A ​kard 1 csillagozás

Ott feküdt megbüntetve, hanyatt
A zord vadász holtan. A feje úgy maradt
Égnek, kevély feje ő két mély szemével.
A nyila zuhant le utána kevéssel.
És a hegye, mely a kék égben járt ott fent,
Vérbe volt bemártva. Megsebzé az Istent.

59. oldal

Vadállat nem tudta: állat vagy ember ő?
Az emberek pedig, mint a vihar előtt,
Meghajlottak; ő volt az iszony, a végzet,
A rémület csókja homlokán ott égett.
«Király, az Úr imád!» – azt mondták a papok.
Tömjént égetett Ur, Tyrus mirrhát adott.
A hódító előtt lőn a nappal éjjel.
Két felől az azúrt árnyalta sötéttel;
Kelet felől, a hol a sík lángban állott,
Száz égő városból fekete füst szállott;
Nyugaton a csontra, tátongó sírokra
Egész falka holló csapott le károgva.
És nézte Nimród, a borzadály királya,
Két fekete felhőt hogy vet a világra
És mutatta és szólt: «Nosza, népek, erre!
A hajnalt, az estét árnyalom egyszerre!»

32-33. oldal

Kiszárad a nép, mint a patak a napon.
Asszony se volt s máris özvegy a hajadon […]

36. oldal

Majd Isten: Teutates, Mars meg Bál a neve,
Ott háborog bennük a rossznak szelleme.
Borzadály, vér és gyász borúl a világra.
S Isten mágusai a messzi pusztába’
– A fülük a földön – iszonytól reszketve
Hallják lábuk alatt a föld alúl messze,
Hogy röpköd a Sátán örök éjszakába’,
Börtöne boltjához hogy csapdos a szárnya.

60. oldal