A ​félig bevert szeg 2 csillagozás

50 éves a Körszálló
Verrasztó Gábor: A félig bevert szeg

Buda ​úri közönsége hamar megszerette a húszas évek végén megnyílt Florida kioszkot. Az Olasz fasorról felfelé kapaszkodó elegáns épületet talán Abbáziából „importálták" a parkba, ahol a „művelt közönség" még a Trombitás úton közlekedő kocsisok „nem éppen finom modorát" is élvezhette uzsonnakávéja mellé. A háború azonban gondoskodott róla, hogy az idill ne tartson sokáig, a bombázások után a mulatónak csupán az alapja maradt meg, a hatalmas, elhagyott telket pedig birtokba vette a burjánzó növényzet, egy mutogatós ember és a futball-labdát kergető pasaréti fiúk. De a grund sem maradhatott örökké, ott, ahol a hely „egyaránt mondható a budai dombok végének a városban, vagy a város végének a dombok lábánál", magasháznak kellett épülnie, hogy a szocialista ipar és a szocialista ember diadalát hirdesse. Mert a hatvanas években az építőipar elég felkészült volt (?), hogy „megengedhesse magának" a csúszózsaluzásos toronyházat, a „presztízs pedig megkívánta azt". Szrogh György saját… (tovább)

>!
Napkút, Budapest, 2018
160 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632637781

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 4


Hasonló könyvek címkék alapján

Kordos Szabolcs: Luxushotel, Hungary 2.
Lantos Antal – Széman Richárd: Őrzendő emlékeink
Horler Miklós: Budapest műemlékei I.
Horler Miklós: Budapest műemlékei II.
Lantos Antal – Széman Richárd: Humor és építészet 1900 körül
Bolla Zoltán: Budapest Art Deco
Csorba László – Sisa József: Az Országház
Ungváry Krisztián: Budapest ostroma
Kordos Szabolcs: Egy város titkai
Szécsi Noémi – Géra Eleonóra: A budapesti úrinő magánélete