Bölcsőrablók 15 csillagozás

Victor LaValle: Bölcsőrablók

Hátborzongató ​hajsza egy asszony és egy megbocsáthatatlan bűn nyomában. A 2018- as World Fantasy-Díj, a Locus-díj, a Brit Fantasy-Díj a legjobb horror regényért, és még számos díj nyertese!

Apollót, mióta gyermekkorában apja eltűnt, különös rémálmok kísértik. Felnőttként sikeres könyvkereskedővé vált, és saját családot alapított szerelmével. Boldogan élnének gyermekükkel, amikor felesége, Emma egyre furcsábban kezd viselkedni. Kiszámíthatatlan és egyre kevésbé törődik az újszülöttel, a szülés utáni depresszió jeleit mutatja, ám hamarosan egyértelművé válik, hogy a baj ennél jóval komolyabb. Mielőtt Apollo segíthetne rajta, a nő iszonyatos, felfoghatatlan tettet követ el, majd köddé válik. Apollót őrült és szürreális események sodorják magukkal az egyre ellenségesebb New Yorkban-amely többé nem az a város, amit eddig ismert. Már nincs más célja, mint hogy felesége nyomára bukkanjon, és valamiféle magyarázatot találjon a történtekre.

A Bölcsőrablók nagyívű,… (tovább)

Eredeti mű: Victor LaValle: The Changeling

>!
Fumax, Budapest, 2019
440 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634700722 · Fordította: Acsai Roland
>!
Fumax, Budapest, 2019
440 oldal · ISBN: 9789634700968 · Fordította: Acsai Roland

Enciklopédia 25

Szereplők népszerűség szerint

Apollo Kagwa · Jorgen Knudsen

Helyszínek népszerűség szerint

Manhattan


Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 85

Kívánságlistára tette 108

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

>!
bartok_brigitta P
Victor LaValle: Bölcsőrablók

//Első értékelőnek lenni molyon, nagy felelősség. Szóval most duplán rettegek attól, hogy nehogy butaságot írjak.//

A Bölcsőrablók már akkor felkeltette a figyelmemet, amikor az első hírek érkeztek a megjelenésről – pedig nem kifejezetten az én műfajom, viszont a Fekete Tom balladája komoly hatással volt rám, így tudtam, hogy mindenképpen szeretnék még Victor Lavalle-tól olvasni. Megérte. A Bölcsőrablók egy mélyenszántó könyv, ami kifacsart, és meggyötört, de minden fájdalmával együtt elvarázsolt.

A regény elemekről elemekre építkezik. Már a kezdőhangok, a szavak árnyalása, a próza borongóssága magában hordozza a feszültséget, amely szinte rögtön tudatja az emberrel, hogy itt valami borzalmas dolog fog történni. Nagyon tetszettek a mesei áthallások; a három kívánság, a burokban született gyermek, a jobblétért kötetett alku stb. Nekem kifejezetten tetszik Lavelle írói stílusa.

A Bölcsőrablók sokrétű. Egyaránt szól szerelemről, gyerekvállalásról, a szülői szerepekről, és arról, hogy milyen hatással tud lenni az ember múltja – akár generációkon keresztül átívelve – a kapcsolataira, a felnőtt életére. Bár a könyvet átszövi egyfajta misztikus elem, én mégis azt mondanám, hogy rendkívül realisztikus képet ad a szereplőiről. Érdekes volt látni, hogy miként változtat meg egy házasságot az érkező gyermek. Különösen életszagúnak azok a részletek, ahogy Apollo, mint fiatal édesapa a maga módján próbál beleszokni az új szerepébe, és rájönni, hogy miként lehetne jó apa úgy, hogy spoiler Jó volt látni a kételyeket, a próbálkozásokat, az igyekvést… Nekem ugyan nincs gyermekem, de úgy hiszem sok szülő találja szemben magát azzal a félelemmel, hogy valamit rosszul csinál.
Mindenki másféle áldozatot hoz a családjáért.

Talán nem ez volt a legmélyebb üzenet, mégis nagyon megragadott egy gondolat:

„Óvatosnak kell lennünk. Manapság nincsenek titkok. A vámpírok csak akkor léphetnek be az otthonodba, ha behívod őket. De amikor kiteszel valamit az internetre, az olyan, mintha nyitva hagynád a bejárati ajtót, és az éjszaka összes teremtményének engedélyeznéd a belépést.”

Manapság az emberek hajlamosak az interneten élni az életüket, és olyan dolgokat megosztani másokkal, amiről naivan nem is gondolnák, hogy bajt okozhat. Örülök, hogy erről is szó esett.

Mint mondtam, a karakterek kidolgozottak, sőt, azt kell mondanom, hogy magával a spoiler is lehet azonosulni, ha az ember megpróbál belelátni a fejébe. Az elején nagyon megijedtem, hogy nem leszek jóban a főhőssel, de Apollo végül bebizonyította nekem, hogy igaz a mantra, és valóban egy isten. Különösen jól voltak ábrázolva a kapcsolatok; anya-fia, barátság, házasság – ezektől olyan valódi az egész.
A történet vége tetszett, de be vallom, hogy az én kedvence jeleneteimet valahol a spoiler környékén kell keresni.

Nehezemre esik erről a regényről úgy beszélni, hogy közben ne áruljak el túl sok részletet, szóval jobbnak látom, ha gyorsan be is fejezem. Összességében: Nagyon szerettem ezt a könyvet, nem maradt hiányérzetem. Biztosan újra fogom olvasni.

>!
Noro 
Victor LaValle: Bölcsőrablók

Egy jól ismert mítosz rejlik a könyv története mögött, de olyan jól elrejtve, hogy sokáig észre sem vehetjük a valós élet problémái, tragédiái mögött. A gonosz egy afroamerikai család életébe szivárog be fokozatosan, mindennapi gondoknak, a modern világban nem éppen ismeretlen lelki nyavalyáknak álcázva magát. A történetet a családapa szemszögéből ismerjük meg, aki a saját apja nélkül nőtt fel, így talán már csak ezért is rendkívül lelkiismeretes, és újszülött fia körül forog az egész élete. De hiába minden odafigyelés, valamit mégsem vesz észre.

A történet könnyed stílusban indul, helyenként bújtatott humorral fűszerezve, az olvasó nem is hinné, milyen tragédiát készít elő mindezzel a szerző. A főhőst eddigre mélységében is megismertük, így nem nehéz átérezni a helyzetét, veszteségét és bizonytalanságát. Ezen a ponton még mindig csak egy hajszálnyival több elképzelésünk lehet az események mögötti valóságról spoiler, így vele együtt eredhetünk a rejtély nyomába. Sajnos minél közelebb jutunk a megoldáshoz, a regény annál többet veszít kezdeti vonzerejéből. És most nem arra gondolok, hogy a klasszikus mítoszhoz nagyon keveset adott hozzá, még csak nem is arra, hogy egyes misztikus elemeket spoiler pedig különösebb megalapozás nélkül dobta be a történetbe. Bár ez is igaz. Ezek mégsem lennének feltétlenül hiányosságok, ha megmaradna a könyv korábbi hangulata, a kívülálló rácsodálkozása az eseményekre. De én úgy érzem, hogy az előadásmód, az eleinte prímán felépített hangulat fárad ki a könyv végére. Ennek ellenére érdekes olvasmány, legfőképpen a főhős habitusa miatt. Hasonló figurát talán az 1943-as megjelenésű Boszorkányfeleség c. regényben láttam utoljára Fritz Leiber tollából, de ott is teljesen más stílusban előadva.

>!
Viichaan P
Victor LaValle: Bölcsőrablók

Először is úgy gondolom, hogy tudtomon kívül elég magasra tettem azt a mércét, amikor belekezdtem ebbe a könyvbe.
Rendkívül szerteágazó történettel találkoztam, ami mindenképp megérdemel majd egy újraolvasást – legfőképpen amiatt, hogy minden egyes mozzanatnak jelentősége van/lehet és a legtöbbre talán nem is figyeltem fel.

Az elején kapunk egy kis előzményt Apollo szüleiről, hogy s mint találkoztak és hogy alakult a kapcsolatuk. Majd eltűnik az apja, a rémálmok pedig megjelennek.
Aztán megismerjük jobban Apollo mindennapjait, hogyan is ismerkedett meg a feleségével és hogyan lett belőle egy igazi 21. századbeli Új Apuka. Látszólag minden rendben, aztán jön a hidegzuhany – ami sokkal előbb jött mint vártam. A fülszöveg alapján úgy véltem sokkal többször leszünk tanúi Emma furcsa viselkedésének.

A könyv hangulatát legjobban a komor és baljós szavakkal tudnám jellemezni, ami az elejétől majdnem a legvégéig jelen van és meghatározó szerepet játszott abban, hogy mind a tíz körmömet lerágjam. Amikor valami új és eddig ismeretlen dolog bukkant fel (új szereplő, új nyom), akkor végre azthittem, hogy közelebb jutunk ezeknek a megmagyarázhatatlan történéseknek a megoldásához, de ehelyett úgy éreztem, hogy egyre csak meszebb és messzebb kerülünk. Nem láttam semmi összefüggést a történések között, majd amikor elértünk a végkifejlethez valamennyire megvilágosodtam. (De sajnos még mindig maradtak homályos pontok a történetben, amiken remélem segíteni fog egy jó alapos újraolvasás.)

Megemlítésként: A könyv fő bonyodalma visszavezethető arra a jelenségre – ami még egyáltalán nem számít misztikumnak –, amit egy orvosi lapban olvastam nemrég: az emberek egy kevés százalékánál előfodul, hogy egy általuk ismert személy ugyanúgy néz ki, ugyanúgy viselkedik mégis idegennek érzik. Nem tudom, hogy az író akarata ellenére vagy pedig célirányosan eköré építette a történetet, de értékeltem, hogy az alapötlet valós lábakon áll.

Több napos filozofálás után sem tudom eldönteni, hogy tetszett-e vagy sem. Csillagozásomban sem vagyok teljesen biztos. Meglátjuk egy év múlva!

>!
Szentinel
Victor LaValle: Bölcsőrablók

Ez egy olyan könyv, ami nagyon sok mindenről akar szólni, több-kevesebb sikerrel.

LaValle már a Fekete Tom balladájával sem tudott meggyőzni arról, hogy kimagasló író lenne, ez pedig a Bölcsőrablókra ugyanúgy vonatkozik. Az eredeti címén „Cseregyermek” című regény New Yorkban játszódik, főszereplője pedig Apollo, a könyvszakmában dolgozó fekete férfi. A könyv már a prológusban egyértelművé teszi, hogy itt valami nincs rendben. Apollo egyébként békés felesége egyik pillanatról a másikba kattan be, és forróvízzel öli meg közös gyermeküket. A férfi bosszúszomjasan áll neki az asszonya felkutatásának, mely végigvezeti az egész városon. Sok cifra dologba botlik útja során, de persze a legborzalmasabb dolog, mint mindig, most is egy kérdés: mi van akkor, ha az őrült gondolatok a leglogikusabbak az egészből?

Viking mítoszok, boszorkánytörténetek, félig-meddig valóságon alapuló tündérmesék, rejtett snuff film livestreamek, titkos okkultista irodalom stb. Ezek mind jelen vannak a könyvben, ahogy a regény részét képezi még a szülői szerepkör modern és hagyományos körbejárása, a férfi és a nő felelőssége a társadalomban, a technológia mindennapjainkra mért hatása és érintőlegesen a faji előítéletesség is. Közben pedig elég sokat látjuk magát New Yorkot, ami nyilván egy ottan élő ember számára sokat jelent, de nekem, aki még életében nem járt ott, minden utca egyforma volt. Ahogy egy idő után a regény maga is.

Amilyen érdekesen és izgalmasan indul, annyira laposodik el a végére. Egy idő után már azt kívántam, hogy legyen elég a Nagy Almából, legyen elég a válaszok nélkül maradt kérdésekből, legyen elég a folytonos töltelékoldalakból, és végre kerüljünk vissza a sínekre! Egy horror történetnél szerintem az egyik legrosszabb, ami megtörténhet, az az elnyújtott felvezetésen túl a rendszeres fókuszvesztés. Avagy, egy idő után már nem tudod követni, miről is kíván szólni a könyv. A Bölcsőrablók sajnos beleesett ebbe a hibába. Túl sokat akar a szarka, ugyebár.

Ettől függetlenül a regényt nem nevezném rossznak, de a díjesőt nem érdemelte meg. Az alapötlet izgalmas, a történetnek vannak ijesztő pillanatai, és vannak itt jó ötletek meg karakterek is. Ugyanakkor érezhető a vége felé a kapkodás, a regény néhol túl lett írva, elveszti a fókuszt, és ellaposodik az utolsó oldalakra. A középszerűnél jobb írás, de csodát nem érdemes várni tőle.

>!
Belle_Maundrell
Victor LaValle: Bölcsőrablók

A Fekete Tom balladája nem nyerte el maradéktalanul a tetszésemet, de elég ígéretes volt ahhoz, hogy lelkesen várjam az író új könyvének megjelenését. És annyira tudtam volna imádni, ha végig tartja a kezdeti színvonalat és hangulatot, de sajnos ugyanúgy vesztett a lendületből – vagy csak én a lelkesedésből –, ahogy a Fekete Tom.
Az elején teljesen beszippantott a hangulata, nekem kifejezetten tetszett, hogy Apollo szüleinek megismerkedésével kezdődik a történet, és a családi hátterébe is bepillantást nyerhettünk, ami az apaként tanúsított viselkedésére is magyarázatot ad. LaValle nagyon jól megalapozta a karaktereket mielőtt még beütött a krach; maguk a jellemek is életszerűek, és azzal, hogy milyen realisztikus helyzetekkel és problémákkal szembesülnek az elején, sokkal közelebb kerülnek az olvasóhoz. Így a család tragédiája is sokkal nagyobbat üt, mintha eleve ezzel indított volna. Apollo nagyon jó és érdekes főhős, talán ő az egész könyv legnagyobb erőssége. Könnyű vele együttérezni, és szívesen kísértem figyelemmel a sorsát.
A misztikus szál megoldása elég könnyen kikövetkeztethető, elég meglesni az eredeti címet, és egy picit képben lenni mitológiailag. Magamat is megleptem vele, amikor rájöttem, hogy a realitás talaján maradva kivételesen jobban tetszett volna a történet, de ez van. Már biztos én sem vagyok önmagam. Szerintem úgy is egy nagyon érdekes történetet lehetett volna kihozni belőle, ha Emma egyszerűen megőrül valami agymosás vagy zaklatás hatására, és azért teszi azt, amit, aztán Apollo ezt próbálja megérteni és feldolgozni. Vagy csak a fantasy részét is olyan jól kellett volna kidolgozni, mint előtte mindent. Pedig a javasasszonyok emlegetésének még örültem is, de inkább csak úgy be lettek dobva, aztán ennyi. Lehettek volna valami jó kis őrült szekta.
Az én szememben akkor kezdett elindulni egy nem túl meredek lejtőn az egész, amikor odaértek a szigetre. A mítoszokat és meséket idéző elemek között voltak, amik tetszettek (pl. a három kívánság), amúgy is szeretem az ilyesféle feldolgozásokat, és a norvég tata meséje is érdekes volt, de itt valahogy pont a varázslattal vesztette el a sztori a varázsát. Ráadásul nagyon kiszámítható volt, hogy kiben nem lenne szabad megbízni.
Mindenesetre nagyon sokrétű a történet, a központi témán kívül is sok érdekes kérdést vet fel, és nekem ezek tetszettek benne igazán. Az anya-fia kapcsolat, az apai példa nélkül eltöltött gyerekkor és az ebből fakadó törekvés a jó-apaság iránt, a közösségi média használata és befolyása az életünkre, vagy az, hogyan reagál a társadalom egy személyes tragédiára; ezek mind nagyon jól lettek kezelve. A sötét, komor hangulata is bejött, és kifejezetten jót tett neki az időnként megcsillogtatott fanyar humor. Kár, hogy a vége olyan összecsapott lett, nagyon gyorsan és egyszerűen elintézték a dolgokat. spoiler
Sajnálom az utolsó harmadánál tapasztalt visszaesést, de azért így is tetszett. Egyébként érdekes, hogy anno a Fekete Tom balladájával is ugyanez volt a bajom, annak is sokkal jobban szerettem az első felét. Lelkesen fogom várni az író következő könyvét, de nagyon remélem, hogy addigra kiküszöböli ezt a hibát, mert ebben is simán benne lett volna az öt csillag.

>!
Rileey
Victor LaValle: Bölcsőrablók

Már a regény felütése nagyon ígéretes azzal, hogy először azt tudjuk meg, hogy Apollo szülei hogy ismerkedtek meg, hogy az apjának nyoma veszett, és később ismerkedünk meg ténylegesen a főszereplővel. Ez kellően megadta az alaphangulatot.
Ez a furcsa, bizarr, baljós hangulat végiguralja a regényt, végig érezni, hogy valami készülődik, csak nem tudni, hogy mi, és én néha abban sem voltam biztos, hogy tényleg lesz-e itt valami természetfeletti vagy sem. Nem történnek nagy dolgok, lehet, hogy rövidebben is el lehetett volna mesélni ezt a sztorit, nem tudom, de a szöveg annyira jól meg van írva, hogy a történet olvastatja magát, és tényleg kíváncsian várod, hogy mi fog ebből kisülni.
Nyilván nem erre számítottam, és talán lehetett volna az egész nagyobb durranás, de szerintem ez a regény így is baromi jó volt, örülök, hogy olvashattam. (Különösen tetszett a végén, ahogy visszakanyarodunk a regény elejére, és megtudjuk, mi volt Emma harmadik kívánsága.)

>!
seya
Victor LaValle: Bölcsőrablók

Jó, olvasmányos stílusban megírt történet volt, de számomra csalódást okozott. A fülszöveg és a borító alapján horror elemekkel átitatott, dark urban fantasy-ra számítottam, ehhez képest fantasztikus elem kb. a regény utolsó 1/4-ében szerepel csak, és a horror is inkább volt egy feszült, borongósabb atmoszféra, mint horror-horror. Rákészültem a lovecraft-i felfoghatatlan rettenetre, szörnyetegekre, tündérekre, egy szürreális, másik világra, ami meghúzódik az általunk ismert New York valósága alatt, de ebből gyakorlatilag semmit sem kaptam.

Ha nincsenek az elvárásaim, talán kevésbé akadok fenn ezen az egészen. A regény maga elsősorban a szülőségről szól, társas kapcsolatokról, házastársak szövetségéről, valamint a szociális média és a jelen korunk technikai fejlettségének veszélyeiről.
A végére behozott fantasztikus elem az egész történetet nézve inkább volt nevetséges, mint autentikusan besimuló, és bár örültem neki, hogy végre, végre itt a fantasy!!!, mégsem volt felhőtlen ez az öröm.

Valószínűleg újra fogom olvasni, de a csalódás elkerülése érdekében minden jövőbeli olvasója jól teszi, ha nem olvassa el a fülszöveget, vagy ha ezt is teszi, nem néz rá a borítóra, de ha még ez is megvolt, semmi esetre se számítson fantasy-ra vagy horrorra! Tényleg, a saját érdeketekben. :D

>!
BBetti86 
Victor LaValle: Bölcsőrablók

Nem pont ilyen könyvet vártam. Nem volt rossz, de nagyon sokáig tartott, mire tényleg elindult a történet, a horror és a misztikus szálak.
Az elején nem is értettem, mitől horror ez a könyv. Elég lassú volt a cselekmény, és rejtélyek sem akadtak benne. Nem untam, a szerzőnek jó a stílusa, de nem is tetszett.
Aztán szintet lép a sztori, keveredni kezd a mesékkel és mondákkal, ijesztő elemek kerülnek bele, és a végére már alig lehet letenni. Gyorsabban is történnek dolgok, izgalmasabbak is.
A szereplőket nem tudtam megszeretni, de jól vannak ábrázolva. Apollo karaktere teljes fejlődési ívet kap, ahogy rányílik a szeme a világ valódi természetére, kifejezetten jól sikerült.Talán az volt a baj, hogy sokáig tartott, amíg történni kezdtek vele a dolgok.
Tetszettek a beleékelt mesék, valamint a hazugságok mögül felbukkanó igazságok, pl. Apollo apjának igaz története.
Az elejéért kár, ha az izgalmasabb, jobban tetszett volna.

>!
Praetorianus P
Victor LaValle: Bölcsőrablók

Díjeső ide vagy oda, kicsit csalódott vagyok. Nem a történet miatt, mert az nagyon jól felépített volt, az írás minősége is magas színvonalat képvisel (akár LaValle, akár a kedves fordító érdeme, le a kalappal). A csalódottságom oka LaValle kisregénye, a Fekete Tom balladája, amiből kiindulva most is valamiféle Lovecraft-i rettenetet vártam. Ez sajnos elmaradt, sőt, a horror nem is igazán képviseltette magát, talán csak a temetős résznél, ami elnyújtottságától eltekintve nagyon feszült és hangulatos lett.
A zsánert elég nehéz belőni. Először valamiféle romantikus drámának tűnt, a divatnak megfelelő bőséges multikultival, aztán krimivé, vagy talán thrillerré vált, hogy aztán szintén multikulti mitológiai történet alapján csavart fantasy legyen belőle. A könyv maga sokkal jobban tetszik, mint az elnagyolt és hamar lecsapott befejezés, és amilyen nagy örömmel olvastam a sztorit, úgy fogyott a mosolyom a vége felé. Bármennyire is szeretnék mást írni, bármennyire is tetszett (legalábbis úgy 70%-ig), számomra ez így egy beváltatlan ígéret maradt, túl sok gagyi spoiler elemmel. Kár érte.

>!
L_Reggie
Victor LaValle: Bölcsőrablók

Nem erre a történetre számítottam, szóval meglepett, de egyáltalán nem csalódtam. A sztori lényegében egy ilyen mese/rege újra gondolás a mai világban. A könyv legfőbb erénye hogy a mondakör amiből építkezik nagyon érdekes, és ezt remekül vitte tovább az író a XXI. századba. Ami nem tetszett az az, hogy egy ponton a főszereplő Apollo-nak úgy-ahogy elmondják az „igazságot”, és ő egyik pillanatról a másikra elhiszi és elfogadja. Nem találtam ezt nagyon reálisnak, hogy csak így meggondolja magát, mert azt mondták neki (idegenek) minden bizonyíték nélkül. Ettől eltekintve ez egy klassz kis történet, amiben szó esik az apa-fia kapcsolatokról is.


Népszerű idézetek

>!
bartok_brigitta P

Óvatosnak kell lennünk. Manapság nincsenek titkok. A vámpírok csak akkor léphetnek be az otthonodba, ha behívod őket. De amikor kiteszel valamit az internetre, az olyan, mintha nyitva hagynád a bejárati ajtót, és az éjszaka összes teremtményének engedélyeznéd a belépést.

235. oldal

>!
Noro 

A tündérmesék nem gyerekeknek valók.

257. oldal

>!
Noro 

Bizonyos gyerekek számára a felügyelet nélküli olvasás igen áldásos hatású lehet.

22. oldal

>!
bartok_brigitta P

– Az ördög mindig a kereszt mögé rejtőzik – búcsúzott Igor, és becsapta az ajtót.

50. oldal

>!
bartok_brigitta P

A történelem nem egyetlenegyszer elmondott mese, hanem revíziók sorozata.

199. oldal

>!
Viichaan P

Most már tudom, mi számít. Annyira szeretem a lányaimat, de sosem mondtam nekik. Azt hittem, nyilvánvaló, vagy nyilvánvalónak kellene lennie azok miatt, amiket megtettem értük. De az embereknek hallaniuk kell, hogy szereted őket, és én erre huszonöt évig nem jöttem rá.

213. oldal, 44. fejezet

>!
Viichaan P

A szörnyek csak addig nem valódiak, amíg nem találkozol eggyel.

328. oldal, 77. fejezet

>!
bartok_brigitta P

Ha olyan dolgokban hiszel, amiket nem értesz, szenvedni fogsz.

STEVIE WONDER: Superstition

>!
bartok_brigitta P

Azt akarjuk, hogy a szüleink gondunkat viseljék, de nem vagyunk hajlandók tudomást venni róla, milyen áldozatokat kellett ehhez meghozniuk. Egyetlen nemzet sem épül kedvességre.

375. oldal

>!
Praetorianus P

Hiába döntesz úgy, hogy nem veszel tudomást az igazságról, az igazság akkor is megváltoztat.

372. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Neil Gaiman: Amerikai istenek
Stephen King: Az
Neil Gaiman: Coraline
Joe Hill: NOS4A2
Benjamin Percy: Vörös hold
Anne Rice: Memnoch, a Sátán
Stephen King – Peter Straub: A talizmán
Libba Bray: The Diviners – A Látók
Stephen King: Nem jön szememre álom
David Mitchell: Csontórák