Szent ​István és az államalapítás 1 csillagozás

Veszprémy László (szerk.): Szent István és az államalapítás

Nemzet és emlékezet – ezzel a címmel indít új sorozatot az Osiris Kiadó. A sorozat első kötete bemutatja a Szent István és a Szent István-eszme alakulását a hazai történeti kutatásban és publicisztikában. A válogatás jól szemlélteti, hogy egyfelől miként finomodnak és tökéletesednek a történeti forráskritika módszerei, másfelől miként próbálják a mindenkori politikai rendszerek kisajátítani a király alakját. A kötet az eddigi legteljesebb válogatásban adja közre a Szent István személyére vonatkozó forrásokat, s válogat az áttekinthetetlenül gazdag szakirodalomból. A politikai Szent István-kép változását külön fejezet követi nyomon. Végül bőséges annotált bibliográfia igazít el a szakiradalom vonatkozó legfrissebb tételei között.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Nemzet és Emlékezet Osiris

>!
Osiris, Budapest, 2002
618 oldal · keménytáblás · ISBN: 9633893151

Most olvassa 1

Kívánságlistára tette 5


Kiemelt értékelések

GaborLajos>!
Veszprémy László (szerk.): Szent István és az államalapítás

Ami nem tetszett, az a szedés, tipográfia, ill. különösen a képek, ábrák nem túl szerencsés elhelyezése a szövegben.


Hasonló könyvek címkék alapján

Petkes Zsolt – Sudár Balázs (szerk.): Hétköznapok a honfoglalás korában
Hegedüs Géza: Korona és kard
Szlatky Mária: Szent István
Guy Breton: A szenvedélyes lovagok
Kristó Gyula (szerk.): Korai magyar történeti lexikon (9-14. század)
Elekes Lajos: A középkori magyar állam története megalapításától mohácsi bukásáig
Marx Tibor István: A IX-XI. századi magyar nyilakról
Heckenast Gusztáv: Fejedelmi (királyi) szolgálónépek a korai Árpád-korban
Zima Szabolcs (szerk.): Lehel kürtje
Grandpierre K. Endre: A magyarok istenének elrablása