ezzel pedig kábé le is húzhatjuk a gondolkodásra késztető művek (és az említett témákkal foglalkozó viccek) jó kilencven százalékát a vécén. Elvégre hogy akarsz valakit elgondolkodtatni, ha nem világítasz rá arra, hogy mennyire ostobán gondolkodik? Arról nem is beszélve, hogy a polkorrektségen keresztül látszik meg legjobban, hogy kábé az összes mozgalom, mely a teljes emberi jogegyelőséget szerette volna kiharcolni, felesleges munkát végzett. Hisz a szólásszabadság nem jó. Az fáj. Az nem pécé. Békésszólás; ezt akarják az emberek. Amikor azt írsz, vagy mondasz, amit akarsz, cserébe pedig semmi negatív reakció nem érkezhet rá, mert az fáj. Vagyis: kizársz egy másik teljesen természetes reakciót, a válaszadást. Hogy miért írtam le azt a hosszú bevezetést? Mert kapcsolódik a Fekete Tom balladájához, jobban mondva az azt megihlető munkához, H. P. Lovecraft Red Hookjához.

LaVelle története olvasása előtt gyorsan végignyálaztam az említett novellát, és amit én furcsának láttam benne, hogy ez a munka nem rasszista. Erősen érződik rajta az idegen dolgoktól való félelem, de ez nem több, mint az egész lovecrafti életművet végigkísérő paranoia, mely nélkül csupán feleennyire lennének hatásosak a mester munkái. Szerény véleményem szerint Lovecraft mindentől tartott valamennyire, amit nem tudott (saját) józan ésszel megmagyarázni. Az ő istenei nem hiába származnak a mi bolygónkon kívülről, ugyanis a sötét, feltérképezetlen világűr éppolyan izgalmas tud lenni egyeseknek, mint amennyire elborzaszthat másokat. Ha pedig tanulmányozzátok a korabeli Egyesült Államokat, akkor rájöhettek, hogy a Lovecraft által tanúsított kirekesztő viselkedés kifejezetten jellemző volt az akkori értelmiségekre, sőt akár még azt is írhatnám, hogy bizonyos szinten elvárt volt ez a mentalitás. A Gran Torino című film egész jól bemutatja ezt a jelenséget, melyet egy mondatban össze lehet foglalni: az Egyesült Államok nagyságáért dolgozó amerikai állampolgárok nehezen tolerálták a mindenhonnan beáramló, angolul is alig beszélő, álomvilágban élő népeket, akik közül sokan csak segélyekből kívántak éldegélni, és egyáltalán nem állt szándékukban asszimilálódni. Ez pedig szerintem jogosan sérti azon hazafikat, akiknek a szülei, nagyszülei, vagy épp saját maguk végigharcoltak egy polgár-, vagy világháborút, és izzadságos munkával felépítették az életüket, a nemzetüket. Az már persze egészen más dolog, hogy a magas lóról is le kell tudni szállni…

Amikor a kezembe került ez a könyv, arra számítottam, hogy egy polkorrekt Lovecraft-utánérzést kapok, ezért is lepődtem meg a végére, hogy nem. LaVelle nem nézte hülyének az olvasót. Főszereplője, Tom Tester ugyanis nem becsületes módszerrel szerez pénzt. Persze megvannak a motivációi (édesapját és saját magát kell eltartania), de nem áltatja magát a szereplő, hogy ő helyesen cselekszik. Mert Tom tisztában van az ellenkezőjével. Ő nem akar apja sorsára jutni, aki hiába dolgozta ki a belét, sosem lett annyira megbecsülve, mint egy nála jóval kevésbé használható fehér munkás. Ezért inkább játszik. Látszólag hangszeren, valójában az élet színpadján. Egészen addig, amíg össze nem találkozik egy gazdag okkultistával, aki egy bizonyos Alvó Királyról mesél neki. A helyzetet bonyolítják még a rendőrök, akik a nyomában járnak, egyiküknek pedig van is némi sejtése arról, hogy mi is történik a háttérben.

LaVelle regénye pörgős olvasmány. Nagyon gyorsan végigolvasható, én személy szerint egy percig sem unatkoztam rajta. Jól megteremti a korabeli New York szegénynegyedeinek hangulatát, viszont nem megy bele annyira a kilátástalanság érzékletes bemutatásába, amiért hálás vagyok. Így megmarad a sebes tempó, és a hangulat is egyenletes marad. Valószínűleg ezért sem nyerte el sokak tetszését, hiszen annak ellenére, hogy bevallottan Lovecraft világában játszódik, semmit nem vonultat fel a mester stílusából. LaVelle könyve sodró, szórakoztató, míg Lovecraft műveit ma már nem olyan egyszerű befogadni. A Red Hookkal nekem nem volt sok gondom, leszámítva, hogy egy pillanatra sem tartottam izgalmasnak, és ugyanezt el tudom mondani a másik Lovecraft-történetről is, amit olvastam (A sötétség lakója). Viszont, tekintettel a hosszára és a könnyedségére, remek beavatókönyvnek tartom Lovecraft világába. Hiszen, ha homályosan is, de felvázol valamennyit a mítoszból. Épp csak annyit, hogy meghozza a kedvet Lovecrafthez.

A díjjelöléseket és a megnyert díjakat viszont nem érdemli meg, már csak azért sem, mert ez a könyv nem jelenhetett volna meg Lovecraft nélkül. (Akivel, megjegyzem, igazságtalanul bánnak napjaink kritikusai. Nála sokkal veszélyesebben gondolkodó szerzők is alkottak már, ráadásul jóval régebben.) Tehát egy fanfiction nyerte el a borítón feltűntetett elismeréseket, ami valahol mégis elszomorít. Van ugyanis egy olyan sanda gyanúm, hogy ez a történet eltűnt volna a többi fanfiction között, ha nem egy mostanában negatív megítélésű író világában írta volna meg egy fekete szerző egy fekete főszereplővel.

Összességében a Fekete Tom balladája egy jó könyv. Jó kikapcsolódás néhány nehéz regény között, remek beköszönő Lovecraft világába azok számára, akik még nem olvastak tőle semmit, de többet elvárni tőle felesleges. Aki komolyabban szeretné megtapasztalni a lovecrafti horrort más szerzők művein keresztül, talán a Carcosa árnyaival jobban jár.

>!
Fearzone
Victor LaValle: Fekete Tom balladája

Tudom, hogy nem trendi, es nem is polkorrekt szeretni Lovecraftot, de en szeretem, es azt meg az utaloinak is el kell ismerniuk, hogy a „pasi” azert letett valamit az asztalra.
Ebben a kisregenyben nem volt semmi egetrengeto, vagy ujszeru (hisz alapbol egy tortenet ujraformalasa) megis jo volt. Kikapcsolt, szorakoztatott, pont azt kaptam, amit egy kisregenytol elvartam. Az ev vegi hajtas mellett komolyabb hangvetelu konyvet most ugyis keptelen vagyok felfogni.

>!
tetsuo
Victor LaValle: Fekete Tom balladája

„Ha a zsidónak van egy bizonyos gyógyíthatatlan hajlama a társadalmi élősködésre, és a társadalmi élősködést lehetetlenné tesszük, akkor el kell töröljük a zsidót, ha nincs, akkor nem szükséges eltörölnünk a zsidót…
Ami a többieket illeti, a feketék és barnák és koszos-fehérek és sárga népek tömegeit, akik nem képesek eleget tenni a hatékonyság új szükségeletének?

Nos, a világ egy világ, nem jótékonysági intézmény, és úgy látom, menniük kell… Ha képtelenek józanná, élénkké és megkülönböztethető személyiséggé válni a jövő nagyszerű, új világában, akkor az ő jussuk a kihalás és az eltűnés lesz.”
H. G. Wells: Anticipations of the Reaction of Mechanical and Scientific Progress upon Human Life and Thought (1901)

Most akkor pontosan ki is a náci? Mérhetetlenül képmutatónak tartom, hogy manapság kiszemelünk egy múltbéli áldozatot és rágalomhadjáratot indítunk ellene, mintha a kortársai vagy elődei valamiféle szentek lettek volna. Tartok tőle, ha versenyt rendeznénk a rasszista szövegek szerzői között, nem biztos hogy Lovecraft nyerne Wells-szel, Mary Shelley-vel vagy –hogy zsáneren belül maradjunk – az utlrarasszista Bram Stokerrel szemben (akiről az egyik legrangosabb horror-díjat nevezték el, amit érdekes módon senki nem akar átnevezni).
Ez persze értelemszerűen nem menti fel Lovecraftet, csak annyit jelent, hogy szerintem ő a kanyarban sincs mondjuk Wellshez vagy Stokerhez képest.
De a bevezető után térjünk is át a könyvre, amely szerencsére többnyire intelligensen, kevésbé zavaróan állítja pellengérre Lovecraftet. A szerző Red Hook című novellájának egyfajta remake-je, ami ügyesen dolgozza újra az eredetit úgy, hogy ahol kell, kihagy, ahol pedig szükséges, hozzátesz.
A kisregény első fele pl. teljesen új, Charles Thomas Tester szemszöge hivatott hitelesebben bemutatni az eredetinél New York Red Hook negyedét, ami nagyrészt sikerül is neki (bár vannak itt is idegesítő momentumok, legalábbis nekem „enyhén” anakronisztikusnak tűnik, hogy egy fekete svindlernek bankszámlája legyen az 1920-as években).
Ügyesen hozza össze Testert az eredeti történet mozgatórugójaként működő Robert Suydammal is, egyenrangúan fontos szereplővé téve őket. A második rész főszereplője, a nyomozó Malone karaktere is rendben van, maga a szöveg pedig rövid, lendületes, szórakoztató és dögös, mint a Beastmilk The Wind Blows Through Their Skulls című opusza.
A legvégén lévő csattanó is tetszett, csak spoiler


Népszerű idézetek

>!
Fumax KU

– Az Alvó Király visszatérése a népe nyomorúságának végét jelentené – folytatta Suydam. – Milliárdnyi élet hanyatlásának és hitványságának elmúltát. Amikor felemelkedik, elsöpri az emberiség minden ostobaságát. És ő csak egy a sokak közül. Ők a Nagy Öregek. Lépéseiktől hegyek omlanak le. Egyetlen pillantásukra tíz millióan esnek össze holtan. De képzelje csak el azok szerencséjét, akiknek megadatik a túlélés. Azok jutalmát, akik úgy döntöttek, segédkeznek az Alvó Király ébredésénél.

2 hozzászólás
>!
szadrienn P

Egy este Buckeye odacsusszant a pultnál ülő Tommy mellé, és megkérdezte, hol tanult meg ilyen csapnivalóan énekelni. Leckéket vett hozzá, vagy természetes adottság?

26. oldal

1 hozzászólás
>!
Fumax KU

A portál továbbra is nyitva állt, és valahol mélyen legbelül Malone akaratlanul is élvezte a látványát. A szeme alkalmazkodott hozzá. Egy történelem számára rég elveszett várost látott a tenger fenekén. És e düledező metropolisz kellős közepén észrevett egy alakot, akkorát, mint egy hegylánc.

>!
bartok_brigitta P

Ilyen erővel a sátán is megpróbálhatna végigcsámborogni a menyországon.

41. oldal

>!
bartok_brigitta P

Ugyan mi a közöny a rosszindulathoz képest?

59. oldal

Kapcsolódó szócikkek: közöny · rosszindulat
>!
lzoltán IP

(…) Aztán belenyúlt a gitártokba, és kikapta belőle a könyvet. Olyan gyorsan mozgott, hogy a kötetet szinte nem is érte napfény, ahogy berántotta a ház sötétségébe, mégis vékony füstcsíkot húzott maga után. Még a világossággal való pillanatnyi találkozás is lángra lobbantotta. A nő rácsapott a fedelére, hogy eloltsa a szikrát.
     – Hol találta meg?
     – Van egy hely Harlemben – válaszolta Tommy halkan. – Viktória Társaságnak hívják. Még a legkeményebb harlemi gengszterek is félnek odamenni. Ott kereskednek az olyanok, mint mi, az olyan könyvekkel, mint a magáé. Meg a még rosszabbakkal.
     Itt elhallgatott. A rejtély egy megperzselt könyv illataként csüngött a levegőben. (…)

14. oldal

Kapcsolódó szócikkek: könyv
>!
szadrienn P

H. P. Lovecraftnak, minden ellentmondásos érzésemmel együtt.

(első mondat)

Kapcsolódó szócikkek: Howard Phillips Lovecraft
>!
ViraMors P

Ahogy végigsétált a hajnal első fényétől megvilágított Harlemben, úgy érezte, mintha egyetlen csepp vér lenne egy hatalmas, ébredező testben. Üzlethelyiségek, magasvasutak és sok kilométernyi föld alatti csőhálózat: ez a város élt, éjjel-nappal vibrált.

11. oldal

>!
Belle_Maundrell 

Senki sem gazember önmaga szemében, nem igaz? Még a szörnyetegek is jó véleménnyel vannak magukról.

44. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Robert Jackson Bennett: Horzsolások
Anne Rice: Memnoch, a Sátán
Jeff VanderMeer: Expedíció
Darren Shan: Zom-B
Susan Ee: World After – Túlélők világa
Isaac Marion: Eleven testek
Joe Hill: Locke & Key – Kulcs a zárját 1.
Dan Wells: Nem akarlak megölni
Stephen King: Álom doktor
Kendare Blake: Vérbe öltözött Anna