A ​párizsi Notre-Dame 606 csillagozás

1482
Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame

Néhány ​esztendeje e könyv szerzője a Notre-Dame székesegyházban járván, vagy inkább kutakodván, az egyik torony homályos zugában emberkéz rótta szót pillantott meg a falon:
'ANÁTKH

Ananké, végzet. A kőbe eléggé mélyen bevésett, idő marta görög nagybetűk, a formájukba és tartásukba belekövült, gótikus írásra valló, középkori kézről tanúskodó jegyek, de legkivált a bennük rejlő gyászos és baljós értelem mélyen megrendítette a szerzőt.
Azon töprengett, azt próbálta megfejteni, miféle szenvedő lélek lehetett az, amelyik addig nem akart megválni e világtól, míg a bűn vagy balsors bélyegét rá nem ütötte az ódon templom homlokára.
A falat azóta befestették vagy levakarták (magam sem tudom már), s a felirat eltűnt. Mert így bánnak a középkor csodálatos templomaival idestova kétszáz esztendeje. Pusztítják őket, ahol érik, belülről és kívülről egyaránt. A pap befesti, az építész levakarja, aztán jön a nép és lerombolja.
Ennélfogva, azon a múló emléken túl,… (tovább)

A Notre Damei toronyőr és A Notre-Damei torony őre címmel is megjelent.

Eredeti megjelenés éve: 1831

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Európa Diákkönyvtár Európa · A Világirodalom Remekei Európa · Horizont könyvek Kriterion · Európa Zsebkönyvek · A világirodalom klasszikusai Kossuth · Európa Klasszikus Regények Európa · Grill Klasszikus Regényei Grill Károly · Grill Klasszikus Regényei Grill Károly · A modern könyvtár · Kincses Könyvek

>!
Európa, Budapest, 2019
650 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635040858 · Fordította: Antal László
>!
Pannon Lapok Társasága, Zalaegerszeg, 2010
598 oldal · ISBN: 9789638865816 · Fordította: Vázsonyi Endre
>!
Európa, Kaposvár, 2008
622 oldal · ISBN: 9789630786645 · Fordította: Antal László

29 további kiadás


Enciklopédia 67

Szereplők népszerűség szerint

Quasimodo · Claude Frollo · Esmeralda · Mátyás király · Pierre Gringoire · Jehan Frollo · XI. Lajos

Helyszínek népszerűség szerint

Párizs · Notre-Dame · Szajna


Kedvencelte 84

Most olvassa 45

Várólistára tette 413

Kívánságlistára tette 123

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Nikolett0907 P>!
Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame

„Mert olyan a szerelem, mint a fa: magától nő, mélyen lebocsátja gyökerét egész lényünkbe, és gyakran a szív omladékán is tovább zöldell.”

Nagyon érdekes, amikor felnőtt fejjel újra olvasom a gyerekkorom „kötelező” olvasmányait.
Nincs különösebb oka, de valahogy vágyom, hogy megértsem anno miért nem tetszett, vagy éppen az ellenkezője, tetszett az adott mű!?

Ennek a történetnek számos értéke van, amit anno nem láttam és valahogy úgy éreztem kínszenvedés elolvasni.

Pontosan szólva, láttam filmen, színházban, de sose gondoltam volna, hogy egy klasszikusnak számító történet, ennyire fel tud kavarni, és eléri, hogy olvasás után jó pár nappal tudjak csak értékelést írni hozzá.

A négy csillag azt jelenti nálam, hogy tetszett, de azt is, hogy az öt csillagot meghagyom azon műveknek, melyeket szórakozásból olvasok, vagy annyira mély nyomot hagy bennem, hogy nem ereszt.

A történetet megelőző jegyzet magyarázattal szolgál a könyv megszületésére, számomra nagyon érdekességként hatott, olyannyira, hogy, teljes egészében megértettem és azonosulni tudtam az építészet jelenét bíráló nézeteivel és nagyon energikus szemlélet módja is szimpatikussá tette számomra.

Rendkívül korhű képet fest a kései középkorról, hogy a virágzó kultúra mellett milyen jelentős szerepet játszottak még a társadalomba beenyészett babonák és előítéletek, az ismeretlentől való félelem, ennek alapvető következményeként pedig sajnos milyen „mély” szintekre jutott el az egyház öncélú és eszetlen ítélkezése, valamint az akkori „igazságszolgáltatással” karöltve véghezvitt eszelős boszorkányüldözése. ( Mert hozzá kell tennem, amitől félünk, nem megismerni akarjuk, hanem rögtön elpusztítani….legalább is a legnagyobb arányában. )
Ilyen ötlettel született meg azon szereplők listája, melyekről szól ez a történet. A valóság hűen megfestett szereplők: egy torzszülött púpos, akinek a megcsúfolt életén kívül nincs semmije, egy árva cigánylány, aki a szépségével meghódít ugyan minden szívet, mégis magányosan keresi az igazi szeretetet, valamint egy pap, aki erkölcsileg látszólag mindenki felett áll, mégis akaratán kívül talál rá arra az „értékre”, melyet a másik két szereplő kétségbeesetten keres, az igaz szerelemre.

Egy igazán és számomra rémisztően realisztikus sorsokat bemutató történet, ami néhol igencsak szórakoztató tud lenni, de a legtöbb esetben fájdalmat és szenvedést takar.

Minden értékében, csodálatos mű, de nem feltétlenül gondolom, hogy abban az időben mikor olvastam megértettem az üzenetét, és elgondolkodtam volna rajta. Csak egy volt a kötelezők közül, most viszont egy az értékek közül.

Örülök, hogy olvastam és annak is, hogy tudom egy példánynak a polcomon a helye.

eme P>!
Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame

Dumas, Sand, Féval, Hugo – tizenegynéhány évesen elmerültem világukban. Szerettem ezt a szenvedélyekkel, titkokkal, néhol misztikummal fűszerezett, kalandos XIX. századi világot. Most, Hugót olvasva, megerősödött eddigi sejtésem: igen, bizonyos korban kell olvasni ezeket a regényeket ahhoz, hogy igazán hatni tudjanak. Nem árt bizonyos lelki beállítottság sem hozzá. Bár ez utóbbi hiányzik belőlem, a kaland sodra azért engem is magával ragadott. Ez kétségtelen Hugo mesélni tudásának érdeme.

A párizsi Notre-Dame igazi romantikus nagyregény, ennek minden kellékével, egymásnak feszülő ellentétekkel: szépséggel és szörnyeteggel, történelemmel, tényekkel és titkokkal, rejtélyekkel, mágiával, alkímiával, az egyházi világba és tanba, népszokásokba való betekintéssel, a XV. századi párizsi (de akár a mindenkori és bárhonnani) társadalomba, elsősorban a papság és az alvilág, a csőcselék miliőjébe való bevezetéssel. Végletek találkozásának vagyunk tanúi, ahol nemcsak grandiózus építmények találkoznak nyomorult otthontalansággal, hanem az emberi lélek és természet legkülönbözőbb árnyalatai festik tarkára a zsivajgó-nyüzsgő tömegről alkotott képet. Emberi erények és gyarlóságok palettája terül elénk, a középpontban pedig egy „majdnem” ember, egy Quasimodo, aki pontosan majdnemségével tűnik ki a többiek közül. Míg a többi szereplő többsége pár jellemvonás alapján megrajzolt, szinte mozdulatlan, lelki-jellembeli változatlanságba dermedt figura, Quasimodo számtalan arcát mutatja – talán az egyetlen igazi ember, a torzzá vált, gonosszá változtatott emberi tisztaság és nagyság, aki önmagával és másokkal viaskodva éli meg nap mint nap emberségét, emberi mivoltát.
De ahhoz, hogy eljussunk ennek felismeréséig, végig kell követnünk a fenséges gótikus katedrális árnyékában tobzódó alantasság komédiáját. Főként a regény elején Hugo humora, iróniája, szarkazmusa csak úgy sziporkázik, felvillantva a korabeli és általában az emberi társadalom visszásságait. Később, bár a kritika éle nem enyhül, elhalványul az irónia, a komédia, és néhol pátoszos magaslatokba lendülve ütközik össze egymással a látszat és valóság, a képmutatás és őszinte érzés, az ember alakú szörny és a szörny alakú ember. Quasimodo története nem(csak) egy tragikus szerelem és érdekes sorsok kalandos meséje, hanem túlozva és patetikusan (igazodva a stílushoz): az emberség tragédiája. Ezen már mit sem enyhít a sólyomhegyi kép. Egy értékrend porlik semmivé itt. És azóta is szüntelen.

3 hozzászólás
Zsuzsanna_Makai>!
Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame

Egy elképesztôen gyönyörûen megírt történet, ami tele van elképesztô borzalmakkal, és tragédiákkal.
Imádtam!
Párizs leírása annyira csodás volt, hogy Hugo szemén keresztül is bele lehetne szeretni a városba.
Ami egészen különleges volt, a visszatekintései, h mi volt akkor, és mi van most, persze a mai agyad tudja, h már az sincs, de olyan képszerûen írja le az akkori Párizst, hogy behunyod a szemed, és látod.
spoiler
Persze, megkönnyeztem.

Chivas>!
Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame

Kegyetlen. Nem láttam a mesét, nem láttam a filmet, de elképzelésem azért volt, mikor elkezdtem, na de ilyen végkifejletre nem számítottam! Soha nem olvastam még ilyen romantikus könyvet! És amit az anyával művelt Hugo!!!! Azt hiszem ezt a történetet nem lehet elfelejteni, és ezért jó a könyv. :) De az írót gyűlölöm, hát hogy tehette ezt a szereplőivel? Kegyetlen.

csillagka P>!
Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame

Nyomorultak nálam életvezető olvasmány. (nagyon jókor talált meg)
Azóta se olvastam mást Hugotól, Esmeralda története is szégyenszemre kimaradt.
Kicsit félve kezdtem hozzá, régi, vastag, híres, és mi lesz ha nem tetszik, megint belefutok egy szenvedős olvasásba aminek a vége már a fejvakarás vagy az abbahagyás (azt pedig magamra veszem, és személyes kudarcként élem meg)
Szerencsére ilyesminek a szellője se legyintett meg. Viktorunk játszik az érzelmekkel, nevetek, sírok, sajnálok, és utálkozom egyszerre.
A nyomorultak megismert sorsdrámák itt is kibontakoznak, nem is a történet vezetés a tökéletes, hanem a karakterek, a szituációk, az emberi reakciók végtelen mélysége és magassága.spoiler Szeretem amikor Hugo moralizál, az épület és a középkori élet leírásait érdeklődéssel figyeltem.
Nagyon nagy meglepetés volt mennyire gyorsan repült ez a hétszáz sűrűn nyomtatott oldal. Kicsit azért vitázni szeretnék, a könyvek előre törésével nem tűnt el az építészet csak átalakult, ahogyan az internet se fogja kiirtani a könyvek helyét, csak egy új formát ad a kreativitás kiterjesztésének. Érdekes kérdés, egy tizenkilenc századi szerző a könyvnyomtatás feltalálása miatt az építészetet temeti, miközben a mai világ már a könyvek temetését vizionálja a film és az elektronika oltárán.
Párizs a világ legszebb városa (legalábbis azok közül amiket eddig szerencsém volt látni) Notre-Dame menedékként is gyönyörű. (a vízköpőkről mindig Xemerius jut eszembe) Kimondottan ajánlott irodalom, akár olyan fiataloknak is, akik szeretik kicsit szerteszét ágazó könyveket.

2 hozzászólás
Bla I>!
Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame

A párizsi Notre-Dame Victor Hugo 1831-ben megjelent regénye. A regényt 1858-ban Szalkay Gergely fordította le először magyar nyelvre, s. ezt még négy további fordítás és vagy 30 különféle kiadás követte magyarul. Nekem az 1913-ban megjelent Athenaeum Benedek Marcell által fordított verziója van meg.
Victor Hugo regénye a XV. században, XI. Lajos korában, a régi Párizsban játszódik. A mű igazi főszereplője a párizsi Notre-Dame-székesegyház – aminek tövében én is álltam már, amely az egyik legnagyobb és legismertebb katedrális a világon. Az épület sajna, már nem ugyanaz, mint ami volt. A francia romantika egyik legnagyobb történelmi regénye a középkor alkonyának Párizsát mutatja be. A mű részletes leírásából megismerhetjük a festői várost, annak tarkaságával és romlottságával együtt. A mű részletesen bemutatja a gótikus templom építőművészeti sajátosságait is. Ebben a környezetben bonyolódik a végzetes szépségű cigánylány, Esmeralda szomorú szerelme az íjászkapitánnyal, és Quasimodo, a púpos, csúf harangozó tragédiája. A történet ma is magával ragadja az olvasót, én legalábbis így jártam. Tetszett a könyv, igazi történelmi romantika.

dagikám>!
Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame

A fèl csillag levonàst csak a több oldalnyi szerintem felesleges leìràs miatt kapta,elvève az időt ès az energiàt az èrdemi törtènèsektől. Sajnàltam ès együttèreztem Quasimodòval ès picit remènykedtem benne,hogy jòra fordul a vègen a sorsa. Nèha idegesìtett Esmeralda naivitàsa a szìv szerelmet illetőleg,legszìvesebben megràztam volna,hogy vegye màr èszre magàt. De alapjàba vève nekem kifejezetten tetszett a törtènet,bàr èn vakon hittem egy teljesen màs befejezèsben.

Ibanez P>!
Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame

Mondjon akárki akármit, amikor a kortárs kötetekről egy-egy klasszikusra térek vissza, mindig sokkal jobban élvezem, mint fordítva. Vagy még inkább: sokkal de sokkal nagyobb az esély, hogy maradandó élményt olvasok. Már anno A nyomorultak is az egyik kedvencem volt, pedig az sem egy párszáz oldalas könnyed olvasmány, de Hugo ott és itt is megmutatja, hogy a jellemábrázolás nála nem egyszerűen fekete és fehér, de nagyon is pepita :-D Nála megszeretjük a csúnyát és közönyös a „szőke herceg”, a „gonosz” figura is sajnálatra méltó, ráadásul a középkori világ igazi sötét hangulatához sötét gondolatokat és sötét befejezést is tartogat. Itt nincs cukormáz, csak szegénység, bántás, mocsok és ahol hiába jó szívű valaki, ha a külseje alapján döntenek a jelleméről is. Quasimodo sorsa iszonyatos… és sajnos még manapság se könnyű az élete azoknak, akik hasonló hátránnyal indulnak neki az életnek… A vége nagyon megdöbbentő volt spoiler

Levandra P>!
Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame

Mindenki életében van legalább egy olyan könyv, aminek többször is nekifut, de mégsem boldogul vele. Nekem ez a regény a mumus. Az elmúlt évek alatt többször is megpróbálkoztam vele, de sehogy sem találtam rá az ízére. Próbáltam rajzfilmben, filmben és színdarabban is emészteni, magamévá tenni a történetet, de nem sikerült. Végre elolvastam, de valami megmagyarázhatatlan okból, nem lettünk barátok.

sztinus>!
Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame

Idejétmúlt könyv ez. A nyomorultak utàn sokkal jobbat vártam Hugo-tól. Itt a leírások èrdektelenek, a szereplők körül is sok a felesleges maszlag, nagyritkán kibontakozik valami cselekmény, de ez elèg kevès egy érdekes és jó olvasmányhoz.

5 hozzászólás

Népszerű idézetek

Csornai_Edina>!

A szerelem azt jelenti, hogy két ember: kettő és mégis egy! Egy férfi és egy nő egyetlen angyallá olvad össze. Ez a mennyország!

110. oldal

Valcsa P>!

Mert olyan a szerelem, mint a fa: magától nő, mélyen lebocsátja gyökerét egész lényünkbe, és gyakran a szív omladékán is tovább zöldell.

415. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szerelem
Lunemorte P>!

A félszemű sokkal tökéletlenebb a vaknál. Tudja, hogy mije hibádzik.

Kapcsolódó szócikkek: vak
Csornai_Edina>!

A barátság nem más, mint testvéri viszony férfi és nő között. Két lélek közel jut egymáshoz, de nem olvad össze: akár két ujj egy kézen. Ez a barátság.

110. oldal

Belle_Maundrell >!

A könyvnyomtatás feltalálása a történelem legnagyobb eseménye.

210. oldal, Ötödik könyv - II. Ez elpusztítja amazt (Európa, 1986)

Kapcsolódó szócikkek: könyvnyomtatás
takiko>!

Olyan az emberszív, hogy csak egy bizonyos mennyiségű keserűség fér meg benne. Ha a szivacs teleszívta magát, elzúghat fölötte az egész óceán, egy csöpp nem sok, annyit se vesz magába többet.

545. oldal

zsofi017>!

– Tudja, mi a barátság? – kérdezte.
– Tudom – mondta a cigánylány. -Ha úgy vannak ketten, mint fivér és nővér; két lélek összesimul, de nem vegyül, két ujj a kézen.
– Hát a szerelem? – faggatta tovább Gringoire.
– Ó, a szerelem! – mondta a lány, és megremegett a hangja, és felragyogott a szeme. – Ha ketten egyek. Ha férfi és nő angyallá olvad össze. Ez a mennyország.

zsofi017>!

Ez a fájdalom soha nem apad el. A gyászruha megkophat és kifakulhat: a szív megmarad feketének.

takiko>!

A szertelen fájdalom, akárcsak a szertelen öröm, mivel heves, nem hosszú életű. Az emberi szív nem bírja sokáig a végleteket.

531. oldal

Archibald_Tatum>!

Sietni akart, de most már harmadízben útját állta valami. Ez a valami, vagy inkább valaki egy vak volt, egy kis zsidó képű, szakállas vakember. Bottal tapogatta maga körül az utat, egy nagy kutya vezette. Orrhangon, magyaros kiejtéssel szólította meg a költőt:
– Facitote caritatem! [a. m. Gyakorolj könyörületet!]
– No végre! – mondta Pierre Gringoire. – Végre valaki, aki keresztényi nyelven beszél.

113. oldal (Szépirodalmi, 1957)


Említett könyvek


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Alexandre Dumas: Gróf Monte Cristo
Alexandre Dumas: Gróf Monte Krisztó I-IV.
Ken Follett: A katedrális
Jókai Mór: Ahol a pénz nem isten
Mikszáth Kálmán: A két koldusdiák / A beszélő köntös
Charles Dickens: Ódon ritkaságok boltja
Hédervári Péter: A jávai tekercsek
Dickens Károly: Ritkaságok régi boltja
Jósika Miklós: A nagyszebeni királybíró
H. de Vere Stacpoole: A kék lagúna