Jézus ​és a judaizmus világa 5 csillagozás

Vermes Géza: Jézus és a judaizmus világa

Vermes ​Géza új könyve, a Jézus és a judaizmus világa egyenes folytatása a nálunk 1995-ben kiadott, nagysikerű A zsidó Jézus-nak: a Jézus életével, vallási eszméivel és a kor vallási mozgalmaival foglalkozó tudományos trilógia második kötete. A szerző itt A zsidó Jézus megjelenése után, az 1970-es években tartott előadásait gyűjtötte kötetbe. Vermes az előadás eleven hangján folytatja A zsidó Jézus érvelését az újszövetségi iratok valódi történeti értelmezése érdekében. Forrásanyaga – az Újszövetség mellett – a korai rabbinikus irodalom, s ezen belül különösen a Targum, a héber Biblia arámi fordítása, amelynek szóhasználata hűségesen tükrözi Jézus és környezete beszélt nyelvét, és a holt-tengeri tekercsek, amelyek értelmezésében véleménye évtizedek óta mértékadó a nemzetközi tudományban. Jézus vallását Vermes Géza a judaizmus – a zsidó vallás – keretein belül helyezi el, s a korai rabbinikus vallás anyaga alapján meggyőző új értelmezést ad a legkorábbi kereszténység vallási és… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Osiris könyvtár - Történelem

>!
Osiris, Budapest, 1997
242 oldal · ISBN: 9633792142 · Fordította: Hajnal Piroska

Most olvassa 1

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

>!
LuPuS_007 P
Vermes Géza: Jézus és a judaizmus világa

Kissé ismétlésnek hathat, de nem. Minden tanulmány nagyszerű, bár a Biblia ismerete mellett nem ártana
– görögül,
– arámiul,
– héberül,
– esetleg sémi nyelven is dadogni.

Hiába a holt tengeri tekercsek, különböző tanulmányok, a világ bármely szegletébe érkezünk a „HIT” koholmányokon alapul. El kell fogadni, mert nem lehet bizonyítani.
Erre a legjobb példa a VII. tanulmány:Az „ember fia” vita jelenlegi állása (1978.IV.06) igaz itt nem említi a Nikaiai(325-ben) vagy Niceai zsinatot,ahol a 2/3-nál is többen szavaztak Jézus tudományos fokozatáról, hogy egyenlő vagy mégsem Istennel. Innentől lehet számolni az arianizmus népszerűtlenségéit is.
Mindegyik tanulmány ad egy kis plusszt a HITvilágunk szemléletéhez és mélyebb megértéséhez,főleg nekem mivel én alapvetően
ANTITEISTA* és SZEKURÁLIS HUMANISTA lennék.

A könyv csak az ezen kettő művel együtt értelmezhető igazán.
http://moly.hu/konyvek/vermes-geza-a-zsido-jezus
http://moly.hu/konyvek/vermes-geza-a-zsido-jezus-vallasa

*https://moly.hu/karcok/815639

>!
Eta IP
Vermes Géza: Jézus és a judaizmus világa

Nem olyan jó, mint A zsidó Jézus, nyilván mivel előadások. De azért egy jó kis szerkesztést megért volna.


Népszerű idézetek

>!
cassiesdream

Valójában, és ezzel visszatérek a jelen fejezet legfontosabb következtetéséhez, ha a qumráni tekercsek felbecsülhetetlen értékű forrásnak számítanak abból a szempontból, hogy új megvilágításba helyezik az Újszövetséget, az avatott módon használt rabbinikus irodalom továbbra is az eredeti evangéliumi üzenet értelmezésének leggazdagabb forrása marad, azaz továbbra is ez a legfőbb segítsége a történeti Jézus keresése során.

203. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Karen Armstrong: Jeruzsálem
Varga A. József: Katonák – lelkészek, tábori lelkészek
Biacsi Mónika – Ivanics Mária (szerk.): A török népek vallásai
David Nirenberg: Antijudaizmus
David Flusser: A judaizmus és a kereszténység eredete
Ruff Tibor: Az Újszövetség és a Tóra
Friedemann Bedürftig: A nagy világvallások
Karen Armstrong: Isten története
Kohn Sámuel: A szombatosok
David Starr-Glass: A judaizmus