98. legjobb klasszikus könyv a molyok értékelése alapján

A ​nyomorultak 732 csillagozás

Victor Hugo: A nyomorultak Victor Hugo: A nyomorultak Victor Hugo: A nyomorultak Victor Hugo: A nyomorultak Victor Hugo: A nyomorultak Victor Hugo: A nyomorultak Victor Hugo: A nyomorultak Victor Hugo: A nyomorultak Victor Hugo: A nyomorultak Victor Hugo: A nyomorultak Victor Hugo: A nyomorultak Victor Hugo: A nyomorultak Victor Hugo: A nyomorultak Victor Hugo: A nyomorultak Victor Hugo: A nyomorultak Victor Hugo: A nyomorultak Victor Hugo: A nyomorultak Victor Hugo: A nyomorultak Victor Hugo: A nyomorultak Victor Hugo: A nyomorultak Victor Hugo: A nyomorultak Victor Hugo: A nyomorultak Victor Hugo: A nyomorultak Victor Hugo: A nyomorultak Victor Hugo: A nyomorultak Victor Hugo: A nyomorultak Victor Hugo: A nyomorultak Victor Hugo: A nyomorultak Victor Hugo: A nyomorultak Victor Hugo: A nyomorultak Victor Hugo: A nyomorultak Victor Hugo: A nyomorultak Victor Hugo: A nyomorultak Victor Hugo: A nyomorultak

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

    Az ​író több mint egy évtizedig, 1850-től 1862-ig tartó száműzetésében született talán legismertebb regénye, A nyomorultak. Az alaptörténet egyszerű: Jean Valjeannak, a szökött fegyencnek nem bocsát meg a társadalom, s a férfinak emberfeletti erőfeszítésébe kerül, míg végre sikerül „rendes emberré" válnia. Ellenfele Javert rendőrfelügyelő a külsőséget, a látszatot istenítő burzsoázia tipikus képviselője, aki végül is belátva kudarcát, öngyilkos lesz. Az izgalmas fordulatok, a különleges helyzetek és a végletes jellemű szereplők a romantika egyik legnagyobb alkotásává teszik a regényt.
    Hugo minden szempontból teljességre törekedett a regény írásakor, és a 19. század első fele enciklopédiájának is szánta. A kor nevezetes eseményeit – Waterlootól egészen a forradalom barikádjaiig – szinte leltárszerű pontossággal írja le. Eközben sort kerít arra, hogy beszámoljon e fél évszázad szinte valamennyi filozófiai eszményéről és társadalmi problémájáról. Elmondja… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1862

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: A Világirodalom Remekei, Klasszikus Regénytár (kék), A világirodalom klasszikusai, A világirodalom klasszikusai, Helikon klasszikusok, Halhatatlan könyvek, Halhatatlan könyvek, Kincses Könyvek

>!
Zagora 2000, 2016
1014 oldal · ISBN: 9638701358 · Fordította: Lányi Viktor, Révay József, Szekeres György
>!
ISBN: 9786155248016 · Fordította: Éber László, Csillay Kálmán
>!
TaZo, 2013
1010 oldal · ISBN: 9789638701367 · Fordította: Lányi Viktor, Révay József, Szekeres György

32 további kiadás


Enciklopédia 132

Szereplők népszerűség szerint

Jean Valjean · Enjolras · Cosette · Fantine · Napóleon · Éponine · Marius Pontmercy · Gavroche · Javert · Bienvenu Myriel · Grantaire · Monsieur Thénardier · Bahorel · Félix Tholomyès · Feuilly · Luc-Esprit Gillenormand · Mabeuf úr · Madame Thénardier

Helyszínek népszerűség szerint

Párizs · Waterloo


Kedvencelte 298

Most olvassa 112

Várólistára tette 786

Kívánságlistára tette 313

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

gabiica P>!
Victor Hugo: A nyomorultak

Sokszor nagyon nehezen haladtam vele, amit mutat az is, hogy mennyi idő alatt olvastam el. Inkább volt másodlagos, néha harmadlagos olvasmány, amit ritkán vettem elő, de mégis el akartam olvasni, nem akartam feladni.
Néha elég nehéz volt követni a szálakat, hiszen annyi mindent mutat be ez a regény. Nem csak embereket és életutakat, hanem történelmi háttért is elénk tár, amelyet sokszor hosszú-hosszú oldalakon keresztül mutatott be, nem csak egy-egy beszúrt mellékmondatban.
A szívemhez nőtt a regény az olvasása alatt. Így, a végére, nehezen tudom elengedni, hiszen mégiscsak majdnem két hónapot töltöttünk együtt.
Megszerettem a szereplőket, akik ki voltak szolgáltatva a természeti és társadalmi körülményeknek, akik szenvedtek de mégis küzdöttek és nem adták fel.
Köszönöm, Victor Hugo!

Youditta>!
Victor Hugo: A nyomorultak

Én naiv, elkezdek olvasni egy könyvet Nyomorultak címmel. De nem gondolkodom azon, hogy vajon miért is ez a címe ennek a könyvnek.
Most már tudom, azért mert itt annyi nyomorult van, hogy ihaj. De a fő nyomorult, engem is azzá tett, mire a könyv végére értem. Remek történet, ha a körítést itt-ott leszámolom. És bevallom a végén egy könnycsepp kifolyt a szemem sarkából. Főleg, az utolsó mondatok egyike miatt.

spoiler

16 hozzászólás
Ittimi78>!
Victor Hugo: A nyomorultak

Egy újabb klasszikus kedvencet avatok.

Mert azt kell mondjam: nagyon tetszett!!!
Tartottam tőle, mert szépirodalom, mert hosszú, mert régi… Felesleges volt. Izgalmas, fordulatos, sokszor szívszorító történet, tele nagyon jó karakterekkel. A szívemhez nőtt, és egészen biztos, hogy fogom még olvasni. :)

Bátran ajánlom mindenkinek, aki úgy érzi, kicsit el van maradva klasszikus irodalom téren és pótolni igyekszik, mert ezt a történetet megéri kézbe venni!

spoiler

Szeretem az ilyen regényeket, ahol a pozitív szereplők nem rossz döntéseik vagy téves eszméik miatt szenvednek, hanem a körülmények, vagy a társadalmi viszonyok és normák miatt. Mert azok kevésbé befolyásolhatók.

eme P>!
Victor Hugo: A nyomorultak

Rég olvastam igazi nagyregényt. Ilyen ráérősen hömpölygő, mellékfolyókból táplálkozó, néha kiöntő, néha visszahúzódó, néha háborgó, néha csendesen folydogáló, néha picit zavaros, néha kristálytiszta prózát. Idő kellett, míg hozzászoktam a ritmusához, de sikerült, nem tűnt majd’1400 oldalnak, igaz, a kitérők, a fejtegetések (háborúkról, forradalmakról, a párizsi csatornarendszer történetéről, az utca gyerekeiről és mi minden másról) néha annyira eltereltek a cselekménytől, hogy vissza kellet lapoznom kideríteni: ki, hol, miért. A nyomorultak romantikus regény a javából – kalandos cselekménnyel, tele meglepetésekkel, fordulatokkal, titkokkal és lelepleződésekkel, véletlenekkel és sorsszerűséggel. Alakjai vagy nagyon jók, vagy nagyon rosszak – a megtérések a valójában jó, de bizonyos szempontból eltévelyedettek részéről történnek meg (l. maga Jean Valjean, Javert vagy Marius nagyapja). A történelmi események, amint azt maga az elbeszélő hangsúlyozza, csak a hátteret szolgáltatják, sokkal fontosabb az emberi lélek feltárása, vizsgálata – ez pedig ismét csak a nagy történelmi eseményekhez vezet.
Hogy mégsem tudott teljesen megnyerni? Annyira optimista néhol, hogy az már fáj, azt hiszem maga a szerző sem hi(he)tte, amit mondott, inkább csak vágyálmait költötte meg. Minden a jó, a javulás, a haladás, a fejlődés, a kiteljesedés, az emelkedés irányába tart, az isteni igazság és jog diadalmaskodik a földi törvény felett, a világ tejjel-mézzel folyó Kánaánná változik. A regény cselekménye, a jellemek fejlődése (kevés kivétellel) – ez irányba tart, biztosítva a happy end, mindenki, aki kapcsolatba kerül Jean Valjeannal megváltozik, jobb lesz, elnyeri jutalmát. Ettől függetlenül alakjai szerethetőek. Gavroche például ennivaló kis lurkó. Számomra már csak az ő alakja miatt megérte elolvasni a könyvet.
Ami a történelem és társadalom nagy kérdéseire való reflektálást illeti: természetszerűleg ugyanaz a derűlátás, mint a cselekményalakítás, jellemalkotás terén. A francia forradalom világmegváltó voltában nem kételkedik az elbeszélő, sőt a jó irányba való haladást biztosító hódítások, forradalmak, esetleg háborúk létjogosultságát is úgy tűnik, elismeri. Nem kérhetjük számon tőle, hogy nem látta előre mindazt, ami következett, de alig sikerült végigolvasnom az ilyen és ehhez hasonló részeket:
„Világosság! Világosság! Minden a világosságból származik, és oda tér vissza.
Polgártársak, nagy század a tizenkilencedik század, de a huszadik, az boldog lesz. Akkor már semmi sem hasonlít majd a régi történelemre, nem kell, úgy, mint ma, hódítástól, ellenséges betöréstől, bitorlástól, nemzetek fegyveres versengésétől tartani, a művelődés megszakadásaitól, amelyek királyok házasságán vagy zsarnok dinasztiákban történő születéseken múlnak; nem lesznek többé népeket felosztó kongresszusok, országfeldarabolások uralkodóházak összeomlása következtében, két szemben álló vallás nem fog egymásnak rontani, mint árnyéktestű kosok a végtelen hídján; nem kell többé félni éhínségtől, kizsákmányolástól, szegénységből fakadó prostitúciótól, munkanélküliség okozta nyomortól, vérpadtól, pallostól, csatáktól, és a véletlen zsiványkodásától az események erdejében. Szinte azt mondhatnók, nem is lesznek többé események. Az emberek boldogok lesznek. Az emberiség beteljesíti majd törvényét, miként a földgolyó a magáét; helyreáll az összhang a lélek és az égitest között. A lélek úgy fog keringeni az igazság körül, ahogyan bolygónk a fény körül.” (III. 26.)

Ha tudta volna…

7 hozzászólás
Lynn>!
Victor Hugo: A nyomorultak

Azt hiszem, ha nincs @Youditta közös olvasásos kihívása, akkor szegény Nyomorultak még évekig állt volna a szüleim polcán anélkül, hogy bárki is kézbe vette volna. Én voltam a felmentősereg számára és azt gondolom, mindketten, illetve – mivel két kötetes – mindhárman jól jártunk azzal, hogy hozzánk átköltözött.

Kapcsolatunk és ezt őszintén meg kell mondanom, nem volt végig felhőtlen. Bizony voltak olyan fejezetek, amiket egyszerűbb lett volna átlapozni, vagy olyan hosszú-hosszú Jókais körmondatok, amiket nem bántam volna, ha Hugo egy picit lerövidít. Azt gondolom, hogy ha nem 1400 oldal, hanem mondjuk 900-1000 oldalnál megáll, sokkal többen vennék kézbe. De végigrágtam magam rajta böcsülettel és azon kívül, hogy a könnyeim törölgettem amikor végeztem vele, az jutott eszembe, hogy Victory Hugo.

Annyira magába szippantott, hogy képes voltam hosszú negyedórákat ülni a gép előtt és a google maps előtt nézelődni, keresgélni a regényben szereplő helyeket – főleg, ha épp párizsi helyszínről volt szó. Érdekes volt olvasni a 200 évvel ezelőtti állapotot és hozzánézni a mostanit. Utcák voltak valahol, most házak vagy épp fordítva, szegény rész volt, most gyönyörű épületek állnak ott… Jó volt barangolni. (Érdekes a Mondétour utca mai képe a regénnyel összehasonlítva.)
Amit nagyon, nagyon vártam az a párizsi csatornarendszer leírása volt (szakmai ártalom…), mert tudtam, hogy benne lesz valahol és tűkön ültem, hogy meddig kell még várni. Aztán kiderült. Nem mondom, hogy hamar, mert az olvasás harmadik hetében, de kiderült. Imádtam azt a részt. Belegondolni abba, hogy egy ekkora város alatt mi minden húzódik, amiből az utca embere nem is tud semmit – engem teljesen lenyűgözött.

Sokat gondolkodtam az akkori társadalomról is – főként azon, hogy milyen világ lehetett, ahol egy betöréses lopásért valakit 5 év fegyházra ítélnek. Ezért ma (szabálysértési értékre dolog elleni elkövetett lopás) két évig terjedő szabadságveszés szabható ki, amit fogházban (ez enyhébb végrehajtási mód, mint a börtön, a fegyháznál meg még enyhébb!) töltenek le. Nem mindegy…

Olyan érzésem volt, hogy ez a regény, olyan, mint a szabályozás előtti Tisza. Tekeredik erre, tekeredik arra, beszél erről, beszél arról – sokszor elkezdtem felírni neveket, de mire megjegyeztem, kik, már le is tette ez a hömpölygő folyam valamelyik kanyarulatban őket és sose láttuk viszont. Rengeteg a név, a korabeli történelmi szereplő, a korabeli politika, ami – azt gondolom, lassítja az olvasást (engem legalábbis tuti), de – a kor emberét biztos nagyon érdekelte. Nehéz olvasmány, főleg az eleje, és nem csak a mérete miatt. Nem sok reményt vagy könnyedséget tapasztaltam benne. Egy idő után azonban igen. És nagyon meghatott az a szeretet, amit Jean Valjean mutatott meg. Apropó Jean Valjean – kedvenc szereplőmmé vált. Nagyon tudtam szeretni benne a szívósságát, az életrevalóságát és azt hogy mindig meg tudott újulni, szinte csak akasztott ember nem volt (bár egyszer talán még az is majdnem…).

Hihetetlen jó olvasásélménnyel lettem gazdagabb, nem kétséges, hogy újraolvasom majd valamikor, ha megkopott az emlék.

11 hozzászólás
ppeva P>!
Victor Hugo: A nyomorultak

Becsuktam a könyvet, kitöröltem egy könnycseppet a szemem sarkából, és felsóhajtottam: „Hugo bácsi, minden meg van bocsátva.”
1500 oldalt rágtam végig: rendes, becsületes molyként átrágtam magam ott is, ahol keményebb, ízetlenebb, rágósabb falatok keveredtek bele. Hugo-nak mindenről eszébe jut még valami, amit 10-20-30 oldalon keresztül esszéként, fejtegetésként muszáj volt beleépítenie. Ettől túl hosszú és szaggatott lett a történet. Voltak benne érdekes fejtegetések is, de a nagyját ezeknek egyszerűen untam…
Igen, tudom, ki vagyok én, hogy egy világnagyság alapregényét kritizáljam, tisztában vagyok vele, hogy ez az én hibám. Engem nem érdekel ilyen mennyiségben és mélységben a történelem, pláne a francia történelem. Már az is nagy dolog, hogy újabban megkedveltem a történelmi regényeket, de nem szívesen ülnék be újra egy történelemórára. És olyan oldalakat pláne nem szeretek olvasni, amiknél egy oldalhoz három oldalnyi lábjegyzet kell, hogy tudd (már ha érdekel), ki kicsoda. Az se volt kedvemre, hogy a szereplők bármilyen helyzetben, beszélgetés helyett hosszabb beszédeket, tirádákat mondanak. Ellenben a romantikus fordulatok nem estek nehezemre. :)
Összességében nagyon tetszett, örültem, hogy végre rászántam magam (nehéz volt…), büszke voltam magamra, hogy kiolvastam – de ha választhatok (márpedig igen!), akkor én inkább Zola regényeit falom tovább.

Uzsonna>!
Victor Hugo: A nyomorultak

Ez a könyv dráma, amelynek főszereplője a végtelen.
Másik szereplője az ember.
Végtelenül hömpölyög ez az emberi dráma-folyam, mint a Szajna, melynek egyik nem titkolt célja eljutni a végtelenhez.
Emberi sorsok hullámzásán keresztül vezet az út, lemerülhetünk a testi és lelki nyomor bugyraiba, pontos lélekábrázolásokkal követhetjük szereplőink süllyedését, emelkedését. De mindig érezni az eszményi felhajtó erőt mellettük: a végtelent.
Mi az eszmény? Az Isten.
Eszmény, abszolútum, tökéletesség, végtelen: azonos szavak.
A cselekmény örvénylő sodrását időnként monumentális leírások lassítják: láthatjuk a Waterloo dicsőségét, barangolhatunk Párizs már nem létező negyedeiben, tekervényes utcáin, sőt a föld alatt, hatalmas csatornarendszerében is, felbukkan egy gamain teljes személyében, küzdhetünk a barikádokon, beleshetünk egy világtól elzárt zárdába, és az illendőség határain belül egy szűzlány szobájába is.
És felmerül bennünk sok kérdés: Mi a bűn? Van-e megbocsátás? Megtisztulhat-e, aki bűnbe esett egyszer vagy többször? Mi az élet célja? Mi a hit? Mi a szeretet? Fel lehet emelni a lesüllyedt embereket? A nyomor milyen kihatással van a lélekre? Melyik erősebb: a törvény vagy Isten? Jól működik-e az emberi igazságszolgáltatás?
Ez a könyv, melyet az olvasó most maga előtt lát, bárminők is benne a megszakítások, a kitérések és fogyatkozások, egészében és részleteiben, elejétől végéig haladás a rossztól a jóhoz, az igazságtalantól az igazságoshoz, a hamistól az igazhoz, az éjszakától a nappalhoz, az étvágytól az öntudathoz, a rothadástól az élethez, az állatiasságtól a kötelességhez, a pokoltól a mennyországhoz, a semmitől Istenhez. Kiindulás: az anyag, cél: a lélek. Elején a hidra, végén az angyal.
Kezet nyújt ez a történet lelkünk felé, hogy felemelje posványaiból, megtöltse eszményekkel, a végtelennel.
Ember, mindig előtted áll a döntés, hogy mit választasz.
Bravó Jean Valjean!

>!
Lazi, Szeged, 2006
1308 oldal · keménytáblás · ISBN: 9637138951 · Fordította: Lányi Viktor, Révay József, Szekeres György
4 hozzászólás
Süntüske>!
Victor Hugo: A nyomorultak

Hugo egy kalandos és fordulatos történet keretein belül átfogó képet nyújt és véleményt fejt ki a kor történelmi eseményeiről, politikai és társadalmi helyzetéről. Bátran és szabadon gondolkodik jó és rossz kérdéséről, törvényről, vallásról, erkölcsről és emberi kapcsolatokról. Művét a részletekbe menő hitelesség, a valóságos tablófestés teszi igazán nagyszabásúvá, ám mindez nem érne ennyit, ha a cselekmény nem volna magával ragadó. Megérdemelten remekmű, de kétségtelenül nyomasztó, és sok időt felemésztő az olvasása. A körítést nem hiszem, hogy újból végig tudnám rágni, de a sztori egyértelműen a kedvenceim közé tartozik.

https://suntuske.wordpress.com/2019/07/21/remeny-a-nyomorban/

dagikám>!
Victor Hugo: A nyomorultak

Eleinte vegyes érzelmekkel fogtam neki, olvastam ezt a könyvet. Sosem szerettem a történelem órákat és itt bepillantást nyerhettünk az akkori Franciaország életébe. Féltem, hogy emiatt nem fog tetszeni. Igaz voltak olyan részek, ahol filozofálgatások folytak sok- sok oldalon keresztül, amiknek se eleje se vége nem volt és mindig elvesztettem a fonalat, de mihelyt visszatértünk a szereplők életéhez csak úgy peregtek az események, végig izgultam Jean Valjean megpróbáltatásait, Cosette életét, Marius végig unszimpatikus volt számomra. Az utolsó 2- 3 fejezetnél nem gondoltam volna, hogy sírva fogom befejezni a könyvet és így visszagondolva és most összegezve sem tudom abbahagyni, annyira naagy hatással volt rám Jean Valjean lelke, önfeláldozása, szeretete.

>!
Lazi, Szeged, 2006
1308 oldal · keménytáblás · ISBN: 9637138951 · Fordította: Lányi Viktor, Révay József, Szekeres György
zsoca8711>!
Victor Hugo: A nyomorultak

Életre szóló élmény.
A világ jobb hely lenne, ha minden felnőtt elolvasná – gyerekeknek még korai lenne, nem szeretnék, kell hozzá egy kis érettség.
Nem vagyok egy érzelmes ember, de ez a könyv mégis nagyon sokszor megrázott. Telibe talált az elején, a közepén, a végén.
Nagyon nehéz szavakba foglalni amit érzek. Egyszerűen az egyik legjobb élmény volt, ami valaha ért.

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

eme P>!

Azért vagyunk-e boldogok, mert jók vagyunk, avagy azért vagyunk-e jók, mert boldogok vagyunk?

186. oldal, III.

17 hozzászólás
eme P>!

– Meghalni semmi, de borzasztó nem élni.

574. oldal - ÖTÖDIK RÉSZ _Jean Valjean_, Kilencedik könyv _Végső alkony, végső hajnal_, V _Az éjszaka mögött dereng a hajnal_ (II. kötet, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1966)

Kapcsolódó szócikkek: élet · halál
eme P>!

Ő is -ista volt, mint mindenki, enélkül abban az időben nem lehetett élni, de nem volt sem royalista, sem bonapartista, sem chartista, sem orleanista, sem anarchista: bukinista volt, vagyis könyvbarát.

II. 110-111. o.

6 hozzászólás
Algernon P>!

Bizonyos gondolatok olyanok, mint az imádság. Vannak pillanatok, amelyekben – akármilyen a testtartásunk – a lélek térdre borul.

II, 337.o.

winrudi>!

Az élet legnagyobb boldogsága az a meggyőződés, hogy szeretnek bennünket, hogy önmagunkért, sőt tulajdonképpen önmagunk ellenére szeretnek bennünket.

117. oldal

Algernon P>!

A lélek segíti a testet, és bizonyos pillanatokban fölemeli. Ez az egyetlen madár, amely fölemeli a maga kalitkáját.

II, 105.o.

béka>!

Az élet legfőbb boldogsága az a meggyőződés, hogy szeret bennünket valaki, hogy magunkért, jobban mondva magunk ellenére szeret.

I. kötet, 173. old. Európa könyvkiadó,1967

ilu_milu>!

A világegyetem összetömörítése egyetlen emberi teremtésben, egyetlen emberi teremtés kitágítása egészen az Istenig: ez a szerelem.

Kapcsolódó szócikkek: szerelem
Kaat>!

Ha valaki szeret, vagy szeretett, érje be vele. Többet ne is kívánjon magának. Más gyöngyszemet hiába is kívánna magának az élet sötét redői közt. Szeretni annyi, mint tökéletessé válni.

564. oldal (második könyv, Európa, 1967)

1 hozzászólás
Foximaxi>!

A nők úgy játszadoznak a szépségükkel, mint a kisfiúk a zsebkésükkel. Megsebesítik magukat vele.


Említett könyvek


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Honoré de Balzac: Goriot apó
Alexandre Dumas: Gróf Monte Krisztó I-IV.
Margaret Mitchell: Elfújta a szél
Honoré de Balzac: Vesztett illúziók I–II.
Balzac Honoré: Grandet Eugénia
Honoré de Balzac: Eugénie Grandet
Kertész Imre: Sorstalanság
Zola Emil: A pálinka
Mikszáth Kálmán: A beszélő köntös
Juliette Benzoni: Virradat