Tengerpart 82 csillagozás

Véronique Olmi: Tengerpart

A ​fiatal nő, aki a történetet egyetlen hosszú monológban elbeszéli, egyedül él két kisfiával, az ötéves Kevinnel és a kilencéves Stannel. Életükben először nyaralni viszi őket. Ez a kiruccanás igazi ünnepi esemény, legalábbis annak kellene lennie, és az anya igyekszik minden tőle telhetőt megtenni, hogy az is legyen.
Késő este szállnak buszra, szakadó esőben. És a gyerekek bizony nyugtalanok, aggasztja őket, hogy ilyen váratlanul, az iskolaév kellős közepén utaznak el, méghozzá a tengerhez, pedig már beállt a tél.
De minderről nem lehet beszélni, sírni sem lehet, sírni főleg nem, sem az anyának, sem nekik. Ruháik szinte mind ott vannak a sporttáskában, kedvenc tárgyaik is – kivéve Kevin otthon felejtett cumiját –, és ez megnyugtatja, meg kell, hogy nyugtassa őket: ne féljenek többé a sötéttől, hiszen holnap új, csodálatos élet virrad rájuk, amelyben nincs több szenvedés. Boldogok lesznek, látni fogják a tengert, és látni fogják a fényt.

A baljós környezet, a… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2001

>!
Ulpius-ház, Budapest, 2003
132 oldal · puhatáblás · ISBN: 9639475238 · Fordította: Takács M. József

Enciklopédia 3


Kedvencelte 3

Most olvassa 2

Várólistára tette 25

Kívánságlistára tette 16

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
sztimi53 P
Véronique Olmi: Tengerpart

Egy jó könyv megíráshoz elég egy zavart elméjű édesanya, két rossz körülmények között felnövő gyermeke, egy esős tengerparti kisváros, egy tűzfalra néző szállodai szoba és egy párna. Olvasás közben kikapcsoltam a melltartómat, mert szorított. A fullasztó érzés nem múlt el, rájöttem a könyv okozza. Hatásos.

63 hozzászólás
>!
ppeva P
Véronique Olmi: Tengerpart

Nagyon szörnyű könyv. Nagyon jó könyv. Olvastatja magát, egyre gyorsabban futsz sorról sorra, közben meg tudod, hogy még nem késő, még félre lehet tenni, mert hogy ennek jó vége nem lesz, az biztos…
Van, aki annyira egyedül van, hogy senki nem látja rajta a bélyeget. Vagy csak a hivatalos szervek – szociális gondozó, pszichiáter, tanárok és óvónők látják, hogy valami nincs rendben. Nekik meg egy a sok eset közül. Még a szakember is hajlamos bagatellizálni, meg rászólni, hogy „szedje már össze magát”. Elmondani, mit kell csinálni. Közben meg az a baja szerencsétlennek, hogy nem tudja összeszedni magát, és nem tudja csinálni azt, amit kell.
De ha a családodban van depressziós, pánikbeteg, akkor tudod, hogy hiába szólsz, hiába figyelsz, hiába segítesz. Ha huszonnégy szabad órád és száz kezed meg angyali türelmed lenne, még az is kevés.
Valami megoldás kéne. Valami, hogy ne egy ilyen kirándulás legyen a vége…

10 hozzászólás
>!
bürök
Véronique Olmi: Tengerpart

Eredetileg rossz hangulatban ültem neki.
Hát… mindig van lejjebb…

>!
Viktorius
Véronique Olmi: Tengerpart

Már a legelején tudod, ebből baj lesz. Hol is? Első oldalon? Másodikon? Lényegtelen. Közben már látod, hogy a fülszövegről amúgy is ordít, hogy „ne vegyél fel!” De te felveszed, mert el kell olvasnod még ma valamit. Tíz oldal után világos, hogy le kellene tenni, mert a fenének se lesz kedve egyedül létezni az éjszakában. Nem. Folytatod. Nyomaszt. Minden vacak elhullajtott információnak súlya van. A fognak, a csontnak, a gyógyszernek, a tanítónak, a szociális munkásnak, az orvosnak és a dacból jött, hülye ötleteknek. Felállsz, mert levegőre van szükséged. Pillanatnyi szünet, de vissza kell térned. Egyre gyorsabban olvasol. A sebességtől összefolynak a mondatok, egyre @lzoltan-osabb az egész. Csak itt bad tripként éled meg, hogy nincsenek pontok. A közepe szerencsére kicsit súlytalan, de nem is baj. A baj, hogy hátralapozol, mert hülye vagy. Káromkodsz, és ki akarod b.szni a füzetnyi könyvet az ablakon. De már mindegy. Fulladsz, már csak 30 oldal. Csak 20. Hagyd abba! Tíznél már ordítasz, de nem is hagyod abba.
Vége. Két dolog merül fel benned. Az egyik, hogy NEKED mégis mit kellett volna tenned? A másik, hogy a legrosszabb pillanataidban is messze vagy ettől. Megnyugtató.

Ajánlás: olyan hatásvadász érfelvágós. A hatást levadássza az olvasókban, és megmarad a tudat, hogy nincs megoldás. Öngyilkosoknak kifejezetten ajánlott, magányos esti olvasmányként, mert tényleg mindig van lejjebb.

>!
Ulpius-ház, Budapest, 2003
132 oldal · puhatáblás · ISBN: 9639475238 · Fordította: Takács M. József
>!
Marée_Noire
Véronique Olmi: Tengerpart

Jó könyv lehetne, mert jól, igényesen van megírva; de nem az, mert dühített és bosszantott, rég ítélkeztem ennyit bárki felett, és ezért pluszban utáltam, mert rákényszerített, kikerülhetetlenné vált. Zsenge tizenéves koromtól tudom, hogy nem akarok gyereket, és bizonyos szempontból itt visszacsengeni láttam az okaimat: tudnék, de nem akarok 0-24-ig gondoskodni valakiről, még ha a saját vérem is. Önző vagyok, tudom, elismerem; és még csak nem is zavar, de legalább volt annyi eszem, hogy belássam, és tegyek az ellen, hogy véletlenül „szorult helyzetbe” kerüljek…
Ebben a könyvben ugyanezt éreztem, csak ész és felelősség nélkül az anya részéről. Bármilyen pszichés betegsége is van, az nem mentség a szememben arra, hogy ilyen nyomorult életet adjon két kisgyereknek, akik nem tehetnek semmiről, és akik nem ezt érdemelnék. Az az anya szerintem nem szereti a gyerekeit, csak üres frázist puffogtat, aki sem gyakorlatilag nem gondoskodik a gyerekeiről, sem lelkileg nem adja meg nekik a szeretettség érzését: hiszen arra sem emlékszik, mikor ölelte meg őket utoljára! :O
Erre nem mentség semmi.
Többször is felbukkant a könyvben, hogy nem érti, hogy miért szaladgálnak annyit az emberek, hogy képesek munkába menni: hát épp azért, hogy ne hozzák magukat és a gyerekeiket ilyen nyomorult helyzetbe! Sír a szája, hogy lenézik az aprója miatt, meg hogy nem telik semmire, ám ha nem dolgozik, ne csodálkozzon, hogy nincs. o.O
Még ha ez nem is lustaság, hanem a betegsége „börtöne”, akkor ha képes volt világra hozni őket, akkor legyen esze meghozni azt a döntést, ami elsősorban a gyerekeinek jó, és tudja elismerni, hogy ehhez ő önhibáján kívül kevés. Lépjen, legyen a gyerekeinek élete, akár vele, kikezelve, de ha nem, adja meg nekik a lehetőséget az életre mással. Betegség ide vagy oda, vannak viszonylag tiszta pillanatai, azelőtt kell lépni, mielőtt felemészt…

>!
LynnLou
Véronique Olmi: Tengerpart

Ez az a könyv, amiről azért nehéz értékelést írni, mert már az elejében benne van a vége. Aki elolvassa pontosan tudja, hogy mire számíthat. Aztán mindenki vérmérséklete szerint ítél vagy reménykedik. Én személy szerint megértem az anyát. Mármint, ha ezekkel a gondolatokkal van folyton bezárva a saját fejébe, és kívülről semmi hatásos segítséget nem kap, akkor várható, hogy azt teszi, amit. Kitűnően hozza egy személyiségzavaros ember belső világát, pszichológusoknak majdhogynem kötelező.

>!
VERDI
Véronique Olmi: Tengerpart

Én nagyon szerettem az anyát, és azt is ahogy szerette a gyerekeit.
A belső birodalom sötétsége félelmetes.
Én megdöbbentem, hogy egy ilyen szeretet hogyan tud emészteni, eltüntetni, és hogyan tud az elválást végül is egy útra terelni.

Ludovico Einaudi – Oltremare
http://www.youtube.com/watch…

>!
bozs
Véronique Olmi: Tengerpart

A könyv utolsó mondata: Felüvöltöttem! Hát a könyv olvasása alatt 3x én is. És a legvégén eldobtam a könyvet.
Azt hiszem nem egy esős őszi napon kellett volna kiolvasnom.
Különben nagyon olvastatta magát és remekül van megírva.

>!
Lovely
Véronique Olmi: Tengerpart

A felétől már nem akartam mást, csak megszabadulni ettől a könyvtől. A végére értem, de vajon mikor szabadulok?

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
utazó

Vajon hol sírnak az emberek? – ez az a kérdés, amelyet gyakran felteszek magamnak, furcsa, hogy az utcán soha nem látni sírdogáló embereket. Sokan telefonálnak, de síró emberrel sokkal ritkábban találkozom, pedig talán kevésbé utálnánk egymást, ha többször látnánk másokat sírni.

76. oldal

Kapcsolódó szócikkek: sírás
9 hozzászólás
>!
sztimi53 P

Nem válaszolt. Magába zárkózott, elmenekült valahova, ehhez nagyon ért az én fiam. A tanárnő gyakran ad neki kölcsön könyveket, és amikor Stan olvas, ugyanez történik: egyszerűen itt hagy minket. Néha az az érzésem, hogy még olyankor is ezeket a könyveket olvassa, amikor már rég visszaadta őket, még akkor is ezekre a könyvekre gondol, olvassa őket, még ha nem is látja a szavakat, Stan tényleg nagyon ért ahhoz, hogy máshol legyen.

90. oldal, Ulpius-ház, 2003.

>!
Lornka

Soha nem tudunk olyanok lenni, amilyennek mások szerint lennünk kellene.

59. oldal

>!
dvoros

Általában az emberektől szoktam megundorodni. Szeretném, ha ők is olyanok lennének, mint a gyerekek: hogy több kérdésük legyen, mint válaszuk, ám ez többnyire éppen fordítva van, vajon honnan veszik ezt a sok bizonyosságot?

54-55. oldal

>!
Imoran

„…hihetetlen, hogy az emberek szeretete képes egyik pillanatról a másikra gyűlöletbe átcsapni, minden figyelmeztetés nélkül…”

66. oldal

>!
Lornka

(…) a pénz értéke sajnos nincs arányban az egyes emberek által neki tulajdonított értékkel.

43. oldal

Kapcsolódó szócikkek: pénz
>!
Miestas

Amíg értjük a dolgokat, addig nincs semmi baj, ilyenkor a dolgok a mi oldalunkon állnak, ám észrevettem, hogy mihelyt összezavarodunk, nem értjük a helyzetet, minden ellenünk fordul, és fájdalmat okoz nekünk.

68. oldal

>!
sztimi53 P

Buszra szálltunk, az utolsó esti buszra ültünk fel, hogy senki ne lásson meg minket.

(első mondat)

>!
Cicu

Határozottan elveszettnek éreztem magam ebben a városban, mindig minden mögöttem volt, anélkül, hogy észrevettem volna, én meg csak forgolódtam tanácstalanul, miközben minden ott volt a közelemben.

20. oldal

>!
labe

Engem éjjel soha nem várt jutalom, az én álmom egy kés, mely sorban elvagdossa azokat a szálakat, amelyekbe napközben kapaszkodom.

38. oldal

Kapcsolódó szócikkek: kés

Hasonló könyvek címkék alapján

Bleeding Bride: Fekete fivérek
Augusten Burroughs: Farkas az asztalnál
Spirit Bliss: Kígyók sziszegése
Toni Morrison: Nagyonkék
Margaux Fragoso: Csak ha te is akarod
Paolo Giordano: A prímszámok magánya
Karin Fossum: Aki mást szeret
Anoni Mara: Bűn vagy bűnhődés
Caleb Carr: A sötétség angyala
Janković Nóra: Árnyékok illata