Tengerpart 83 csillagozás

Véronique Olmi: Tengerpart

A ​fiatal nő, aki a történetet egyetlen hosszú monológban elbeszéli, egyedül él két kisfiával, az ötéves Kevinnel és a kilencéves Stannel. Életükben először nyaralni viszi őket. Ez a kiruccanás igazi ünnepi esemény, legalábbis annak kellene lennie, és az anya igyekszik minden tőle telhetőt megtenni, hogy az is legyen.
Késő este szállnak buszra, szakadó esőben. És a gyerekek bizony nyugtalanok, aggasztja őket, hogy ilyen váratlanul, az iskolaév kellős közepén utaznak el, méghozzá a tengerhez, pedig már beállt a tél.
De minderről nem lehet beszélni, sírni sem lehet, sírni főleg nem, sem az anyának, sem nekik. Ruháik szinte mind ott vannak a sporttáskában, kedvenc tárgyaik is – kivéve Kevin otthon felejtett cumiját –, és ez megnyugtatja, meg kell, hogy nyugtassa őket: ne féljenek többé a sötéttől, hiszen holnap új, csodálatos élet virrad rájuk, amelyben nincs több szenvedés. Boldogok lesznek, látni fogják a tengert, és látni fogják a fényt.

A baljós környezet, a… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2001

>!
Ulpius-ház, Budapest, 2003
132 oldal · puhatáblás · ISBN: 9639475238 · Fordította: Takács M. József

Enciklopédia 3


Kedvencelte 3

Most olvassa 2

Várólistára tette 24

Kívánságlistára tette 17

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

sztimi53>!
Véronique Olmi: Tengerpart

Egy jó könyv megíráshoz elég egy zavart elméjű édesanya, két rossz körülmények között felnövő gyermeke, egy esős tengerparti kisváros, egy tűzfalra néző szállodai szoba és egy párna. Olvasás közben kikapcsoltam a melltartómat, mert szorított. A fullasztó érzés nem múlt el, rájöttem a könyv okozza. Hatásos.

63 hozzászólás
ppeva P>!
Véronique Olmi: Tengerpart

Nagyon szörnyű könyv. Nagyon jó könyv. Olvastatja magát, egyre gyorsabban futsz sorról sorra, közben meg tudod, hogy még nem késő, még félre lehet tenni, mert hogy ennek jó vége nem lesz, az biztos…
Van, aki annyira egyedül van, hogy senki nem látja rajta a bélyeget. Vagy csak a hivatalos szervek – szociális gondozó, pszichiáter, tanárok és óvónők látják, hogy valami nincs rendben. Nekik meg egy a sok eset közül. Még a szakember is hajlamos bagatellizálni, meg rászólni, hogy „szedje már össze magát”. Elmondani, mit kell csinálni. Közben meg az a baja szerencsétlennek, hogy nem tudja összeszedni magát, és nem tudja csinálni azt, amit kell.
De ha a családodban van depressziós, pánikbeteg, akkor tudod, hogy hiába szólsz, hiába figyelsz, hiába segítesz. Ha huszonnégy szabad órád és száz kezed meg angyali türelmed lenne, még az is kevés.
Valami megoldás kéne. Valami, hogy ne egy ilyen kirándulás legyen a vége…

10 hozzászólás
bürök>!
Véronique Olmi: Tengerpart

Eredetileg rossz hangulatban ültem neki.
Hát… mindig van lejjebb…

V_Szilvió IP>!
Véronique Olmi: Tengerpart

A legnyomasztóbb női sors, amit olvastam, a maga kis 132 oldalával. Mentális betegség, egyedül álló szülőség, mélyszegénység… És utálom magam, hogy kitaláltam a végét.

Viktorius>!
Véronique Olmi: Tengerpart

Már a legelején tudod, ebből baj lesz. Hol is? Első oldalon? Másodikon? Lényegtelen. Közben már látod, hogy a fülszövegről amúgy is ordít, hogy „ne vegyél fel!” De te felveszed, mert el kell olvasnod még ma valamit. Tíz oldal után világos, hogy le kellene tenni, mert a fenének se lesz kedve egyedül létezni az éjszakában. Nem. Folytatod. Nyomaszt. Minden vacak elhullajtott információnak súlya van. A fognak, a csontnak, a gyógyszernek, a tanítónak, a szociális munkásnak, az orvosnak és a dacból jött, hülye ötleteknek. Felállsz, mert levegőre van szükséged. Pillanatnyi szünet, de vissza kell térned. Egyre gyorsabban olvasol. A sebességtől összefolynak a mondatok, egyre @lzoltan-osabb az egész. Csak itt bad tripként éled meg, hogy nincsenek pontok. A közepe szerencsére kicsit súlytalan, de nem is baj. A baj, hogy hátralapozol, mert hülye vagy. Káromkodsz, és ki akarod b.szni a füzetnyi könyvet az ablakon. De már mindegy. Fulladsz, már csak 30 oldal. Csak 20. Hagyd abba! Tíznél már ordítasz, de nem is hagyod abba.
Vége. Két dolog merül fel benned. Az egyik, hogy NEKED mégis mit kellett volna tenned? A másik, hogy a legrosszabb pillanataidban is messze vagy ettől. Megnyugtató.

Ajánlás: olyan hatásvadász érfelvágós. A hatást levadássza az olvasókban, és megmarad a tudat, hogy nincs megoldás. Öngyilkosoknak kifejezetten ajánlott, magányos esti olvasmányként, mert tényleg mindig van lejjebb.

>!
Ulpius-ház, Budapest, 2003
132 oldal · puhatáblás · ISBN: 9639475238 · Fordította: Takács M. József
Marée_Noire>!
Véronique Olmi: Tengerpart

Jó könyv lehetne, mert jól, igényesen van megírva; de nem az, mert dühített és bosszantott, rég ítélkeztem ennyit bárki felett, és ezért pluszban utáltam, mert rákényszerített, kikerülhetetlenné vált. Zsenge tizenéves koromtól tudom, hogy nem akarok gyereket, és bizonyos szempontból itt visszacsengeni láttam az okaimat: tudnék, de nem akarok 0-24-ig gondoskodni valakiről, még ha a saját vérem is. Önző vagyok, tudom, elismerem; és még csak nem is zavar, de legalább volt annyi eszem, hogy belássam, és tegyek az ellen, hogy véletlenül „szorult helyzetbe” kerüljek…
Ebben a könyvben ugyanezt éreztem, csak ész és felelősség nélkül az anya részéről. Bármilyen pszichés betegsége is van, az nem mentség a szememben arra, hogy ilyen nyomorult életet adjon két kisgyereknek, akik nem tehetnek semmiről, és akik nem ezt érdemelnék. Az az anya szerintem nem szereti a gyerekeit, csak üres frázist puffogtat, aki sem gyakorlatilag nem gondoskodik a gyerekeiről, sem lelkileg nem adja meg nekik a szeretettség érzését: hiszen arra sem emlékszik, mikor ölelte meg őket utoljára! :O
Erre nem mentség semmi.
Többször is felbukkant a könyvben, hogy nem érti, hogy miért szaladgálnak annyit az emberek, hogy képesek munkába menni: hát épp azért, hogy ne hozzák magukat és a gyerekeiket ilyen nyomorult helyzetbe! Sír a szája, hogy lenézik az aprója miatt, meg hogy nem telik semmire, ám ha nem dolgozik, ne csodálkozzon, hogy nincs. o.O
Még ha ez nem is lustaság, hanem a betegsége „börtöne”, akkor ha képes volt világra hozni őket, akkor legyen esze meghozni azt a döntést, ami elsősorban a gyerekeinek jó, és tudja elismerni, hogy ehhez ő önhibáján kívül kevés. Lépjen, legyen a gyerekeinek élete, akár vele, kikezelve, de ha nem, adja meg nekik a lehetőséget az életre mással. Betegség ide vagy oda, vannak viszonylag tiszta pillanatai, azelőtt kell lépni, mielőtt felemészt…

LynnLou>!
Véronique Olmi: Tengerpart

Ez az a könyv, amiről azért nehéz értékelést írni, mert már az elejében benne van a vége. Aki elolvassa pontosan tudja, hogy mire számíthat. Aztán mindenki vérmérséklete szerint ítél vagy reménykedik. Én személy szerint megértem az anyát. Mármint, ha ezekkel a gondolatokkal van folyton bezárva a saját fejébe, és kívülről semmi hatásos segítséget nem kap, akkor várható, hogy azt teszi, amit. Kitűnően hozza egy személyiségzavaros ember belső világát, pszichológusoknak majdhogynem kötelező.

VERDI>!
Véronique Olmi: Tengerpart

Én nagyon szerettem az anyát, és azt is ahogy szerette a gyerekeit.
A belső birodalom sötétsége félelmetes.
Én megdöbbentem, hogy egy ilyen szeretet hogyan tud emészteni, eltüntetni, és hogyan tud az elválást végül is egy útra terelni.

Ludovico Einaudi – Oltremare
http://www.youtube.com/watch…

bozs>!
Véronique Olmi: Tengerpart

A könyv utolsó mondata: Felüvöltöttem! Hát a könyv olvasása alatt 3x én is. És a legvégén eldobtam a könyvet.
Azt hiszem nem egy esős őszi napon kellett volna kiolvasnom.
Különben nagyon olvastatta magát és remekül van megírva.

serengeti P>!
Véronique Olmi: Tengerpart

Flow élmény ("nembíromletenni" érzés): 5
Stílus (írói): 5
Ötlet (eredetiség): 5
Tartalom (mondanivaló): 5
Hitelesség (könyv világának átélhetősége): 5
Érzelmek (ábrázolása): 5
Izgalom: 5

Kölcsönkaptam egy kupac könyvet, amik közül egyik délután leülve úgy gondoltam, elkezdem olvasni ezt a szép, színes borítójú, vékonyka kis könyvet, jó lesz kikapcsolódásnak… Nagyobbat nem is tévedhettem volna. Ugyan nem tudtam letenni, és egy szuszra végigolvastam az egészet, ám ez az élmény minden volt, csak nem kikapcsolódás. Rettenetes könyv. De rettenetesen jó!

A könyvet azóta már megvásároltam magamnak. Erőteljes mondanivalója, a depresszióban szenvedő ember belső világának tűpontos ábrázolása tette ezt a könyvet végül egyik mindenkori kedvencemmé. Újra- és újraolvasva sem csökken az a hatás, amit rám, az olvasóra gyakorol.


Népszerű idézetek

utazó>!

Vajon hol sírnak az emberek? – ez az a kérdés, amelyet gyakran felteszek magamnak, furcsa, hogy az utcán soha nem látni sírdogáló embereket. Sokan telefonálnak, de síró emberrel sokkal ritkábban találkozom, pedig talán kevésbé utálnánk egymást, ha többször látnánk másokat sírni.

76. oldal

Kapcsolódó szócikkek: sírás
9 hozzászólás
dvoros>!

Általában az emberektől szoktam megundorodni. Szeretném, ha ők is olyanok lennének, mint a gyerekek: hogy több kérdésük legyen, mint válaszuk, ám ez többnyire éppen fordítva van, vajon honnan veszik ezt a sok bizonyosságot?

54-55. oldal

sztimi53>!

Nem válaszolt. Magába zárkózott, elmenekült valahova, ehhez nagyon ért az én fiam. A tanárnő gyakran ad neki kölcsön könyveket, és amikor Stan olvas, ugyanez történik: egyszerűen itt hagy minket. Néha az az érzésem, hogy még olyankor is ezeket a könyveket olvassa, amikor már rég visszaadta őket, még akkor is ezekre a könyvekre gondol, olvassa őket, még ha nem is látja a szavakat, Stan tényleg nagyon ért ahhoz, hogy máshol legyen.

90. oldal, Ulpius-ház, 2003.

Lornka>!

Soha nem tudunk olyanok lenni, amilyennek mások szerint lennünk kellene.

59. oldal

Imoran>!

„…hihetetlen, hogy az emberek szeretete képes egyik pillanatról a másikra gyűlöletbe átcsapni, minden figyelmeztetés nélkül…”

66. oldal

Lornka>!

(…) a pénz értéke sajnos nincs arányban az egyes emberek által neki tulajdonított értékkel.

43. oldal

Kapcsolódó szócikkek: pénz
Miestas>!

Amíg értjük a dolgokat, addig nincs semmi baj, ilyenkor a dolgok a mi oldalunkon állnak, ám észrevettem, hogy mihelyt összezavarodunk, nem értjük a helyzetet, minden ellenünk fordul, és fájdalmat okoz nekünk.

68. oldal

sztimi53>!

Buszra szálltunk, az utolsó esti buszra ültünk fel, hogy senki ne lásson meg minket.

(első mondat)

labe>!

Engem éjjel soha nem várt jutalom, az én álmom egy kés, mely sorban elvagdossa azokat a szálakat, amelyekbe napközben kapaszkodom.

38. oldal

Kapcsolódó szócikkek: kés
labe>!

Megszoktam, hogy az ablakom a szemben lévő bérházra néz, és ennek örülök is, szeretem nézni az embereket, ahogy ott mozognak a függönyök mögött, meg a kislámpák fényét, amikor leszáll az est, ez olyan szép, mindannyian együtt vagyunk, sorban, mindenki a saját kis dobozában, ez a dolgok rendje, és ez tetszik nekem.

31. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Bleeding Bride: Fekete fivérek
Karen M. McManus: Lehull a lepel
Karen Fortunati: The Weight of Zero – Semmi súlya
Linda Boström Knausgård: Isten hozott Amerikában
Lionel Shriver: Beszélnünk kell Kevinről
Mary Alice Monroe: Ház a parton
Liane Moriarty: Hatalmas kis hazugságok
Colleen Hoover: Verity
Bihari Viktória: Egy negyvenes szingli majdnem (!) elcseszett élete
Szendrey Máté: Függőkert