A ​párizsi Notre-Dame 529 csillagozás

1482
Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame

Victor Hugo, aki össze tudta egyeztetni a képzelet szilaj szárnyalását a valóság aprólékos leírásával, aki titáni erővel ötvözte egybe az emberit az emberfelettivel, a démonit az istenivel, A párizsi Notre-Dame-ban, a francia romantika legnagyobb történelemidéző vállalkozásában a középkor alkonyának Párizsát varázsolja elénk festői tarkaságával, csőcselékével, korhely koldusok, csepűrágók siserahadával, a gótikus templom nagyszerű, sejtelmes építőművészeti látomásával. Ebben a háttérben bonyolódik a végzetes szépségű cigánylánynak, Esmeraldának szomorú szerelme a daliás kapitánnyal és Quasimodo, a szörnyeteg harangozó megindító emberi tragédiája. A remény igazi főszereplője maga a kőcsipkés Notre-Dame, az ősi székesegyház, amely úgy emelkedik ki a környező sikátorok összevisszaságából, mint a modern Franciaország a viharosan vajúdó középkorból. A jegyzeteket Antal László írta.

Eredeti megjelenés éve: 1831

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Európa Diákkönyvtár, A Világirodalom Remekei, Horizont könyvek, Európa Zsebkönyvek, A világirodalom klasszikusai, Európa Klasszikus Regények, Grill Klasszikus Regényei, Grill Klasszikus Regényei, A modern könyvtár, Kincses Könyvek

>!
Európa, Budapest, 2019
650 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635040858 · Fordította: Antal László
>!
Pannon Lapok Társasága, Zalaegerszeg, 2010
598 oldal · ISBN: 9789638865816 · Fordította: Vázsonyi Endre
>!
Európa, Kaposvár, 2008
622 oldal · ISBN: 9789630786645 · Fordította: Antal László

27 további kiadás


Enciklopédia 31

Szereplők népszerűség szerint

Claude Frollo · Quasimodo · Esmeralda · Pierre Gringoire · XI. Lajos

Helyszínek népszerűség szerint

Párizs · Notre-Dame


Kedvencelte 73

Most olvassa 43

Várólistára tette 365

Kívánságlistára tette 101

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Nikolett0907 P
Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame

„Mert olyan a szerelem, mint a fa: magától nő, mélyen lebocsátja gyökerét egész lényünkbe, és gyakran a szív omladékán is tovább zöldell.”

Nagyon érdekes, amikor felnőtt fejjel újra olvasom a gyerekkorom „kötelező” olvasmányait.
Nincs különösebb oka, de valahogy vágyom, hogy megértsem anno miért nem tetszett, vagy éppen az ellenkezője, tetszett az adott mű!?

Ennek a történetnek számos értéke van, amit anno nem láttam és valahogy úgy éreztem kínszenvedés elolvasni.

Pontosan szólva, láttam filmen, színházban, de sose gondoltam volna, hogy egy klasszikusnak számító történet, ennyire fel tud kavarni, és eléri, hogy olvasás után jó pár nappal tudjak csak értékelést írni hozzá.

A négy csillag azt jelenti nálam, hogy tetszett, de azt is, hogy az öt csillagot meghagyom azon műveknek, melyeket szórakozásból olvasok, vagy annyira mély nyomot hagy bennem, hogy nem ereszt.

A történetet megelőző jegyzet magyarázattal szolgál a könyv megszületésére, számomra nagyon érdekességként hatott, olyannyira, hogy, teljes egészében megértettem és azonosulni tudtam az építészet jelenét bíráló nézeteivel és nagyon energikus szemlélet módja is szimpatikussá tette számomra.

Rendkívül korhű képet fest a kései középkorról, hogy a virágzó kultúra mellett milyen jelentős szerepet játszottak még a társadalomba beenyészett babonák és előítéletek, az ismeretlentől való félelem, ennek alapvető következményeként pedig sajnos milyen „mély” szintekre jutott el az egyház öncélú és eszetlen ítélkezése, valamint az akkori „igazságszolgáltatással” karöltve véghezvitt eszelős boszorkányüldözése. ( Mert hozzá kell tennem, amitől félünk, nem megismerni akarjuk, hanem rögtön elpusztítani….legalább is a legnagyobb arányában. )
Ilyen ötlettel született meg azon szereplők listája, melyekről szól ez a történet. A valóság hűen megfestett szereplők: egy torzszülött púpos, akinek a megcsúfolt életén kívül nincs semmije, egy árva cigánylány, aki a szépségével meghódít ugyan minden szívet, mégis magányosan keresi az igazi szeretetet, valamint egy pap, aki erkölcsileg látszólag mindenki felett áll, mégis akaratán kívül talál rá arra az „értékre”, melyet a másik két szereplő kétségbeesetten keres, az igaz szerelemre.

Egy igazán és számomra rémisztően realisztikus sorsokat bemutató történet, ami néhol igencsak szórakoztató tud lenni, de a legtöbb esetben fájdalmat és szenvedést takar.

Minden értékében, csodálatos mű, de nem feltétlenül gondolom, hogy abban az időben mikor olvastam megértettem az üzenetét, és elgondolkodtam volna rajta. Csak egy volt a kötelezők közül, most viszont egy az értékek közül.

Örülök, hogy olvastam és annak is, hogy tudom egy példánynak a polcomon a helye.

>!
csillagka P
Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame

Nyomorultak nálam életvezető olvasmány. (nagyon jókor talált meg)
Azóta se olvastam mást Hugotól, Esmeralda története is szégyenszemre kimaradt.
Kicsit félve kezdtem hozzá, régi, vastag, híres, és mi lesz ha nem tetszik, megint belefutok egy szenvedős olvasásba aminek a vége már a fejvakarás vagy az abbahagyás (azt pedig magamra veszem, és személyes kudarcként élem meg)
Szerencsére ilyesminek a szellője se legyintett meg. Viktorunk játszik az érzelmekkel, nevetek, sírok, sajnálok, és utálkozom egyszerre.
A nyomorultak megismert sorsdrámák itt is kibontakoznak, nem is a történet vezetés a tökéletes, hanem a karakterek, a szituációk, az emberi reakciók végtelen mélysége és magassága.spoiler Szeretem amikor Hugo moralizál, az épület és a középkori élet leírásait érdeklődéssel figyeltem.
Nagyon nagy meglepetés volt mennyire gyorsan repült ez a hétszáz sűrűn nyomtatott oldal. Kicsit azért vitázni szeretnék, a könyvek előre törésével nem tűnt el az építészet csak átalakult, ahogyan az internet se fogja kiirtani a könyvek helyét, csak egy új formát ad a kreativitás kiterjesztésének. Érdekes kérdés, egy tizenkilenc századi szerző a könyvnyomtatás feltalálása miatt az építészetet temeti, miközben a mai világ már a könyvek temetését vizionálja a film és az elektronika oltárán.
Párizs a világ legszebb városa (legalábbis azok közül amiket eddig szerencsém volt látni) Notre-Dame menedékként is gyönyörű. (a vízköpőkről mindig Xemerius jut eszembe) Kimondottan ajánlott irodalom, akár olyan fiataloknak is, akik szeretik kicsit szerteszét ágazó könyveket.

2 hozzászólás
>!
eme P
Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame

Dumas, Sand, Féval, Hugo – tizenegynéhány évesen elmerültem világukban. Szerettem ezt a szenvedélyekkel, titkokkal, néhol misztikummal fűszerezett, kalandos XIX. századi világot. Most, Hugót olvasva, megerősödött eddigi sejtésem: igen, bizonyos korban kell olvasni ezeket a regényeket ahhoz, hogy igazán hatni tudjanak. Nem árt bizonyos lelki beállítottság sem hozzá. Bár ez utóbbi hiányzik belőlem, a kaland sodra azért engem is magával ragadott. Ez kétségtelen Hugo mesélni tudásának érdeme.

A párizsi Notre-Dame igazi romantikus nagyregény, ennek minden kellékével, egymásnak feszülő ellentétekkel: szépséggel és szörnyeteggel, történelemmel, tényekkel és titkokkal, rejtélyekkel, mágiával, alkímiával, az egyházi világba és tanba, népszokásokba való betekintéssel, a XV. századi párizsi (de akár a mindenkori és bárhonnani) társadalomba, elsősorban a papság és az alvilág, a csőcselék miliőjébe való bevezetéssel. Végletek találkozásának vagyunk tanúi, ahol nemcsak grandiózus építmények találkoznak nyomorult otthontalansággal, hanem az emberi lélek és természet legkülönbözőbb árnyalatai festik tarkára a zsivajgó-nyüzsgő tömegről alkotott képet. Emberi erények és gyarlóságok palettája terül elénk, a középpontban pedig egy „majdnem” ember, egy Quasimodo, aki pontosan majdnemségével tűnik ki a többiek közül. Míg a többi szereplő többsége pár jellemvonás alapján megrajzolt, szinte mozdulatlan, lelki-jellembeli változatlanságba dermedt figura, Quasimodo számtalan arcát mutatja – talán az egyetlen igazi ember, a torzzá vált, gonosszá változtatott emberi tisztaság és nagyság, aki önmagával és másokkal viaskodva éli meg nap mint nap emberségét, emberi mivoltát.
De ahhoz, hogy eljussunk ennek felismeréséig, végig kell követnünk a fenséges gótikus katedrális árnyékában tobzódó alantasság komédiáját. Főként a regény elején Hugo humora, iróniája, szarkazmusa csak úgy sziporkázik, felvillantva a korabeli és általában az emberi társadalom visszásságait. Később, bár a kritika éle nem enyhül, elhalványul az irónia, a komédia, és néhol pátoszos magaslatokba lendülve ütközik össze egymással a látszat és valóság, a képmutatás és őszinte érzés, az ember alakú szörny és a szörny alakú ember. Quasimodo története nem(csak) egy tragikus szerelem és érdekes sorsok kalandos meséje, hanem túlozva és patetikusan (igazodva a stílushoz): az emberség tragédiája. Ezen már mit sem enyhít a sólyomhegyi kép. Egy értékrend porlik semmivé itt. És azóta is szüntelen.

2 hozzászólás
>!
Zsuzsanna_Makai 
Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame

Egy elképesztôen gyönyörûen megírt történet, ami tele van elképesztô borzalmakkal, és tragédiákkal.
Imádtam!
Párizs leírása annyira csodás volt, hogy Hugo szemén keresztül is bele lehetne szeretni a városba.
Ami egészen különleges volt, a visszatekintései, h mi volt akkor, és mi van most, persze a mai agyad tudja, h már az sincs, de olyan képszerûen írja le az akkori Párizst, hogy behunyod a szemed, és látod.
spoiler
Persze, megkönnyeztem.

>!
dagikám
Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame

A fèl csillag levonàst csak a több oldalnyi szerintem felesleges leìràs miatt kapta,elvève az időt ès az energiàt az èrdemi törtènèsektől. Sajnàltam ès együttèreztem Quasimodòval ès picit remènykedtem benne,hogy jòra fordul a vègen a sorsa. Nèha idegesìtett Esmeralda naivitàsa a szìv szerelmet illetőleg,legszìvesebben megràztam volna,hogy vegye màr èszre magàt. De alapjàba vève nekem kifejezetten tetszett a törtènet,bàr èn vakon hittem egy teljesen màs befejezèsben.

>!
Ibanez MP
Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame

Mondjon akárki akármit, amikor a kortárs kötetekről egy-egy klasszikusra térek vissza, mindig sokkal jobban élvezem, mint fordítva. Vagy még inkább: sokkal de sokkal nagyobb az esély, hogy maradandó élményt olvasok. Már anno A nyomorultak is az egyik kedvencem volt, pedig az sem egy párszáz oldalas könnyed olvasmány, de Hugo ott és itt is megmutatja, hogy a jellemábrázolás nála nem egyszerűen fekete és fehér, de nagyon is pepita :-D Nála megszeretjük a csúnyát és közönyös a „szőke herceg”, a „gonosz” figura is sajnálatra méltó, ráadásul a középkori világ igazi sötét hangulatához sötét gondolatokat és sötét befejezést is tartogat. Itt nincs cukormáz, csak szegénység, bántás, mocsok és ahol hiába jó szívű valaki, ha a külseje alapján döntenek a jelleméről is. Quasimodo sorsa iszonyatos… és sajnos még manapság se könnyű az élete azoknak, akik hasonló hátránnyal indulnak neki az életnek… A vége nagyon megdöbbentő volt spoiler

>!
Levandra
Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame

Mindenki életében van legalább egy olyan könyv, aminek többször is nekifut, de mégsem boldogul vele. Nekem ez a regény a mumus. Az elmúlt évek alatt többször is megpróbálkoztam vele, de sehogy sem találtam rá az ízére. Próbáltam rajzfilmben, filmben és színdarabban is emészteni, magamévá tenni a történetet, de nem sikerült. Végre elolvastam, de valami megmagyarázhatatlan okból, nem lettünk barátok.

>!
sztinus P
Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame

Idejétmúlt könyv ez. A nyomorultak utàn sokkal jobbat vártam Hugo-tól. Itt a leírások èrdektelenek, a szereplők körül is sok a felesleges maszlag, nagyritkán kibontakozik valami cselekmény, de ez elèg kevès egy érdekes és jó olvasmányhoz.

5 hozzászólás
>!
Lovas_Lajosné_Maráz_Margit P
Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame

Nagyon szép történet volt, amiért nem lett 5 csillagos, az azért van, mert rossz vége lett és csak a happy end-es történeteket szeretem.
Sorsoláson kaptam, nem volt betervezve, de nem bánom, hogy elolvastam.
Esmeraldát nagyon kedveltem, kedves, szép és nagyon naív volt, annak ellenére, hogy kemény körülmények között, szegénységben kellett élnie. A szegény negyedben ennek ellenére volt sok öröm és vidámság, ebből is látszik, hogy nem csak a gazdagok privilégiuma a boldogság.
Igazi középkori korrajz volt a történet, árulással, intrikával, papi visszaéléssel és egy nagyon kedves, szeretetreméltó szörnyikével, Quasimodo-val, aki szintén belopta magát a szívembe.
Szóval nagyon szép könyv volt, igazi klasszikus, örülök, hogy olvastam.

>!
Kiss_Csillag_Mackólány P
Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame

Nem egy egyszerű olvasmány, az egyszer biztos.
Engem nem ejt rabul, ha egy tájat vagy egy templomot 20-30 oldalon keresztül méltat az író, sokszor inkább el is veszi a kedvemet. Nem azt mondom, hogy nem érdekel, de nekem elég lenne a harmada-negyede is. Hosszúvá is vált számomra emiatt. Mert ugye, ha csak a történetet vesszük alapul, akkor bizony jóval hamarabb a végére értünk volna.
Értem én, hogy romantikus dráma, de haladni kell…
Mindezek mellett egy csodálatos, örökké élő és örökké aktuális történet.
Valahogy mindig közel álltak hozzám a hátrányos helyzetűek, így nem csoda, hogy Quasimodo is az egyik kedvencem. Bár sorsa megrázó, de azért mégis.
Összességében tehát nem rossz a könyv, csak néha elveszünk a részletekben, és elég nehéz kikecmeregni belőle.
De azért néhány könnycsepptől most is megfosztódtam.

3 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Csornai_Edina

A szerelem azt jelenti, hogy két ember: kettő és mégis egy! Egy férfi és egy nő egyetlen angyallá olvad össze. Ez a mennyország!

110. oldal

>!
Valcsa P

Mert olyan a szerelem, mint a fa: magától nő, mélyen lebocsátja gyökerét egész lényünkbe, és gyakran a szív omladékán is tovább zöldell.

415. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szerelem
>!
takiko P

Olyan az emberszív, hogy csak egy bizonyos mennyiségű keserűség fér meg benne. Ha a szivacs teleszívta magát, elzúghat fölötte az egész óceán, egy csöpp nem sok, annyit se vesz magába többet.

545. oldal

>!
Lunemorte MP

A félszemű sokkal tökéletlenebb a vaknál. Tudja, hogy mije hibádzik.

Kapcsolódó szócikkek: vak
>!
Csornai_Edina

A barátság nem más, mint testvéri viszony férfi és nő között. Két lélek közel jut egymáshoz, de nem olvad össze: akár két ujj egy kézen. Ez a barátság.

110. oldal

>!
zsofi017

Ez a fájdalom soha nem apad el. A gyászruha megkophat és kifakulhat: a szív megmarad feketének.

>!
Lunemorte MP

Egy csepp bor elegendő, hogy vörösre fessen egy pohár vizet; ahhoz pedig, hogy szép nők társaságának színt váltson a hangulata, elegendő egy még szebb nő feltűnése – kivált, ha csak egy szál férfi van jelen.

>!
Belle_Maundrell

A könyvnyomtatás feltalálása a történelem legnagyobb eseménye.

210. oldal, Ötödik könyv - II. Ez elpusztítja amazt (Európa, 1986)

Kapcsolódó szócikkek: könyvnyomtatás
>!
Csornai_Edina

Mert a szerelem olyan, mint a fa: magától növekszik, mély gyökeret ereszt egész valónkba, és gyakran tovább zöldül a szív romjain.
De ami aztán már teljességgel megmagyarázhatatlan: mennél elvakultabb ez a szenvedély, annál időtállóbb. És akkor a legszívósabb, amikor a legkevesebb benne az értelem.

427. oldal

>!
takiko P

A szertelen fájdalom, akárcsak a szertelen öröm, mivel heves, nem hosszú életű. Az emberi szív nem bírja sokáig a végleteket.

531. oldal


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Alekszandr Szergejevics Puskin: Anyegin
Anatole France: A Lúdláb Királynő
Juliette Benzoni: A szökevény
Gaston Leroux: Az operaház fantomja
Alekszandr Szergejevics Puskin: Jevgenyij Anyegin
Jane Austen: A klastrom titka
Mary Shelley: Frankenstein
Ifj. Alexandre Dumas: A kaméliás hölgy
Eugène Sue: Párizs rejtelmei
Voltaire: Candide vagy az optimizmus / Candide ou l'optimisme